Szerző: Czuth Csaba

  • Marko hiányolja Laudát a paddockból

    Marko hiányolja Laudát a paddockból

    Helmut Marko elmondta, hogy nagyon hiányolta honfitársát és egyben reggelizőpartnerét a barcelonai tesztek alatt.

    Lauda és Marko hiába vannak rivális csapatok kötelékében, mégis remek kapcsolatot ápolnak egymással.

    „Szokatlan ez a szituáció számomra. Magányos vagyok reggelizés közben, őt senki sem tudja pótolni” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    A tavaly nyári tüdőátültetése után arra számítottak, hogy a 70 éves Lauda újra versenyekre fog járni 2019-ben, ám Marko azt mondja, az osztráknak még idő kell: „Hála istennek, hogy jobban van, de még kell egy kis idő, hogy újra ilyen sok ember között legyen.”

    Lauda orvosa is megszólalt az ügyben, elmondta, hogy nem repülhet el Melbourne-be: „A nagy embertömeg mindig rejthet magában fertőzést.”

  • Ricciardo szerint a topcsapatok előnye megmaradt

    Ricciardo szerint a topcsapatok előnye megmaradt

    A Renault-hoz igazoló Daniel Ricciardo úgy látja, hogy a topcsapatok előnye továbbra is megmarad a többiekhez képest.

    „Szerintem nagyon szoros lesz a középmezőnyben. Nem hiszem, hogy az első sorban leszünk, de azt sem, hogy az utolsóban, szóval valahol a mezőny közepén járhatunk. A pilótákon így több fog múlni, sokat változtathat az eredményen az, aki fut egy jó kört a Q2-ben vagy a Q3-ban. Nagyon közel leszünk egymáshoz, szóval ha valaki elkap egy kiemelkedő kört, az képes lesz 2-3 pozíciót is javítani. Várom már természetesen a szezon kezdetét, már csak azért is, ki hol áll.”

    „A teszten szerintem elég kicsik voltak a különbségek. A topcsapatoknak továbbra is lesz egy kis előnyük a szezon kezdetén, viszont a középmezőnyben végig komoly csatározásokra lehet számítani. Akár a pályahőmérséklet, vagy egy csapat autójának kifejezetten kedvező vonalvezetés is jelenthet különbséget. Azt nem gondolnám, hogy a szezon olyan lenne, mint amilyen képet a melbourne-i idénynyitó fog festeni. Az évad során lesznek változások az erősorrendben, főleg az első hat versenyen.”

  • Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    A fizika törvényei szerint a nagyobb hátsó szárnyak miatt a DRS-nek is hatékonyabbnak kell lennie, és most már tudjuk, hogy ez a gyakorlatban is így van, legalábbis Romain Grosjean szerint.

    „Ha nem használod a DRS-t olyan, mintha csak totyognál” – mondta Grosjean a RaceFans-nak arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolták az autók viselkedését a szabályváltoztatások. „Olyan érzés, mintha egy ejtőernyő lenne a kocsid hátuljára erősítve. Érdekes lesz tehát látni éles versenyhelyzetekben is. A DRS hatás nagyobb lett.”

    Az idén főleg az aerodinamikán igyekeztek változtatni, az előzés könnyítése ezzel a cél. Grosjean úgy gondolja, nem kell kétségbe esni, ha a módosítások nem érik el a kívánt hatást egyből a szezon elején.

    „Szerintem nem az első futam lesz a mérvadó. Melbourne, ott azért nem sok minden történik. Majd idővel úgyis kiderül.”

    Kevin Magnussen meggyőződése, hogy könnyebb követni egy másik autót az új szárnyakkal, ám csapattársa, Grosjean még nem annyira biztos ebben.

    „Nem nagyon köröztem másik autó mögött, hogy megnézzem, javult-e a helyzet. Abban reménykedtem, hogy a hosszú etapok alkalmával majd úgyis találok valakit, aki mögött megnézhetem.”

    Az első légterelők ugye szélesebbek lettek (konkrétan annyira szélesek, mint maga az autó), ám ez a francia szerint nem jelenti azt, hogy jobban is fognak sérülni a futamok rajtjánál.

    „Már 2012-ben és 2013-ban is hasonló volt a helyzet. Nyilván szélesebbek, de minden rendben kellene legyen.”

  • Bottas: A B-verziójú autó sokkal jobb

    Bottas: A B-verziójú autó sokkal jobb

    A Mercedes mindent megtesz, hogy a lehető legjobb autóval álljanak rajthoz az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. A németek konkrétan egy szemmel láthatóan más autóval érkeztek meg a második Barcelonai téli tesztre, és bevallották, minden aerodinamikában szerepet játszó elem kicserélésre került az első teszthét után.

    A változtatás abból a szempontból indokolt, amit már a paddockban is találgatnak, tehát hogy állítólag a Mercedest nem csak a Ferrari, de még a Red Bull Honda is megelőzte a télen. Ezt egyébként Valtteri Bottas, a csapat egyik pilótája is így látja. Viszont most azt nyilatkozta a finn C More hasábjain, hogy a Mercedes B-autója jobb, mint az előző heti verzió.

    „Jelentős a különbség a múlthéthez képest. Elég komoly problémáink voltak az első teszt után. A gyors kanyarokban nehéz volt, de a beállítást sem találtuk. Most már közelebb járunk ahhoz, ahol kéne lennünk, de még mindig hosszú az út az első versenyig. Van még min dolgoznunk.”

  • Sainz elégedett az eddigiekkel

    Sainz elégedett az eddigiekkel

    Carlos Sainz úgy érzi, pozitívan kezdődött karrierje McLarenes fejezete, az egyetlen bökkenő csak a múlt heti, minimális tűz volt, ami csapata garázsában ütött ki.

    Az eset még pénteken történt, amikor a wokingi gárda épp forgatási napot tartott. Szerencsére semmi komoly nem történt, csak néhány szerelőt kellett ellátni, ugyanis ők kisebb égési sérüléseket szenvedtek.

    „Nagyon kicsit volt” – mondta Sainz a tűzről a Movistarnak. Néhány szerelő keze kicsit megégett, de az autó nem sérült meg. Nyilván senki nem örült, de nem volt komoly a dolog.”

    Ezt leszámítva Sainz elégedett azzal, ahogy eddig a tesztelés alakul a McLaren számára.

    „Azt mondanám, hogy a Ferrari mögött vagyunk” – mondta nevetve. „Komolyra fordítva a szót, nem tudom, hol vagyunk.”

    A spanyolt arról is kérdezték, hogy a McLaren miket követett el annak érdekében, hogy felszámolják azt a válságidőszakot, ami többek között Fernando Alonso távozását is eredményezte: „Nehéz volt, de kellett változtatni a mentalitáson, a filozófián, az önkritikán. Nem tudom, menyi idő lesz, mire eljutunk oda, ahol szeretnénk lenni, de legalább elindultunk.”

    Az idei autó egy új koncepció, sok változással: „Nem sok köze van a tavalyihoz, sem kívülről, sem a koncepció terén. Még sokat kell tanulnunk.”

    Sainz úgy gondolja, ha nem sikerülne pontot szerezni Ausztráliában, nem élnék meg csalódásként vagy kudarcként, de ha sikerülne, megadná az alaphangot.

    A spanyol szerint a Renault motor ugyan fejlődött, de azt is tudja, hogy a franciák erőforrása még mindig egy kicsivel a Mercedes és a Ferrari mögött van. Végül arról az emberről kérdezték Sainzot, aki helyére érkezett a McLarenhez, vagyis Alonsoról.

    „Tartom vele a kapcsolatot, de nem arról beszélünk, mit fog csinálni a csapattal. Zak Brown jobban tudna mesélni az időbeosztásáról. Igaz, hogy Carlos Sainz-nak hiányozni fog Fernando, de remélem a csapatnak annyira nem, mert itt leszek én.”

  • Leclerc nem gondol egy esetleges debütáló győzelemre a Ferrarival

    Leclerc nem gondol egy esetleges debütáló győzelemre a Ferrarival

    A Ferrari téli teszteken mutatott eddigi tempója alapján benne van a pakliban, hogy Charles Leclerc ott lesz a márciusi Ausztrál Nagydíj esélyesei között, ám a monacói nem különösebben foglalkozik ezzel jelenleg.

    A Scuderia új, SF90-es kódjelű versenygépe meggyőzően teljesített a múlt heti barcelonai teszten. Az olaszok autója mind Sebastian Vettel, mind Charles Leclerc alatt kiegyensúlyozott teljesítményre volt képes. Teszt ezen a héten is lesz, ahol a csapatok vélhetően már komolyabban koncentrálnának a teljesítményre. Arra kevés az esély, hogy a Ferrari végül nem lesz ott a legjobbak között, tehát Leclerc valószínűleg egyből komoly győzelmi esélyekkel indul új csapatánál.

    „Jelenleg nem az eredményre koncentrálok. Magamra fókuszálok, a lehető legjobbat nyújtom az autóban és azon kívül, és utána egy idő után jönni fognak az eredmények. Nem akarom azt mondani magamnak, hogy nyernem kell az első versenyen. Pusztán a lehető legtöbbet akarom tanulni az idénynyitóig, minél kényelmesebben érezném magam az autóban és a csapatban, utána pedig már csak az eredményeknek kell jönniük.”

    Bölcs szavak és okos hozzáállás egy 21 éves ifjonctól. A monacói emellett arról is beszélt, hogy milyen előnyei lesznek annak, hogy Vettel lesz a csapattársa.

    „A visszajelzések terén Seb nagyon erős. A technikai ismeretei nagyon jók, e téren nekem még fejlődnöm kell, és dolgozom is rajta. Az elmúlt 5-6 hetet a gyárban töltöttem, próbáltam kicsit jobban megérteni a rendszert. Ez tavaly egy gyenge pontomnak bizonyult, és ezeket igyekszem egytől-egyig kijavítani.”

  • A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutniuk a Toro Rossóval James Key átigazolását illetően, aki így márciusban áll munkába Wokingban.

    A Scuderia Toro Rossóval érvényes szerződése 2019. március 23-ig van Keynek, míg első napja a McLarennél március 25-én lesz, vagyis a szezon második, bahreini futama előtt kezdi meg a munkát.

    A brit szakember érkezése egy újabb jelentős eleme a McLarennél zajló átszervezéseknek. Tavaly például Gil de Ferrant igazolta le a wokingi alakulat a sportigazgató posztjára. Emellett a csapatnak hamarosan új ügyvezető igazgatója is lesz, Andreas Seidl személyében, aki szintén hamarosan csatlakozik a csapathoz.

  • Russell büszke csapatára, hogy sikerült összerakniuk az autót

    Russell büszke csapatára, hogy sikerült összerakniuk az autót

    A Williams új pilótája, George Russell büszke arra, hogy csapata mindent megtett, hogy minél hamarabb pályára gurulhasson a barcelonai szezon előtti teszten.

    Az ifjú brit elismerte, hogy elég frusztráló volt a pálya széléről nézni a többi autót a tesztelés első két és fél napján.

    „Eléggé idegesítő volt azt látni, hogy mindenki kint köröz, és pilótaként nyilván te is minél hamarabb csatlakoznál a többiekhez. Ez aztán elmúlt, és szerintem sikerült megértenem, milyen komoly munka eredményeként születik meg az autó.”

    „Ez a szituáció nem frusztrál, mert nem szándékosan kerültünk ebbe a helyzetbe, és mindenki sajnálja ezt az egészet, ám közben igyekszik mindent beleadva helyrehozni. Kicsit felfrissített ez, és büszke vagyok a csapatra, hogy mennyit dolgoztak. Egész éjszaka fenn voltak, és próbálták előkészíteni a kocsit, szóval nagy megtiszteltetés a csapat tagjának lenni.”

  • Red Bull: Verstappen idén türelmesebb lesz

    Red Bull: Verstappen idén türelmesebb lesz

    A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko szerint Verstappen sokkal érettebbé vált, mint a tavalyi viharos szezonjában volt, és jobban is tud uralkodni magán.

    A holland tavaly számos incidensbe keveredett a versenyeken, főleg év elején. Az évadot már sokkal jobban zárta, az utolsó 9 versenyen 7-szer állt dobogón és egyszer nyert is. Igaz ebben a szakaszban is volt egy balhéja, ugyanis a Brazil Nagydíjon Esteban Oconnal került összetűzésbe, ez pedig a győzelmébe került. A kettejük közötti feszültség a futam után csúcsosodott ki, amikor is Verstappen meglökdöste francia versenytársát a mérlegelésnél.

    Marko a Sky Sports F1-nek mondta el egy interjúban, hogy Verstappennek kezd benőni a feje lágya, ez pedig már a tesztekhez való hozzáállásában is megmutatkozik: „Már az is egy nagyon pozitív lépés, hogy lelkesebben jön tesztelni és jobban koncentrál. Korábban a tesztek unalmasak voltak neki. Egy amolyan kötelességnek érezte, de most már megérti a jelentőségét, ugyanis az információi alapján a mérnökök tovább fejleszthetnek az autón.”

    Tavaly sokszor hallhattuk Verstappent panaszkodni a Renault erőforrásról, ám Marko szerint idén nem fogjuk hallani a Hondáról.

    „Sokszor beszéltünk, és biztosan türelmesebb lesz. Azt is megértette, hogy fontos pontokat kell szerezni és be kell fejezni a versenyt attól, hogy nem nyerhet. E nélkül nem lehet bajnokságot nyerni. Most már érett, hiába nagyon fiatal még mindig. Boldognak tűnik, a motor vezethetőségével is elégedett. Ez nem mindig volt így, de ezt hallhattuk is tavaly néhányszor a rádióban. Emellett szerintem ő is és a csapat is nagy önbizalommal vág neki az idei szezonnak.”

  • Perez: Az idei év máris merőben más, mint a tavalyi

    Perez: Az idei év máris merőben más, mint a tavalyi

    Sergio Perez szerint a Racing Point idei éve sokkal jobban indult, mint a tavalyi, amikor a csapat még Force India néven futott.

    „Elég nagy a különbség, jobb a helyzet, mint vártuk. Amikor először mentem sokkal jobb volt a tapadás és a teljesítmény, mint amit a szimulátor előre vetített. Ugyan rövid etap volt, de elégedett vagyok azzal, ahogy kezdtünk. Szerintem van egy jó alapunk, amin még sokat fejleszthetünk, illetve sok dolgot tanulhatunk belőle.”

    Perez még hétfőn ült a volán mögött, és azzal együtt értékelt pozitívan, hogy mindössze 30 kört tett meg aznap.