Szerző: Czuth Csaba

  • Hülkenberg jubilál Szingapúrban

    Hülkenberg jubilál Szingapúrban

    Nico Hülkenberg élete 150. futamát futja majd Szingapúrban, azonban a német inkább a középmezőnybeli csatákra koncentrálna.

    Hülkenberg 2010-ben debütált a Bahreini Nagydíjon a Williams színeiben. 8 évvel és 149 versennyel később ő az, aki a legtöbb versenyt teljesítette, de még nem állt dobogón.

    „Ilyen sok versenyt teljesíteni a Forma-1-ben egy jelentős mérföldkő. De ez csak egy szám és van egy fontos feladatunk, amihez a tapasztalatomból merítek majd. Célunk az, hogy jó hétvégét zárjunk Szingapúrban.”

    A Renault versenyzőjének szingapúri eredményei átlagosnak mondhatók. Hiába rajtolt büntetés miatt hátulról Monzában, így is magabiztos.

    „Mindent megtettünk a mezőny végéről indulva Monzában, elégedett vagyok a hétvégével” – mondta a német. „Jó, hogy a csapat visszatért a pontszerzők közé, főleg egy olyan erőpályán, mint Monza. Így, hogy túl vagyunk a büntetéseken, Szingapúrban mindkét autónkkal a pontzónát célozzuk meg.”

    Szingapúr nagy kihívást tartogató helyszín, de Hülkenberg kedveli.

    „Több szempontból is különleges ez a verseny, ez az egyetlen igazi éjszakai futam. Meg kell szokni a mesterséges fényekben való versenyzést, de azért Szingapúr már elég rég óta F1-es helyszín, szóval viszonylag normálisnak érződik. Az európai időzóna szerint dolgozunk, egész délelőtt alszunk, felkelünk ebédidőben, és akkor kezdődik a munka. Az itteni szolgáltatások kitűnőek, ez egy élvezetes helyszín.”

  • Ricciardo nyerni megy Szingapúrba

    Ricciardo nyerni megy Szingapúrba

    Daniel Ricciardo az elmúlt három évben mindig másodikként zárt Szingapúrban, így idén már nagyon nyerni szeretne az ausztrál.

    A Red Bull versenyzője már hozzászokott a Szingapúr adta kihívásokhoz, azonban emlékszik, az első itteni versenye a meleg és párás körülmények között nehéznek bizonyult.

    „Megszerettem a Szingapúr tartogatta kihívásokat. Az első versenyem ezen a pályán a valaha volt egyik legrosszabb futamom” – mondta Ricciardo a jövő heti nagydíj előtt. „Fizikálisan rendkívül kimerítő volt, alábecsültem, milyen kemény is lehet. Nem voltam túl boldog a verseny után, ilyet soha nem akartam még egyszer megtapasztalni versenyautóban. Megígértem magamnak, hogy ezután sokkal felkészültebben érkezem Szingapúrba. Így manapság már ezzel büszkélkedhetek is, mindig nagyon élesen, alaposan felkészülve jövök ide. Most már nagyon szeretem ezt a kihívást, boldogulok a hőségben is. Furcsamód a fájdalom élvezetté vált az évek során.”

    A monacói diadala is mutatja (ekkor állt utoljára dobogón), hogy az ausztrál az utcai pályákon a legjobb. Ezt Ricciardo most is szeretné megmutatni.

    „Mindenki tudja, hogy imádom az utcai pályákat. Nem lehet betelni azzal az érzéssel, hogy a határon vezetsz, nagyon közel vagy a falakhoz. Ez a legelső éjszakai verseny, az időterv elég mozgalmas, de érdekes, hogy éjszaka megyünk a pályán és aztán reggel 4-5 körül fekszünk le. Itt jó versenyeim voltak, egész jó helyeken zártam. Négyszer álltam dobogón, zsinórban háromszor lettem második, itt az ideje megnyerni ezt a fránya versenyt.”

  • Gasly még nem vezetett Szingapúrban, de imádni fogja

    Gasly még nem vezetett Szingapúrban, de imádni fogja

    Pierre Gasly még sosem versenyzett Szingapúr utcáin, viszont papíron tetszik neki a vonalvezetés.

    A jövőre már Red Bullnál versenyző francia az elmúlt 3 versenyből kettőn is pontot szerzett, azonban Szingapúr nem egy egyszerű feladat, nincs még innen tapasztalata, rengeteg nehézsége is van a pályának.

    „Az egyetlen élményem Szingapúrban az, hogy a Red Bull tartalékversenyzőjeként kilátogathattam ide” – mondta a francia a jövő heti eseményről. „Legalább láthattam a versenyt, megtapasztalhattam az itteni meleget és a magas páratartalmat. Átélhettem a helyszínen, milyen egy éjszakai verseny, délutáni keléssel és kora reggeli elalvással.”

    „Nem találtam túl nehéznek, csak maradni kell az európai időzónánál és hozzá kell szokni a mesterséges fényekhez. Más a ritmusa, de élveztem, mikor ott voltam. Viszont a nehéz körülmények a szezon legmegterhelőbb versenyévé teszik.”

    A mai F1-es pilóták megismerhetik a pályát a szimulátoron keresztül és Gasly is nyilván több száz kört teljesített már virtuálisan Marina Bayben. A meleg és párás körülményekre is külön készült az edzéseken a 22 éves pilóta.

    „Még ha soha nem is vezettem itt, egy olyan pályát látok, amely kanyarjainak megvan a maga ritmusa. Rengeteg a kanyar, technikás. Tudtuk, hogy az elmúlt két verseny Spában és Monzában nem lesz könnyű, ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy Szingapúr jobban fekszik majd nekünk.”

    „Alig várom, hogy lássam, hogy megy. Edzettem a hőségre úgy, hogy rengeteg ruhát viseltem és sokat izzadtam. Ezt az edzést jövő héten is csinálni fogom, megyek majd szaunázni is. Marina Bay az egyik kedvenc helyszínem a videó játékokban, szóval alig várom, hogy a valóságban is megtapasztalhassam.”

  • Brown: Alonso esete bizonyítja, a McLaren jobban bánik a pilótákkal

    Brown: Alonso esete bizonyítja, a McLaren jobban bánik a pilótákkal

    Fernando Alonso második McLarenes időszaka az ékes bizonyítéka annak, hogy a csapat most már jobban kezeli a pilótákat, mondja Zak Brown.

    A McLaren főnöke, Zak Brown elismerte, a wokingiak nem mindig hozták ki a legjobbat a pilótáikból – gondoljuk csak az egy szezon után kirúgott Sergio Perezre vagy Kevin Magnussenre.

    „Szerintem Alonso egy jó példa, hogy működik manapság a McLaren” – mondta Brown a RaceFans-nak. Kontrasztba helyezte Alonso jelenlegi és 2007-es időszakát a csapatnál. Jól tudjuk, az első McLarenes időszaka mindössze egy évig tartott, elmérgesedett a viszony közte és a csapat között.

    „Amikor itt volt Fernando, 10 éve, egyszerűen nem működött a kapcsolat. Most pedig, még 3 elég gyenge év után is, Fernando többet mosolyog, mint korábban. Ez azért van, mert úgy dolgozhat, ahogy akar, így pedig jobban élvezi ezt az egészet és ez többet hoz ki belőle.

    Brown azután nyilatkozott, hogy bejelentették Lando Norris érkezését a csapathoz 2019-re. Elmondta, a csapat a legjobb környezetet próbálja majd biztosítani, hogy ezzel a legtöbbet hozzák ki a 18 éves britből.

    „Szerintem minden pilóta különbözik. Néhányaknak nehézkes, vannak, akiknek támogatásra van szükségük. Egy olyan környezetet próbálok biztosítani, ahol a legjobbjukat tudják nyújtani. Adj nekik egy ilyen környezetet: ezt tettük Fernandoval és ezt fogjuk tenni Landoval is.”

    „A korához képest nagyon érett. Elég nyugodt, nem nagyon látom idegesnek, nem az a nyugtalankodó típus. Ugyanúgy készült fel az első szabadedzésre Monzában, mint ha a Forma 3-ban lenne. Nagyon jó alkata van az F1-hez. Szerintem nem fog összeomlani a kudarcok következtében, amelyekben biztosan lesz része.”

    Brown felvetette, hogy Charles Leclerc év eleji nehézségei annak voltak köszönhetőek, hogy egyből sokat várt tőle a közvélemény, hiába volt újonc.

    „Ha megnézzük, Leclerc bajban volt az első pár versenyen, talán azért, mert túl nagyok voltak a felé támasztott elvárások. Hibázott néhányszor, már olyan híresztelések jelentek meg, hogy nem is olyan, amilyennek mindenki gondolta. És most meg úgy néz ki, megy a Ferrarihoz.”

    „Szóval figyelnünk kell arra, hogy ne tűzzünk ki egyből túl magas elvárásokat, nem az első ausztrál szabadedzésen fog eldőlni, hogy [Lando] a jövő szupersztárja-e, vagy nem. Időt kell adnunk neki, hogy megszokja ezt az egészet. Olyan pályákra megy majd, ahol még korábban nem versenyzett. Nem lesz egyszerű dolga, de csak teret kell adnunk neki. Ez a felfogás egy olyan dolog, amit Gil de Ferran hozott. Talán a múltban nem bántunk túl jól fiataljainkkal, de ezért hoztuk Gilt, hogy ez megváltozzon és tanuljunk a hibáinkból.”

  • Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Carlos Sainz elmondta, mindig is úgy érezte, Kvyat visszatérhet a Forma-1-be és most lehet, hogy igaza lesz, ugyanis egyre több hír jelenik meg erről.

    Kvyatnak a 2017-es szezon vége előtt távoznia kellett a Toro Rossótól, mert nem bírta feldolgozni, hogy lefokozták még egy évvel korábban. Sainz a 2016-os Spanyol és a 2017-es Szingapúri Nagydíj között volt az orosz csapattársa, ekkor távozott a spanyol a Renault-hoz, Kvyatot pedig ekkor váltotta Pierre Gasly. Az orosz még visszatért egy versenyre, az Amerikai Nagydíjra.

    „Van egy érzésem [Kvyattal kapcsolatban], úgy érzem Dany az egyik legtehetségesebb versenyző, akivel valaha versenyeztem” – mondta Sainz az Autosportnak. „Távozott az F1-ből, viszont nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy egy nap visszatérhet. Akárhányszor versenyeztünk, akármilyen kategóriában, valahogy mindig talált egy visszautat. Most visszanyerheti a teljesítményét, visszatérhet az F1-be, a kategóriába, a Red Bull junior programba.”

    Kvyat legutolsó versenye a tavalyi Amerikai Nagydíj volt, ahol a pontszerző 10. helyen ért be. Ezután leszerződtette a Ferrari, ő lett az olaszok fejlesztőpilótája, idén Fioranoban pedig vezethette is a vörösök autóját.

    A Red Bull senkit sem tudna beültetni a junior csapatából, még nem állnak készen, vagy még nincs meg a megfelelő licenszpontjuk. Az Olasz Nagydíj hétvégéjén pedig kiderült, hogy tényleg számolnak Kvyattal, Helmut Marko tanácsadó érettebbnek nevezte az oroszt.

    A 24 éves pilóta 22 versenyt futott le a Red Bull színeiben, kétszer a dobogóra is fölért. Ekkor érkezett a helyére Max Verstappen, így az orosz visszakényszerült a Toro Rossóba.

    Sainz örömmel fogadná a paddockban Kvyatot: „Igazából elmondtam a menedzseremnek és apukámnak, hogy érzésem szerint ennek a srácnak még nincs vége, vissza fog térni. És nézzenek oda, úgy tűnik jó esélye van most, én nagyon boldog lennék, ha visszatérne.”

  • Ocon: Voltam már ennél nehezebb helyzetben

    Ocon: Voltam már ennél nehezebb helyzetben

    Esteban Ocont arról kérdezték, eltereli-e a figyelmét a versenyzéstől annak a ténye, hogy közel sem biztos a helye a Force Indiánál.

    „Ez nem tereli el a figyelmem, egész jól ki tudom zárni. Valamint sok ennél nehezebb szituációban voltam már. Szerintem így is jó munkát végeztem a legutóbbi pár versenyen. Nyilván ez nem egy könnyű helyzet, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni és ezt eddig nem csinálom olyan rosszul.”

  • Wolff megvédte Vettelt

    Wolff megvédte Vettelt

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff védte meg Sebastian Vettelt az őt mostanában érő egyre több kritikától.

    Vettel kritikák kereszttüzébe került, az olasz média szerint túl sok hibát követ el a négyszeres világbajnok, ezzel pedig csökkenti azon esélyeit, hogy legyőzze Lewis Hamiltont, hiába övé a jobb autó.

    „Kicsit elfogult vagyok, de szerintem Lewis az elmúlt évek legjobbja” – mondta Wolff a Die Weltnek. „Viszont még így sem tartom fairnek ezt a rengeteg Sebastiannak címzett kritikát. Ha lehetősége adódik a győzelemre, akkor a megfelelő agresszióval ki is használja. Ez nagy bátorságot igényel, és néha ütközéshez vezethet. De ne feledjük, egy négyszeres világbajnokról beszélünk. Ugyanannyi címe van, mint Lewisnak és ezt el kell fogadni.”

    Wolff szerint nem sokon múlik, hogy nyersz, vagy vesztesz. Ezt Vettel és Hamilton Olasz Nagydíjon történt ütközésével bizonygatta. Elmondta, végződhetett volna úgy is, hogy Hamilton jár pórul.

    „Könnyen megpördülhetett volna Lewis is Sebastian helyett. Ez esetben az egész verseny máshogy alakul. A Forma-1 világában sok múlik a véletleneken, a szerencsén és a balszerencsén is.”

  • Wolff rendszeresen beszél Laudával

    Wolff rendszeresen beszél Laudával

    Toto Wolff elárulta, gyakran beszél a háromszoros világbajnok Niki Laudával.

    Ők ketten vezetik és birtokolják a Forma-1 jelenleg egyik legjobban működő csapatát, a Mercedest. Néhány hete a csapat 69 éves elnökén, Laudán, életmentő tüdőátültetést kellett végezni. Most már a bécsi kórházban tölti felépülését, a Mercedes főnöke, Toto Wolff szerint pedig „mindenki” hiányolja csapatnál.

    „Főleg emberi szempontból hiányzik. Utastársként, harcostársként, barátként” – nyilatkozta a Die Welt hasábjain. „Fontosnak tartottam, hogy minden este együtt vacsoráztunk és megtárgyaltuk az aznapi történéseket – csak mi ketten. Egy nagyon fontos társat és ellenpólust veszítettem most el.”

    Wolff azonban így is mindig beszámol a legendának, mi történik a Mercedes és az F1 háza táján.

    „Most az egészsége a legfontosabb, pihennie kell, de gyakran beszélek vele. Minden versenyt megnéz, én pedig próbálok minél több friss információval szolgálni.”

  • Kubica nem izgul a pletykák hallatán

    Kubica nem izgul a pletykák hallatán

    Robert Kubica nem jön lázba azon pletykák hallatán, hogy akár már 2018-ban rajthoz állhat Forma-1-es versenyen a Williams pilótájaként.

    Várhatóan Lance Stroll elhagyja a szenvedő groveiakat és a Force Indiához csatlakozik majd, amit nem rég vett meg édesapja, Lawrence. Paddy Lowe pedig kijelentette, Kubica ül majd be a kanadai helyére, ha távozna.

    „Számomra ezek inkább csak spekulációk, mint érzelmek” – nyilatkozta Kubica a lengyel Przeglad Sportowy hasábjain. „Sok minden történt augusztusban, de előttem nem zárultak és nem is nyíltak ajtók.”

    Egy másik pilóta neve is felmerült a Williamsszel kapcsolatban, ő pedig Esteban Ocon. Azonban Kubica figyelmeztette a franciát, ne izgulja túl: „Ha a helyébe lennék, nem erőltetném ezt annyira” – mondta nevetve. „De csak csinálom a dolgom.”

    Kubica azt is elmondta, nem azzal a reménnyel fogadta el a Williams tartalékpilótai szerepkörét, hogy versenyezhet 2018-ban.

    „Nem. Az volt a célom, hogy Forma-1-es autót vezessek. Jelenleg a szabályok nem túl kedvezőek, szinte nincs is teszt. A prioritásom az volt, hogy beülhessek az autóba, de nyilván ha aláírtad a szerződést, profi munkát kell végezned, és ha valami történik, be kell ugranod. De ha kipróbálod az autót, az nem jelenti azt, hogy automatikusan az összes versenyen szerepelhetsz. Ez akár egy álom beteljesülése is lehet, viszont előfordulhat, hogy rossz vége lesz.”

  • Brown szerint Vandoorne az F1-be való

    Brown szerint Vandoorne az F1-be való

    A McLaren főnöke, Zak Brown azon dolgozik, hogy valahol találjon ülést a csapattól elküldött Stoffel Vandoornenak. Még azt sem zárja ki, hogy a belga az esetleges IndyCar projekt részese legyen.

    Hétfőn jelentették be hivatalosan, hogy Vandoorne távozik és az ő helyét a csapat fiatalja, Lando Norris veszi át. Nagy reményekkel várták a belga pilóta bemutatkozását a 2015-ös domináns Forma 2-es bajnoki címét követően, viszont idén minden téren elmarad a csapattárs Fernando Alonsótól.

    Az elmúlt hetekben Vandoornet hírbe hozták a Toro Rossóval és a Sauberrel is. Brown felvetette, hogy a belga maradhatna a McLaren család tagja, csak épp más sorozatban versenyezne, például az IndyCarban már 2019-ben.

    Kedden, a McLaren főhadiszállásán kérdezték Brownt arról, hogy megkeresne-e pár csapatfőnököt annak reményében, hogy találjon helyet Vandoornenak: „Igen, olyannyira, hogy ezt már meg is tettem. Azon vagyunk, hogy segítsünk neki. A családunkba tartozik, remek vele együtt dolgozni. Remélem, a Forma-1-ben maradhat, megérdemli, hogy itt legyen. Azonban ha ez nem jönne össze, még mindig szívesen látnánk a McLaren színeiben, más szériákban.”

    Brown szerint Vandoorne a körülmények áldozata volt a McLarennél és elismeri, nem igazán volt lehetősége a kibontakozásra.

    „Mindenféleképpen egy Forma-1 szintű versenyző, ha a Toro Rosso helyében lennék, azonnal beültetném az egyik autóba, úgy tudom, nekik 2 szabad helyük is van. Szerintem az elmúlt két évben nagyon gyenge autónk volt. Ehhez Fernando gyorsabban hozzá tudott szokni, hiszen rengeteg tapasztalata van. Stoffel nagyon közel volt hozzá, sokkal közelebb, mint sok más korábbi csapattárs, ezt Fernando is elmondta. Stoffel egy kiváló versenyző. Végül a jövőre gondolva Landot választottuk. Szerintem más környezetben, jobb autóval Stoffel is jeleskedhet.”

    „Ha megnézzük az első versenyeit – a lenyűgöző bahreini debütáláson kívül – akkor láthatjuk, mennyi időt is vesztett a szabadedzéseken. Nem biztos, hogy egyáltalán megvolt a lehetőssége a belerázódásra. A csapattárs Fernando nyilván gyorsabban alkalmazkodik szituációkhoz, ugyanis rendkívül tapasztalt, az egyik legjobbnak van kikiáltva.”