Szerző: Czuth Csaba

  • Button: Rossz nézni azt, ami Alonsóval történik

    Button: Rossz nézni azt, ami Alonsóval történik

    Fernando Alonso korábbi csapattársa, Jenson Button sajnálattal nézi Fernando Alonso folyamatos megbízhatósági problémáit.

    Alonso ötször esett már ki idén, a legutóbbi öt futamon pedig háromszor, ezekkel pedig számításai szerint már bőven több, mint 60 pontot vesztett. Legutóbb Mexikóban nem fogta vissza a dühét, amikor kiszállt a megálló autóból, de már csak két futama van az idei szezonból az Alpine-nál, és abban reménykedhet, hogy jövőre fordul a szerencséje az Aston Martinnál.

    Alonso Buttonnel is sok ilyen élményen osztozott, hiszen épp a McLaren Honda korszakban voltak csapattársak, amikor számtalanszor kiestek amiatt, mert megállt az autójuk.

    „Ez egy trükkös kérdés. Fernando nagyon pozitívnak tűnt a rádión, amikor közeledett a kiállása, a csapat pedig azt mondta, hogy menjünk a keményre, mert úgy tűnik, működik, Fernando ezzel egyet is értett. Szóval elképesztő, hogy milyen gyorsan fulladhat a verseny katasztrófába, merthogy volt egy probléma az erőforrással. Aztán végül az egyes kanyarban állt félre, miután már megelőzte néhány autó, köztük a csapattársa, ezt pedig az ember nagyon nem szereti versenyzőként. Szóval kemény Fernando számára, és a rádión egy nyugodt Fernando volt hallható ahhoz képest, amit régebben láttunk tőle – de aztán amikor kiszállt az autóból, kitombolta magát” – vázolta a helyzetet Button, majd kifejezte együttérzését. „Rossz nézni, hogy egy ilyen kaliberű versenyzőnek ilyen problémái vannak, amikor 41 évesen még mindig a legjobb formáját hozza. Fernando még mindig nagy tehetség. Annyi szenvedély és szeretet van benne a sport iránt, ahogy az érzelmeiből is látszik. Nehéz látni őt ebben a helyzetben. Biztos vagyok benne, hogy reméli, hogy jövőre talál egy olyan csomagot, ami megbízhatóbb, és akkor biztos vagyok benne, hogy versenyképessé varázsolja az Aston Martint.”

  • Alonso egy nap szívesen lenne Verstappen csapattársa

    Alonso egy nap szívesen lenne Verstappen csapattársa

    Fernando Alonso szemlátomást igen jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, és igen nagyra tartja a hollandot. A remek viszonyuk pedig akár azt is eredményezheti, hogy egy nap csapattársak lesznek, legalábbis az idősebbik kétszeres világbajnok ezt szeretné.

    Alonso azonban nem az F1-re, hanem az endurance versenyzésre utalt elsősorban, amit ő már ki is próbált, igen sok sikerrel. Kétszer megnyerte a Le Mans-i 24 órást, és pont ezen a legendás versenyen állna rajthoz ismét, immár Verstappennel csapattársaként. Habár az F1-el még sem ő, sem a holland nem végzett, a De Telegraaf hasábjain már most prezentálta a terveit.

    „Tudom, hogy egy nap Max is szeretne hosszútávú versenyeken indulni, és például a Le Mans-i 24 órás versenyen is szeretne vezetni. Határozottan nyitott vagyok arra, hogy ezt együtt csináljuk. Mindenképpen adnunk kellene ennek esélyt, ha egy versenyképes csapatnál tudunk rajthoz állni” – magyarázta.

    Mivel három versenyző alkot egy csapatot Le Mans-ban, a spanyol veteránnak felvetették, hogy Max édesapja, Jos lehetne a másik csapattárs.

    „Jelenleg Maxot részesítem előnyben. De Jost is nagyon tisztelem. Talán ő lehetne a csapatfőnök” – válaszolta Alonso nevetve.

    Verstappen egyébként vett már részt 24 órás versenyen, de csak virtuálisan, a legutóbbi ilyen alkalmon például pont az élről esett ki.

  • Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Max Verstappen 2022-ben már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, miután könnyedén megvédte a világbajnoki címét a domináló Red Bullal. A holland a nyerésen kívül idén mást nem igazán csinált, és sokkal nyugodtabb, amire minden oka meg is van. A korábbi versenytársa, Romain Grosjean pedig pont emiatt tartja nagyra, hogy emellett nyújtja ugyanazt a magával ragadó vezetést, ami miatt sokak csodálatát kivívta.

    „Azt már eddig is tudtuk, hogy Max rendkívül tehetséges versenyző, de azt hiszem, az első világbajnoki címe sokkal nagyobb önbizalmat és nyugalmat adott neki a versenyek alatt” – mondta a francia. „Mióta világbajnok, sokkal nyugodtabb, úgy vezet, ahogy, ami egy nagyon elkötelezett vezetési mód, amit imádok és csodálok. Idén keményen dominálnak. Remélhetőleg a Red Bullnak a jövőben kicsit több gondja lesz az olyan csapatokkal, mint a Ferrari és a Mercedes, mert bármennyire is szórakoztató ez Max számára, a show-nak nem tesz jót, ha mindig csak egy autó nyer.”

    Grosjean visszaemlékezett a kezdetekre is, amikor Verstappen 17 évesen debütált, és sokszor balesetbe keveredett: „Ez olyasmi, amit megtanult az évek alatt. Nagyon gyorsan végigjárta a junior sorozatokat, és nagyon korán bejutott az F1-be. De lehet bármilyen felkészülésed, amikor bekerülsz az F1-be, az még mindig az F1, még mindig nehezebb, más, és több mindent magába foglal.”

  • Schumacher helyett Magnussent kellene lecserélnie a Haasnak?

    Schumacher helyett Magnussent kellene lecserélnie a Haasnak?

    Mick Schumacher szekerének a rúdja igencsak kifele áll a Haas csapatából, és ezzel együtt az egész Forma-1-ből. A hírek szerint a német helyére honfitársa, Nico Hülkenberg érkezhet, aki három évnyi kihagyás után térhetne vissza.

    Az pedig, hogy Stoffel Vandoorne-t bejelentették az Aston Martin tartalékpilótájaként, csak még inkább erősíti ezeket a spekulációkat. A csapatfőnök Günther Steiner mindenesetre 50-50%-ra taksálja jelenleg az esélyeket a két német között. Ralf Schumacher azonban egy kicsit máshogy látja, a német Sky-nak nyilatkozva védelmébe kelt unokaöccsének. Szerinte át kellene gondolni, hogy tényleg Mick-e az, akit el kell engedni, és nem-e inkább a csapattárs Magnussen.

    „Minden lehetséges természetesen, főleg ha az elmúlt versenyeket nézzük” – szögezte le a 47 esztendős korábbi versenyző. „Ki tudja, talán Magnussennek sem kellene már annyira biztosan maradnia? Ha megnézzük a Silverstone óta eltelt versenyeket, azt kell megállapítanunk, hogy Mick a stabilabb és jobb a két pilóta közül. Neki is volt némi balszerencséje a rossz stratégiákkal. A legutóbbi versenyen Mick néha akár hat tizeddel is gyorsabb volt Magnussennél – szóval várjuk ki a következő futamokat. Remélem, a Haas hamarosan döntést hoz. Talán jövőre két németet láthatunk a rajtrácson.”

    Mindazonáltal a tények azt mutatják, hogy Schumacher a hétből háromszor tudta időmérőn legyőzni Magnussent a nyári szünet óta, valamint kettejük közül a dán volt képes csak pontot szerezni, az Amerikai Nagydíjon, de akkor kétség kívül övé volt a jobb taktika. Az is köztudott, hogy Magnussennek szerződése van az amerikai csapattal a jövő évre, ami valószínűleg felbontható lenne, de nehezen lehetne elképzelni ilyen forgatókönyvet.

  • Gasly nem tudja, csapattársa képes lesz-e átvenni a vezető szerepet

    Gasly nem tudja, csapattársa képes lesz-e átvenni a vezető szerepet

    Pierre Gasly nem biztos benne, hogy Yuki Tsunoda készen áll-e arra, hogy jövőre vezesse az AlphaTauri csapatát.

    A francia idény végén távozik az Alpine-hoz, a helyére pedig a gyakorlatilag újonc Nyck de Vries érkezik. Persze a csapatfőnök Franz Tost is belátja, hogy nagy kockázatot vállalnak ezzel.

    „Ha problémáink lesznek az autóval, akkor szerintem nem lesz olyan egyszerű mindent elrendezni, mert Nycknek nincs még annyi Forma-1-es tapasztalata, Yuki pedig még mindig tanulási fázisban van. De úgy gondolom, hogy Yuki jövőre elég érett lesz ahhoz, hogy technikai útmutatást adjon” – nyilatkozta az osztrák a jövőre harmadik Forma-1-es évét kezdő Tsunodával kapcsolatban.

    Ugyan nem egyszer mutatott már jó tempót, sokszor a forrófejűségével hívja fel magára a figyelmet a japán.

    „Ami eszébe jut, azt rögtön ki is mondja” – mondta róla Gasly. „Egyedi karakter, remek humorérzéke van, kendőzetlen, ami néha elképesztő. De nagyszerű fickó. Szerettem az elmúlt két évet, amit vele töltöttem. Yuki fejlődött mint ember.”

    Az viszont Gasly számára is kérdés, vajon sikerül-e Tsunodának vezető pozícióba lépnie csapaton belül 2023-ban: „Azt hiszem, csak az idő fogja megmutatni, hogy Yukiban megvan-e az, ami ahhoz kell, hogy vezérpilóta legyen. Nem lennék meglepve, ha a következő szezonban tovább fejlődne, mert tudja, hogy min kell dolgoznia – az önkontrollon. De jó emberekkel van körülvéve, így valóban továbbfejlődhet.”

  • Ocon cáfolja, hogy csak Alonso autója romlik el

    Ocon cáfolja, hogy csak Alonso autója romlik el

    Fernando Alonso csapattársa, Esteban Ocon nem ért egyet a spanyol kijelentésével, miszerint csak a 14-es autó romlik el.

    Az összetettben előrébb álló francia számos példát is hozott arra, hogy neki mikor tett keresztbe a technika.

    „Az én váltóm tönkrement Imolában, de az autó megállt Silverstone-ban és Szingapúrban is. Az én autóm is tönkre tud menni” – védekezett Ocon. „Hat motorcserém volt, csakúgy mint neki. Nyilvánvalóan az övé elromlott Mexikóban, de ugyanannyi motornál járunk.”

    Alonsóban ez a megbízhatóság már a Hondás időket idézi fel, de akkor mindkét autó megállt, itt viszont szerinte nem ez a helyzet. A spanyol úgy véli, hogy ez már több, mint balszerencse: „Egyszerűen felkészületlenek vagyunk. A motor nem bírja végig a versenyeket. Nem lehet csak balszerencse, ha hat vagy hét motort kell kicserélned, és mégsem fejezed be a futamokat.”

    A csapatfőnök, Otmar Szafnauer azonban éppen ezzel magyarázza a történteket: „Nem mindig ugyanazok az emberek készítik elő Alonso és Ocon motorját. De annak a valószínűsége, hogy a probléma mindig az egyik oldalon van, nem nulla. Emlékszem, amikor a Hondánál voltam, Satónak 13 meghibásodása volt egy év alatt, Buttonnak pedig egy sem. Ahogy most is látjuk, ez szerencse kérdése.”

  • Hamilton: Megmosolyogtat Alonso kijelentése

    Hamilton: Megmosolyogtat Alonso kijelentése

    A Mexikói Nagydíj hétvégéjén Fernando Alonso megkérdőjelezte Lewis Hamilton bajnoki címeinek értékét, de hamar visszakozott kijelentése után.

    Hamilton nem sokkal később egy Twitterre feltöltött képpel reagált, melyen ők ketten a 2007-es Amerikai Nagydíj dobogóján láthatóak, vele az első helyen. A kép abban az évben készült, mikor csapattársak voltak a McLarennél, és Hamilton pontegyenlőség mellett ugyan, de a spanyol előtt végzett.

    A brit most megmagyarázta, miért így reagált: „Ott a reakcióm, egy felfele mutató hüvelykujj. Nem igazán tudok sokat mondani róla. Őszintén szólva egy kicsit kuncogok rajta, de az évek során igyekeztem nagyon tisztelettudó lenni. Ha például valaha is megkérdezték tőlem, hogy ki volt számomra a jobb sofőr, mindig igyekeztem dicsérni. Mindenképpen érdekes látni a megjegyzéseket, de ez nem igazán számít. Szóval ezért tettem csak ennyit a kép mellé.”

  • Alonso: A 14-es autó mindig megáll

    Alonso: A 14-es autó mindig megáll

    Fernando Alonso idei vesszőfutása nem akar véget érni, egy újabb kiesést könyvelhetett el Mexikóban, ezúttal a hetedik helyről. Ez már az ötödik futam volt idén, amit nem fejezett be, de még ezen kívül is voltak balszerencsés futamai, amikor mondjuk balesetbe keveredett, vagy már az időmérőn megadta magát az autó.

    A spanyol gyakorlatilag a verseny egészét a hetedik helyen töltötte, de nagyjából 15-20 körrel a vége előtt elveszett egy hengert, így elkezdett lassulni, végül pedig 6 körrel a vége előtt félreállt.

    „A 14-es autónak mindig megbízhatósági gondjai vannak” – nyilatkozta a csalódott Alonso. „Húsz körrel a vége előtt elvesztettem egy hengert, így öt hengerrel mentem, 20 százalékkal kevesebb erővel. Húsz másodperccel voltam a McLarenek és a csapattársam előtt, szóval úgy gondolom, hogy a verseny addig a pontig kivételes volt. Austin és Mexikó a két legjobb futamom a tempó szempontjából. De a végén már jobb volt, hogy felrobbant a motor.”

    Az elvesztegetett pontok száma folyamatosan nő

    „Mexikóig 60 pontot veszítettem idén” – tette hozzá. „Hozzáadhatunk még hatot, így az összesen 66 lesz, és mindebből a többiek profitáltak. Kettővel többet kapnak, mint amennyit kellene. Egyszerűen elképesztő, hogy minden versenyen csak egy vagy két autó esik ki, és az egyik mindig a 14-es autó. Idén öt motort adta meg magát; Ausztráliában a kvalifikáción volt a probléma; Ausztriában el sem indultam a versenyen, szóval azt hiszem, kilenc versenyen, a futamok többé-kevésbé 50 százalékán nem szereztük meg a megérdemelt pontokat. Most már semmit sem tehetünk.”

  • Alonso már idén átül az Aston Martin autójába

    Alonso már idén átül az Aston Martin autójába

    Fernando Alonso már a 2022-es F1-es szezon végeztével beülhet jövő évi csapata, az Aston Martin autójába, az Abu Dhabiban rendezendő gumitesztre.

    A tesztre az idényzáró utáni kedden kerül sor, melyen minden csapat két autót indíthat. Az egyiken a 2023-as Pirelliket fogják tesztelni, a másikat pedig fiataloknak szánják.

    Az efféle teszteknél már hagyomány, hogy az átigazoló pilóták átülnek új csapatuk autójába, csak hogy megízleljék, milyen lesz a munka az új istállónál. Az AlphaTauri-főnök Franz Tost megerősítette, hogy például Nyck de Vriest is láthatjuk majd az ő autójukban, illetve Gasly is bemutatkozik az Alpine-nál.

    Azonban Oscar Piastri idő előtti McLarenhez kerülése még nem biztos, ezt Otmar Szafnauer erősítette meg Mexikóban, hozzátéve, hogy Brazíliában talán már többet tud mondani.

    Állítólag Alonsónak is engedélyt kellett kérnie az Alpine-tól, hogy idő előtt távozhasson, és meg is kérdezték tőle, hogy megvoltak-e a kártyái ahhoz, hogy ténylegesen elengedjék, erre így válaszolt mosolyogva: „Én mindig ura vagyok a saját sorsomnak.”

    Alonso tehát várhatóan egy fél napot fog körözni az AMR22-vel, Stroll-lal megosztva a terheket.

  • Schumacher indította el az F1-felé vezető úton, a mexikói szabadedzésen debütált

    Schumacher indította el az F1-felé vezető úton, a mexikói szabadedzésen debütált

    Mint sokan mások, a Mexikói Nagydíj pénteki első szabadedzésén debütáló Jack Doohan is példaképének tartja a hétszeres világbajnok Michael Schumachert.

    Azonban az Alpine juniorját többi fiatal kollégájától az megkülönbözteti, hogy ő volt annyira szerencsés, hogy személyesen ismerje a német legendát. A Mexikói Nagydíj második edzésén árulta el, hogy első gokartját épp Schumacher ajándékozta neki, hároméves korában.

    „Michael Schumacher ajándékozott nekem egy gokartot, mert ő és az apám elég közeli barátok voltak” – magyarázta Doohan, akinek édesapja a motorversenyzés egyik legnagyobb alakja. „Szomszédok voltak Monacóban, úgyhogy azt hiszem, egyszer korán kijött hozzánk. Volt ott egy gokartpályánk, ezért megajándékozott engem és a nővéremet egy gokarttal.”

    A találkozás már csak azért is különleges volt Doohan számára, mert elismerte, hogy őt tekinti hősének a korábbi versenyzők közül, és „nagyon felnéz rá”. Az ausztrál kifejtette, hogy motorozás közben eltörte a lábát, és ezután kezdte használni a Schumachertől kapott gokartot.

    „Felhagytam a motorozással, mert az egyik haverom gokartot vezetett, és nekem ott volt a Michaeltől kapott gokartom. Amint hét éves lettem, visszatértem a négy kerékre, amit nyilvánvalóan jobban szeretek, mert túl nagy és széles vagyok ahhoz, hogy kettőn üljek!” – zárta gondolatát.