Szerző: Czuth Csaba

  • Változik a Japán Nagydíj hétvégéjének menetrendje

    Változik a Japán Nagydíj hétvégéjének menetrendje

    A Forma-1 mezőnye két év kihagyás látogat el ismét Suzukába, a Japán Nagydíjra. A versenyzők pedig rögtön több időt is tölthetnek majd a pályán, mint egy átlagos versenyhétvégén, ugyanis a második szabadedzés a megszokottnál 30 perccel hosszabb lesz.

    Ennek oka egész pontosan az, hogy a pilóták pályára vihetik a Pirelli 2023-as gumijainak prototípusait az így 90 percessé bővített második gyakorláson.

    Abban az esetben, ha valaki egy fiatal pilótát ültet be az első edzésre, a másfél óra első harmadát töltheti saját programjaival, de a maradék időt az új gumikkal kapcsolatos adatgyűjtésre kell szánnia.

    Hasonló forgatókönyvre lehet számítani az austini Amerikai Nagydíjon is, amit szintén e hónapban rendeznek majd.

    Ugyanakkor a most hétvégi terveket még boríthatja a péntekre beígért eső, ha az valóban megérkezik Suzukába. Az első szabadedzést egyébként magyar idő szerint hajnali 5-től, a másodikat pedig reggel 8-tól rendezik.

  • Ricciardo: Szükségünk volt erre

    Ricciardo: Szükségünk volt erre

    Daniel Ricciardo pocsék 2022-es szezonja legjobb eredményét érte el Szingapúrban, a 16. helyről rajtolva ötödikként zárt.

    Az ausztrál Norrisszal ellentétben nem kapta meg a McLaren legújabb fejlesztéseit, de még így is sikerült bejutnia a legjobb ötbe, ez azonban egy jó adag szerencsének is köszönhető, hiszen pont jól jött ki számára egy safety car fázis. Ricciardo eredménye mellé Norris egy negyedik helyet tudott lerakni az asztalra, ez pedig már elég volt a wokingi csapatnak ahhoz, hogy átugorják az Alpine-t a konstruktőri versenyfutásban.

    „Szükségünk volt erre, és bármennyire is várom Japánt, szeretném kiélvezni ezt az eredményt. Nagyon boldog vagyok. Egész évben nem volt top 5-ös helyezésem, úgyhogy nagyon örülök ennek” – lelkendezett az egyelőre 2023-as ülés nélkül álló Ricciardo. „Úgy érzem, ma néhány dolog a mi malmunkra hajtotta a vizet, de azt gondolom, hogy nagyon türelmesek és érettek voltunk. Nagy volt a kísértés, hogy felrakjunk egy slicket, és megpróbáljunk hősködni abban a helyzetben, amiben voltunk – de azt hiszem, mi csak észszerűen viselkedtünk, kivártunk, és a safety car nyilvánvalóan lehetőséget adott nekünk. Nagyon örülök, hogy az első körünk jól sikerült, ott is szereztünk néhány pozíciót. Szóval mindent jól csináltunk. Maximalizáltuk a lehetőségeinket, és ez nagy dolog volt a csapat számára a konstruktőri bajnokságban, szóval mindenki mosolyoghat.”

  • Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

    Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

    George Russell és a Mercedes szingapúri hétvégéje jelentősen alulmúlta a várakozásokat, a brit versenyzőt a 14. helyen intette le a kockás zászló a villanyfényes versenyen. A már időmérőn is hátrébb végző, majd végül a mezőny végéről rajtoló Russell a Viaplay hasábjain értékelt csalódottan.

    „Nagyon gyorsak voltunk az intereken, illetve a slickeken” – mondta, majd elárulta, hogy sikerült megoldani az időmérős problémákat. „Az önbizalmam helyreállt, az időmérős problémát megoldottuk.”

    Habár Russell előzetesen úgy érezte, a Mercedes harcban lehet a győzelemért, a valóságban a közelébe nem tudtak érni, Hamilton is csak kilencedik lett.

    „Megvolt a lehetőségünk” – jelentette ki Russell, aki egyébként elsőként váltott slickre a mezőnyből, de a döntése korainak bizonyult, hiszen az etap elején rengeteget vesztett. Az idei második top 5-ön kívüli eredményét szállító Mercedes-versenyző elárulta, hogy nem az ő ötlete volt a száraz pályás abroncs.

    „Én igazából új intermediate-et kértem a csapattól” – idézi őt a Motorsport-Magazin.com. „Természetesen ez egy teljesen rossz döntés volt, de valamit meg kellett próbálni.”

  • Egyetlen ellenfele lehet Schumachernek a jövő évi Haas-ülésért

    Egyetlen ellenfele lehet Schumachernek a jövő évi Haas-ülésért

    A pilótapiac egyik nagy kérdése az, hogy Mick Schumachernek lesz-e jövőre helye a Forma-1-ben, vagy a Haas lecseréli őt.

    A német csapattársa, Kevin Magnussen hosszútávon kötelezte el magát az amerikai istállóval, tehát már csak Schumacher helye kiadó. Erre pedig a Bild információi szerint már csak két esélyes maradt, nevezetesen Schumacher és Nico Hülkenberg. Korábban még Daniel Ricciardo jöhetett volna szóba, de a német lap szerint erre már nincs esély, habár korábban a csapatfőnök Günther Steiner még nyitva hagyta a kérdést.

    Hülkenberg visszatérése pedig már régóta téma, és ha ez megvalósulna, igen pikáns párost alkotnának Magnussennel. Emellett a Bild arról is tudósított, hogy Schumacher és a csapat kapcsolata mostanában igen „feszült”.

    A német lap azt is megerősítette, hogy a csapat igazán ráér a döntéssel, ami akár az október végi Mexikói Nagydíjig is elhúzódhat így. Ez Schumachernek abból a szempontból pozitív fejlemény lehet, hogy maradt még ideje bizonyítani és maga mellé állítani a csapatot, akikkel jelenleg is tárgyal a folytatásról.

  • Alonso: A Red Bull autója nem jobb a Ferrariénál

    Alonso: A Red Bull autója nem jobb a Ferrariénál

    Fernando Alonso csodálattal figyelte Max Verstappen és a Red Bull idei teljesítményét. A holland már a most következő Szingapúri Nagydíjon is világbajnok lehet, öt versennyel a vége előtt, pedig a szezon elején nagyon nem tűnt ilyen simának a bajnokság.

    A bajnoki cím sorsát távolról figyelő Alonso szerint elképesztő, hogy Verstappenék ilyen könnyen megbirkóznak a versenytársakkal.

    „A Ferrarinak nagyon gyors autója van, de a Red Bull és Max lenyűgöző volt. Nem volt küzdelem, mert a Red Bull és Max fölényben volt, de nem volt jobb autójuk. A Ferrari egyenrangú vagy jobb” – véleményezte a jelenlegi helyzetet Alonso, aki azért valamivel több izgalomra számított idén, de tudja, nem véletlenül alakult így.

    „Teljesen megérdemlik” – tette hozzá. „Övék a legjobb csapat és a legjobb versenyző. Az, hogy mikor nyernek, nem fontos, a lényeg, hogy nyerni fognak. Vagy itt, vagy Japánban.”

  • Leclerc nem számított pole-ra

    Leclerc nem számított pole-ra

    Charles Leclerc a Szingapúri Nagydíjat is az élről kezdheti meg, ez már a 9. pole pozíciója idén. Ez viszont félig-meddig a fő rivális Max Verstappen Q3-végi kálváriájának köszönhető, akinek kétszer is el kellett vennie ígéretes körét.

    „Hihetetlenül nehéz kvalifikáció volt a Q1 és a Q2” – értékelt Leclerc. „A Q3-ban nem igazán tudtuk, hogy mit csináljunk. Az utolsó pillanatban a lágyat választottuk, és ez kifizetődött. Nagyon trükkös volt. Az utolsó körömben hibáztam, és azt hittem, hogy nem lesz meg a pole.”

    A monacói a változó körülmények között nem sokkal kerekedett felül a többieken, Pérez és Hamilton is egy tizeden belül követte. Leclerc büszke a csapatára, hogy a problémás péntek után is összejött a siker.

    „Nagyon elégedett vagyok a mai eredménnyel, különösen a pénteki napot figyelembe véve. Tegnap néhány probléma miatt nagyon kevés kört tettünk meg, de jól helyreálltunk. Nincs sok adatunk a futamról, de ha tökéletesen végrehajtjuk a feladatot, akkor meg kell nyernünk a versenyt” – zárta gondolatát a Ferrari versenyzője.

  • Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    A Forma-1 mezőnye két év kihagyás után tér vissza Szingapúrba, egy olyan pályára, ami a legjobb éveikben sem volt a Mercedes, és így Lewis Hamilton kedvenc vadászterülete. Vannak arra utaló jelek, hogy ez idén is így folytatódik, de a hétszeres világbajnok fordulatra számít.

    Az idén még futamot sem nyerő német istálló sok nehéz versenyt élt meg a szezonban, és az kétségtelen, hogy ezek közé tartozott Monaco, illetve Baku is, vagyis a legutóbbi két utcai futam. Hamilton viszont úgy véli, hogy az azóta eltelt hónapok alatt csapatának már sikerült annyit tanulnia a W13-asról, hogy Szingapúrban emelni tudják az eddig megszokott szintet.

    Mindezt arra a kérdésre válaszolva erősítette meg, ami arra vonatkozott, hogy az eddig gyűjtött adataik szerint számíthatnak-e pozitívabb eredményekre a villanyfényes versenyen.

    „Ó, 100 százalékban” – mondta. „Rengeteget tanultunk az autóról, ami nyilván mindenki számára természetes, de mindenképpen nagy segítség, hogy tudjuk, hol van az a tartomány, ahol munkára lehet bírni az autót. Így most nagyjából meg tudjuk jósolni, hogy milyen irányba indulunk el, illetve működni fognak-e a dolgok egymáshoz képest. Az autó korlátait is ismerjük, csak meg kell próbálnunk kijátszani őket. Szóval nagyon szerencsések vagyunk, sokkal jobb a helyzetünk, mint valaha. Tehát remélem, hogy nem vagyunk már messze.”

  • Fény derült a szingapúri boxutcai tűz okára

    Fény derült a szingapúri boxutcai tűz okára

    A Forma-1 Szingapúri Nagydíjának második szabadedzése folyamán egyszer csak lángok csaptak fel Pierre Gasly AlphaTaurijából, ami meleg pillanatokat okozott.

    A francia versenyző éppen visszatért a pályáról a boxba, amikor a garázsába tolták, és a légbeömlő környékén lángra kapott az autó. Szerencsére a veszély gyorsan elhárult, egy Aston Martin-szerelő nyújtott segítséget a tűzoltásban.

    A hajtáslánc épségben megúszta, hiszen Gasly tíz perccel az incidenst követően már a pályán volt.

    „Nyilvánvalóan nem volt ideális a kis tűz, ami akkor keletkezett, amikor csatlakoztattuk az üzemanyag-szellőzőt, mivel vesztettünk egy kis időt. De könnyen el lehetett oltani, végül is csak némi festék égett le, és viszonylag hamar vissza tudtunk menni a pályára” – magyarázta az esetet Gasly, aki nincs megelégedve a szabadedzésen nyújtott teljesítményükkel.

    Az AlphaTauri versenyzője mindössze a 14. helyen zárt, ugyanakkor ez semmiképp nem számít meglepetésnek, elnézve az idei helyüket az erősorrendben – Gasly a legutóbbi 10 versenyből csak 3-on szerzett pontot.

    „Imádom ezt a pályát, ez egy igazán különleges hely és nagyon technikás. Összességében, ami a teljesítményt illeti, most nem vagyunk túl boldogok” – folytatta. „A második edzésen eléggé hátul voltunk, és nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy a top 10-be kerüljünk, úgyhogy holnapra még ki kell találnunk valamit. Hoztunk néhány kisebb fejlesztést erre a hétvégére, amelyeket most ki kell elemeznünk, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki belőlük.”

  • Daruvala újabb tesztlehetőséget kap a McLarentől

    Daruvala újabb tesztlehetőséget kap a McLarentől

    Jehan Daruvala idén harmadjára vesz részt Forma-1-es teszten a McLaren csapatával a hét folyamán a franciaországi Paul Ricard versenypályán.

    A nem mellesleg Red Bull juniorversenyző indiai idén két korábbi alkalommal is tesztelt már a McLarennek, Silverstone-ban, illetve Portimaóban. A McLaren azonban nem csak neki, hanem Pato O’Wardnak, Colton Hertának, vagy épp Alex Palou-nak is lehetőséget biztosított korábban. Ehhez képest egy másik újoncot szerződtettek a jövő évre, Oscar Piastri személyében, aki korábban újoncként megnyerte az F2-t és az F3-at is.

    Ami Daruvalát illeti, jelenleg az F2-ben pallérozódik, már a harmadik szezonját futja a szériában, és most az összetett ötödik helyén áll. Éppen az előző, monzai hétvégén szerezte első idei futamgyőzelmét.

    Daruvala az MCL35M, vagyis a 2021-es McLaren volánja mögé ülhet majd be Franciaországban.

  • A Forma-1 bejelentette jövőbeli sprintversenyes terveit

    A Forma-1 bejelentette jövőbeli sprintversenyes terveit

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy 2023-tól kezdve hat sprintversenyt rendeznek majd szezononként. Az új formátum igen vegyen fogadtatásban részesült tavalyi bemutatkozását követően, és az igazat megvallva ez azóta sem változott.

    Csakúgy mint tavaly, idén is három sprintfutamot rendeznek, Imola, Spielberg, illetve Interlagos szolgálnak ezek helyszínéül. Az F1 egyébként már 2022-re is hat futamot akart, de végül az FIA meghiúsította ezen terveket, viszont a jövő évre már összejön, hogy a versenyhétvégék negyedén lényegében sprintet is lássunk. Azt egyelőre azonban nem erősítették meg, hol, viszont az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali örömmel nyilatkozott a bejelentés kapcsán.

    „Örülök, hogy megerősíthetjük, hogy 2023-tól hat sprintverseny lesz a bajnokságban, a 2021-ben bevezetett új formátum sikerére építve” – mondta. „A sprint három napon át nyújt akciót, a pilóták mindannyian küzdenek valamiért a pénteki rajttól kezdve egészen a vasárnapi főversenyig, ami még több drámát és izgalmat ad a hétvégéhez. A szurkolók, a csapatok, a promóterek és a partnerek visszajelzései nagyon pozitívak, a formátum új dimenziót ad a Forma-1-nek, és mindannyian szeretnénk biztosítani a jövőbeni sikerét.”

    Természetesen az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is megszólalt ezzel kapcsolatban: „Az a bejelentés, hogy a 2023-as bajnoki szezontól kezdve hat versenyhétvégén rendeznek majd sprintversenyeket, újabb példája a motorsport legmagasabb szintjén tapasztalható folyamatos növekedésnek és virágzásnak. A Stefano Domenicalival és a FOM-nál dolgozó kollégáinkkal való szoros együttműködésnek köszönhetően alapos elemzést végeztünk a további sprintek hatásáról, és a munkánk releváns paramétereit úgy módosítottuk, hogy továbbra is a legmagasabb szinten szabályozhassuk ezeket az eseményeket. A sprintversenyek izgalmas dinamikát kölcsönöznek a versenyhétvégék formátumának, és az elmúlt két szezonban népszerűnek bizonyultak. Biztos vagyok benne, hogy ez a pozitív tendencia folytatódni fog, és örülök, hogy a Motorsport Világtanács ma jóváhagyta ezek folytatását.”