Szerző: Czuth Csaba

  • Az Alpine még nem jött rá, Alonso hogy volt ilyen gyors Kanadában

    Az Alpine még nem jött rá, Alonso hogy volt ilyen gyors Kanadában

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elárulta, hogy a csapat még nem jött rá, Fernando Alonso mitől volt olyan gyors a Kanadai Nagydíj hétvégéjén, azon belül is főleg az időmérő edzésen.

    A kétszeres világbajnok volt a montreali hétvége egyik főszereplője, hiába lett végül csak kilencedik a balul sikerült futam után. Alonso már a szabadedzéseken is jól mozgott, de az időmérőn 10 év után először kvalifikált az első sorba, egész pontosan a második helyre.

    Alonso a verseny végén csapattársa, Esteban Ocon mögött autózott, és meg is kérte a csapatát, hogy mivel egész hétvégén sokkal gyorsabb volt, hadd menjen el a francia mellett, de a csapata megtagadta a kérést. Ráadásul az Alpine abban sem biztos, Alonso hogyan került ennyire a rajtrács elejére.

    „Ez egy nagyon jó kérdés” – mondta Szafnauer az AS-nek Alonso időmérős teljesítményével kapcsolatban. „A számítógépjeinkkel – és sok van belőlük – még mindig nem tudtuk megérteni a különbségeket. Részben azért lehetett ilyen jó, mert az esőben is nagyszerű, de már pénteken is gyors volt. Nem csak szombaton ment így. Egy másik okot a körülmények jelentik, a pálya felszáradó állapotban van, és sok a változó.”

    Alonso futambéli problémáját viszont már azonosították, Szafnauer pedig el is mondta azt: „Nem tudom, hogy csak vele történt-e, bár úgy néz ki. Fernando problémája egy szivárgás volt az erőforrásban, de szerencsére nem volt olyan komoly, hogy ki kelljen állnia.”

    A technikai hibáig egyébként Alonso úgy érezte, a harmadik-negyedik helyen végző Mercedesekkel tudott menni, ugyanakkor a csapatfőnök azt hangsúlyozta, reálisnak kell maradniuk a németekkel való küzdelmet illetően, persze próbálkozni fognak.

  • Latifi nem tudja, miért ilyen lassú

    Latifi nem tudja, miért ilyen lassú

    Nicholas Latifi idei szezonja egyelőre borzalmasan alakul, és ami még rosszabb, hogy magyarázata sincs arra, miért nincs meg a tempója.

    Latifi hazai nagydíján is csak jóformán szenvedett, és még úgyis 15 másodperccel csapattársa mögött végzett, hogy a verseny vége előtt nem sokkal a safety car összerázta a mezőnyt.

    „A hétvége egészének élménye összességében nagyon különleges volt” – nyilatkozta Kanadai Nagydíjáról, ami egyébként 2019 óta az első volt a vírushelyzet miatt. „Nagyszerű, hogy végre megvolt az első hazai futamom, és a támogatás, amit éreztem – a családdal, a barátokkal, a szurkolókkal a lelátókon – elképesztő volt.”

    A hangulaton és a helyszínen kívül azonban más öröme nem nagyon volt a harmadik szezonjában járó Latifinek.

    „Ami a tényleges, pályán zajló dolgokat illeti, egyáltalán nem volt élvezetes. Egyszerűen hiányzott a tempó. Meg kell próbálnunk megérteni, hogy miért, mert jelenleg nincs rá válasz. Kevés üzemanyaggal, sok üzemanyaggal, a tempó egyszerűen sehogy sem volt meg, úgyhogy van két hetünk arra, hogy megpróbáljuk elemezni a dolgokat, mert ez nem csak erről a versenyről szól, hanem az előzőekről is. Valami nincs rendben. Meglátjuk, mit találunk.”

    Latifi Mick Schumacher mellett az egyetlen, akinek még nincs pontja idén. Az egy év szünetről visszatérő csapattársa pedig már kétszer is, Ausztráliában és Miamiban is szerzett pontot. Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy azt rebesgetik, hogy a kanadait Oscar Piastri válthatja jövőre.

  • Ocon örülne, ha Alonso maradna a csapattársa

    Ocon örülne, ha Alonso maradna a csapattársa

    Esteban Ocon örülne, ha továbbra is Fernando Alonso maradna mellette az Alpine csapatánál.

    A 40 esztendős spanyol szerződése az idény végén jár le és amellett, hogy ő maradni szeretne, az Alpine juniorja, Oscar Piastri is versenyülésért vágyakozna. Az ausztrált viszont a hírek szerint kölcsönadhatják a Williamsnek, lehetőséget adva Alonsónak a maradásra. Ugyanakkor a spanyol és a csapat kapcsolata nem biztos, hogy jobbá vált a legutóbbi Kanadai Nagydíjon, amikor is egy újabb technikai probléma után csapata nem engedte, hogy megelőzze Ocont, pedig elmondása szerint gyorsabb volt nála.

    Mindenesetre Ocon szívesen látná továbbra is a csapatnál Alonsót, akit már számtalanszor méltatott.

    „Fernando csapattársának lenni remek” – nyilatkozta a DAZN-nek. „Amikor csatlakozott a csapathoz, sokan azt mondták nekem, hogy nagyon nehéz lesz, meg ilyenek, de ez valójában nem teljesen igaz. Úgy gondolom, hogy jó párost alkotunk, és nagyon szeretek vele dolgozni. Természetesen Fernandónak nem kell bizonyítania semmit. Ha a Forma-1-ben akar maradni, akkor maradni fog. Még mindig motivált, és még az az oroszlán, aki mindig is volt.”

    Ami saját céljait illeti az év hátralévő részére, Ocon legszívesebben újra nyerne, de tudja, mi a realitás.

    „Újra nyerni akarunk” – tette hozzá a 2021-es Magyar Nagydíj győztese. „De ha reálisak maradunk, nem vagyunk ebben a helyzetben. Ha dobogós helyezéseket érünk el, az számunkra olyan, mintha győznénk. A múltban a csapat nyert Fernandóval, szóval bennünk van. Meg tudjuk csinálni. Hiszek ebben a projektben, és ezért írtam alá több évre.”

  • Az Alpine a tizedik futamra már a hatodik fejlesztésével készül

    Az Alpine a tizedik futamra már a hatodik fejlesztésével készül

    Az Alpine egyre jobb formát mutat az elmúlt versenyhétvégéken, ez pedig köszönhető a folyamatos fejlesztéseiknek is.

    A franciák jelenleg a konstruktőri bajnokság ötödik helyén állnak, de az elmúlt évvel ellentétben a negyedik helyre is van esélyük, jelenleg mindössze 8 pont a lemaradásuk az itt álló McLarenhez képest. A Brit Nagydíjon pedig tovább javulnának, ugyanis már a hatodik fejlesztési csomagjukat vetik be a tizedik versenyre, számolt be róla az Auto Motor und Sport. A hírek szerint egy új padlólemezt fognak bevetni Silverstone-ban, amelytől a leszorítóerőben várnak javulást. Jelenleg az Alpine fő ereje a végsebessége, tehát érhető, hogy ezzel most a kanyarokra koncentrálnának.

    Mindazonáltal nem várnak túl nagy előrelépést az új padlólemeztől, hiszen vélhetően a legtöbben szintén fejlesztésekkel érkeznek a legendás helyszínre.

    „Silverstone-ba sok csapat hoz fejlesztéseket. Végeredményben valószínűleg a fejlesztés csak arra lesz elég, hogy a víz felett tartsuk a fejünket” – nyilatkozta Alan Permane, az Alpine szakembere.

    Már csak azért is vehető gyakorlatilag készpénznek az, hogy a legtöbben változtatnak, mert az FIA nemrég elrendelt egy technikai direktívát, mellyel a delfinezést igyekeznek csökkenteni. A csapatok közül a Mercedes már le is gyártott egy hasonló alkatrészt Kanadában, ami többek figyelmét felkeltette.

  • Russell: Szégyen, hogy a csapatok előrébb helyezik a teljesítményt a biztonságnál

    Russell: Szégyen, hogy a csapatok előrébb helyezik a teljesítményt a biztonságnál

    George Russell a delfinezéssel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy szégyen, hogy a rivális csapatok a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben.

    Az idei év egyik központi témája az autók pattogása, Azerbajdzsánban pedig talán minden eddiginél jelentősebbé vált a probléma, miután számos csapat küzdött vele, a Mercedes pilótáinak pedig fájdalmakat is okozott a pattogás.

    Az FIA mindezek hatására változásokat sürgetett a delfinezés csökkentésének érdekében a Kanadai Nagydíj előtt, ami lényegében adatgyűjtésre szolgált. Egyes csapatok támogatták a direktívát, mások – például a Red Bull – viszont már kevésbé. Ezzel kapcsolatban Russell ki is fejezte a véleményét, ő szégyenletesnek tartja az energiaitalosok álláspontját.

    „Nyilvánvaló, hogy a különböző csapatok és versenyzők nagyon sokféleképpen gondolkodnak” – szögezte le a Mercedes britje. „Hallottuk Carlos, Checo és Max szájából is, hogy milyen rossz volt a helyzet a szezon elején. De most, hogy erősnek tűnik a teljesítményük, nyilvánvalóan nem akarnak változtatásokat, mert az csak hátráltatná őket. Szóval nyilvánvalóan egy kicsit szégyenteljes, hogy a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben. Bakuban láttam a boxutcai táblámat, de nem tudtam elolvasni, mert annyira pattogtam. Azt hiszem, láttam egy videót Lance-ről, amint a kormány gombjainak átállításával küzdött, és látszott, hogy mennyire rázkódott az autó, mennyire merev volt, meg minden. Mindannyian versenyző állatok vagyunk, és mindannyian nyerni akarunk. De nem kockáztathatjuk a testi épségünket mindezek előtt.”

    A delfinezés miatt nyilvánvalóan a csapatfőnökök között is áll a bál, például Christian Horner és Toto Wolff is összeszólalkoztak a hírek szerint.

  • Az Alpine realista marad: Nem fogjuk legyőzni a Mercedest

    Az Alpine realista marad: Nem fogjuk legyőzni a Mercedest

    Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke szerint ebben a szezonban nem lesz esélyük felülkerekedni a Mercedes csapatán, főleg miután Fernando Alonsóval a Kanadai Nagydíjon sem tudtak előttük maradni.

    Alonso az első sorból rajtolt, de pokolian alakult a versenye és a motorja sem működött 100%-osan, így jelentősen visszaesett, Hamilton is megelőzte a 22. körben a Mercedesszel, úgy, hogy neki már volt egy kiállása. Végül a 9. helyen zárt Alonso a büntetése után, míg csapattársa, Ocon 6. lett. Szafnauer nem volt elégedetlen a hétvégével, de realista maradt.

    „Jó pontokat szereztünk. A biztonsági autó nélkül lehetett volna egy kicsit jobb is, de ezt nem lehet befolyásolni” – nyilatkozta a román-amerikai szakember. „Az autó tempója vizes pályán jó volt, száraz pályán pedig azt gondoltuk, hogy nem leszünk olyan gyorsak, mint a Ferrarik és a Red Bullok, de a Mercedesszel tudunk majd menni. Mint kiderült, a Mercedes néhány külső körülmény miatt elkapott minket. De a bajnokságban nem fogjuk őket megelőzni, nem leszünk harmadikok. Reálisnak kell lennünk. Szóval a negyedik helyért harcolva nagyon örülök, hogy sok pontot szereztünk.”

    Mindenesetre a franciák reménykednek benne, hogy néha kihívói lehetnek az elmúlt nyolc év világbajnokának: „Remélhetőleg Silverstone-ban újra tudunk harcolni velük. Csak pár tizedre voltunk tőlük, ez jó.”

  • Schumacher: Egy ponton fordul a kocka

    Schumacher: Egy ponton fordul a kocka

    Harminc Forma-1-es futammal a háta mögött Mick Schumacher még mindig nem tudott az első tízben végezni, de bízik benne, hogy eljön majd az ő ideje.

    Miután élete legjobb eredményét érte el Kanadában az időmérőn, a verseny hamar rémálommá vált Schumacher számára, mert már a 20. körben kiesett a hetedik helyről, ahová rossz rajtját követően visszaküzdötte magát.

    „Azért vagyok itt, mert szeretem ezt a sportot és a vezetést” – nyilatkozta Schumacher az újabb csalódást követően. „Szeretném elérni, amiért küzdök, de sajnos ma nem érdemeltük meg. De biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségünk. Egyszer majd fordul a kocka.”

    Schumacher hozzátette, hogy még nem tudják, melyik hajtáslánc-egység hibásodott meg.

    „Kellemetlen érzés, mert megvolt a tempónk az 5. helyhez, ez nagyon bosszantó” – folytatta. „Az MGU-K vagy MGU-H közül az egyik teljesen elromlott, ami szintén okozhatta ezt a hirtelen leállást. Ekkor kellett megállítanunk az autót, mert különben több minden is elromlott volna.”

    A német mindazonáltal próbálja a pozitívumokat magával vinni, amelyekből szerencséjére akadt: „Az esős kvalifikáció nagyszerű volt, nagyon szórakoztató volt. A tempó az egész hétvégén elég erős volt. És az is remek volt, hogy a versenyen is jól tudtunk vezetni, folyamatos nyomás alatt. Már megmutattuk, hogy megvan bennünk, ami ahhoz kell, hogy a pontokért küzdjük.”

  • Alonso: Kamikaze módjára kellett vezetnem

    Alonso: Kamikaze módjára kellett vezetnem

    Fernando Alonso ugyan a második helyről tudott rajtolni Kanadában egy zseniális időmérő után, de a versenyen minden rosszul alakult számára.

    A spanyol a rajt után még megtartotta a második helyet, ám alig kellett néhány kör, hogy megelőzze a Ferraris Carlos Sainz. Ezt követően nagyjából stabilizálódni látszott a harmadik helyen, de a kiállások és a virtuális safety car fázisok nem alakultak a legjobban számára. Ráadásul a 20. kör környékén még a motorja is elkezdte visszafogni, bokszkiállása után pedig csak a csapattárs Esteban Ocon mögé jött, mivel gyakorlatilag ő volt az egyetlen az élmezőnyben, aki nem vsc alatt állt ki. A verseny későbbi részében utolérte a francia csapattársat, de nem engedték, hogy megelőzze az egyenesbeli tempóhátránya miatt.

    „A motor, ez az egyetlen válasz” – mondta Alonso arról, mi miatt esett ennyire hátra. „A 20. körtől volt egy motorproblémánk, amikor az egyenesekben nagyon hamar, a kanyarkijárat után elfogyott az energiánk. Megpróbáltuk kijavítani, de nem sikerült. Szerencsére nem kellett kiállnunk, és így is szereztünk néhány pontot. De addig a pontig szerintem a dobogóért harcoltunk. A verseny elején erősnek éreztem magam Hamiltonhoz képest, Verstappen és Sainz tempója nem volt meg, de tudtunk volna menni Hamiltonnal és a Mercedesekkel. Aztán ott voltak a virtuális biztonsági autók, megváltoztatták a versenyt, oké. De még mindig harcolhattunk volna talán a 3. vagy 4. helyért. De aztán amikor jött a motorprobléma, csak a túlélésre törekedtem, próbáltam kihasználni a DRS előnyeit, kamikaze módon hajtottam be a kanyarokba az érzékelési pont előtt, mert a DRS jelentette az egyetlen biztonságot az egyenesekben.”

    Alonso kérte a csapatát, hogy had előzze meg Ocont, a pillanat hevében úgy fogalmazott, hogy egész hétvégén 100-szor gyorsabb volt, még a motorproblémával is.

    „Nem tudtam előzni. De igen, frusztráló volt, mert az autóm repült egész hétvégén” – folytatta. „Az egyenesekben többé-kevésbé egy másodperc hátrányom volt. És még ezzel együtt is gyorsabb voltam a versenyen. Szóval hihetetlen, hogy a 7. helyen végeztem. Ugyanazok a gumik voltak rajtunk, mert mindketten kiálltunk a safety car alatt. Az egyenesekben egy másodperccel lassabb voltam, így a kanyarokban 1,1 vagy 1,2 másodpercet kellett visszanyernem, hogy behozzam ezt a lemaradást. Szóval nehéz volt.”

    Alonso a szezon elején nagyon küzdött a megbízhatósággal, már a hatodik versenyen büntetést kapott motorcsere miatt, azóta nem volt gondja, ám nem sokáig lehetett nyugodt, ismét bekavart neki a megbízhatatlanság.

    „Igen, ez megint egy megbízhatósági gond, ami csak a 14-es autót érinti” – tette hozzá. „Azért vagyok itt, hogy sikerüljön jobbnak lenni a 6-7. helynél, ezen a hétvégén jobbak voltunk. Tehát ha nem végeztünk a dobogón vagy kicsit előrébb, az azért van, mert megbízhatósági problémánk volt a 14-es autóval, és talán szerencsétlenek voltunk a virtuális biztonsági autóval, viszont azt nem lehet irányítani. A 14-es autó megbízhatóságának jobbnak kellene lennie egy kicsit.”

    Alonso ráadásul utolsó körös védekezése miatt még egy öt másodperces büntetést is kapott, így a 7. helyett a 9. helyen rangsorolták.

  • Alpine: Alonso közel volt a Ferrarihoz a hosszú etapokban

    Alpine: Alonso közel volt a Ferrarihoz a hosszú etapokban

    Az Alpine a Kanadai Nagydíj hétvégéjének egészén kifejezetten gyors volt, de Fernando Alonso időmérőn elért második helye még így is meglepetésnek számított az esős pályán. Azt viszont, hogy a spanyolnak mennyi esélye lesz a versenyen, a franciák csapatfőnöke, Otmar Szafnauer latolgatta.

    „Fernando tapasztalata és képességei jól kijöttek ma, ezek hozták el a második helyet” – nyilatkozta a Sky Sports-nak. „Mindig is jó volt a változó körülményekhez való gyors alkalmazkodásban.”

    A változó körülmények segítették az első sorba egy évtized után visszatérő Alonsót, de a versenyre száraz időt jósolnak, így az Alpine-nak száraz körülmények között is jól kell muzsikálnia, ha jó eredményre akarják váltani a második rajthelyet. Szafnauer szerint ez alapvetően adott, legalábbis a pénteki tempójuk ezt mutatja.

    „Jól nézett ki a helyzet a száraz pályán. Kemény gumikon mentünk hosszú etapokat, jó információink vannak ezzel kapcsolatban. Ha jól emlékszem, Alonso közel volt a Ferrarikhoz pénteken a versenyszimulációkban” – tette hozzá.

    Alonso Verstappen mellől rajtol a montreali versenyen, aki Alonso legutóbbi első rajtsorakor még gokartozott, és nagyon tiszteli a kétszeres világbajnokot: „Kisgyerekként nézve az F1-et láttam Fernandót, ahogy ott van, és futamokat és bajnokságokat nyer, pole-okat szerez, szóval az első soron osztozni vele szép dolog. Nyilván kicsit öregszik, de még mindig nagyon gyors. Tudom, hogy nagyon jól rajtol, készen kell állnom.”

  • Első pontjaira hajt Schumacher

    Első pontjaira hajt Schumacher

    A Haas kiváló időmérőn van túl Kanadában, az amerikai kiscsapat a harmadik rajtsort szerezte meg az esős kvalifikáción. Magnussen végzett az ötödik, Mick Schumacher a hatodik helyen, utóbbinak természetesen magasan ez lesz a legjobb rajthelye. Adja magát, hogy innen a cél a pontszerzés, de a német tisztában van vele, hogy nehéz lesz maguk mögött tartaniuk a gyorsabb autókat.

    „Mindig imádtam az esőben versenyezni, feszegetni a határokat, egy ilyen pályán pedig a pilóták meg tudják mutatni, hogy mit tudnak. Nehéz lesz a pontszerzés, de a legjobbunkat nyújtjuk” – értékelt a Sky Sports-nak nyilatkozva. „Az autó nagyszerű volt, különösen ilyen körülmények között. Mindenhol találtam tapadást, de sajnos az utolsó szett gumiabroncsokkal nem ez volt a helyzet.”

    Schumachert az utolsó gyorskörében nem csak a gumiprobléma, hanem a sárga zászló is hátráltatta. Carlos Sainz a négyes kanyarban hibázott, ez pedig az utána érkezők körét is befolyásolta, köztük Schumacherét is.

    „Carlos miatt le kellett lassítanom, és a gumijaim lehűltek, ami nem segített az 1-es kanyarban. Aztán kezdődött a zűrzavar. Az utolsó kör nem volt nagyszerű, de ez olyasmi, amire építhetek” – zárta gondolatát.