Szerző: Czuth Csaba

  • Wolff szerint Bottas jövőre még jobb lehet

    Wolff szerint Bottas jövőre még jobb lehet

    A Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff szerint Bottas fel fog állni abból a csalódásból, amit az Orosz Nagydíjon az első hely átadása okozott neki.

    Bottas utoljára a tavalyi Abu-Dhabi Nagydíjon tudott nyerni. A múltkori Orosz Nagydíjon jó formáját mutatta, a győzelem felé autózott, amikor megkérték, hogy engedje előre az ötödik bajnoki címére hajtó csapattársat, Lewis Hamiltont. A brit valószínűleg 1-2 versenyen belül bebiztosítja bajnoki elsőségét, így Wolff szerint Bottasnak is több esélye lesz futamot nyerni és önbizalmat gyűjteni 2019-re: „Szerintem Valtteri hamarosan győzni fog és növeli majd elsőségei számát. Már a harmadik szezonja lesz Mercedesesként, még egy lépést tesz majd előre. Tudni fogja azt, mit jelent komoly bajnoki esélyesnek lenni, ezt szeretnénk, hogy idáig eljusson és el is fog.”

    Wolff szerint Bottas lendületet vesztett azzal, hogy át kellett adni az első helyet, azonban Bottas ezt nem ismerte be:

    „Egy olyan versenyzőt, aki futamgyőzelmekre hajt, biztos, hogy kicsit megvisel, ha így veszít el egy győzelmet. Ugyan nem ismerte be, de szerintem ez kicsit benne maradt. Tényleg egy óriási csapatjátékos, ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Szocsi után beszéltünk kicsit, és elmondta, hogy megérti, miért csináltuk ezt és a mi helyünkbe ugyanezt tette volna. Tisztában van vele, hogy le kell győznie Lewist és nyernie kell néhányszor, hogy jó pozícióban zárjon. Elmondta azt is, hogy ne aggódjunk miatta.”

  • Webber aggódik Ricciardóért

    Webber aggódik Ricciardóért

    Mark Webber elismerte, a honfitársa, Daniel Ricciardo Renault-hoz való igazolása nem biztos, hogy sikeres lesz.

    A Red Bullt szintén megjárt Webber szerint nagyot húzhat Ricciardo azzal, hogy elhagyja az energiaitalosokat a franciák kedvéért, ugyanakkor bele is bukhat.

    „Hátra kell dőlnünk és várnunk kell. Van benne kockázat, de működnie kell” – mondta a Fairfax Mediának. „Tudja, hogy rövidtávon visszalépés lesz és a Red Bull mögött lesz jövőre. Hosszútávra tervez és pont ezért aggódok.”

    Webber azt is tudja, hogy az F1-ben néha muszáj kockáztatni.

    „Néha ezt kell tenni, megteszel egy lépést hátra, majd kettőt előre. Sok ideje van még, de mindenki versenyképesebbnek szeretné majd látni, mint amilyen várhatóan lesz most 2 évig.”

  • A Haas unja már a sok panaszt Magnussenre

    A Haas unja már a sok panaszt Magnussenre

    A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek elege van már abból, hogy a riválisaik állandóan panaszkodnak Magnussen vezetési stílusára.

    Steiner Leclerc kritikájára reagált, a monacói még a verseny közben hülyézte le dán versenytársát:

    „Kevin nem fékezett, nem szorította le. Csak irányt változtatott, erre meg [Leclerc] belerohant, ilyenkor mit lehet csinálni, engedje el? Kezdek belefáradni ebbe a sok kritikába.”

  • D’Ambrosio és Wehrlein a Mahindra pilótái lehetnek

    D’Ambrosio és Wehrlein a Mahindra pilótái lehetnek

    Az e-racing365 értesülései szerint a Mahindra Formula-E-s csapatának egyik pilótája Jerome d’Ambrosio lesz a decemberben kezdődő 2018-2019-es szezonban.

    Hivatalos bejelentés a jövő heti Valenciában megrendezésre kerülő szezon előtti teszten várható, amely kedden kezdődik. Korábban már lehetett hallani olyan hírekről, hogy a 32 éves belga tesztelte az indiai csapat második generációs autóját augusztusban és szeptemberben is. Eddig minden szezonban a mezőny tagja volt, a Dragon pilótájaként. Két futamot nyert, van pár dobogós helyezése is ezenkívül.

    Állítólag egy szezonra írt alá a Mahindrával. Csapattársa Pascal Wehrlein lehet, aki szintén tesztelt újgenerációs Formula-E autót a közelmúltban. Várhatóan ő is megjelenik majd a jövő heti teszten, és az ő esetleges szerződtetésének bejelentése is akkorra várható. Ezt a bizonyos bejelentést a Mercedes kérésére halaszthatták, hiszen a hétvégén versenyzett utoljára [a felek útjai elválnak] Wehrlein a német márkával a DTM idényzáróján.

    A Mahindra múlt szezonbeli versenyzőjét, Nick Heidfeldet valószínűleg megtartják, mint teszt- és tartalékpilóta. A csapat Pipo Deranival is tesztelt, ő az IMSA bajnokság futamgyőztes pilótája és szívesen kipróbálná magát a Formula-E-ben.

  • Alonso utolsó F1-es hétvégéi egyre érzelmesebbek

    Alonso utolsó F1-es hétvégéi egyre érzelmesebbek

    Fernando Alonso elismerte, hogy a közelgő év végi visszavonulása miatt egyre érzelmesebb hétvégéi lesznek.

    A kétszeres világbajnok elmúlt 4 éve iszonyatos volt, miután a McLaren képtelen volt jó teljesítményt nyújtani vagy valamennyit fejlődni. Alonso harci kedve úgy sem kopott, hogy évek óta az F1-es mezőny hátsó részében kell küzdenie. A spanyol tehát továbbáll, és új vizekre evez. Már csak 4 versenye maradt, de ez a 4 hétvége viszont biztosan érzelmes lesz számára.

    „Azt vettem észre, hogy mostanában elkezdtem videózni a versenyzői parádénkon” – mondta a CNN-nek. „Sosem csináltam ilyet, de most meg szinte mindent rögzítenék. Minden egyes emléket megőriznék az utolsó versenyeimről. Augusztus óta, mióta bejelentettem a visszavonulásomat, minden verseny kicsit különlegesebb. Minden versenyzői parádé, minden autogramosztás… ez kicsit más, és nehéz.”

    Alonso még nem döntött a jövőjéről, azonban az IndyCar tűnik a legvalószínűbb opciójának. Eltekintve attól, hogy mit hoz a jövő, sok kihívás áll előtte.

    „Sokkal többet értem el annál, mint amiről kezdéskor álmodtam. Ez volt a helyes időzítés, más lehetőségek is várnak, melyek most vonzóbbak. Az elképzelésem, hogy minden ikonikus autóversenyt megnyerjek.”

  • Ismét Rast nyerte a versenyt, azonban Paffett a bajnok!

    Ismét Rast nyerte a versenyt, azonban Paffett a bajnok!

    René Rast zsinórban a hatodik versenyt nyerte meg a DTM mai szezonzáróján, ez azonban nem volt elég a bajnoki címhez. 2018 DTM bajnoka Gary Paffett lett! A harmadik bajnokesélyes, Paffett Mercedeses márkatársa, Paul di Resta egész versenyen a középmezőnyben autózott, végül pontot sem szerzett.

    Rast a 2. helyről rajtolva remek starttal az élre állt, a poleból induló Marco Wittmann így egy pozíciót visszaesett. Paffett megtartotta a 3. helyet. Di Resta jól kezdte a verseny, 3 helyet jött fel egyből, 8. volt, amikor tájékoztatták, hogy vissza kell engednie Philipp Enget, ezzel két pozíciót veszített a skót. Wittmann elkezdett faragni Rast előnyéből, kettejüket biztonságos távolságban követte Paffett. Mögöttük a Mercedeses Edoardo Mortara csatázott a BMW-s Bruno Spenglerrel, előbbi kerekedett felül, így övé lett a 4. hely.

    Di Resta nem tudott mit kezdeni Enggel, szóval a HWA csapatnál úgy döntötték, korán kihozzák a boxba, már a 7. körben. Paffett a 12. körben állt ki, elsőként az élbolyból. Őt követte Spengler és Mortara, az olasz épp hogy a kanadai előtt tudott maradni, utóbbi csapatát vizsgálták is veszélyes kiengedésért, ám büntetést nem osztottak ki. Rast 2 körrel Paffett után jött ki, míg Wittmann tovább maradt kint. Amikor a két bajnokaspiráns gumijai elérték az üzemi hőmérsékletet, elkezdtek a kétszeres bajnoknál körönként egy másodperccel gyorsabb köröket futni. A BMW-s végül a 17. körben állt ki kerékcserére, azonban mivel Paffett alávágott, csak a brit mögé tért vissza.

    Voltak páran, akik elhúzták az első etapjukat, így utolérte őket a már kereket cserélt élboly. Fontos szerepet játszottak a versenyben, hiszen sem Juncadella, sem Wehrlein nem könnyítette meg Rast dolgát, amikor a tavalyi bajnok előzte őket. Ott volt Jamie Green is, aki Paffettet tartotta fel annyira, hogy Wittmann felérjen rá DRS távolságra, így aztán könnyedén meg is tudta előzni, ezzel fellépve a 2. helyre. Eközben Di Restának nem jött be a korai kiállásos stratégia, hiszen Eng és Nico Müller is elé jött vissza, ráadásul sokkal frissebb gumikon.

    Ahogy az élen megmerevedtek a frontvonalak, Robin Frijns kezdett gyorsulni, olyannyira, hogy friss gumikon, egy késői kiállás után megfutotta a verseny leggyorsabb körét és komoly felzárkózásba kezdett. Otthagyta Di Restát és Joel Erikssont és már lőtávolon belül volt a Mortara-Eng-Farfus trióhoz képest is. Farfus a 31. körben megelőzte BMW-s márkatársát, ebből pedig Frijns is profitált, hiszen neki is sikerült megelőznie az osztrákot. Az utolsó előtti körben még Bruno Spenglert is sikerült maga mögött hagynia a hollandnak.

    Rast tehát nyert, Wittmann és az immáron kétszeres bajnok Gary Paffett előtt. 4. lett végül Müller, 5. Frijns, őket követte Spengler, Farfus, Eriksson és Glock.

    Paffett végül 255 ponttal zárt, négy ponttal megelőzve Rastot és 22-vel Di Restát.

  • Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Nemrég kiderült, hogy a Toyota már most tárgyal Fernando Alonsóval a 2018-2019-es WEC szuperszezon utáni folytatásról.

    A McLaren Forma-1-es csapatának pilótája az év elején csatlakozott a Toyota csapatához, a 8-as autójukba ült be Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi mellé. Az ő csapatuk szerezte meg a japán gyártó első Le Mans-i 24 órás győzelmét.

    Alonso szerződése jövő júniusban jár le, a Le Mans-i szezonzáró után. A Toyota csapatának első embere, Rob Leupen szerint mindkét fél nyitott a folytatásra. Azonban bejelentésre leghamarabb 2019 tavaszán számíthatunk.

    Leupent a Motorsport.com kérdezte meg, hogy folytatnák-e a közös munkát Alonsóval a 2019-2020-as szezonban is: „Igen, és szerintem Fernando is szívesen maradna. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, de egy olyan pilótának, mint ő, rengeteg lehetősége van. Szóval most csak várunk, és meglátjuk, hogy alakul. Élvezzük vele a munkát, szeretnénk vele folytatni. Ha Fernando is szeretne maradni, nyitottak vagyunk a folytatásra.”

    Olyan hírek jelentek meg a közelmúltban, hogy Alonso jövőre nem fut teljes szezont az IndyCarban a Honda miatt, akik azért nem adnának motort, mert a rivális Toyotával áll szerződésben. Leupen elmondta, hogyha Alonso Honda motoros autóval megy az IndyCarban, attól még szóba jöhet a Toyotánál.

    „Nem hiszem, hogy beszélnünk kell erről, főleg, hogy úgy tudom, nem is elérhetőek a Honda motorok. De ez egy más széria, más a közeg. Ha mégis szóba jön a dolog, elgondolkodunk rajta, de először Alonsónak kell döntenie, hogy neki mi a legfontosabb. Ha minket választ, elmondjuk neki, mi szükséges. Boldoggá akarjuk tenni, de vannak határok a Toyotánál. Remélhetőleg találunk egy kompromisszumot.”

  • Hamilton: Jó lenne minél előbb bebiztosítani a bajnoki címet

    Hamilton: Jó lenne minél előbb bebiztosítani a bajnoki címet

    Lewis Hamilton szerint, ha hamarabb nyerné meg a bajnokságot, visszanyerne egy kis időt az életéből.

    Azt is elmondta, hogy szerinte az utolsó versenyen megnyerni a vb-t ugyanakkora érdem, mint már versenyekkel a vége előtt:

    „A stressz szempontjából jobb megnyerni minél előbb, hiszen utána már nem lesz akkora feszültség a csapatnál. De mindegy mikor, csak biztosítsuk be. Az számít, amikor a futam végén győztesként szeljük át a célvonalat. Nem tartom ezt olyan vonzónak, mint az előző években, például, ha a dolog sikerül Austinban, nem lenne olyan lenyűgöző, mint azok az előző címeim, melyeket az utolsó versenyen szereztem meg. Ez csak azért jó, mert így úgymond visszanyerek pár évnyi időt az életemből. Minden nap, amennyivel előbb biztosítod be, visszakapsz egy kis időt az életedből.”

  • Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    A DTM Hockenheimi szezonzáró versenyhétvégéjének első futamán René Rast diadalmaskodott, óriási csatában előzte meg a pontversenyben élen álló Gary Paffettet, így versenyben maradt a bajnoki címért.

    Paffet a második, Rast a harmadik helyről rajtolt, előbbi már az első körben, a 8-as kanyarban megelőzte a poleból induló Lucas Auert. Rast nem jött el túl jól, Augusto Farfus meg is előzte. Ám nem sokáig volt a BMW-s mögött, sőt Auert is megelőzte, ekkor kezdtek elhúzni a mezőnytől Paffettel.

    Rast jött ki először kerékcserére, a 14. körben, Paffett egy körrel később állt ki, és épp hogy sikerült az élre visszajönnie. Hiába volt lassú a Mercedeses kivezető köre, Rast nem tudott előzni, legalábbis abban a körben, ugyanis a következőben sikerült a manőver a nyolcas kanyarban. A németnek ezután nem sikerült leszakítania Paffettet, sőt a brit sokszor próbálkozott a visszaelőzéssel. Egyik ilyen manővere a 23. körben bizonyult sikeresnek, ám nem sokáig diktálhatta a tempót. Rast a visszafordítóban hozzáért hátulról, majd újra a nyolcas kanyarban előzött.

    Kettejük csatáját egy safety car fázis szakította félbe, Farfus ajtaja egyszerűen leesett az egyenesben. Rast sokkal jobban kapta el az újraindítást, mint riválisa, akinek már inkább hátrafelé kellett nézelődnie, hiszen Timo Glock kezdte el támadni. A BMW németje meg is előzte, sőt Paffett még a dobogóról is leszorult, Robin Frijns is bejött elé, aki még Glockot is lehagyta és végül a győztes Rast mögött ért célba 3 tizeddel.

    Hiába lett csak 4. Paffett, így is átvette a vezetést az összetettben Paul di Restától, 6 pont az előnye a skóttal, 15 Rasttal szemben az utolsó (holnapi) verseny előtt. Di Resta nem is volt harcban a győzelemért, bár így is egész jó helyen zárhatott volna, csakhogy a végén a sokkal gyorsabb Audik – Loic Duval, Mike Rockenfeller és Nico Muller – megelőzték, így be kellett érnie a 8. hellyel. A TOP 10-ben zárt még Bruno Spengler és Edoardo Mortara.

    Daniel Juncadella már a verseny legelején letudta a kerékcseréjét, ezzel úgy tűnt, jól is jár, hiszen 3. is volt, de végül pontot se szerzett. Marco Wittmann szabadedzésen összetört autóját hiába javították meg éppen a verseny kezdetére és hiába ért fel a boxból rajtolva a pontszerzők közé, végül szélesen fordult az újraindítás után és kiesett. Rajtuk kívül a poleból induló Auer is feladni kényszerült a viadalt, műszaki hiba akadályozta.

  • Renault: Sajnálatos, hogy Alonso csak két vb címet nyert

    Renault: Sajnálatos, hogy Alonso csak két vb címet nyert

    Fernando Alonso visszavonulása sajnálatos, ugyanakkor a sport része a Renault csapatnál dolgozó Bob Bell szerint. Bell már akkor is a Renault-nál dolgozott, amikor Alonso a franciák színeiben bajnok lett 2005-ben és 2006-ban.

    „Nagyon sajnálatos, hogy Fernando elhagyja az F1-et” – mondta Bell a Marcának. „Az még szomorúbb, hogy csak két bajnoki címmel vonul vissza, mert nyerhetett volna akár 4-5-öt is. De ez így van rendjén, ez a normál körforgás. Gondoljunk bele, milyen fiatal tehetségek érkeznek jövőre a Ferrarihoz és a Red Bullhoz.”

    Bell már várja Daniel Ricciardo érkezését, azonban elárulta, szívesen hosszabbítottak volna Carlos Sainz-cal is.

    „Nehéz helyzetben voltunk. Ha a Red Bull él az opciós jogával, miszerint hozzájuk kerül, semmit sem tehettünk volna. Így amikor Ricciardo szóba került, döntenünk kellett” – zárta mondandóját.