Szerző: Czuth Csaba

  • Boldogok a Mercedes pilóták a jó kezdés után

    Boldogok a Mercedes pilóták a jó kezdés után

    A Mercedes pilótái sokkal optimistábbak lehetnek a hétvégi Holland Nagydíj előtt, mint voltak egy hete Belgiumban. Lewis Hamilton és George Russell is megerősítette, hogy az autó sokkal jobban mozog Zandvoortban, mint tette azt egy hete Spában, ezt jól mutatja az első szabadedzésen született kettős elsőség.

    A Belga Nagydíjon végül kieső Hamilton a mostani hétvégén sokkal jobb esélyekkel indulhat, és abszolút pozitívan nyilvánult meg a pénteki edzéseket követően.

    „Ez sokkal jobb, mint a vasárnapi és a pénteki napom még a múlt hétről. Ez egy tisztességes kezdés a hétvégén, sokkal jobban érzem magam az autóban. Nem vagyunk annyira lemaradva, amit jó látni. Tovább kell nyomnunk” – értékelt a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    A csapattárs Russell is hasonló véleményen volt, aki a Magyar Nagydíjon a pole-t is meg tudta szerezni, viszont kiemelte, hogy az autójuk nem az időmérőn működik a legjobban.

    „Jobb, mint a Spa! Az biztos. Az autó jobban működik. Semmi kétség. A McLaren gyorsnak tűnik, és még az Aston Martin is. A kvalifikáció a gyenge pontunk, a verseny lesz inkább nekünk jobb. Trükkös volt, mert az időmérő képernyő nem működött” – nyilatkozta a fiatalabbik brit.

  • Verstappen a váltóhibát okolja a pocsék pénteki napért

    Verstappen a váltóhibát okolja a pocsék pénteki napért

    A bajnoki éllovas Max Verstappen könyörtelen belgiumi teljesítménye után Hollandiában kívánja folytatni győzelmeinek gyarapítását, azonban a pénteki nap nem alakult kedve szerint.

    A holland ugyanis már az első szabadedzés első felében félre kellett álljon váltóhiba miatt, így ez a gyakorlás lényegében teljesen kiesett neki. Verstappen a pályán töltött idő hiánya okozta hátrányt tovább cipelte magával a második bemelegítő edzésre is, ahol csak nyolcadik lett, és főleg az egyensúllyal küszködött.

    „Az első edzésen nem mentem a lágy gumikkal, a kemény gumikon pedig nem igazán lehetett megmondani az egyensúlyt, mert alig tapad az a keverék” – kezdte nyilatkozatát a Red Bull világbajnoka. „Aztán egy edzéssel lemaradtunk, így elkezdtük az FP2-t úgy, hogy az egyensúly nem volt túl jó, és egy egyórás edzésen nem igazán lehet sokat változtatni az autón, így megpróbáltunk megbirkózni azzal, amink volt. Ez nem volt túl jó, de az éjszaka még rendelkezésünkre áll, hogy átnézzük a dolgokat. Biztos, hogy tudunk jobbat is.”

    A holland szupersztár 8 tizedet kapott az élen végző Ferrari-duótól, de ez nem igazán lepte meg őt: „Hogy őszinte legyek, vezetés közben nem igazán lepődtem meg, amikor megláttam a köridő-különbséget. Rengeteg dolog van, amin javíthatunk. Természetesen megpróbálunk majd versenyképesebbé válni.”

  • Alonso elnézést kért Hamilton leidiótázásáért

    Alonso elnézést kért Hamilton leidiótázásáért

    Fernando Alonso már bánja azokat a kijelentéseket, melyekkel Lewis Hamiltont illette a Belga Nagydíjon történt ütközésük után.

    A két nagy rivális a második helyért való csatározás közben ért össze, ez Hamilton kieséséhez vezetett, Alonso Alpine-ja viszont sérülés nélkül megúszta, és csak néhány helyet vesztett az incidens miatt, és végül ötödik lett. A rádióban viszont rögtön leidiótázta Hamiltont, és azt is hozzátette, hogy csak az élről indulva tud versenyezni.

    Hamilton még a verseny után magára vállalta a hibát, viszont Alonsóval nem volt hajlandó beszélni hallva a spanyol kijelentéseit. A Holland Nagydíj hétvégéjének csütörtöki napján azonban már valamelyest változott a dolog, Hamilton ugyanis megajándékozta Alonsót sapkájával, és úgy tűnik, elrendezték a nézeteltérést.

    Alonso csütörtökön elmondta, hogy Hamilton egy bajnok és a jelenlegi éra legendája, de azt kifogásolta, miért kavart ekkora port a kijelentése.

    „Ha mondasz valamit, egy brit versenyző ellenében, akkor azt követően a média eléggé felkapja, és sajnálom, hogy ezt újra el kell mondanom” – nyilatkozta. „De igen, elnézést kérek. Nem gondolkodtam, mielőtt megszólaltam, és nem hiszem, hogy nagyon hibáztatni kellene őt, megnézve a visszajátszásokat, mert ez egy első körös incidens volt, és közel voltunk egymáshoz. A pillanat hevében, küzdve a második helyért, adrenalinnal túlfűtve végül kimondtam azokat a megjegyzéseket, amelyeket nem szabadott volna. Remélhetőleg ma találkozom vele. Amikor a tévés közvetítésen leszünk, odamegyek hozzá, és bocsánatot kérek. Semmi bajom vele, és nagyon tisztelem őt.”

  • Sajtó: A Red Bull kész elengedni Gasly-t az Alpine-hoz

    Sajtó: A Red Bull kész elengedni Gasly-t az Alpine-hoz

    A The Race információi szerint Pierre Gasly az Alpine-nál folytatja Forma-1-es pályafutását, elhagyva az őt Forma-1-be juttató Red Bull pilótaprogramját.

    A franciának ugyan van bejelentett szerződése az AlphaTaurival 2023-ra, mégis átigazolhat, hiszen az Alpine-nak muszáj találnia valakit Fernando Alonso helyére. Először nyilván Oscar Piastri volt a kézenfekvő választás, de ő hátat fordított az eddig őt végig támogató csapatnak, miután ők bejelentették, és kiderült, hogy inkább a McLarenhez menne.

    Az FIA szerződéseket elismerő szervezete, a CRB fog döntést hozni arról, melyik csapathoz kerül majd az ausztrál, miután elviekben mindkét csapattal szerződése van. A jelek szerint mostanra az Alpine teljesen elengedte Piastrit, és bárhogy is döntsön a CRB, annak csak pénzügyi jelentősége lesz. Ha a McLarennek kedvező döntés születik, akkor nincs miről beszélni, ha pedig az Alpine javára dől el a dolog, akkor a McLaren valamekkora kompenzációs díj fejében viheti el a 2021-es Formula 2-es bajnokot.

    Így viszont az Alpine-nak új pilótát kell szerződtetnie, és ez az, ami már a hírek szerint lényegében megtörtént.

    Gasly természetesen igen passzívan reagál a jövőjét firtató kérdésekre, viszont a napokban felkerült az internetre egy videó, melyben valamiféle szerződésről beszélt, így azt lehetett gondolni, hogy elszólta magát az átigazolásával kapcsolatban. A zandvoorti sajtónapon Gasly azonban tisztázta a dolgokat, és elmondta, semmi F1-el kapcsolatos nem hangzott el akkor, hiszen George Russell-lel „házassággal és esküvővel kapcsolatos dolgokról” beszéltek.

  • A Red Bull sem zárja ki, hogy Gasly az Alpine-hoz igazol

    A Red Bull sem zárja ki, hogy Gasly az Alpine-hoz igazol

    A Red Bull szerint is előfordulhat, hogy Pierre Gasly eligazol az AlphaTauritól.

    Habár Gasly maradását már bejelentették, most mégis benne van a pakliban, hogy leigazolja az Alpine Alonso helyére, már ha Piastri végül nem náluk köt ki. Ennek lehetőségét Christian Horner is elismerte.

    „A piac eléggé mozgékony most” – nyilatkozta, majd kiemelte, hogy a bizonytalanság fő oka a Piastri miatti huzavona a McLaren és az Alpine között. „Megnézzük, milyen döntést hoz a CRB [az FIA szerződéseket elismerő szervezete], és onnan megyünk tovább.”

    „Számunkra nyilvánvaló, hogy Pierre még mindig olyan versenyző, akinek a következő szezon végéig szerződése van a Red Bull-lal. Checóval is van szerződésünk a következő két évre, Maxnak pedig hosszú távú szerződése van. Minden lehetőséget mérlegelnünk kell, de mindenekelőtt meg kell néznünk, mit mond a CRB. Minden más puszta spekuláció” – tette hozzá.

    Gasly mindenesetre cáfolta, hogy bármi bejelentés várható felőle a következő napokban, noha lehet, hogy elszólta magát…

  • A Haas nem kommentálja a Schumacher-Ferrari szakításról szóló híreket

    A Haas nem kommentálja a Schumacher-Ferrari szakításról szóló híreket

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem reagált érdemben azokra a sajtóhírekre, melyek Mick Schumacher Ferraris kötelékből való távozását lengették be.

    Állítólag ugyanis Schumacher és a Ferrari 2019-ben kötött megállapodása idén jár le, így pedig már annyira nem vonzó jelölt a Ferrari ügyfélcsapat Haas számára.

    „A kockáztatási vágyam jelenleg nem túl nagy” – mondta a fejleményekkel kapcsolatban Steiner az RTL-nek, viszont kiemelte, nem kifejezetten Schumacherre utalt ezzel. „A helyzet az, hogy Mick volt, hogy jó teljesítményt nyújtott, így ha ezeket meg tudja ismételni, akkor ő lesz az egyik jelölt.”

    A csapatfőnök cáfolta, hogy a Ferrari választaná az egyik pilótájukat, főleg hogy abban sem biztos, hogy tényleg szakít Schumacher a Scuderiával.

    „Nem tudom a részleteket” – tette hozzá. „Nem akarjuk, hogy nyomás alá helyezzenek minket, a helyes döntést akarjuk meghozni. Mick nem szállt ki a játékból, de szeretnénk nyíltak és tisztességesek lenni, és megnézni, hogyan alakul a helyzet.”

    Azt még Steiner sem tudja, meddig tarthat a folyamat, de azt megerősítette, ha jó az autó, azzal bizony pontokat kell szerezni a maradáshoz.

  • Az Alpine egyáltalán nem bánja Alonso távozását

    Az Alpine egyáltalán nem bánja Alonso távozását

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer abszolút nem bánkódik Fernando Alonso távozása miatt. A szezon során eddig úgy tűnt, hogy a spanyol marad a franciáknál, de a nyári szünet elején elég nagy meglepetésre bejelentették, hogy 2023-ban az Aston Martinnál folytatja.

    Alonso azóta megindokolta távozását, elmagyarázta, hogy nem érezte, hogy bárhová is haladnának érdemben a tárgyalások, ellenben az Astonnal percek alatt lerendezték a dolgokat. Ennek tetejébe a helyettesnek kinézett Oscar Piastrit is elveszítheti az Alpine, de erről még nem hozott döntést az FIA szerződéseket elismerő bizottsága.

    Az Alpine csapatfőnök Otmar Szafnauertől hetek távlatában megkérdezték, bánnak-e valamit azzal kapcsolatban, ahogyan a pilótakérdést kezelték.

    „Nem, biztos vagyok benne, hogy minden helyzetben vannak tanulságok, megbánások, vissza kell tekinteni két év múlva, és pontosan lehet majd látni, hogy mi történt” – nyilatkozta a román-amerikai szakember. „Fernando szabadúszó volt, mindannyian tudtuk, hogy ez lesz vele. Tudtuk, hogy másokkal is tárgyalásokat folytat, és olyan szerződést ajánlottunk neki, amivel elégedettek lennénk. És ahogy mondtam, egy szerződésnek mindkét fél számára jónak kell lennie, így ha túlléped azt, amivel elégedett vagy, akkor nem szabad aláírnod, mert az nem jó neked.”

    „Szóval egyáltalán nem bánom, ami Fernandóval történt, sok szerencsét neki. Megkapta, ami fontos volt neki. Nem tudom, mi az. Azt mondják, hosszú távú szerződést. Talán ez volt az, de nyilvánvalóan jobb ajánlatot talált, és ez így van rendjén. Az Oscar-ügyben pedig az egyetlen csalódást okozó dolog az, hogy novemberben aláírt velünk valamit. Mindent teljesítettünk, amit kellett volna – ráadásul túl is teljesítettük, és azt ígérte nekünk, hogy velünk fog versenyezni, ha beültetjük az autónkba, szóval ez az, amire törekszünk.”

  • Albon: A belga futam az egyik legjobb teljesítményem volt

    Albon: A belga futam az egyik legjobb teljesítményem volt

    A Williams pilótája, Alexander Albon ismét pontszerző helyen futott be, Miami után először. A Belga Nagydíjon az idén visszatérő versenyző a tizedik helyen ért célba, számos versenytársát maga mögött tartva.

    A thai az időmérőn bejutott a Q3-ba és a motorbüntetések miatt a hatodik helyről tudott rajtolni. Nyilván a hátulról rajtoló, jelentősen gyorsabb autók hamar átrágták magukat rajta, de a középmezőnyben meg tudott ragadni a Williams elképesztő végsebességének köszönhetően. A grove-iak autója azok közé tartozik a mezőnyben, melyeknek igen kicsi a légellenállása, a mostani hétvégén pedig abszolút mértékben kiemelkedtek az egyenesbeli tempó terén, ezért sem tudta szinte senki sem megelőzni Albont.

    „Ez volt az egyik legkeményebb verseny a karrieremben, illetve az egyik legjobb teljesítményem is” – értékelte versenyét Albon. „A lehető legjobb munkát végeztük, és ez jó érzés. A rajtrácsra vezető körben egyértelmű volt, hogy a gumik kopása nagyon magas lesz, hiszen a hétvége többi részében tapasztaltnál melegebb pályahőmérséklet rontotta a gumikopást. Az utolsó etapon már a három kiálláson gondolkodtam, de kitartottunk, és sikerült Lance Strollt magunk mögött tartani, és ezután már csak arról szólt minden, hogy ne hibázzunk. Úgy gondolom, hogy összességében jól teljesítettük a hétvégét az első edzéstől kezdve, maximálisan kihasználtuk, hogy az autónk gyors volt az egyenesekben, és nem hibáztunk. Kísérleteztünk, a legjobbat hoztuk ki a gumikból a kvalifikáción, és a versenyen maximalizáltuk az lehetőségeinket, szóval nagyon elégedett vagyok. Csapatként teljes hétvégét teljesítettünk, és ez mutatja azt, hogy ha az autód nem a leggyorsabb, de mindent jól csinálsz, akkor is el tudsz hozni egy-két pontot.”

  • A Ferrari év végén elengedi Schumacher kezét?

    A Ferrari év végén elengedi Schumacher kezét?

    Egyes sajtóhírek szerint Mick Schumacher Ferrarival kötött megállapodása a végéhez közeledik.

    A Motorsport.com ugyanis arról számolt be, hogy egy forrásuk szerint a szerződés „természetes módon” jár le idén decemberben. Ez azt jelentheti, hogy a németnek komolyabb támogatás nélkül kell ülést találnia 2023-ra, hiszen a paddockon belüli szóbeszédek szerint a Haas nem tervez vele a jövő évtől és valaki mást hoznának Magnussen mellé. A hírek szerint Antonio Giovinazzi lehet a befutó erre a helyre, aki be is ugrik idén néhány első szabadedzésre.

    Schumachernek így marad a Williams és az Alpine mint opció, utóbbi csapatnál pedig Esteban Ocon nagyon szívesen látná csapattársaként, csak az a kérdés, a csapat vezetői is így vannak-e ezzel. Az AlphaTaurival is szóba hozták Schumachert, ha Gasly esetleg távozna az Alpine-hoz, de a napokban azok a pletykák erősödtek fel, hogy ez esetben inkább Colton Hertát választanák Helmut Markóék.

    Ha Schumacher vesztesen jönne ki a pilótakeringőből, akkor az a helyzet állhat elő, hogy német pilóta nélkül startol a 2023-as F1-es szezon, hacsak Nico Hülkenberg nem kerül be például az Alpine-hoz.

    Mick Schumacher 2019 óta tagja a Ferrari akadémiájának, együtt szerződtették Callum Ilott-tal, Marcus Armstronggal, Robert Shwartzmannal, illetve Enzo Fittipaldival. Az olaszok már akkor is kiemelték, hogy nem édesapja múltbeli Ferraris sikerszériája volt a támogatás fő oka. A teljesítményével pedig igazolta is, hogy nem véletlen tart ott, ahol, hiszen 2020-ban megnyerte a Formula 2-t. Tavaly óta a Haas versenyzője, első évében pedig nagyon simán verte Nikita Mazepint. Idén viszont Magnussen mellett már nehezebb dolga van, sokszor pedig autótöréseivel és hibáival hívta fel magára a figyelmet, ugyanakkor az ausztriai hatodik helye mellett sem lehet elmenni szó nélkül.

  • Idiótán hangozhat, de Wolff akkor is nyerni akar idén

    Idiótán hangozhat, de Wolff akkor is nyerni akar idén

    Az elmúlt 8 évet uraló Mercedes az idei évre jelentősen visszaesett, gyakorlatilag harmadik erőnek számítanak csak 2022-ben a Red Bull és a Ferrari mögött.

    A pocsék szezonkezdet után a nyári versenyek alatt a Mercedes már egyre jobb formát mutatott, a nyári szünet előtti két versenyen például mindkét pilótájuk felért a dobogóra. Nem véletlen, hogy nagy reményekkel indultak a múlt hétvégi verseny helyszínére, Belgiumba, azonban most már kijelenthető, hogy csalódniuk kellett. Már az időmérőn jött a hidegzuhany az Ezüstnyilak számára, hiszen majdnem két másodperccel voltak lassabbak, mint a leggyorsabb Max Verstappen.

    Mint ahogy az idei szezonban mindig, a versenyen most is jobbak voltak a Mercedesek – legalábbis az egyedül állva maradt Russell, miután Hamilton kiesett ütközése miatt –, de az élmenőket így sem tudták veszélyeztetni, bár a Red Bull Spában mindenki számára érinthetetlen volt. A címvédő istálló csapatfőnöke, Toto Wolff azonban még mindig nem mondott le a futamgyőzelemről.

    „Még mindig megvan az ambíciónk, hogy futamot nyerjünk. Így, hogy ma mondom ezt, idiótának tűnök” – mondta Wolff a Formel1.de-nek a teljesítményük láttán. Azonban hozzátette, hogy lesznek még olyan pályák, melyek jobban fekszenek nekik, például mint a Hungaroring. Ugyanakkor most már náluk is átkerült a fókusz a jövő évre, akármennyire is szeretnének a dobogó tetején ünnepelni még idén.