Szerző: Czuth Csaba

  • Verstappen: A második hely egy jó eredmény egy ilyen nehéz nap után

    Verstappen: A második hely egy jó eredmény egy ilyen nehéz nap után

    Max Verstappen nehéz vasárnapon van túl a Red Bull Ringen, de még így is beért a második helyen az idénybeli harmadik győzelmét arató Charles Leclerc mögött. A Red Bull ma gyakorlatilag verve volt a Ferrarik által, ez főleg a gumikezelésnek volt köszönhető.

    „Trükkös nap volt” – kezdte futam utáni értékelőjét Verstappen. „Úgy tűnt, hogy küszködtünk a gumikkal, és ezt minden keverékkel megtettük. Túl nagy volt a kopás ahhoz, hogy Charles-t támadhassuk, de a második hely jó eredmény egy ilyen nehéz napon, mint a mai.”

    A rengeteg holland szurkoló előtt többre most nem futotta, pedig a verseny alatt jócskán észrevetették magukat a narancssárga füsttel.

    „Jó volt, ezen a színen szívesen megyek át” – nyilatkozta a látványos elemről. „Jó látni ennyi szurkolót itt Ausztriában, és a második hely még mindig jó eredmény.”

  • Zhou elmagyarázta, mi sült el balul a sprintfutam előtt

    Zhou elmagyarázta, mi sült el balul a sprintfutam előtt

    Guanyu Zhou ismét megbízhatósági problémákkal szembesült az ausztriai sprintverseny rajtja előtt. A Silverstone-ban ijesztő balesetet szenvedő kínai versenyző épp a 18. rajtkockába állt volna fel a felvezető kör után, de a motor kihagyott. Az Alfa versenyzője életet tudott bele lehelni, és végül a boxutcából a mezőny után eredhetett, miközben ők még egy felvezető kört teljesítettek.

    „Az utolsó kanyarban leállt a motor, így gyakorlatilag újra kellett indítanom, szóval gyorsan megcsináltam. Betettem a fokozatokat, de semmi sem történt, így végig kellett vinnem egy teljes kikapcsolási procedúrát, de aztán szerencsére beindult. Fogalmam sincs, hogy mi a probléma, ki kell vizsgálnunk. Elég frusztráló ez, de utána nagyon élveztem a felzárkózást” – magyarázta a történteket.

    Zhou versenye ezt követően igen jól sikerült, megelőzte mindkét AlphaTaurit és Williamset, illetve Sebastian Vettelt is, aki kiforgott, miután összeért Albonnal. Alonso kiesésével és a csapattárs Bottas büntetésével végül a 13. rajthelyet jelenti ez neki.

    „Magabiztosnak érzem magunkat a tempót illetően, és el tudtuk érni a vasárnapi rajtra megcélzott pozíciót, ami a legjobb 15-öt jelenti. Így jó esélyünk van a pontszerzésre. Most már csak arról kell meggyőződni, hogy a probléma nem ismétlődik-e meg, és ha ezt megértjük, akkor már jók leszünk” – tekintett előre.

  • Armstrong rajt-cél győzelmet aratott a csendes sprintversenyen

    Armstrong rajt-cél győzelmet aratott a csendes sprintversenyen

    Marcus Armstrong győzelmével zárult a szombati nap a Red Bull Ringen, aki idei második F2-es győzelmét aratta a sprintversenyen.

    A fordított rajtrácsos pole az övé lett, mellőle pedig Theo Pourchaire rajtolt, ők ketten problémáktól mentesen el is jöttek a rajttól. A harmadik helyről induló Verschoort a mellőle elrugaszkodó Doohan és a mögüle startoló Drugovich is megelőzte. Vips nagyot rajtolt, a kilencedikről a hatodik helyre jött fel, Verschoor mögé.

    A rajtot követően az élmezőnyben mindenki beállt a saját tempójára, a Vips-Verschoor előzésen kívül pedig pozíciócsere sem történt a pontszerzők között.

    Sato után a 14. körben Lawson is kiesett technikai hiba miatt, ami gyakorlatilag végigkísérte a futamát, hiszen a rajtrácson ragadt és csak a bokszból tudott elrajtolni.

    A verseny folyamán sokaknak meggyűlt a baja a pályahatárokkal, Vesti és az erre a hétvégére beugró, szinte veteránnak számító Merhi is kapott egy ötmásodperces büntetést. De Pourcahire-nek is kell még aggódnia, mert az ő eseteit a verseny után vizsgálják.

    A 28 kör komolyabb izgalmak nélkül pörgött le, Armstrong végig megtartotta a vezetést Pourcahire és Doohan előtt.

    A végeredmény, mely Pourchaire vizsgálata miatt még változhat:

    1. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    3. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    6. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    7. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    8. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    9. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema
    11. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    12. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    13. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    14. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    16. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort
    17. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    18. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    19. 🇪🇸 Roberto Merhi Campos
    20. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
  • Crawford nyerte az osztrák sprintversenyt

    Crawford nyerte az osztrák sprintversenyt

    Jak Crawford a harmadik helyről rajtolva húzta be a Formula 3 osztrák hétvégéjének sprintfutamát.

    A 21 körös versenyen Collet indulhatott az első helyről, mellőle jött Correa, mögülük pedig Crawford és Colapinto sorakoztak. Correa még a rajt után nem, de a négyes kanyarba érkezve már átvette a vezetést Collet-től. A második soron belüli sorrend is megcserélődött, Colapinto örülhetett ennek igazán. Történt azonban egy baleset is, Villagomez esett ki, így bejött a safety car.

    Az újraindítás után a három Tridentes kezdett csatázni az 5-7. helyen, de végül maradt köztük a rajtsorrend, vagyis a Maloney-Edgar-Stanek sorrend. A 7. kör végén az addig magabiztosan vezető Correa került bajba, egy technikai hiba miatt lelassult és kiesett a versenyből.

    A Premások igyekeztek felzárkózni, Bearman és Leclerc egy kanyaron belül előzte meg Staneket a 6-7. helyért. Correa után Alatalót is utolérte a technika ördöge, ő a hármas kanyar után húzódott félre füstölő autóval, emiatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az ezt követő újraindítás után sem csendesedett a verseny, Crawford előzte Colapintót a második helyért, Leclerc és Bearman pedig egyszerre támadták meg Zane Maloneyt a hármas kanyarban. Leclerc volt legbelül, Bearmant gyakorlatilag közrefogták Maloney-val, és végül nem is fértek el hárman egymás mellett. Bearman és Maloney értek össze a kigyorsításnál, a barbadosi versenyző pedig ki is esett, Leclerc viszont átvette az ötödik helyet. Maloney autójának eltakarítása miatt újra be kellett küldeni a safety cart, a verseny pedig a 13. kör végén indult újra.

    Crawford ismét szemfüles volt és rögtön megtámadta Collet-et az első helyért, egy kanyarokon keresztül tartó csata végén pedig sikerült végigvinnie az előzést a Prema versenyzőjének. Leclerc is előzött egy újabbat, Edgart előzte ugyanúgy a 6-7-es kanyarban, mint ahogy egy körrel azelőtt csapattársa Collet-et.

    Edgar esett egyre hátrébb, néhány kör alatt Stanek és Frederick is megelőzte. Martins is megtámadta, de ő nem járt sikerrel, sőt még Bearman is megelőzte a bajnoki éllovast, ahogyan később magát Edgart is. A dolog szépséghibája, hogy a fiatal Premás korábban kapott egy öt másodperces időbüntetést pályaelhagyás miatt.

    Az élen már nem történt változás, Crawford Collet és Colapinto előtt nyert végül.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    2. 🇧🇷 Caio Collet MP
    3. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    4. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    5. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    6. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
    7. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    8. 🇫🇷 Victor Martins ART
    9. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    10. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    11. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    12. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    13. 🇪🇸 Pepe Martí Campos
    14. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    15. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    16. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    17. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    18. 🇮🇳 Kush Maini MP
    19. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    20. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    21. 🇺🇸 Hunter Yeany Campos
    22. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    23. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    24. 🇪🇸 David Vidales Campos
    25. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    26. Zdenek Chovanec Charouz
    🇧🇧 Zane Maloney Trident
    🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
  • Sainz magabiztosabban és kényelmesebben érzi magát

    Sainz magabiztosabban és kényelmesebben érzi magát

    Carlos Sainz győzelemmel a zsebében érkezett meg az Osztrák Nagydíjra és úgy hiszi, Spielbergben is van esélye megismételni ezt a bravúrt. Viszont egyszerű dolga egyáltalán nem lesz, mert a pénteki időmérőn a harmadik helyre kvalifikált, így onnan is rajtol a szombati sprinten.

    „Ez az időmérő erős volt és a Q3-ban a legjobbkor időzítettem a csúcsformámat” – értékelt az edzést követően. „Egyértelműen magabiztosabban és kényelmesebben éreztem magam a legutóbbi versenyek után.”

    A friss futamgyőztes szerint maradt a körében, de hozzátette, hogy ezzel minden versenytársa így volt: „Ha az ember visszatekint, láthat néhány helyet, ahol maradt idő. A Q3 végén futott kör jó volt ahhoz képest, hogy a gumik hidegek voltak. Tudom, hol maradt ott az idő, de bárcsak korábban futottam volna a kört.”

  • Sainz még nem élvezte ki a győzelmét: Még többet akarok

    Sainz még nem élvezte ki a győzelmét: Még többet akarok

    Carlos Sainz a múlt hétvégi Brit Nagydíjon csatlakozott a Forma-1-es futamgyőztesek elit táborába, de még nem igazán élvezte ki a jó eredményét a szoros menetrend miatt, hiszen most hétvégén újra verseny van.

    Az Osztrák Nagydíj előtti sajtótájékoztatón a spanyol nyilván beszélt arról, hogyan élte meg a győzelmet, de hozzátette, hogy további győzelmekre éhes.

    „Nem tudom leírni, milyen érzés ez, nagyon nehéz és személyes” – nyilatkozta. „Elmondhatom, hogy nagyszerű, és lassan fogom fel. Az egymás utáni hétvégékkel és ezzel a sprint hétvégével nincs sok idő a lazításra. Mindenesetre a győzelem még éhesebbé tett a további győzelmekre.”

    A futamsikerek számát Sainz már most, Spielbergben gyarapítaná: „Ez a hétvége a sprinttel intenzív lesz. Az első edzésen az egyensúlynak rögtön meg kell lennie. Jó versenyre számítok a három DRS-zónával, amelyek nagyon fontosak ezeknél az autóknál. Ausztriában általában is nagyszerű a versenyzés, de arra számítok, hogy ezen a hétvégén még jobb lesz.”

  • Bottas: Ez a csapat képes nyerni

    Bottas: Ez a csapat képes nyerni

    Valtteri Bottas úgy látja, hogy az Alfa Romeo a jövőben képes lehet arra, hogy nyerő csapattá nője ki magát.

    A finn a Mercedestől igazolt a svájci kiscsapathoz, akik tavaly kilencedikek lettek a tíz csapatos bajnokságban, viszont idén sokkal jobb formában kezdték a szezont, Bottas volt már ötödik is, Imolában. A korábban Sauber néven ismert csapat tíz éve ért el utoljára dobogós helyezést még Pérez és Kobayashi révén, de Bottas meggyőződése, hogy meg tudják ismételni ezeket a sikereket, sőt még emelni is tudják a tétet.

    „Az idén erre nem sok esély van” – nyilatkozta a győzelmi esélyekkel kapcsolatban. „Van egy tisztességes lemaradásunk az előttünk lévő autókhoz képest, és ha megnézzük a Ferrarit vagy a Red Bullt, akkor a jövő évi autót nagyon is az idei autóra tudják alapozni, szóval van honnan felzárkózni. Őszintén hiszem, hogy lehetséges, mert mindenkinek ugyanaz a költségvetés, és akkor már csak azon múlik, mennyire vagy innovatív. Ha képes vagy néha nem a szokásos módon gondolkodni, úgy, ahogyan mások nem, akkor lehetséges. De ehhez tényleg másfajta gondolkodásra van szükség a csapattól.”

    Bottas konkrét időkeretet is meghatározott a győzelmek megszerzésére: „Jövőre reálisan nézve nehéz lenne, de két-három év múlva lehetne. Soha ne mondd, hogy soha. Ez jó motiváció mindenki számára, hogy egyre közelebb kerüljünk a csúcshoz, és lássuk, mire vagyunk képesek.

  • Schumacher tanulna a Verstappen elleni csatából

    Schumacher tanulna a Verstappen elleni csatából

    Mick Schumacher a múlt hétvégi Brit Nagydíjon szerezte meg Forma-1-es pályafutása első pontjait, sőt a verseny végén még a bajnoki éllovas Max Verstappennel is csatázhatott. Igaz utóbbi úgy jött össze, hogy a holland Red Bullja egy törmelék miatt megsérült, és nem volt képes már olyan tempóra, mindenesetre Schumachert maga mögött tudta tartani egy kemény csata után.

    Ők ketten már vívtak egy hasonló küzdelmet a tavalyi Magyar Nagydíjon is, akkor a tizedik helyért, és akkor is Verstappen került ki győztesen, szintén sérült autóval.

    „Nyilvánvalóan kemény volt, és azt hiszem, ilyesmire számíthatsz Maxtől” – reagált a múlthéten történtekre. „De nagyszerű, hogy megvolt ez a csata, ez valami olyasmi, amiből tanulhatok a jövőre nézve, amikor arról lesz szó, hogy megpróbálom megnyerni a világbajnokságot.”

    Schumachernek a 31. futamrajtján jött össze végre a pontszerzés, és úgy érzi, hogy ez hamarabb is meglehetett volna, ha nem lett volna annyi nehéz versenye. Azzal viszont mindenképp egyetért, hogy a megszerzett négy pont igazolja saját maga és a Haas kemény munkáját: „Már jó ideje igyekeztünk, és próbálunk minden egyes pillanatban a csúcson lenni, és azt hiszem, volt néhány nehéz versenyünk, ahol pontokat kellett volna szereznünk. De végre sikerült egy nagyon tiszta versenyt futnunk, tiszta stratégiával, és a kommunikáció is a helyén volt.”

  • Bottas felfedte az Alfa aktuális fő célját

    Bottas felfedte az Alfa aktuális fő célját

    Valtteri Bottas a Brit Nagydíjon elszenvedett dupla kiesésüket követően elmondta, mi az Alfa Romeo fő célja a következőkben.

    A finn kiváló szezonkezdése után az Alfa formája komoly romlásnak indult, ezt mutatja a bajnokságban való hátra csúszásuk is. Silverstone-ban Zhou nyilvánvalóan nem a csapat hibájából esett ki, hanem hatalmasat bukott, viszont szerencsére sértetlenül megúszta. Valtteri Bottas versenye is hamar véget ért, nála a váltó ment tönkre.

    A 32 esztendős finn tehát nem véletlen, hogy a megbízhatóság javítását tűzte ki célül, miután a problémáik „rengeteg ponttól” fosztották meg őket.

    „Igen, nagy volt” – mondta elsőként csapattársa ütközésével kapcsolatban. „A lényeg, hogy jól van. Ez egy nagy bukás volt, és örülök, hogy nem történt semmi komoly baj, és hogy az FIA már tisztázta őt. Ezt követően az újraindítással rengeteg lehetőségünk volt, de sajnos volt valami probléma a váltóval, így végül ki kellett állnom, hogy megakadályozzam a további károkat. Sajnálatos volt, mert jó volt a tempónk, és sok pontot szerezhettünk volna. Jelenleg ez jelenti a fő prioritásunkat – úgy tűnik, elég sok problémánk van, szóval tényleg meg kell oldanunk őket, mert a versenytempó jó volt, és jól haladtam.”

    Természetesen a csapattárs Zhou is megszólalt a balesete óta és mindennél jobban várja a következő versenyt, amit most hétvégén rendeznek.

  • Ricciardo a válaszokat keresi silverstone-i teljesítménye után

    Ricciardo a válaszokat keresi silverstone-i teljesítménye után

    A McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo újabb csalódáskeltő hétvégén van túl, ezek után pedig ő is csak a válaszokat tudja keresni.

    Míg csapattársa hatodiknak kvalifikált és itt is végzett a brit versenyen, addig Ricciardo a 14-ről a 13. helyre lépett előre és csak Yuki Tsunodát előzte meg a végelszámolásnál.

    „A versenyen az autónak egyszerűen nem volt meg a többi autóhoz hasonló mértékű tapadása” – nyilatkozta Ricciardo, aki a Spanyol Nagydíj után is hasonló következtetésekre jutott. „Éreztem a gumikon keresztül is, ahogy próbáltam sebességet átvinni. Egy kicsit furcsa volt, úgyhogy van mit vizsgálnunk. Aztán volt egy kis probléma a DRS-szel, ami azt jelentette, hogy a 31. kör után nem tudtam használni, ami szintén sajnálatos volt. Nyilvánvaló, hogy így nehéz előzni – de egyszerűen amúgy sem voltunk elég gyorsak. Kicsit magányos délután volt.”

    A csapatfőnök Andreas Seidl is arról beszélt, hogy Ricciardo hétvégéje nem alakult a terv szerint, ezt pedig tüzetesen át kell vizsgálni az elkövetkezendő napokban: „Nem volt olyan helyzetben, hogy versenyképes köridőket tudott volna teljesíteni a kvalifikáción és a versenyen. Ráadásul a DRS meghibásodása miatt a verseny közepén egy további boxkiállást kellett végrehajtania, és a verseny második felében a DRS nélkül kellett futnia.”