Szerző: Czuth Csaba

  • Russell tavalyi Williamses bravúrját próbálta megismételni

    Russell tavalyi Williamses bravúrját próbálta megismételni

    George Russell egy kifejezetten bevállalós stratégiával hívta fel magára a figyelmet a Kanadai Nagydíj időmérő edzésének záró szakaszában. A Mercedes britje a még túl vizes pályán próbált meg slick gumikkal kvalifikálni, ám nem járt sikerrel, sőt még a falat is megtalálta a kettes kanyarban.

    Russell a tavalyi Orosz Nagydíjon, hasonló stratégiával megszerzett harmadik rajthelye miatt próbálkozott meg ismét az alternatív taktikával, de ebből most csak egy nyolcadik hely lett.

    „Jó autónk volt és láttam, hogy kezdett megjelenni a száraz ív” – értékelt az időmérőt követően Russell. „Viszont csak egy kanyar kell ahhoz, hogy pórul járj, és ez számomra az első és a második kanyar volt. Hasonló volt tavaly Szocsiban, amikor a három pilóta egyike voltam, aki interekről slickre váltott, és a Williamsszel a 3. helyre kvalifikáltam magam. Nagy a kockázat, nagy a jutalom. A pole pozícióért akarok harcolni, és nem azért vagyok itt, hogy megelégedjek a harmadik vagy negyedik hellyel.”

    Russell gyorsabb száradásra számított

    „Meglepődtem, hogy Monacóban milyen hamar felszáradt” – tette hozzá, tovább indokolva döntését. „Sőt máskor is meglepődtem, hogy milyen gyorsan megtörtént. Elég egy félig száraz ív és minden megváltozik. A pálya fele teljesen száraz volt, egy másik negyedben volt egy kis száraz vonal, aztán az utolsó negyedben – az egyes és kettes kanyarban – vizes volt minden. Ahogy mondtam, egy kanyar el tudja rontani. Végülis azért vagyunk itt, hogy többért küzdjünk.”

  • Újonc győzelem született a második imolai DTM-futamon

    Újonc győzelem született a második imolai DTM-futamon

    Ricardo Feller élete első DTM-es győzelmét aratta az imolai hétvége második versenyén. Az Abt Audi pilótája a 14. körben előzte meg márkatársát, Dev Gore-t, ezek után pedig már semmi sem veszélyeztette a sikerét. A harmadik helyen a BMW-s Marco Wittmann ért célba.

    Feller a pole-ból kezdte a versenyt, majd a startnál meg is tartotta a vezetést, később viszont mégis elvesztette, amikor az utolsó kanyarból kifelé kissé lecsúszott a pályáról és lendületet vesztett, ekkor jött be elé a mellőle induló Felipe Fraga.

    A svájcinak azonban még maradt esélye visszatámadni, hiszen a safety car is bejött a pályára Ineichen és Preining Rivazza 1-beli ütközése miatt. A tegnapi győztes René Rast sem tudta befejezni a futamot, jobb hátsó defektje miatt kellett feladnia a küzdelmeket.

    Dev Gore a rajt után visszaesett a mezőny végére, miután a kavicságyban tudta csak kikerülni a koccanó Buhk és Vanthoor autóit. Az amerikai Mainival együtt hamar kiállt, ez viszont azt eredményezte, hogy a mezőny elejére került, amikor az élen állók kiálltak a hatodik körben.

    Az újraindításnál Fellernek sikerült Fraga elé kerülnie a Tamburellóban, akit a nagyot rajtoló Auer is megtámadott, viszont ők már összeértek, és a brazil jobb hátsó defektet kapott, így teljesen elszálltak az esélyei. Fellernek ezt követően elég volt már csak maga elé figyelnie és megleőznie Gore-t, amit a Piratella felé meg is tett a 14. körben.

    Az első két helyen tehát már maradt Feller és Gore, a harmadik helyért viszont Wittmann az utolsó körben előzte meg Auert, aki éppen csak meg bírta tartani a negyedik helyet a bajnoki éllovas Sheldon van der Lindével szemben.

    A hétvége második futamának végeredménye:

    Versenyző Márka Csapat
    1. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt
    2. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg
    3. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst
    4. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward
    5. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
    6. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert
    7. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM
    8. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg
    9. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward
    10. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser
    11. 🇩🇪 Timo Glock BMW Ceccato
    12. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt
    13. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt
    14. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst
    15. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM
    16. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser
    17. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse
    18. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt
    🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto
    🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward
    🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser
    🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR
    🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
    🇩🇪 René Rast Audi Abt
    🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
    🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser
    🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke
    🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR

     

    A pontverseny állása:

    Pilóta Márka Csapat Pont
    1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert 80 0
    2. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser 68 -12
    3. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg 62 -18
    4. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward 60 -20
    5. 🇩🇪 René Rast Audi Abt 49 -31
    6. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt 44 -36
    7. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM 40 -40
    8. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes HRT (Haupt) 37 -43
    9. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst 35 -45
    10. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt 30 -50
    11. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse 22 -58
    12. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert 22 -58
    13. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR 18 -62
    14. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg 18 -62
    15. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward 13 -67
    16. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard 13 -67
    17. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR 12 -68
    18. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes HRT (Haupt) 12 -68
    19. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser 8 -72
    20. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse 3 -77
    21. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM 2 -78
    22. 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 0 -80
    23. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst 0 -80
    24. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward 0 -80
    25. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto 0 -80
    26. 🇫🇷 Sébastien Loeb Ferrari AF Corse 0 -80
    27. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke 0 -80
    28. 🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 0 -80
    🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser 0 -80
    🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser 0 -80
  • Jól kezdődött a hétvége Verstappen számára

    Jól kezdődött a hétvége Verstappen számára

    Max Verstappen kiválóan kezdte a Kanadai Nagydíj hétvégéjét, mindkét pénteki szabadedzésen az élen végzett, közvetlen riválisainak pedig nem sikerült túl jól az első nap.

    Az Azeri győzelme Nagydíjon győzelmet arató regnáló világbajnok tehát okkal elégedett az eddigiekkel: „Nyilván megnézel pár dolgot, hogy találj egy kis extra egyensúlyt, de összességében jó kezdése volt ez a hétvégének. A hosszú etap remekül ment. A pálya trükkös a gumikkal és a fékekkel. Még van néhány dolog, amin javítanunk kellene, de ennek ellenére jó napunk volt.”

    Verstappen számára szintén biztató hír, hogy Charles Leclerc jó esetben is a mezőny közepéről rajtol motorcsere miatt, miután a Bakuban meghibásodó egységet már nem lehetett megmenteni.

    Ami a garázs másik oldalát illeti, Sergio Pérez igen nagy hátrányban volt a csapattárshoz képest az egykörös tempóban, ugyanakkor a hosszú etapokban jobban állt.

    „Egy körös tempóban ismét megmutatta régi gyengeségét, vagy épp ellenkezőleg, Verstappen mutatta meg régi erejét” – mondta a helyzetről Helmut Marko.

    Az Auto Motor und Sport szerint az állhat a háttérben, hogy a Red Bullnak sikerült több tapadást találnia az RB18 elején, ami inkább Verstappen malmára hajtotta a vizet csapaton belül. Ezzel ugyanis az autó hátulját nehezebben lehet kontrollálni, ami Verstappennek jobban fekszik, míg Péreznek kevésbé.

  • Rast első győzelmét aratta visszatérése óta

    Rast első győzelmét aratta visszatérése óta

    A DTM idei évadjának harmadik versenyhétvégéjét az olaszországi Imolában rendezték, ahol visszatért a mezőnybe a BMW-s Timo Glock, Thiim és Hawkee viszont kihagyták ezt a fordulót.

    A hazai pályán versenyző Lamborghinik remekeltek már a szombati időmérőn is, Bortolotti mellett Schmid vétette észre magát gyorsaságával, ugyanakkor az Audisok vittek mindent, René Rast pedig az első pole-ját szerezte visszatérése óta. A háromszoros bajnok a délután folyamán ezt győzelemre is váltotta, kényelmesen vezette végig a versenyt, egyedül a rajtnál kellett komolyan figyelnie arra, hogy a mellőle induló Müller ne előzze meg a külső íven. A Team Rosberges rivális nem járt sikerrel, de a második hellyel legalább vigasztalódhatott a nap végén.

    A harmadik helyen Bortolotti ért be a Lamborghinivel, egy nem akármilyen felzárkózást bemutatva: a 16. helyről ment át a mezőnyön az olasz, Preininget pedig az utolsó előtti körben előzte meg.

    A rajt során az első négyes sorrendje megmaradt, Rast és Müller után Preining, illetve Schmid következett.

    A kiállások során Kelvin van der Linde ugrott előre egy helyet, megelőzve Schmid Lamborghinijét a negyedik helyért, egy elnyújtott első etappal.

    Bortolatti alapvetően a hatodik helyre kvalifikálta magát, ám egy 10 helyes rajtbüntetésnek köszönhetően a 16. helyről kellett zárkóznia, miután a szabadedzésen helytelen gumikat használt. Az olasz 22 kört tett meg a kiállása előtt, tehát jelentősen elnyújtotta az élmezőnyhöz képest, akik közül például Rast mindössze öt kört tett meg a rajtgumijain. Bortolotti a nyolcadik helyre jött vissza és a friss gumiknak köszönhetően további pozíciókat nyert: előbb Wittmannt, majd a csapattárs Schmid-et előzte a Rivazzában, később pedig van der Lindét illetve Preining-et. Ezenkívül a végén még a leggyorsabb kört is megfutotta, bezsebelve az ezért járó bónuszpontot.

    Glock visszatérése gyorsan véget ért, mert miután összeért Mikael Grenier Mercedesével, törött felfüggesztéssel kihajtott a bokszba.

    Az első verseny végeredménye:

    Versenyző Márka Csapat
    1. 🇩🇪 René Rast Audi Abt
    2. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg
    3. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser
    4. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
    5. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt
    6. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser
    7. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst
    8. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
    9. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR
    10. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM
    11. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt
    12. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert
    13. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR
    14. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse
    15. 🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser
    16. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt
    17. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto
    18. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke
    19. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM
    20. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward
    21. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward
    22. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser
    🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward
    🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt
    🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst
    🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
    🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg
    🇩🇪 Timo Glock BMW Ceccato

     

     

    A bajnokság állása:

    Pilóta Márka Csapat Pont
    1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert 70 0
    2. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser 67 -3
    3. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg 58 -12
    4. 🇩🇪 René Rast Audi Abt 49 -21
    5. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward 48 -22
    6. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes HRT (Haupt) 37 -33
    7. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM 34 -36
    8. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt 30 -40
    9. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse 20 -50
    10. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst 19 -51
    11. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR 18 -52
    12. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt 16 -54
    13. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert 14 -56
    14. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard 13 -57
    15. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR 12 -58
    16. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes HRT (Haupt) 12 -58
    17. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward 11 -59
    18. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser 8 -62
    19. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM 2 -68
    20. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse 2 -68
    21. 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 0 -70
    22. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst 0 -70
    23. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward 0 -70
    24. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto 0 -70
    25. 🇫🇷 Sébastien Loeb Ferrari AF Corse 0 -70
    26. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke 0 -70
    27. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg 0 -70
    28. 🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 0 -70
    🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser 0 -70
    🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser 0 -70

     

  • Alonso: Nehéz lesz megegyezni a delfinezés csökkentéséről

    Alonso: Nehéz lesz megegyezni a delfinezés csökkentéséről

    Fernando Alonso úgy véli, nehéz lesz megegyezniük a csapatoknak a delfinezés csökkentését elősegítő szabályváltoztatások kapcsán.

    Néhány csapat különösen szenved ettől, például a Mercedes. A címvédő csapat pilótái közül George Russell komoly fenyegetésnek tartja a jelenséget biztonsági szempontból, míg Lewis Hamilton hátfájdalmakkal küzd a pattogás miatt. Ezenkívül Daniel Ricciardo is kifejezte, hogy Hamilton egyáltalán nem túlzott.

    A csütörtöki nap folyamán az FIA bejelentette, hogy készek lépéseket tenni a delfinezés csökkentése érdekében a pilóták biztonsága érdekében.

    Nem minden csapat szenved azonban a delfinezéstől, például az Alpine sem kifejezetten, akiknek pilótája, Fernando Alonso szerint nem lesz egyszerű kivitelezni az ezzel kapcsolatos szabályváltoztatásokat.

    „Az autónk elég jól kezeli a pattogást. Bakuban nem éreztem ebből túl sokat, mi a gumikopásra próbáltunk fókuszálni, főleg a hátsókat illetően” – kezdte nyilatkozatát a kétszeres világbajnok veterán. „Minden pályán más, például Jeddah-ban nagyon sima volt, és Ausztráliában is, és ott senki nem szólt semmit. Nagyon nehéz lesz az összes csapatnak megegyezni a változtatásokról.”

  • Vettel: A Haasnak nem kellene kritizálnia Schumachert

    Vettel: A Haasnak nem kellene kritizálnia Schumachert

    A Haas csapatának nem kellene nyíltan kritizálnia a küszködő pilótájukat, Mick Schumachert, véli Sebastian Vettel, aki a fiatal német számára egyfajta mentor.

    A hétszeres villágbajnok Michael Schumacher fia számára nem kezdődött túl jól az idei szezon, sokszor tört autót, illetve még mindig pont nélkül áll. Ezek után kezdte nyíltan kritizálni főnöke, Günther Steiner.

    „A kritika megalapozott ebben a helyzetben” – szögezte le Sebastian Vettel a Bildnek nyilatkozva. „De ez nem maradhat rajta. Ha valamit jól csinál, akkor meg kellene dicsérniük.”

    A legutóbbi, monacói balesetét követően Schumachert figyelmeztették, hogy nem szeretnének még egy ilyet látni Bakuban, ezek után pedig utolsó helyre kvalifikált a német Azerbajdzsánban.

    „Mind a határon vezettünk, benne van, hogy valami balul sül el” – tette hozzá Vettel, utalva arra, hogy talán nem ez volt a leghatékonyabb kommunikáció. „Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben mindent meg kell tenned, hogy a pilótád mellé állj. Saját tapasztalatom szerint nem könnyű, amikor a csapat folyamatosan rád száll.”

    Mick nagybátyja, Ralf Schumacher a Haast emelte ki abból a szempontból, hogy nekik kellene fejlesztéseket hozniuk.

    „A Haas célja az kellene legyen, hogy minél hamarabb fejlesszenek az autón” – mondta. „De úgy hallottam, hogy fejlesztés sajnos nem fog a Francia Nagydíj előtt érkezni, ami egy olyan késés, ami mindenkinek megnehezíti az életét. Micknek viszont gyorsabbnak kellene lennie a csapattársánál, ha ez megtörténik, akkor ismét jól fognak kinézni számára a dolgok.”

  • Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

    Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

    Nicholas Latifi élete első hazai nagydíjára érkezve máris bizonytalanul érkezik a jövőjét illetően. Ennek oka, hogy az elmúlt napokban több hír is arról szólt, hogy Oscar Piastri érkezhet a helyére. Olyan variáció is volt, hogy már a Brit Nagydíjtól válthatja a kanadait, de az mindenképp benne lehet, hogy az Alpine kölcsönadja a Williamsnek Piastrit 2023-ra és 2024-re.

    „Állítom, hogy jelenleg vannak olyan versenyzők a Forma-1-ben, akik nem olyan jók, mint Oscar” – nyilatkozta róla Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.

    Ugyanakkor egyesek szerint az is benne lehet, hogy Latifi megtartja a helyét a Sofina támogatásának segítségével. Mindenesetre a kanadai aggódik és tudja, hogy rezeg a léc.

    „Mindenképpen javítanom kell a teljesítményemen” – mondta a Williams pilótája egy montreali lapnak. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos a helyem a csapatban. Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetnek változnia kell. Bevallom, hogy Jeddah óta nem éreztem magam jól a kocsiban.”

    Latifinek feltették azt a kérdést is, hogy az egy évet kihagyó Albon miért teljesít sokkal jobban nála, melyre így válaszolt: „Ő gyorsabban alkalmazkodott az új autóhoz és rajtam áll, hogy változtassak.”

  • Alonso elmondta, miért tartsa meg az Alpine

    Alonso elmondta, miért tartsa meg az Alpine

    Fernando Alonso és Oscar Piastri jövője egyre inkább tisztázódni látszik, bár erre egyelőre csak pletykákból lehet következtetni. Ezek szerint az ausztrál aláírhat a Williams csapatához, ezzel együtt pedig Alonso maradna az Alpine-nál.

    Piastri a Williamshez kerülhet tehát, lényegében kölcsönben, a szintén kölcsönben lévő Albon mellé, aki ugyanúgy maradhat a grove-iaknál 2023-ra. A mostani csapattársa, Nicholas Latifi pedig tudja, hogy többet kell nyújtania, ha maradni szeretne.

    „Egyértelműen érzem, hogy nyomás alatt vagyok, de így van ezzel mindenki, akinek nincs szerződése jövőre” – szögezte le a tehetős támogatókkal rendelkező kanadai. „Tudom, hogy fejlődnöm kell, fejlődni akarok, és nem vagyok elégedett azzal, ahogy a dolgok most állnak, ezért próbálok folyamatosan előrelépni a javulás útján.”

    Ami pedig a kétszeres bajnok Alonsót illeti, továbbra is úgy tűnik, nagyon maradna, habár hivatalos bejelentésre vele kapcsolatban egy ideig még nem kell várni.

    „Amíg versenyképes vagyok és nem szenvedek az utazástól, miért hagyjam abba?” – tette fel a kérdést. „Oscar jó, és a csapat szabadon tesztelhet minket, de tudják, hogy mit tudok nyújtani. Nem hiszem, hogy bármit is bizonyítanom kellene. Ráadásul megvan az az előnyöm, hogy jól ismerem a pályákat, és azt, hogy hogyan változnak, ami fontos részlet. Nem igazán változtam 25 éves korom óta. Ott van a hozzáállásom úgy általában, a teljesítmény hajszolása, a fair versenyzésre való törekvés. A bosszúvágyam mindig él. Még két év van bennem, de a döntések csak a nyár folyamán születnek meg.”

  • Alonso elégedett a nagyot előrelépő Renault motorral

    Alonso elégedett a nagyot előrelépő Renault motorral

    A nehéz szezonkezdetet követően Fernando Alonso zsinórban a harmadik versenyén szerzett pontot Bakuban, ahol főleg az Alpine motorjának köszönhette az előkelő helyezést.

    A spanyol a 10. helyre kvalifikált, a versenyt pedig végül a hetedik helyen fejezte be, csakúgy mint Monacóban. Habár tényleges pozíciót a két Ferrari kiesésével és Tsunoda DRS-ének meghibásodásával nyert csak, megelőzni sem tudta senki Alonsót, aki lényegében egész hétvégén a leggyorsabb volt a harmadik szektorban, ennek megfelelően pedig az egyenesekben is.

    „Igen, örülök a hetedik helynek” – értékelt a kétszeres világbajnok a verseny után. „Nyilván hasznot húztunk az előttünk történő kiesésekből, a Ferrarikéból és Tsunodáéból. De igen, ezek a dolgok megtörténnek itt Bakuban, és elfogadjuk ezt a hat pontot, jó szájízzel távozunk a monacói hetedik hely után, mert itt megint hetedikek lettünk. Úgyhogy folytassuk tovább. Nagy volt a sebességünk az egyenesben, ami segített abban is, hogy magunk mögött tartsuk a többieket, és azt hiszem, maximalizáltuk az erősségeinket. Meglátjuk, hogy Kanadában találunk-e még egy kicsit többet, mert ha két-három tizeddel előrébb lennénk, akkor szerintem hatalmasat lépnénk előre.”

    Alonso kiemelte az Alpine alacsony légellenállású beállítását, de a Renault motor erejét is mint kulcs a többiek maga mögött tartásához.

    „Senki nem előzött meg!” – tette hozzá. „Kinyitották a DRS-t, és én még így is távolodtam, szóval ez egy nagyon jó dolog volt. Jobbak vagyunk, több motorerőnk van. Erősek vagyunk az ilyen pályákon. Tavaly sokat küszködtünk Bakuban, idén pedig versenyképesek vagyunk, szóval úgy gondolom, hogy nagyon nagy lépést tettünk előre.”

    Alonso a szezon elején folyamatosan motorproblémákkal küzdött, már volt is egy büntetése motorcsere miatt Spanyolországban, de állítása szerint mostanra az Alpine ura a megbízhatósági gondoknak.

    „A megbízhatóság az év elején aggodalomra adott okot, és valójában nyolc verseny után már a negyedik motor van bent, de úgy gondolom, hogy most már urai vagyunk a helyzetnek. Boldog vagyok. Ez egy jó érzés. Megváltoztattuk a koncepciót, az elrendezést, mindent. Jól sült el, szóval boldog vagyok, és örülök a csapat erőfeszítéseinek is” – zárta gondolatát.

  • Gasly: Jól mutatja az erősségünket, hogy a Mercedessel harcoltunk

    Gasly: Jól mutatja az erősségünket, hogy a Mercedessel harcoltunk

    Pierre Gasly idei szezonja legjobb eredményét érte el Azerbajdzsánban, ahol az 5. helyen intette le a kockás zászló, a Mercedesek után a középmezőny legjobbjaként.

    Már az időmérő is jól sikerült a francia számára, akinek ezidáig az 2022-es szezon nem nagyon akart összeállni. A bakui versenyen ugyanakkor végig jól ment, és a két kiállást választó Lewis Hamilton is csak a vége felé tudta legyűrni.

    „Elég hihetetlen volt ez most nekünk” – mondta a versenyt követően Gasly, aki a tavalyi káosz végén itt dobogóra is tudott állni. „Az első ötben végezni nagyon jó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogyan kezdtük az évet. Eddig nem volt túl sok szerencsénk, ezért fontos volt, hogy tiszta hétvégét zárjunk, ez Bakuban sikerült. Ezen a hétvégén nem hibáztunk, remek tempót mutattunk az edzéseken, aztán az év legjobb kvalifikációját teljesítettük, és a szezon eddigi legjobb eredményét értük el.”

    „Szép kis csatánk volt Lewisszal, szórakoztató volt” – tette hozzá. „A verseny elején tudtuk, hogy könyörtelen futam lesz, hiszen csak egy új szett keményünk volt, így nagyon reméltük, hogy tiszta lesz a verseny vége, de sajnos jött a második virtuális biztonsági autó, és tudtuk, hogy ez nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Megpróbáltam a lehető legjobban védekezni Lewis ellen, miután kiállt új gumikért, de ő sokkal gyorsabb volt – megpróbáltam óvni a gumikat a versenyen, de akkor már tényleg nem voltak túl jó állapotban. Végeredményben az, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy harcolhatunk a Mercedesekkel, azt jelenti, hogy nagyon jó munkát végeztünk. Nagyszerű a csapat számára, hogy sok ponttal távozhatunk.”

    A csapat szempontjából ugyanakkor a vasárnap alakulhatott volna még jobban, Yuki Tsunoda ugyanis a DRS meghibásodása miatt vesztette el a hatodik helyet, ezzel az AlphaTauri egy kettős pontszerzéstől esett el.