Szerző: Czuth Csaba

  • A Toro Rosso elvitte volna Norrist

    A Toro Rosso elvitte volna Norrist

    A McLaren szerint a Toro Rosso elhalászta volna előlük Lando Norrist, ha nem ültetik be 2019-ben az egyik autójukba.

    Norris Carlos Sainz csapattársaként debütál majd a Forma-1-ben jövőre. Korábban hírbe hozták már a Toro Rossóval, azonban a McLaren nem akart megválni protezsáltjától, a Red Bull pedig nem akarta kölcsönvenni egyik csapat pilótáját sem.

    A McLaren első embere, Zak Brown a következőket mondta: „Tudtuk, hogy elvitte volna más csapat. Mindig a nyári szünet környékén jelentettük be a pilótáinkat, most sem akartuk ezt elsietni. Aggódtunk, hogyha nem nekünk vezet jövőre, akkor valaki másnak fog.”

    Megkérdezték, hogy a Toro Rossóról beszélt-e: „Igen, a Toro Rossóról van szó. De nem csak egy csapattól kaptam telefonhívást vele kapcsolatban.”

    Norris a legújabb McLaren-fiatal, aki lehetőséget kap a Forma-1-ben, az előzők – Stoffel Vandoorne és Kevin Magnussen – nem vitték sokra a wokingiakkal. Brown szerint az új sportigazgató, Gil de Ferran nagy segítséget nyújthat Norrisnak, hogy ne járjon így.

    „Kell egy kis idő, mire belerázódik” – mondta Brown. „Versenyez majd olyan pályákon, ahol ezelőtt még soha nem ment, lesznek hullámvölgyei, szóval csak időt kell hagynunk neki. A környezetünk miatt nem jártak túl jól a fiatal pilótáink az előző években. Biztos vagyok benne, hogy Gillel nem követjük el még egyszer ezeket a hibákat.”

    Norris a McLaren Autosport BRDC díj 2016-os megnyerése óta van a wokingiak listáján. 2017-ben már beválasztották a csapat junior programjába, a díjért kapott nyereménye pedig az volt, hogy tesztelhetett a csapattal. Csupán nyárig kellett várnia, hogy hivatalos F1-es teszten is vezethessen. 2018-ban a McLaren hivatalos tartalékpilótája lett, tesztelt Spanyolországban és Magyarországon is. Vezethette az MCL33-ast a Belga és az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, ez is segítette abban, hogy megkapja az ülést.

    „Döntéshozáskor a pilótának sok minden terén meg kell felelnie. Mindenekelőtt ez a sebesség, a versenyszellem, a rokonszenvesség és a reklámérték. Ideális esetben olyat keresel, aki mindenben megfelel és Lando ilyen. Óvatosan kell kezelnünk, nem hasonlíthatjuk egyből másokhoz. Nem szabad magasra tennünk a lécet, nem a 2019-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén dől el, hogy ő lesz-e a jövő szupersztárja vagy sem.”

  • Andretti: Alonso érkezése olyan hatással lenne az IndyCarra, mint egykor Mansellé

    Andretti: Alonso érkezése olyan hatással lenne az IndyCarra, mint egykor Mansellé

    A McLaren Forma-1-es versenyzője, Fernando Alonso érkezése az IndyCarba hasonló hatást válthatna ki, mint Mansell váltása 1993-ban, mondta Michael Andretti.

    Alonso szerdán tesztel először idei IndyCar autót, habár szerinte nem ez a nap dönti majd el a jövőjét. Régóta lehet hallani már arról, hogy a McLaren az IndyCarban is indíthat autót akár a teljes szezonban is, de lehet, hogy csak Indianapolisban.

    Mansell 1992-es Forma-1-es bajnoki győzelme után ment át az IndyCarba, ekkor élte a széria egyik aranykorát. Az Autosport értesülései szerint az IndyCar még vár a nemzetközi tv-s jogok eladásával, tudják, hogy Alonso és a McLaren érkezése mit is jelentene. Az Andrettit hozzák hírbe legtöbbször a McLarennel, hiszen Alonso a 2017-es Indy500-on is egy Andretti McLaren Hondát hajtott.

    „Remek lenne, remélem, ő is ezt akarja. Szerintem még nem hozta meg a döntést” – mondta az Andretti főnöke, Michael Andretti az Autosportnak. „Remélhetőleg jól fogja érezni magát a kocsiban és szerepelni akar majd itt. Nagyon versenyképes volt Indianapolisban, ami nem egy könnyű pálya és tényleg nagyon jól ment. Nyilván a road pályákon is erős lesz, nem hiszem, hogy ne lenne egyből versenyképes.”

    „Hatalmas dolog lenne ez az IndyCar számára. Nagyon hasonló lenne a helyzet, mint ami Nigel Mansell idejövetelekor volt az 1990-es évek elején. Világhírű versenyző érkezett akkor, ez segített a sorozat növekedésében. Remélem Fernando is idejön majd, szerintem ebben az esetben ugyanez lenne.”

    Andretti megjegyezte, lehetséges, hogy együttműködnek majd a McLarennel.

    „Szívesen dolgoznék vele újra, mert jó móka volt vele a közös munka tavalyi Indy500 is. Mindig is fel voltunk készülve 5 autó indítására. Ez nem okozna problémát, de meglátjuk, mi történik.”

    Állítólag a McLaren inkább Chevrolet motorokat használna a saját IndyCar projektjükben. Olyanról is lehetett hallani, hogy a Honda nem hajlandó nekik motort adni Alonso F1-es kritikái miatt. A japánok azonban korábban kijelentették, szívesen dolgoznának Alonsóval és Andretti is megerősítette ezt: „A Hondának nincsenek problémái Alonsóval.”

  • Korábbi mérnökével erősít a McLaren

    Korábbi mérnökével erősít a McLaren

    A McLaren a korábbi főmérnökük, Pat Fry leigazolásával erősítené a technikai szakosztályt a motorsport.com információi szerint.

    Fry legutóbb a Manornál dolgozott technikai szakemberként, azonban a csapat tavaly év elején csődbe ment. A McLarennél jelenleg nagy átszervezések zajlanak és mivel valószínűleg csak a következő évben érkezik meg hozzájuk a technikai igazgató posztjára James Key, Fry-t hívták segítségül. Már hetek óta téma volt az érkezése a McLarenhez, de úgy tűnik, most sikerült megegyezniük. Azonnal csatlakozik majd a csapathoz, főmérnökként dolgozik majd a wokingiaknál.

    Fry tapasztalt mérnöknek mondhatja magát, a Benettonnál is dolgozott korábban, majd a McLarent erősítette 1993 és 2010 között. A Ferrari is alkalmazta 2010-től 2014-ig, ő volt a csapat helyettes technikai igazgatója. Átszervezések miatt kellett elhagynia az olaszokat, ekkor érkezett az alakulathoz James Allison.

    Fry a McLaren 2019-es előkészületeit segíti majd, amikor már csak egyedül ők lesznek a Renault partnercsapata. Idei nehéz szezonjuk és a rengeteg szenvedésük is azt igazolja, hogy komolyan fel kell rázni az egész istállót. Ez az átalakulás már megkezdődött a versenyigazgató Eric Boullier, a technikai igazgató Tim Goss és a főmérnök Matt Morris távozásával. Bejelentették már, hogy Key kerül kulcsszerepbe majd, amint elengedik a Toro Rossótól.

  • Meglepetésre Sato nyert Portlandben, Dixon majdnem a rajtbaleset áldozata lett

    Meglepetésre Sato nyert Portlandben, Dixon majdnem a rajtbaleset áldozata lett

    Takuma Sato nyerte az IndyCar idei utolsó előtti versenyét, a naptárba visszatérő Portlandben, a 20. helyről rajtolva.

    A bajnoki éllovas Scott Dixon egy értékes 5. helyet szerzett annak ellenére, hogy belekeveredett a drámai rajtbalesetbe, ahol többek versenye  véget ért. Zach Veach kiterelte a rázókőre James Hinchcliffet, ami miatt a Schmidt Peterson pilótája megpördült a mezőny előtt. Eltalálta őt Graham Rahal és Marco Andretti is, utóbbi Hinchcliffe autója felett repült el. Mindannyian megúszták sértetlenül.

    Mivel Dixon is valamennyire belekeveredett ebbe, lemaradt. A versenyben Alexander Rossi vette át a vezetést, őt Power követte. Úgy tűnt, még szorosabb lesz a bajnokság a sonomai szezonzáróra, de végül nem így történt. Először Power esett vissza, váltógondjai akadtak, elvesztette az egyes fokozatot. Ez lassította a kör elején lévő Festival kanyarkombinációban és a boxkiállásoknál is. Ez lényegtelenné vált azzal, hogy Power összetörte az autót az utolsó kanyarban, ezzel a bajnoki címének esélyei is szertefoszlottak.

    Csapattársa, Josef Newgarden kezdte el ekkor üldözni Rossit. Sikerült megelőznie a lágyabb gumikon, el is tudott húzni, de a későbbi caution szakaszok miatt nem nagyon tudott elhúzni a mezőny eleje. Először Zach Veach törte össze ugyanott az autót, mint Power, majd Santino Ferrucci autója állt meg.

    Ez azoknak kedvezett, akik üzemanyagot spóroltak, ilyen volt Sato, Hunter-Reay és Dixon is. Utóbbi időt vesztett, kihívták boxutca áthajtásos büntetésre, mert túllépte a boxutcai sebességhatárt. Max Chilton vezette a mezőnyt az utolsó újraindításkor, de neki még volt hátra egy kiállása. Ezzel Sato került az élre, akinek sikerült kivédekeznie Hunter-Reay támadásait és a tavalyi Indy500 óta első versenyét nyerte.

    Sebastien Bourdais szerezte meg a dobogó legalsó fokát, Spencer Pigot lett a negyedik úgy, hogy a végén sikerült megelőznie az ötödik helyen záró Dixont. Simon Pagenaud a 22. helyről zárkózott fel 6-nak, Charlie Kimball ért be mögötte. Rossit 8. helyet intették le, az újraindítás után megelőzte még Newgardent és Fittipaldit. A 2 hét múlva esedékes duplapontos sonomai szezonzáróra 29 pontos hátránnyal érkezik Dixon mögött.

  • Kvyat egyre közelebb a visszatéréshez?

    Kvyat egyre közelebb a visszatéréshez?

    Daniil Kvyat egyre közelebb áll ahhoz, hogy másodszorra is visszatérjen a Toro Rossóhoz, sőt egyes források szerint az üzletet már nyélbe is ütötték.

    Pierre Gasly távozik a Red Bullhoz, Brendon Hartley jövője bizonytalan. Ez azt jelenti, hogy legalább egy üresedés lesz a Toro Rossónál 2019-re. Mivel nincs utánpótlás a Red Bull junior csapatából – senkinek sincs elegendő licenszpontja a debütáláshoz – az energiaitalosoknak más lehetőségek után kell néznie. Lando Norrist is hírbe hozták a csapattal, de most erősítette meg a McLaren, hogy a brit a náluk versenyez jövőre. A probléma csak az, hogy sok potenciális jelölt más csapat kötelékében van.

    Kvyatot 2017 végén rúgták ki a Toro Rossótól és ezzel együtt a Red Bull junior programjából. Nem sokkal később csatlakozott a Ferrarihoz, ott dolgozik most is szimulátor versenyzőként. A munkájába beletartozik az is, hogy a futamhétvégéken is a gyárban marad és ott dolgozik. A 24 éves orosz elvileg nem kötelezte el magát hosszú távon az olaszokhoz. Kvyatnak jól jön most egy kis szünet, tapasztalatgyűjtés arról, milyen az élet más csapatoknál. Szinte csak erőlködött a Toro Rossónál, nem bírta túltenni magát azon, hogy 2016-ban mindössze négy verseny után lefokozták. Mentálisan egy sokkal jobb helyen van.

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem mondaná, hogy Kvyat lesz a favorit, de valóban esélyesként kell rá tekinteni.

    „Szerintem érettebb lett, de nem sietjük el a dolgokat a Toro Rossónál. Idővel megoldjuk a versenyző problémáinkat. Van egy nagy listányi nevünk, majd meglátjuk” – mondta Marko az Autosportnak.

    Megkérdezték tőle azt is, beültetnének-e más gyártók fiatal pilótáit: „Nem szeretnénk egy Mercedes pilótát szerződtetni.”

    Állítólag a Ferrari tartalékpilótát, Antonio Giovinazzit is megkörnyékezték, de Marko azt mondta, az olasz már nem elérhető. Ezek olyan spekulációkat vetnek fel, hogy Leclerc a Ferrarihoz tarthat, ezért üresedhet meg egy hely a Saubernél, ahova pedig az olaszt ültetnék.

    „Szerintem Giovinazzi máshova fog menni” – mondta Marko.

  • Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Toto Wolff tagadja, hogy a Mercedes kamu kiállást rendelt volna el, amikor Kimi Räikkönen a boxba hajtott az Olasz Nagydíjon.

    A Mercedes kerékcsere csapata már Räikkönen kijövetelekor, a 20. kör végén kiállt, mintha a boxba kihajtó autót várnák, ezzel arra kényszerítve a finnt, hogy kikerülje őket és ezzel minimális időt veszítsen. Ennek ellenére, egyik Mercedes sem látogatott ki a pitbe egészen a 27. körig.

    Az FIA tiltja az ún. kamu kiállást, amikor a csapatok direkt, a riválisok megtévesztése érdekében kiküldik a szerelőket. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont elmagyarázta, tényleg lett volna kerékcsere, ha Räikkönen nem jön ki.

    „Amit mindenki kamu kiállásnak nevezett, az igazából nem is volt az” – magyarázta. „Felkészültünk arra, hogy az ellenkezőjét csináljuk [mint a Ferrari]. Ha Kimi továbbmegy, Lewis kijött volna. Ez volt az oka az egésznek.”

    Toto Wolff büszke, hogy egy elnyújtott első etappal sikerült legyőzni a Ferrarit. A szombatról vasárnapra való fejlődéssel is elégedett, amit csapata Monzában és Spában is bemutatott.

    „Ez azt mutatja, hogy vasárnap osztják a pontokat” – mondta Wolff. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, jó munkát végeztek a motor és a kasztni terén is. Jobban megértettük a gumikat és az autót magát. Fejlődtünk, amit talán még a szombat meg sem mutatott, hiszen nem jött össze a pole, de úgy éreztem így is találtunk valamit az elmúlt néhány napban. Akkor is ezt mondanám, ha nem nyertünk volna.”

    „Arról nem is beszélve, hogy szombaton nem nekünk volt a legjobb autónk, de vasárnap igen. A kocsi megbízható volt, jól kezelte a gumikat. Nem hólyagosodott annyira a gumink, mint a Ferrarié. Remekül teljesítettek a pilóták és a csapat is.”

  • Az IndyCar teszt nem kulcsnap Alonso számára

    Az IndyCar teszt nem kulcsnap Alonso számára

    Monzában nyilvánosságra került, hogy Alonso jövő héten az IndyCarban tesztel.

    2005 és 2006 világbajnoka nemrég bejelentette, távozik a Forma-1-ből év végén. Valószínűleg az IndyCar felé veszi majd az irányt, ahol teljes szezont futhat.

    „Igen, Alonso az Andrettivel fog tesztelni” – erősítette meg Movistarnak a McLaren főnök Zak Brown, aki még mindig a wokingiak IndyCarban való indulását fontolgatja. „Még nem döntötte el, mit fog csinálni, de tagja marad a McLaren családnak. Minden lehetőséget mérlegelünk az IndyCarral.”

    Alonso és Brown megegyeztek, hogy a spanyol szerdai tesztje nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztosan az amerikai szériában versenyez jövőre.

    „A döntésem nem azon fog múlni, ami szerdán történik” – mondta a McLaren pilótája. „Már fejben mindent eldöntöttem. A teszt időpontja több hónapja le volt fixálva. Mindenféle kocsit ki szeretnék próbálni. Tavaly az Andretti már tesztelni akar velem normál pályán is, de nem volt rá idő. Idén már sikerült időt szorítani ennek, de szerintem a jövőre nézve nem lesz kulcsfontosságú nap.”

  • Sainz: El kéne felejteni a veszélyes DRS-t

    Sainz: El kéne felejteni a veszélyes DRS-t

    Carlos Sainz úgy gondolja, az F1-nek meg kéne szabadulnia az előzést segítő DRS rendszertől.

    A Sauber pilótája, Marcus Ericsson ugyan hatalmasat bukott az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, de sértetlenül szállt ki autójából. A balesetben nem ő hibázott, hanem a DRS romlott el, nem csukódott le.

    „Örülök, hogy Marcus jól van” – mondta Sainz. „A DRS egy mesterséges és ráadásul veszélyes eszköz. Ha nem záródik le a szárny, az autó viselkedése nagyban megváltozik. Remélem a Forma-1 úgy fejleszti a kocsikat, hogy ne kelljen DRS az előzéshez. Megértem, hogy most nem tudunk előzni nélküle, de remélem, ez változik a jövőben.”

  • Ocon három autót szeretne csapatonként

    Ocon három autót szeretne csapatonként

    A Force India versenyzője, Esteban Ocon szerint 3 autó indulása csapatonként megoldaná a problémáját a Forma-1-ben.

    Lance Stroll belátható időn belül a Force Indiához igazol majd, mert édesapja vette át nemrég a csapatot. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a francia ülés nélkül marad az F1-ben.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff felvetette már korábban, hogy adni kellene egy lehetőséget minden csapatnak egy harmadik autó indítására, ahová a fiatal versenyzőiket ültetnék.

    „Ez fantasztikus lenne” – mondta Ocon a szombati időmérő után, ahol a 8. helyre kvalifikált. „Csalódott lennék, ha olyan fiatal versenyzők, mint én, Charles Leclerc, vagy George Russell csak a DTM-ben vagy a Super Formulában találhatnának maguknak helyet. Meglátjuk mi lesz akkor, ha nem lesz helyem, de most teljes erővel a Forma-1-re koncentrálok.”

    A Force India pilótáját a McLarennel is hírbe hozták, Stoffel Vandoorne helyére érkezhetne – mint ahogy a csapattársról, Perezről is napvilágot láttak ilyen pletykák.

    „Örülök, hogy Zak Brown ezt mondta, mert a McLaren egy jó csapat, remek múlttal és nincsenek kétségeim afelől, hogy előbb-utóbb visszatérnek az élmezőnybe. De nem én fogok válaszolni erre a kérdésre. Ugyanúgy szerződésem van a Mercedesszel, mint Pascal Wehrleinnak vagy George Russellnek.”

  • Räikkönen: A pole nem garantálja a jövő évi ülést

    Räikkönen: A pole nem garantálja a jövő évi ülést

    Kimi Räikkönen jövője még a tegnap Monzában megszerzett pole pozíciója ellenére is tisztázatlan.

    „Nyilván ha választhatnál, a legjobb lenne a hazai közönséged előtt” – mondta a finn Monzában. „De nincs garantálva” – mondta Räikkönen, amikor arról kérdezték, közelebb került-e a rajtelsőséggel az új szerződéshez.

    Az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban az rajzolódott ki, hogy vagy Räikkönen, vagy Leclerc lesz Vettel csapattársa 2019-ben.

    „Örülök, hogy ez a döntés már nem nekem okoz fejtörést” – viccelődött a korábbi Ferrari csapatfőnök, Stefano Domenicali Monzában. „Elismerem Kimit, aki egy kiváló és motivált pilóta. Azonban Charles is remek és kétség kívül a jövő egyik toppilótájáról beszélünk. Nem mondom el a véleményem, mert még valaki kiforgatja a szavaimat.”

    A témáról Nico Rosberget is megkérdezték, a La Gazzetta dello Sport hasábjain fejtette ki véleményét a német: „Kimi jól vezet, és soha nem panaszkodik. Örülnék, ha Leclercet előléptetnék, de jó lenne az a Ferrarinak? Szerintem Charles nem állna be másodhegedűsnek, úgy, mint Räikkönen.”