Szerző: Czuth Csaba

  • A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams csapatot 25 ezer euróra büntették, miután Lance Stroll kiállásánál egy szerelő elesett és az autó kicsit meg is ütötte, ám szerencsére nagy baj nem történt.

    „A csapat személyzetének testi épsége veszélybe került a kiengedéskor” – áll a stewardok hivatalos közleményében. „A stewardok meg vannak győződve arról, hogy a boxkiállást sikerült rendben abszolválni, és ez az incidens csak apró félreértések következménye volt. Mindazonáltal a csapat kötelezettségei közé tartozik az, hogy a gárda egyik tagja sincs az autó útjában amikor az elindul. Azonban komolyabb sérülés nem következett be.”

    A versenybírák egy bahreini incidenshez hasonlították a mostanit. Akkor a Ferrarinál történt ilyen, Kimi Räikkönen boxkiállásánál, Francesco Cigarini lába tört el.

    „A büntetés kiszabásában a versenybírák elővettek egy korábbi esetet, a 2018-as Bahreini Nagydíj eseményeit elemezték ki újra. Abban az esetben tisztán látható volt a bal hátsó kerékkel való munkálkodás késlekedése és az autó már akkor ki lett engedve, mikor azon még dolgoztak, ezzel sérülést okozva az egyik csapattagnak.”

  • Hamilton: A Red Bull érinthetetlen volt a középső szektorban

    Hamilton: A Red Bull érinthetetlen volt a középső szektorban

    Lewis Hamilton szerint a Red Bullok külön ligában játszottak a Mexikói Nagydíj tegnapi időmérőjén.

    A Mercedes pilótája, aki akár már ma is ötszörös világbajnok lehet, köszönetet mondott a csapatának azért a fejlődésért, ami a pénteki nap után lehetővé tette, hogy a 3. helyen zárjon az időmérőn.

    „Elnézve azt, hogy milyen rossz péntekünk volt, remek, hogy végül sikerült egy jobb pozícióban zárni. Szóval meg szeretném köszönni mindenkinek, akik ezt lehetővé tették, a srácoknak, akik éjjel is dolgoztak a gyárban, és a helyszínen dolgozóknak is” – mondta a brit.

    „De szeretnék gratulálni Danielnek [Ricciardo]. Ezek a srácok túl gyorsak voltak. Igazából a saját ligájukban játszottak nem csak az időmérő előtt, hanem magán a kvalifikáción is. Ha megnézzük, milyen második szektort futott, biztos, hogy számomra ez nem elérhető. Annak örülök viszont, hogy sikerült közel kerülni, szóval nem rossz ez a 3. rajthely.”

    Hamilton nem számít arra, hogy tudja majd tartani a tempót a két Red Bullal a versenyen.

    „Nem hinném. Egyszerűen jobb a tempójuk. Valamiért az ilyen pályákon jobban működik a Renault motor, bár a magasabb leszorítóerő is segít, amit el tudnak érni. A versenytempónk az edzéseken nem tűnt rossznak, de ők ebben is egy szinttel feljebb voltak. Ugye javítottunk a kocsin péntekhez képest, tehát remélem, hogy harcban leszünk és esetleg sikerül pozíciót nyerni a rajtnál.”

  • Vandoorne nem hiszi, hogy agresszívabbnak kell lennie

    Vandoorne nem hiszi, hogy agresszívabbnak kell lennie

    Stoffel Vandoorne nem ért egyet azzal, hogy agresszívabbnak kell lennie a sikerességhez. Ez egyfajta válasz Zak Brown kritikájára, aki szerint a belgát pont azért rúgták ki, mert sosem emelte fel a hangját.

    „Nincs mit mondanom erről” – mondta a Mercedes Formula E csapatának újonnan igazolt pilótája. „A mérnökök mindig is elégedett voltak a visszajelzéseimmel. Nem gondolom, hogy az agresszív vezetési stílus elengedhetetlen egy jó pilótának. A magam módján dolgozom, így tettem a múltban is. Ezen nem változtatnék.”

  • Sainz: Az F1-nek át kell gondolnia, miért távozik Alonso

    Sainz: Az F1-nek át kell gondolnia, miért távozik Alonso

    Carlos Sainz szerint a Forma-1-nek gondolkodnia kellene azokról az okokról, melyek Fernando Alonso távozásához vezettek.

    A Renault pilóta Alonso utódja lesz a McLarennél, szerinte az F1-nek versenyképesebb rajtrácsra lenne szüksége.

    „A Forma-1 számára hatalmas veszteség a távozása” – monda Sainz a csütörtöki sajtónapon a honfitársról. „Nagy veszteség egy olyas valaki távozása, aki az autósport világának legjobbjai között van jelenleg. Ez valami, amit át kell gondolni, hogy miért távozik a mezőny egyik legjobbja. Miért nem lehet egy kicsit versenyképesebb mezőnyünk, ahol sokan harcolhatnak a győzelemért és a dobogóért? Ezt a jövőre nézve fontos mérlegelni.”

    Sainzot Alonso „befolyásolta leginkább”, hogy F1 pilóta legyen.

    „Követtem a Forma-1-et, vele 2005-ben találkoztam. Akkor döntöttem el, hogy én is itt akarok versenyezni és mindent beleadtam, hogy ez sikerüljön. Az elmúlt 4 év és a vele való versenyzés maga a beteljesült álom. Nyilván hiányozni fog.”

    Max Verstappen is úgy gondolja, hogy Alonso azért távozik, mert nincs esélye nyerni.

    „Szerintem Fernando egy győztes és versenyeket akar nyerni” – mondta a holland. „Nem lát erre esélyt a közeljövőben, úgy, hogy nyilván már évek óta folyamatosan próbálkozik. Megértem, miért távozik. Az motiválhatja majd, hogy máshol újra tud nyerni, aztán meglátjuk, visszajön-e.”

    Alonso korábbi csapattársa és 2005-ös bajnoki riválisa, a finn Kimi Räikkönen elmondta, „volt néhány jó csatájuk az évek alatt”.

    „Sajnálatos. Mindegyikünk abbahagyja egy adott ponton. Mindig lesznek új srácok, nekünk, a régieknek pedig lejár az időnk. Így van ez, de biztos vagyok, hogy talál egy olyan helyet, ahol izgalmas versenyeket futhat, és ki tudja, mit hoz a jövő.”

  • Hamilton biztosította Sainzot, hogy jól döntött a McLarennel

    Hamilton biztosította Sainzot, hogy jól döntött a McLarennel

    Carlos Sainz elmondta, hogy Lewis Hamilton is jónak látta azon döntését, hogy a McLarenhez igazol a wokingiak hanyatló formája ellenére.

    Sainz csak egy éve van a Renault-nál, a spanyol maradására számítani lehetett, bár az is benne volt, hogy végül a Red Bullnál kap helyet, ám egyik forgatókönyv sem valósult meg. Végül a McLaren magukhoz csábította, így 2019-től náluk versenyez az újonc Lando Norris csapattársaként. Ez a döntés korántsem kockázatmentes, elnézve azt, hogy a McLaren egy ideje nem találja a fényt az alagút végén, nem bírnak kijönni a gödörből.

    Azonban Lewis Hamilton, aki a wokingiakkal debütált, majd nyert bajnokságot 2008-ban, helyeseli az átigazolást:

    „Szoktam beszélgetni Lewisszal, igazából többször is, mint gondoltam és mint amire először számítottam. Mindig jó volt a kapcsolatom vele. A versenyzői eligazításokon is gyakran ülünk egymás mellett, sok dologról beszélünk olyankor. A napokban kérdezett a McLarenről, tehát érdeklődő, még ha nem is látszik annak. Tudja, mi zajlik a paddockban. Beszéltünk kicsit Wokingról, hogy milyen látványos, és még sok másról. Szerinte sem lehet már ennél rosszabb a McLaren.”

    A szabad helyek hiánya kényszerítette Sainzot a McLarenhez való igazolásra. Hamilton kifejezte sajnálatát a korábbi csapatával kapcsolatban, de pozitívak a kilátásai a jövőre nézve.

    „Egyetért abban is, hogy mivel nincs hely azoknál a topcsapatoknál, mint a Mercedes, Ferrari, vagy Red Bull, a McLaren egy nagyon jó opció. Tehát ebben az értelemben magabiztosságot adott nekem. Nagyon szereti a McLarent. Nagyon tiszteli az ott dolgozókat, jó érzésem van ezzel kapcsolatban.”

  • Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Nagyon úgy tűnik, hogy Esteban Ocon kiüli majd a 2019-es Forma-1-es szezont, hiszen már Toto Wolff szerint is minimális esélye van a Williamsnél, amely az egyetlen lehetősége maradt.

    „Az elmúlt két hónapban nem változott semmi. Már 2020 van a középpontban. Esteban segíteni fog nekünk az autóval, utána pedig meglátjuk, mi vár rá.”

    A Mercedes másik protezsáltjának, George Russellnek már biztosított a helye 2019-re, a Williams pilótája lesz. Wolff szerint a Force Indiától szinte biztosan távozni kényszerülő Ocon helyzete „teljesen más”, mint a fiatal brité.

    „Talán jó lesz neki kihagyni egy évet, majd visszatérni egy versenyképes autóban.”

    Az a hír járja, hogy ez a „versenyképes autó” Valtteri Bottas Mercedese lesz, aki az idei szezon második felében szinte végig szenvedett.

    „Vesztettem pár pontot idén és az idény második felében egyszer sem sikerült Lewis előtt végeznem.” – mondta Bottas Mexikóban. „Azt viszont nem gondolnám, hogy valóban 130 ponttal vagyok mögötte, szerintem kisebb a különbség köztünk és ezt a csapat is tudja.”

  • Verstappen: Minden kritika a vezetési stílusommal kapcsolatban ostobaság

    Verstappen: Minden kritika a vezetési stílusommal kapcsolatban ostobaság

    Max Verstappen sosem kételkedett magában és a vezetési stílusában, még akkor sem, amikor hibát hibára halmozott és nem mindig döntött jól a nehéz helyzetekben.

    A Red Bull pilótája 2018 elején került válsághelyzetbe, sok incidensbe keveredett, igaz néha szerencséje se volt. Ekkor sokan kétségbe vonták a vezetési stílusát, az önfegyelmét és azt, hogy képes-e tanulni a hibáiból. Végül azonban a 21 éves holland leszegte a fejét, sikerült megbirkóznia a nyomással és össze tudta szedni magát. Montrealban felért a dobogóra, majd Ausztriában nyerni tudott. Azóta magabiztosan jobb teljesítményt nyújt a csapattárs Daniel Ricciardónál is. Utólag viszont azt gondolja, nem voltak jogosak a kritikák, amiket az év elején kapott:

    „Nagy része unfair volt, nyilván egy idő után belefáradok ezekbe. Tudom, mire vagyok képes, de ez akkor nem látszott, így otthon nagyon keményen dolgoztam, hogy ez sikerüljön. És Kanadában végre sikerült. Szerintem csak kellett egy kis szünet a rossz sorozat után. Nem változtattam semmin, a hétvégére való felkészülésben sem. Végig bíztam magamban, hogy meg tudom fordítani a dolgokat.

    Verstappen megjegyezte, hogy Vettel jelenlegi rossz sorozata és hibái ellenére sem vetette fel senki, hogy a németnek változtatnia kéne a hozzáállásán.

    „Úgy látszik, egy négyszeres világbajnok elkövethet ilyen hibákat. Persze nekem mondták, hogy változtassak, de ez nagy baromság volt számomra, hogy őszinte legyek. Vettelnek ilyet nem mondanak, sosem láttam ilyen címet. Végső soron, ha a határon vezetsz, néha túl azon azért, hogy a legjobbat hozd ki magadból, főleg ilyen sebességnél, könnyen hibázhatsz.”

  • Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Fernando Alonso korábbi csapattársa, Felipe Massa szerint a spanyol komolyan fontolóra vehetné a Formula E-ben való versenyzést.

    Alonso, aki jövő hónapban, Abu-Dhabiban futja utolsó F1-es versenyét, egyértelműen elmondta, egyelőre nem tervezi kipróbálni az elektromos szériát, de Massa szerint a kétszeres világbajnoknak át kéne ezt gondolnia.

    „Az IndyCar volt a legvalószínűbb, ahol kiköt, de most már szerintem a Formula E-nek nagyobb esélye van megszerezni” – mondta a szériában első szezonjára készülő brazil az AS-nek. „Az Indy500 egy dolog, de ha Fernando bajnokságban is szeretne indulni, rá kéne néznie a Formula E-re. Talán ehhez kellhet szűk 1 év, de nem lepődnék meg, ha kevesebb.”

    Massa úgy érzi, jókor köszönt el az F1-től és a Williamstől tavaly év végén.

    „Ez volt a megfelelő idő. Nem azért, mert nem voltam elég versenyképes, de ha maradtam volna idén, nem biztos, hogy kértem volna abból, hogy az utolsó helyeken autózunk a Williamsszel. Talán 4 verseny után annyit mondtam volna: ’hasta luego’ (viszlát később).”

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Formula E első embere, Alejandro Agag is dolgozik az ügyön. Állítólag csak azért kínált 10 millió eurót Alonsónak, hogy a szériában versenyezzen.

    „Akar nyerni a Le Mans-i versenyen és az Indy500-on, de akkor még hiányozna neki a Formula E. Megtiszteltetés lenne őt a mezőnyben tudni” – mondta Agag.

  • Alonso szerint a Liberty hozzáállása jót tesz az F1-nek

    Alonso szerint a Liberty hozzáállása jót tesz az F1-nek

    Fernando Alonso elmondta, hogy szerinte jót tesz a Liberty Media amerikaias hozzáállása a Forma-1-nek.

    Alonsót, aki tavaly szerepelt az Indy500-on, az amerikai autósportos tapasztalatairól kérdezték:

    „Kicsit több dolog szól magáról a showról, a nézőről. Talán kevesebb a technikai információ, több adat van a pilótákról és az autókról. Ezt jó dolognak tartom, remek irányt vett a Forma-1 a Libertyvel. Szerintem a show lesz a legfontosabb mindenki számára.”

  • Lauda 2 hónap után elhagyhatta a kórházat

    Lauda 2 hónap után elhagyhatta a kórházat

    A háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda elhagyhatja a kórházat 2 hónappal azután, hogy tüdőátültetést végeztek el rajta.

    A műtétre még augusztusban került sor a bécsi AKH kórházban, az osztrák épp Ibizán nyaralt, ekkor betegedett meg. Végül szerdán, két és fél hónappal a transzplantáció után hagyhatta el a kórházat Mercedes csapat tagja. Laudának most egy többhetes intenzív rehabilitáción kell átesnie, valamint továbbra is élvezheti a kórház és a Bécsi Orvosi Egyetem támogatását is.

    Augusztusban a bécsi AKH kórház tüdőgyógyászati részlegének vezetője, Marci Idzko elmondta, hogy amikor Lauda megbetegedett, immunszupresszív terápiában részesült, ez pedig a „légző szervrendszere folyamatos javulását segítette elő”.

    Azonban ezután Laudának mégis súlyos tüdőbetegsége alakult ki, így mesterséges lélegeztetésre szorult. Ekkor az orvosok már csak pár napot adtak neki, tehát rendkívül sürgőssé vált a transzplantáció.

    Az már korábban kiderült, hogy ez nem az 1976-os nordschleife-i balesetének következménye.