Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    A motorsport világának két sikeres bajnoka, az F1-es sztár Fernando Alonso és a NASCAR legenda Jimmie Johnson még ebben a hónapban kipróbálják egymás autóit.

    Pénteken egy videó került nyilvánosságra a két nagyágyú szereplésével. Alonso és Johnson bejelentették, hogy november 26-án, egy nappal az F1-es idényzáró után cserélik ki autóikat, Bahreinben. Egy széleskörű eseményre kell számítani, hiszen Johnson mellett ott lesz csapata is, a 48-as számú Hendrick Motorsportos autó legénysége.

    Már korábban több sejtelmes videót is közzétettek ezzel kapcsolatban, szóval lehetett sejteni, hogy valamire készülnek, de most derült fény a konkrétumokra.

    Alonso 2001-ben kezdte Forma-1-es karrierjét, kétszer nyert Monacói Nagydíjat és Forma-1-es világbajnokságot, de most úgy döntött, 17 év után otthagyja a száguldó cirkuszt és más kihívások felé néz. Idén júniusban megnyerte a Le Mans-i 24 órást és már csak az Indy500 hiányzik neki a tripla koronához. Így érthető, hogy Amerika felé kacsintgat, egy teljes IndyCar szezon gondolatát azonban egyelőre elvetette.

    A Motorsport.com értesülései szerint nem csak egy olyan autócseréről van szó a két legenda közt, melyre a közelmúltban volt példa Lewis Hamilton és Tony Stewart között 2011-ben, a Watkins Glenen.

    November 18-án zárul a NASCAR kupa Homestead-i fordulóval. Johnson ezután Londonba repül, majd eltölt a McLaren főhadiszállásán néhány napot, felkészül a szimulátorban. Néhány napja lesz vakációzni, majd az Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es szezonzáróra utazik. Utána egy nappal, november 26-án pedig kipróbálhatja az MCL-33-ast, spanyol kollégája pedig a Hendrick Motorsport 48-as Chevyjét.

  • Ricciardo szerint Hamilton elismerést érdemel

    Ricciardo szerint Hamilton elismerést érdemel

    Daniel Ricciardo szerint Hamilton maximális dicséretet érdemel, amiért világbajnok lett, és mindezt úgy, hogy a pályán kívüli életstílusát nem kellett feladnia.

    Az immár ötszörös világbajnok Hamilton az élet más területein is kipróbálja magát, például feltűnt egy zenei együttműködés keretében Christina Aguilera új albumjában, de a brit az első ruhakollekcióját is elindította.

    Ricciardo nem kételkedik abban, hogy Hamilton autójával ő is képes lenne ilyen teljesítményre: „Mivel versenyző vagyok, azt kell, hogy mondjam, én vagyok a legjobb és azzal az autóval ugyanerre lennék képes. De minden elismerésem az övé. Zseniális az, hogy már egy évtizede képes ilyen jó formát mutatni, mindemellett a pályán kívül is jut ideje dolgokra. Éli az életét, eközben ilyen jól teljesít, minden elismerésem.”

    Ricciardo szerint idén Hamilton stabilabb volt, mint Vettel.

    „Ebben az évben látszott, hogy lehet gyors autód, de ez önmagában nem elég, mert hétről hétre kell teljesítened. Seb szinte egész évben jó autóval küzdhetett. De ilyen kiélezett csatában nagyon apró dolgok döntenek, és ezekben most Lewis kerekedett felül, emiatt alakult így a bajnokság.”

    „Lewist maximálisan tisztelem. Mindig is látszott a tehetsége, a sebessége, de nagyon elhivatottnak kell lenni, hogy ezt ki is tudd hozni magadból és fenntartsd ezt az állapotot. Nincs bajom azzal, hogy meg kell dicsérnem ezért.”

  • Gasly idén már nem számít több motorcsere miatti rajtbüntetésre

    Gasly idén már nem számít több motorcsere miatti rajtbüntetésre

    Pierre Gasly úgy gondolja, már nem kell többször erőforrásegységet cserélni az autójában, így a maradék két futamon nem kap büntetést.

    Gasly az elmúlt 4 versenyből háromszor a mezőny végéről kellett, hogy induljon a folyamatos motorcserék miatt.

    „Lekopogom, szerintem ez volt az utolsó motorbüntetésünk az évben. Nemrég készült el az új motorunk, most 2 egység is van készleten, az utolsó két futamra. Remélhetőleg most már tényleg arról a helyről fogok tudni rajtolni, amit megszereztünk az időmérőn. Optimisták lehetünk a jövőt illetően, jobbak lehetünk, mint az elmúlt pár hétvégén.”

  • Hamilton: Alonso döntésein múlt, hogy nem nyert több bajnokságot

    Hamilton: Alonso döntésein múlt, hogy nem nyert több bajnokságot

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1-es pályafutása utolsó 2 nagydíjára készülő Fernando Alonsónak meg volt az esélye több bajnoki címet nyerni.

    Hamilton 2007-ben debütált, Alonso csapattársaként a McLaren színeiben. Viharos szezont futottak, aminek Alonso távozása lett a vége. A spanyol visszatért a Renault-hoz, majd a Ferrarihoz ment, sőt még a McLarenhez is visszatért, ám az addig megszerzett 2 világbajnoki címeinek számát már nem tudta növelni.

    Hamilton azóta ötszörös bajnok, ő az egyik a 3 legalább 5 bajnoki elsőséget szerző pilóta közül. Azonban nem sajnálja a 37 éves spanyolt.

    „Nyilván nyerhetett volna több bajnokságot, de megvolt az esélye” – mondta az Auto Motor und Sport hasábjain. „Azon múlik, hogy milyen döntéseket hozol az autón kívül. Ha azt hiszed, hogy a kezedben van a pilótapiac – ezt hitte ő – nem lehetsz meglepve akkor, amikor kicsúsznak a dolgok a kezedből. Mert én és Seb ugyanúgy ott voltunk a piacon. Nagyon tisztelem Fernandót. Fenomenális pilóta, még mindig nagyra becsülik, ennyi év után is. Szerintem az emberek tudják, mit adott az F1-nek, milyen lehetőségeket fedezett fel az F1-en belül és azon kívül.”

  • Kubica elismerte, tényleg a Ferrari tartalékja lehet

    Kubica elismerte, tényleg a Ferrari tartalékja lehet

    Robert Kubica maga mondta el, hogy lehetőségként tekint egy tartalékpilótai szerepkörre a Ferrarinál 2019-re.

    A másik lehetőség, hogy Kubicát előléptetik, vagyis marad a Williamsnél, ahol már versenyzői ülést kap és nem csak tartalék lesz. Ám az a hír járja, hogy a Williams Russell mellé egy fizetős pilótát szeretne, így olyan nevek jöttek szóba, mint Nyck de Vries, vagy Esteban Gutierrez.

    „Jó lenne, ha tudnék versenyezni jövőre, de a visszatérésnek jól kell elsülnie” – mondta a lengyel az Auto Motor und Sportnak. „Nem akarok semmit sem erőltetni. Ez egy jutalom lehetne, a hosszú út végén.”

    Kubica azzal is számol, hogy nem lesz elég a támogatás, amit kap egy lengyel olajvállalttól, ha ez így lesz, talán más kategóriák felé néz.

    „Nem titok, hogy a Williams partnereket keres, hogy betöltse a Strollék távozása által keltett űrt. Sok múlik azon, mit követelnek meg a második pilótától. Csak akkor segíthetek nekik, ha megegyeznek a céljaink.”

    Kubica nem titkolja, minél előbb pontot szeretne tenni az ügy végére.

    „Már most el vagyunk késve, már tegnap tudni akartam” – mondta mosolyogva. „Arra számítok, hogy két héten belül már megszületik a döntés.”

    Ha az általa megszabott határidőt nem tartják be, elképzelhető, hogy a lengyel elfogad egy állítólagos Ferraritól kapott ajánlatot, így Kubica Daniil Kvyat helyét vehetné át a Ferrari fejlesztői pilótai posztján.

    „Talán” – mosolygott. „Ezek csak egyeztetések. Ha lenne esélyem a piros overáll viselésére, akár csak egyetlen teszten, az egyik legnagyobb álmom válna valóra. Már egyszer közel voltam ehhez, de a balesetem közbeszólt. Nem azt mondom, hogy meg fog történni, de ha van rá esély, elgondolkodok rajta.”

  • Marko szerint a Hondának jövőre csak alig több, mint 10 lóerőnyi lemaradása lesz

    Marko szerint a Hondának jövőre csak alig több, mint 10 lóerőnyi lemaradása lesz

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója optimistán tekint 2019-re, szerinte csapatuk a bajnoki címre is esélyes lehet.

    Az elmúlt évek a folyamatos Red Bull-Renault vitákról szóltak, mondhatni érett már kettejük házasságának a vége. Ez végül 2019-ben tejesül be, hiszen a jövő évtől kezdve a Red Bull Honda motorokat használ majd. Ettől előrelépést várnak, és akkor ott vannak még az aerodinamikai szabályváltozások, ami szintén jót tehet a Red Bullnak Marko szerint.

    „Jól haladunk az új szárnyakkal, ez optimistává tesz” – mondta az Auto Motor und Sport hasábjain.

    A Honda a visszatérése utáni 3 évben, 2015-től 2017-ig szenvedett a McLaren partnereként. Az idei évtől kezdve már a Toro Rossóval működnek együtt, a Red Bull kiscsapatának oldalán pedig sikerült fejlődniük, az eddigiekhez képest.

    „Csak 10 kilowattnyi [kb. 13 lóerőnyi] hátrányra számítunk a Mercedeshez és Ferrarihoz képest. Szerintem ezt kompenzálhatjuk egy jobb kasztnival.”

    Max Verstappen múlt hétvégi, Mexikóban aratott győzelmét Marko azzal magyarázza, hogy a pálya eltünteti a motorok közti különbséget:

    „Senki sem akarja elhinni, hiába mondogatjuk. Brazíliában megint nehéz dolgunk lesz a hosszú emelkedők miatt. Abu-Dhabiban meglátjuk, mi vár ránk, az autónk gyorsnak tűnik jelenleg.”

  • Russell nem aggódik, a Williams gyenge formája ellenére sem

    Russell nem aggódik, a Williams gyenge formája ellenére sem

    Az idei F2-es bajnokság egyik fő esélyese, George Russell nem aggódik, hogy a Forma-1 jelenlegi leglassabb csapatánál debütál jövőre.

    Az egykor sikert sikerre halmozó brit csapat idénre nagyon visszaesett, nagy hátránnyal állnak a csapatbajnokság utolsó helyén. De Russell így is derűlátóan nyilatkozott a finn C More hasábjain:

    „Nem aggódom. A Forma-1 gyorsan változik. Tavaly a Williams 5. lett a világbajnokságon, két évvel azelőtt 3. A jövő év komoly lehetőség, mindenki motivált és igyekszik javulni.”

    Egyelőre nem tudni, ki lesz a fiatal brit csapattársa, de fő esélyesekké Szergej Szirotkin és Esteban Gutierrez lépett elő. Esteban Ocon és Robert Kubica már kisebb esélyekkel indul.

    „Mindenkinek örülnék, de azért csak jó lenne egy gyors pilóta, így lenne kihez viszonyítanom magam. Egy jó kapcsolat kiépítése is igen fontos, mert így tudjuk előrevinni a csapatot.”

  • Fékhiba vetett véget Perez hazai versenyének

    Fékhiba vetett véget Perez hazai versenyének

    Nem ilyen Mexikói Nagydíjban reménykedett a hazai hős, Sergio Perez, akit fékhiba akadályozott meg egy jó eredmény elérésében.

    Perez nem jutott be a Q3-ba és csak a 13. helyről rajtolt, a csapata úgy volt vele, hogy feláldozzák a Q3-at a szabad gumiválasztás érdekében. A verseny féltávjáig minden jól ment, a mexikói remekül felzárkózva már a 7. helyen állt, egy kiállást teljesítve. Akkor azonban a fékek meghibásodása miatt fel kellett adnia a 71 körös viadalt. A történések fájdalmasnak bizonyultak Pereznek és a mexikói szurkolótábornak is.

    Nagyon fáj, nagyon fáj” – mondta csalódottan Perez, aki szinte minden egyes alkalommal, amikor behajtott a stadion részbe hallotta a szurkolók biztatását. „Szerintem legalább a 7. hely biztosan meglett volna. Kifizetődött az a taktika, amit már az időmérőn kigondoltunk. Azonban ez a versenyzés része, hogy néha csalódás ér, mert meghibásodott az autó.”

    Ritka az, ha egy Force India versenyző kiesik, megbízható az autó, a motor, a versenyzők is kiegyensúlyozottak.

    „A fék hibája kényszerített megállásra. Addig elég izgalmas versenyem volt. Jól sikerült az első kör, Fernando [Alonso] elé kerültem, később a Sauberekkel csatáztam egy jót. Kontrolláltam a versenyemet, a gumikra figyeltem, sok pontot gyűjthettünk volna. Sajnálom a csapatot és azokat a szurkolókat, aki egész hétvégén fantasztikusak voltak. Büszkének érzem magam miattuk, hihetetlenül sok támogatást kapok tőlük.”

  • Leclerc: A nyerni akarás nem jelent arroganciát

    Leclerc: A nyerni akarás nem jelent arroganciát

    Charles Leclerc elmondta, hogy a Ferrari remekül felkészítette arra, hogy a legendás csapatnál versenyezzen.

    A tehetséges monacói a Ferrari akadémiáján pallérozódott, mielőtt elért volna az F1-ig. Ugyan csak év elején debütált a Saubernél, jövőre már a legendás olaszokat fogja erősíteni, Vettel csapattársa lesz. A 21 éves pilóta sokat köszönhet az akadémiának.

    „Az akadémia segített abban, hogy készen álljak erre a feladatra” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak. Már 11 éves korom óta volt külön edzőm a mentális terhek legyűrésére, a nyomás kezelésére. Ez gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen ez egykor az egyik legfőbb gyengeségeim közé tartozott, azonban mára már erős vagyok fejben.

    Leclerc tudja, hogy magabiztosságát sokan arroganciának érzékelik. Például, amikor azt mondta, hogy meg szeretné verni Vettelt, már 2019-ben.

    „Szeretném tisztázni a dolgokat. Pár újság félreértette a mondanivalóm lényegét, arrogánsnak állítottak be, de én nem ezt akartam. Szerintem pilótaként kimondhatom, nem úgy megyek a Ferrarihoz, hogy a 4. helyet veszem célba. Nem ezt akarom, a győzelem hoz lázba.”

  • Wolff szerint a nagyon összetett Hamilton további címeket nyer

    Wolff szerint a nagyon összetett Hamilton további címeket nyer

    Lewis Hamilton csapatfőnöke, Toto Wolff pilótája ötödik bajnoki címe után elmondta, szerinte a brit további világbajnoki elsőségeket gyűjt majd be.

    „Ez a legjobb Lewis Hamilton, akit láttam az elmúlt 6 évben. Jobban vezet, jobb az autón kívül is. Nagyon egyben van” – dicsérte pilótáját.

    Wolff kiemelte, úgy telt el a 2018-as szezon, hogy Hamilton egyetlen jelentős hibát sem követett el: „Nem hibázott. Mindenki vét hibákat, legalább aprókat. Talán Spában megtarthatta volna a vezetést a rajt után, de ennek mára már semmi jelentősége nincs.”

    Az év elején, egy náluk is erősebbnek tűnő Ferrarival nézett szembe. Wolff szerint legnagyobb erőssége abban rejlik Hamiltonnak, hogy ez ilyen szituációkban is, de igazából szinte mindig, „meg tudja őrizni a hidegvérét”.

    „Voltak időszakok, amikor nem volt képes az autó a futamgyőzelemre. De így is kiegyensúlyozott maradt. A versenyzői képességei nagyszerűek. Ez egy másik nagy erőssége. Idén ez volt az egyik döntő faktor.”

    Wolff arra számít, hogy Hamilton további világbajnoki címeket szállít majd a Mercedesnek.

    „Amíg egy jó autó van alatta és élvezi a versenyzést, ahogy most teszi, szerintem még több siker vár rá. De azért nyert most, mert mindig az éppen aktuális feladatára koncentrált, nem tekintett túlságosan előre. Például mielőtt elérné a 7 címet, előbb be kell gyűjteni a hatodikat. Annak megszerzése érdekében viszont még egy pontot sem gyűjtöttünk.”