A 17 esztendős Oliver Bearman élete első Formula 3 győzelmét ünnepelhette, ráadásul nem is akármilyen verseny végén.
Izgalmas versenyre volt kilátás a hétvége nyitóversenyén, hiszen a bajnoki éllovas versenyzők csak a mezőny végéről indulhattak gyenge időmérős szereplésük miatt. Arthur Leclerc a 20., Isack Hadjar a 23., Victor Martins pedig a 24. helyről kezdhetett csak. A fordított rajtrácsos verseny első sorából pedig O’Sullivan illetve Correa indult.
Az első kör rögtön nem akármilyen kavarodást hozott. Ugyan a Kemmel egyenes végéig minden rendben volt, de akkor O’Sullivan és Correa összeértek, előbbi első szárnyával kivágta utóbbi hátsó kerekét, így mindketten jöhettek a bokszba. Az első helyet így a nem mellesleg Les Combes-ot levágó Benavides kaparintotta meg, de ezt nem sokáig élvezhette, mert a második körben Bearman átvette tőle a vezetést. Az eggyel előle, vagyis negyedik helyről rajtoló Colapinto is kiforgott Edgar segítségével, ő is hátraesett tehát.
Hamar jött a safety car is a pályára, már a második kör elején, Mansell állt a falba a Les Combes-ban. Ezzel tehát kicsit lenyugodtak a kedélyek, a sorrend Bearman és Benavides mögött Edgar, Smolyar, Goethe, Stanek, Maloney és Alatalo volt.
A bajnoki élmenők közül Leclerc épp a 13., Martins a 16., Hadjar pedig a 18. helyen állt.
Az ötödik kör végén állt ki a mezőny éléről a safety car, az időközben öt másodperces büntetést kapó Edgar pedig rögtön megelőzte Benavidest a Kemmel egyenesben. Még ugyanebben a körben érkezett az újabb biztonsági autó, egy hatalmas baleset után. Az éppen hatodik helyért csatázó Goethe és Maloney értek össze a Blanchimont kanyarban és repültek bele jóval kétszáz feletti sebességgel a gumifalba. A gumifalon akkora kár keletkezett, hogy piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt a javítás idejére.
A megszakítás alatt kiderült, hogy Martins kiugrása miatt büntetést kap, így hiába jött fel elég hatékonyan a mezőny végéről, a boxutca áthajtásos büntetése miatt minden reménye elveszett.
A verseny egy safety car mögötti felvezető kör után indult újra, Bearman simán eljött az élen, mögötte viszont jócskán csatáztak a többiek. Benavides rögtön megtámadta Edgart, de egy körrel később már őt előzte Smolyar a harmadik helyért. Néhány kanyarral később pedig már Stanek is elment mellette. Leclerc és Hadjar továbbra is szépen zárkóztak, néhány körrel a vége előtt már mindketten ott voltak a legjobb tízben.
Stanek eközben átvette a harmadik helyet Smolyartól, de ez majd a második helyet jelenti, hiszen előtte Edgart büntették. Az élen ezek után már semmi sem változott, Bearman húzta be a futamot Stanek és Smolyar előtt.
| # |
Versenyző |
Csapat |
| 1. |
🇬🇧 Oliver Bearman |
Prema |
| 2. |
🇨🇿 Roman Stanek |
Trident |
| 3. |
🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) |
MP |
| 4. |
🇬🇧 Jonny Edgar |
Trident |
| 5. |
🇲🇨 Arthur Leclerc |
Prema |
| 6. |
🇫🇮 William Alatalo |
Jenzer |
| 7. |
🇪🇸 David Vidales |
Campos |
| 8. |
🇫🇷 Isack Hadjar |
Hitech |
| 9. |
🇧🇷 Caio Collet |
MP |
| 10. |
🇺🇸 Jak Crawford |
Prema |
| 11. |
🇨🇭 Grégoire Saucy |
ART |
| 12. |
🇮🇳 Kush Maini |
MP |
| 13. |
🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) |
Van Amersfoort |
| 14. |
🇺🇸 Brad Benavides |
Carlin |
| 15. |
🇦🇷 Franco Colapinto |
Van Amersfoort |
| 16. |
🇮🇹 Enzo Trulli |
Carlin |
| 17. |
🇲🇾 Nazim Azman |
Hitech |
| 18. |
🇺🇸 Juan Manuel Correa |
ART |
| 19. |
🇮🇹 Federico Malvestiti |
Jenzer |
| 20. |
🇮🇹 Francesco Pizzi |
Charouz |
| 21. |
🇬🇧 Zak O’Sullivan |
Carlin |
| 22. |
🇫🇷 Victor Martins |
ART |
| 23. |
🇭🇺 László Tóth |
Charouz |
| 24. |
🇲🇽 Rafael Villagómez |
Van Amersfoort |
| 25. |
🇮🇱 Ido Cohen |
Jenzer |
| – |
🇪🇸 Pepe Martí |
Campos |
| – |
🇲🇨 Oliver Goethe |
Campos |
| – |
🇧🇧 Zane Maloney |
Trident |
| – |
🇦🇺 Christian Mansell |
Charouz |
| – |
🇺🇸 Kaylen Frederick |
Hitech |