Szerző: Czuth Csaba

  • Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere, Nicolas Todt szerint Daniil Kvyat az utolsó esélyét kapta meg arra, hogy sikeressé váljon a Forma-1-ben.

    Kvyat karrierje jól indult 2014-ben, mert egy év múltán, 2015-ben már a Red Bull színeiben versenyzett. Ám 2016 elején visszafokozták oda, ahol kezdte: a Toro Rossóhoz. Majd 2017 őszén végül onnan is kirúgták, és az egész Red Bull junior programból. A Ferrarihoz került 2018-ra, ahol szimulátoros fejlesztőversenyzőként tevékenykedett. 24 évesen pedig újabb esélyt kapott a Red Bulltól, ugyanis újra leigazolta a Toro Rosso 2019-re.

    „A Forma-1-ben mindig nehéz második esélyt kapni” – mondta a Corriere dello Sport hasábjain Nicolas Todt, aki egy népszerű menedzser, hiszen ő egyengeti többek között Charles Leclerc és Mick Schumacher útját is.

    A francia szerint Kvyat a Red Bulltól történő kirúgása után kicsit magába nézett, és elgondolkodott.

    „Meg akarta érteni, mi történt, eközben pedig jó munkát végzett a Ferrarinál. Az ő helyzete Felipe Massa-éra emlékeztet, ő 2004-ben tért vissza a Sauberhez egy év szünet után. 2 év múltán pedig már Michael Schumacher mellett találta magát a Ferrariban.”

    „Nem akarok álmodozni, de Daniil egy tehetséges pilóta és remek atléta, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokkal műveltebb lett. Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas. Ez egy nagyon intelligens és önmagát ismerő emberre vall. A Forma-1-be tehát érettebben és kevésbé érzelmesen tér vissza. Természetesen hoznia kell az eredményeket, de azt is megérti, hogy ez egy komoly esély, és többet biztosan nem kap már” – zárta gondolatát Todt.

  • Gasly a lehető legjobb helyen van Verstappen mellett

    Gasly a lehető legjobb helyen van Verstappen mellett

    Pierre Gasly úgy gondolja, hogy a lehető legjobb helyen van Max Verstappen mellett, aki a csapattársa lesz a Red Bullnál.

    A francia mindössze a második szezonját kezdi a Forma-1-ben, mégis már az egyik Red Bullban ül. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy Daniel Ricciardo távozott a bikásoktól és a Renault-hoz igazolt. A 23 éves pilóta lesz a rangidős a csapatnál, bár ő a tapasztalatlanabb.

    „Ez egy fontos szezon számomra” – mondta Gasly a Quest France-nek. „Három csapat van, melyek kiemelkednek a mezőnyből: a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull. 23 évesen, a második szezonomban én eme hat ülés egyikében találtam magam. Mióta elkezdtem a gokartozást, ez volt az álmom. A csapattársam a jelenlegi egyik legjobb és legtehetségesebb versenyző. A további fejlődés érdekében ez a legjobb szituáció, melyben lehetek.”

    A Red Bullnál arra számítanak, hogy erősek lesznek az új motorszállítójukkal, a Hondával, ám Gasly kicsit óvatosabb. A Barcelonai tesztről kérdezték, ő pedig így felelt: „Fontos lesz minél több kört megtenni, hogy a motort fejleszthessük.”

    „Ez az első alkalom, amikor a Red Bull és a Honda együttműködik, és tudjuk jól, hogy a kapcsolat elején kelleni fog egy kis idő, amíg minden automatikussá válik, és a legtöbbet ki tudjuk hozni a dolgokból. Türelmesnek kell lennünk. Később szerintem a Red Bull és a Honda nagyon jó szintre tud emelkedni a teljesítmény terén, még ha nem is tudom, mennyi idő kell ehhez. Az biztos, hogy sok energiát, időt és pénzt fektetnek bele ebbe, de jelenleg nem tudjuk, hogy ez a pályán mire lesz elég.”

  • Horner: A Honda sokat fejlődött a télen

    Horner: A Honda sokat fejlődött a télen

    A Red Bull Racing csapatfőnöke arról beszélt, mennyire elégedett a csapat új motorbeszállítójával, a Hondával.

    A Red Bull junior csapata, a Toro Rosso már tavaly is Honda motorokat használt, és mivel elégedettek voltak a japánokkal, így a nagycsapat is Hondára váltott. Sokak szerint a Honda és a Red Bull együttműködése sikeresnek ígérkezik, és vannak, akik akár azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a bikások a Mercedes és a Ferrari ellenfelei lehetnek.

    „A Hondának erős tele van. A Red Bull Technology már 12 hónapja együtt dolgozik a Hondával, ami egy váltót és hajtásláncot eredményezett a Toro Rossónak” – mondta Horner a Speedweek hasábjain.

    „Jól láthattuk a fejlődésüket. Jó úton haladnak. Úgy gondolom, hogy a motorszabályok állandósága segít a Hondának. Ragaszkodnak az elképzeléseikhez, és mióta visszatértek az F1-be, először nem kell mindent újrakezdeniük a következő szezonra. Nyilván minden azon múlik majd, hogy milyen erős a konkurencia. Viszont a saját adatunkat megnézve, a Honda szépen fejlődött.”

    A Red Bullnál sok változás történt a télen, a motorpartnerváltás mellett a pilótafelállás is új. Max Verstappen maradt, viszont Daniel Ricciardo távozott, az ő helyét így a Toro Rossótól érkező Pierre Gasly veszi át.

  • Van egy statisztika, melyben bízhat Bottas

    Van egy statisztika, melyben bízhat Bottas

    Valtteri Bottas finoman szólva sem élete szezonját futotta 2018-ban, ám idén erősebben térne vissza, és ha más nem, egy statisztika adhat neki egy kis okot a bizakodásra.

    Bottas tavaly bajnoki autóban ült, hiszen csapata, a Mercedes zsinórban ötödszörre söpörte be az egyéni és konstruktőri világbajnoki címeket. Csapattársa a 21 futamból 11-en a dobogó tetején ünnepelhetett, míg Bottasnak ez egyszer sem adatott meg. Ő volt az egyetlen a TOP 6-ból, akinek a futamgyőzelem sem jött össze, a végelszámolásnál is csak 5. lett.

    A finnek tehát emelnie kell a tétet idén, ha maradni akar 2020-ban is, mert ez a teljesítmény biztos, hogy nem lesz elég, de ezt Toto Wolff is elmondta. Emellett Bottas bízhat egy Hamiltonhoz kapcsolódó statisztikában.

    A 2007-ben debütáló brit első csapattársa Fernando Alonso volt. Ők egy évet töltöttek el egymással, mint kollégák, aztán ugye a spanyol távozott a McLarentől, Hamilton maradt. 2008-ra Kovalainen érkezett a wokingiakhoz, ő már két évig volt Hamilton csapattársa. Button 2010-től versenyzett a McLarennél, három évig Hamilton oldalán. Hamilton 2012 végén távozott Wokingból, és átment a Mercedeshez, ahol ma is versenyez. 2013-től 2016-ig, azaz négy évig Rosberg volt a csapattársa. Rosberg 2016-os bajnoki címe után visszavonult, és ugye helyére Bottas érkezett 2017-től. Hamilton és Bottas harmadik közös évükre készülnek, és a felvázolt sorminta alapján ezen kívül még kettő, összesen pedig 5 évig élvezhetik egymás társaságát, vagyis 2021 végéig.

    Ez azt jelentené, hogy Bottasnak sikerül felvennie Hamilton ritmusát, és hogy sikerül megfelelnie az elvárásoknak. A statisztika tehát ezt mutatja, nagy kérdés, hogy ebből mi válik valóra.

  • Zandvoortnak március végéig van ideje megszervezni az F1-es versenyt

    Zandvoortnak március végéig van ideje megszervezni az F1-es versenyt

    Nemrégiben szivárgott ki egy kép egy levélről, melyből az derül ki, hogy Zandvoortnak március 31-ig van ideje, hogy megszervezze az F1-es Holland Nagydíjat.

    A levélben a Formula One World Championship Limited írja le Zandvoortnak, hogy megkapják a lehetőséget arra, hogy megszervezzék a Holland Nagydíjat, ám ezzel a joggal csak 2019. március 31-ig élhetnek.

    A levélből így szól egy kiragadott részlet: „Ebben a dokumentumban a Forma-1-es világbajnokság biztosítja azt az előkelő jogot Zandvoort és a Sportvibes számára, hogy versenyt szervezhet, a már említett határidőn belül. Ha ezalatt az idő alatt nem tudunk megállapodni Zandvoorttal és a Sportvibes-al, akkor továbbállunk és más Hollandián kívüli városok, országok és régiók háza táján érdeklődünk, hogy felvegyük őket a versenynaptárba.”

    Az idő tehát szűk Zandvoort számára, már kevesebb, mint két hónapjuk van.

  • Marko: Ha Gasly nem teljesít, mennie kell

    Marko: Ha Gasly nem teljesít, mennie kell

    Pierre Gasly a Red Bull teljes támogatását élvezi, viszont teljesítenie kell ahhoz, hogy ez így is maradjon, és hogy megtarthassa ülését a nagycsapatnál.

    Ez Dr. Helmut Marko figyelmeztetése, aki a Red Bull közismerten kemény, és olykor kegyetlen utánpótlásprogramját vezeti.

    Max Verstappen a Speed Weeknek nyilatkozott új csapattársáról: „Amikor kiderült, hogy Daniel Ricciardo a Renault-hoz megy, egyértelmű volt, hogy Pierre jön a helyére. Nagyszerű srác. Már a gokart óta ismerem. Egyenes, okos és kedves, ennél nem is kell több.”

    Christian Horner korábban azt mondta, hogy a kiscsapattól érkező Gaslynak lesz ideje felvenni a ritmust, viszont most Marko azért figyelmeztetett.

    „Pierre Gasly-ra nagy figyelem hárul, ilyen a Forma-1. Olyan ez, mint a futball, ha nem teljesítesz, kispadra kerülsz. Gasly bizonyította gyorsaságát, most kicsit fegyelmezettebb kell legyen. A csapattól megkapja a kellő támogatást, biztosak vagyunk benne, hogy megcsinálja.”

  • A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota először gyűjthet tapasztalatot az eheti tesztjük alkalmával a WEC világbajnokság következő fordulójának helyszínén, Sebringben.

    A japán gyártó kedden kezdi meg a munkát a két TS050 Hybridjével és mind a hat pilótájával, beleértve Fernando Alonsot is.

    Ugyan az amerikai helyszínen startolt az újjászületett széria 2012-ben, ám akkor a Toyota még nem volt ott a versenyen, és azóta először tér vissza ide a mezőny. A pályán így tehát egyáltalán nincs tapasztalatuk, ezért döntöttek úgy, hogy lefoglalják a 6 kilométeres, meglehetősen egyenetlen aszfaltcsíkot még úgy is, hogy a március 15-én megrendezésre kerülő 1000 mérföldes előtt lesz egy hivatalos kétnapos kollektív teszt.

    A Toyota Motorsport GmbH technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint a teszt érdekes lehet, de hangsúlyozta, nem létfontosságú.

    „Nem mondanám kényszernek, hiszen Portimaoban sokat teszteltünk a tél során, azt a pályát pedig hasonlóan egyenetlenre taksáljuk, mint a sebringit. Sokszor gondoltunk arra, hogy ejtjük ezt az eseményt, de végül úgy sakkoztunk, hogy beleférjen a költségvetésbe.”

    A gyakorláson nem csak a Toyota vesz részt, ott lesz például a Ganassi Ford GTE Pro csapat, de a Dragonspeed LMP1-es és LMP2-es legénysége is tiszteletét teszi. Rajtuk kívül ott fog körözni még a Jackie Chan DC Racing P2 csapat is.

    A március 15-i hétvége eléggé zsúfolt Sebringben, hiszen a pénteki WEC verseny után másnap az IMSA ottani 12 órás futama startol.

  • Verstappen is megmutatta idei sisakját

    Verstappen is megmutatta idei sisakját

    Max Verstappen ötödik F1-es szezonjára egy eddigiektől teljesen eltérő sisakdizájnnal készül.

    A harmadik Red Bullos szezonját hamarosan megkezdő holland egy csapata által az Instagramra feltöltött videóban rántotta le a leplet idei bukójáról. A fejvédő alapszíne fehér, és sokkal kevesebb hangsúlyt kapott az előző években jellemző kék. Az oldalsó részen a piros és arany szín árnyalataival is találkozhatunk. Ami megmaradt, az a tetején látható oroszlán, és most már természetesen a Honda logó is ott van a sisakon.

    Az előbb említett videó itt látható:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A completely different look for @maxverstappen1 in 2019! ??? #RedBullRacing #MaxVerstappen #MV33 #VER #Verstappen #KeepPushing #Dutch #Lion #RedBull #givesyouwings #?

    Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés,

  • A McLaren új szponzorral, egy svéd csokiitalmárkával erősít

    A McLaren új szponzorral, egy svéd csokiitalmárkával erősít

    A McLaren Forma-1-es csapata több éves szerződést írt alá a svéd Huski csokiitalgyártó céggel.

    A logójukat az autó hátsó szárnyán, illetve a pilóták és a csapat személyzetének munkaruháján láthatjuk majd. Emellett a Huski forró és hideg csokiitala is felszolgálásra fog kerülni a McLaren főhadiszállásán, és a csapat vendéglátó centrumában egyaránt.

    A marketingguru, Zak Brown így értékelte az új szponzor jöttét: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Huski Chocolate a mi csapatunkkal kívánja megvalósítani nagyra törő terveit. Alig várom, hogy a pályán is élvezhessem az italt, és ezt az élményt a többi partnerünkkel is megosszam.

    Fredrik von Essen, a Huski elnöke is szólt néhány szót: „A Huski Chocolate mindig a kalandokról szólt, tehát a Forma-1 egyedi világa a megfelelő színtere a térhódításunknak. A McLarennel való találkozásunk után meg voltunk győződve, hogy ők a megfelelő partnerek arra, hogy segítsék az új hideg csokoládéitalunk eladásait világszerte.”

    Carlos Sainz láthatóan már meg is kóstolta az új partner termékét:

     

  • Vandoorne maradna a Formula E-ben

    Vandoorne maradna a Formula E-ben

    Stoffel Vandoorne jelenleg nem nagyon versenyezne máshol a Formula E-n kívül.

    A belga két teljes F1-es év után távozni kényszerült a McLarentől, és végül a Formula E-ben talált új kihívást magának. Az elektromos szériában a HWA csapatát erősíti, ám három verseny után pont nélkül áll, csakúgy, mint csapattársa, Gary Paffett és például Felipe Massa.

    „Csinálhatok pár más dolgot, de a fő elfoglaltság a Formula E marad számomra. Hogy őszinte legyek, elég elfoglalt vagyok, hiszen minden verseny előtt sokat dolgozunk, készülünk. Ez egy egynapos esemény, minden egy nap leforgása alatt történik. Teljesen más ez a fajta versenyzés, 100%-osan kell odamenni, nincs idő az adatokat nézegetni és elemezgetni. Azt mondanám, a felkészülésben rejlik minden.”

    „Gondolom egy idő után, ha lesznek lehetőségeim máshol is versenyezni, felülbírálnám ezt. Viszont most nincs semmi a célkeresztben.”