Szerző: Czuth Csaba

  • Ismét változik a Ferrari neve

    Ismét változik a Ferrari neve

    A Forma-1 2019-es nevezési listájának legfrissebb verziója arról tanúskodik, hogy a Ferrari nevébe újra bekerült a Mission Winnow, ami a Philip Morrisszal való szponzori együttműködésre utal.

    Az olaszoknak már évtizedek óta partnere a Philip Morris International, és a cég tavaly indította el a Mission Winnow névre hallgató projektjét. A projekt indulása után nem sokkal, vagyis tavaly év végétől kezdve a Ferrari autóján is helyet kapott ez a reklámfelirat, az idei évi tesztektől kezdve pedig már a csapat hivatalos nevében is szerepelt.

    Az Ausztrál Nagydíjon viszont láthattuk, hogy mégsem voltak ott ezek a feliratok az autón, és a csapat nevében sem szerepelt a Mission Winnow. Ez annak köszönhető, hogy az ausztrál hatóságok a futam előtt vizsgálni kezdték ezt a bizonyos Mission Winnow brand-et, így végül a csapat amellett döntött, hogy eltávolítják az autóról és a névből is.

    A McLaren is hasonlóval próbálkozott, ugyanis az MCL34-esre a British American Tobacco-ra reflektáló Better Tomorrow szlogen került fel. Végül ők is úgy jártak el, mint a Ferrari, nekik sem volt fenn az autón a dohányreklám Ausztráliban.

    Most pénteken az FIA által kiadott lista szerint azonban a Ferrari neve a Bahreini Nagydíjtól kezdve újra Scuderia Ferrari Mission Winnow lesz.

    A dohányreklámok már bő tíz éve be vannak tiltva a Forma-1-ben, viszont ezek legújabb a kezdeményezések még a WHO figyelmét is felkeltették. Arra biztatták a különböző kormányokat, hogy indítsanak eljárást az ezen vívmányok ellen, arra hivatkozva, hogy ezek egész egyszerűen burkolt dohányreklámok.

  • Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort önkormányzata bejelentette, hogy terveik szerint további 4 millió eurót invesztálnak a pálya Forma-1-es projektjébe. A Liberty Media is megerősítette, hogy van esély egy esetleges Holland Nagydíjra. Max Verstappen személye még egy adalék, ugyanis a holland rengeteg honfitársát meg tudja mozgatni, ezt már számos futamhelyszínen láthattuk.

    A 21 éves pilóta Hollandia egyik legnagyobb csillagává avanzsált az elmúlt években. Ezen – amit Chase Carey csak Max faktornka nevez – a Liberty is igyekszik hasznot húzni. Így a Holland Nagydíj tényleg összejöhet az elkövetkezendő években, helyszíne pedig valószínűleg Zandvoort lesz, ahogy a legutóbbi, 1985-ös futamnak is volt.

    Azonban hiába tűnik Zandvoort jó opciónak, a tőke hiánya meghiúsíthatja a verseny visszatérését. Viszont a város önkormányzata tisztában van vele, hogy az F1 érkezése milyen lehetőségeket biztosít a városnak.

    A 4 milliós befektetés egy 4 éves időszakban, 2022-ig lesz kifizetve, és a pálya körüli infrastruktúra fejlesztésére szánnák. Ez az összeg még önmagában kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a Liberty által megszabott határidőn, azaz március 31-en belül bebiztosítsák a verseny helyét a naptárban. Ez azt jelenti, hogy szponzorokra még szükség lesz, ám a város reményei szerint a kezdőlökést megadták.

    Az önkormányzat képviseletében Ellen Verheij így nyilatkozott: „Nagy örömmel fektetünk be annak érdekében, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandia legszebb pályájára. Büszkék vagyunk, és ragaszkodni fogunk ehhez.”

  • Elkezdődtek a munkálatok a Vietnámi Nagydíj helyszínén

    Elkezdődtek a munkálatok a Vietnámi Nagydíj helyszínén

    Vietnám, az F1 legújabb futamrendezője 2020-ban rendez majd először versenyt, és ezen a héten el is kezdődtek a munkálatok a helyszínen.

    Az FIA elnöke, Jean Todt is ott volt Hanoiban a jeles alkalomkor.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek annak az eseménynek, melynek keretein belül lefektetésre kerül a Hanoi pálya alapköve. Ez egy történelmi pillanat Vietnám motorsport-történelmében. A történelméről és kultúrájáról is ismert Hanoi 2020-ban először rendez majd Forma-1-es versenyt, és később Ázsia egyik autósport-fővárosává fog válni. Várom már, hogy egy év múlva itt, a Forma-1-es Vietnámi Nagydíjon láthassam a mezőnyt.”

    Todt ugyanakkor elismerte, hogy meglepődött, amikor látta, hogy Vietnám komolyan érdeklődik az F1 iránt.

    „Viszont hiszek a verseny sikerességében. Ez fantasztikus az egész régió motorsportos fejlődése szempontjából. Ez a hatalmas esemény Vietnámot és főleg a fővárosát a nemzetközi figyelem középpontjába helyezi. Ez a fiatalok számára is lehetőséget biztosít, akár új vietnámi bajnokok is felbukkanhatnak.”

    A német RTL információi szerint egyébként Vietnám évi 60 millió dollárt fizet majd a nagydíjrendezésért. A szerződés állítólag 10 évre szól.

  • Horner még nem helyezne nyomást Gaslyra

    Horner még nem helyezne nyomást Gaslyra

    Pierre Gasly főnöke, Christian Horner bízik a fiatal franciában annak ellenére is, hogy nem alakult számára sallangmentesen a szezonkezdet.

    Gaslyt a Toro Rossótól léptették elő, a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo helyére. A téli teszteken kétszer is összetörte Red Bullját, majd kiesett a Q1-ben a melbourne-i időmérőn, és a futamon sem tudott a TOP 10-ben végezni.

    „A Forma-1-ben nagy a nyomás, túl korai lenne még bármilyen következtetést levonni”- védte meg pilótáját Horner. „Pierre keményen harcolt a nehéz szombati nap után, de kell neki egy problémamentes hétvége. Péntektől kezdve fejlődött, értékes visszajelzéseket adott a mérnököknek is. Igazából nagyon versenyképes volt, csak ezen a pályán nehéz előzni. Tudjuk, hogy megvan a sebessége, jönni fognak az eredmények.”

    Ezután már néhányan fel is vetették, hogy Gaslyt akár le is válthatják a tapasztaltabb Toro Rosso pilótára, Daniil Kvyatra, főleg hogy az orosz remek hétvégét zárt, hiszen 10. lett. Egyébként őt nem tudta megelőzni a végén a 11. helyezett Gasly. Ám Igor Yermilin, az orosz autósport-szövetség egyik vezetője igyekezett reális maradni.

    „Szerintem erről még szó sincs” – mondta. „Pierre a csapat hibája miatt került ilyen helyzetbe a versenyen, tudjuk, hogy Melbourne-ben alig van előzési lehetőség. A sebessége amúgy is megvan.”

  • Norris: Mindenkit cserbenhagytam

    Norris: Mindenkit cserbenhagytam

    Lando Norris úgy érzi, cserbenhagyta a McLarent azzal, hogy nem tudott pontot szerezni az Ausztrál Nagydíjon.

    Az ifjú brit a 8. helyre kvalifikálta magát az időmérőn, ám végül csak a 12. helyen zárt. A versenye tulajdonképpen Antonio Giovinazzi mögött ment el, ugyanis hosszú körökön keresztül be volt ragadva az olasz mögé. Az Alfa Romeo pilótája elnyújtott első etapot teljesített, míg Norris hamar kijött a boxba, emiatt került mögé. Végül sikerült előznie a McLaren pilótának, de már későn, hiszen annyi időt vesztett, hogy többen elé jöttek vissza azok közül, akik tovább kint maradtak.

    „Túl késő volt” – utalt ezzel az előzésre a brit. „Nyilvánvalóan emiatt veszítettem pozíciót Kvyattal és Strollal szemben is. Kicsit bosszús vagyok, mert ebben több volt. Az autónak megvolt a tempója a TOP 10-hez. Igazából mindenkit cserbenhagytam, és azon leszek, hogy ez ne történjen meg még egyszer. A lehetőség megvolt a pontszerzésre, főleg, hogy két erős ellenfél – Ricciardo és Grosjean – is kiesett, egyikük előlem.”

    Norrist megkérdezték, büszke-e a Forma-1-es debütáló versenyére.

    „Magamra annyira nem, a csapatra annál inkább. Elég jó kocsim volt ma. Nem volt tökéletes, de a pontszerzésre elég lett volna. Csakhogy követtem el néhány hibát, ami miatt ezt nem sikerült elérni, ezért nem vagyok olyan boldog, mint tegnap. Jó, hogy túl vagyok az első versenyemen. Előtte kicsit ideges voltam, de ahogy befejeztem, meglehetősen boldog vagyok.”

    A 19 éves ifjonc a rajtjain még mindenképpen javítana: „Az elindulás nem volt rossz, de aztán kicsit buzgó voltam és kicsit kipörögtek a kerekek. Összességében nem volt rossz, viszont az egyes és hármas kanyarba beérkezve egyaránt rossz pozícióban voltam.”

  • A Ferrari nem engedte előzni Leclercet, de már meg is magyarázták, miért

    A Ferrari nem engedte előzni Leclercet, de már meg is magyarázták, miért

    A Ferrari a 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíj utolsó köreiben arra utasította Charles Leclercet, hogy ne előzze meg az előtte haladó Sebastian Vettelt.

    Az ifjú monacói első versenyét futotta a Ferrarinál, és a verseny végén teljesen utolérte a gumikkal küszködő négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. Ehhez hozzátartozik, hogy a két pilóta más stratégián volt, és a német sokkal kopottabb gumikon körözött, mint csapattársa.

    Leclerc tehát amikor utolérte Vettelt, rászóltak a fülére, hogy ne előzzön. Ugyan ezt a közvetítésben nem hallhattuk, de Leclerc megkérdezte a csapatot, hogy maradjon-e Vettel mögött. A csapat pedig azt válaszolta, hogy igen, és maradjon is le egy kicsit.

    A szezon előtt már több szó esett a csapatsorrend kérdésköréről, akkor Binotto azt mondta, hogy szabad a verseny, ám ha kétértelmű szituáció adódik, akkor Vettelt támogatják.

    Leclerc a versenyen azt csinálta, amit csapata kért tőle, visszavett és behozta az autót ötödiknek. Egyébként a hétvége korábbi szakaszában már ő is megszólalt a témában, és tényleg úgy járt el a versenyen, ahogy akkor mondta.

    A Ferrari első embere, Mattia Binotto nem sokkal a nagydíj után megmagyarázta, miért folyamodtak csapatutasításhoz.

    „Sebastiannak nem volt meg az a tapadása a közepes gumikon a kiállás után, amire számított, és Verstappen meg is előzte. Ezután eldöntöttük, hogy csak behozzuk az autót. Ő beosztotta a gumikat a végéig, mi pedig 10 körrel a vége előtt határoztuk el, hogy nem vállalunk semmilyen kockázatot, tartjuk a pozíciót, és pontokat szerzünk.”

    Binotto hozzátette, hogy a döntés nem volt nehéz: „Seb a gyenge tapadás miatt kontrollálta a tempót, tényleg csak behozta az autót. Charles remek második etapot teljesített, viszont nem volt értelme kockáztatni, amúgy sem az első helyért harcoltunk.”

    Leclerc szombaton nem volt elégedett magával, csapatfőnöke viszont egész hétvégén az volt vele.

    „Tetszik a viselkedése pilótaként és csapatjátékosként egyaránt. Nagy segítség a csapatnak. Mindenben kiveszi a részét, a legjobbját nyújtja, motiválja a mérnököket, hogy jobb autót fejlesszenek. Szerintem, ha megnézzük a hétvégéjét, elég erősnek tűnik. Az időmérője nem volt tökéletes, de ezzel tisztában van. A Q1-ben és Q2-ben jól ment, a Q3 nem volt tökéletes. Összességében viszont tényleg jó hétvégéje volt. Jó volt a második etapja is a versenyen. Elégedett vagyok tehát a hozzáállásával. Ez a kezdet, de egy remek kezdet.”

  • Wolff nem tudott Hamilton Superbike-tesztjéről

    Wolff nem tudott Hamilton Superbike-tesztjéről

    A Mercedes Forma-1-es csapatának főnöke, Toto Wolff elsimerte, hogy nem tudott pilótája, Lewis Hamilton Superbike-tesztjéről, ám nem aggódik, hogy ez elvonja a figyelmét az F1-ről.

    A pénteki sajtótájékoztatón mondta még el az osztrák, hogy csak akkor hallott a tesztről, amikor megpróbálta felhívni az ötszörös világbajnokot.

    „Tavaly volt egy eset, amikor nem tudtam elérni sem őt, sem a fő stratégánkat, illetve egy másik versenymérnökünket sem. Ekkor tudtam meg, hogy versenymotort tesztelnek Jerezben, és senki sem fogja felvenni a telefont. Eztán kicsit mentegetőzők voltak.”

    Hamiltonnak egyébként ezalatt az esemény alatt volt egy kisebb esése is. Wolff pedig elismerte, hogy aggódik az ilyen alkalmakkor összeszedhető sérülésektől. Ilyenek alkalmak például Hamilton ejtőernyős túrái is, viszont Wolff meg van győződve arról, hogy ezek közül semmi nem vonja el a figyelmét a Forma-1-ről.

    „Lewis már nem egy 18-19 éves srác. Egy ötszörös világbajnokról beszélünk, akit tudja, mi jó neki és mi nem. Én úgy látom, hogy ezek a tevékenységek nem negatív elterelések, hanem pont hogy olyan dolgok, melyeket élvez. Vannak olyanok, mint a hobbi, például a sportok. Mások szenvedélyek, mint a divat biznisz. Viszont minden alkalommal, amikor kicsit elfordul az autóversenyzéstől, erősebben tér vissza. Nem szabad ítélkeznünk. Néhányan Indiában meditálnak, mások ejtőernyőznek, megint másokat a hölgyek érdeklik. El kell fogadni mindenkit úgy, ahogy van. Ő már amúgy is megmutatta, hogy az egyik legjobb a pályán.”

  • Alonsonak nem hiányzik Melbourne

    Alonsonak nem hiányzik Melbourne

    Fernando Alonso nem hiányolja az F1-ben és annak szezonnyitóján létet.

    A spanyol 2001 óta először nem jelenik meg az ausztráliai Melbourne-ben, az idénynyitó helyszínén. Az F1-ből való távozása után is a McLaren kötelékében maradt, és korábban el is mondta, hogy feltűnhet versenyeken, főleg úgy, hogy ő lett a csapat nagykövete és az autót is tesztelni fogja.

    Most viszont más programja van, épp Floridában versenyez a Sebringi 1000 mérföldesen, ahol meg is szerezték a pole pozíciót csapattársaival. A verseny egyébként pénteken, 21.00-tól rajtol.

    Természetesen felmerült a kérdés, hogy hiányzik-e neki a szezonnyitó, ezt a Diario Sport tette fel neki: „Egyáltalán nem.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte mennyire lesz izgalmas a melbourne-i futam, így válaszolt: „Nem tudom, és nem is nagyon érdekel.”

    Azt azonban elismerte a spanyol, hogy az eredményeket megnézi.

    „Logikus, hogy igen, mint minden rajongóban, bennem is megvan az a kíváncsiság, hogy akkor most melyik csapat hol áll valójában. Viszont jelenleg számomra a versenyzés világának központja Sebring, ahová több, mint 200 ezer rajongó fog kilátogatni. Egyértelműen ott vagyok, ahol szeretnék lenni.”

    Alonso tisztában van vele, hogy az F1 a legfontosabb kategória az autósportok világában, de azt gondolja, kellett neki egy kis változás 2019-ben.

    „Azért nem versenyzek ott, mert sokkal nagyobb kihívásokat találhatok az F1-en kívül. Vannak ott problémák a versenyek promótereivel, a televíziós jogokkal, a csapatokkal. Jelenleg sokkal nagyobb céljaim vannak, mint az F1.”

    Ennek ellenére Alonso nem zár ki egy esetleges 2020-as visszatérést.

    „Semmit nem zárhatunk ki 2020-al kapcsolatban. Viszont nincs kristálygömböm, nem tudom, hogy oda megyek-e vissza, vagy esetleg gokartozni. Ha a szezon fele környékén azt látom, hogy sok kihívást sikeresen végrehajtottam az F1-en kívül, vagy ha valami érdekeset prezentálnak nekem, visszatérhetek.”

    Végül pedig azt kérdezték spanyoltól, hogy a három topcsapat közül melyik fogja szerinte megnyerni a bajnokságot. „Két csapat, igazából sosem volt három.”

    Szerinte nehéz megmondani, hogy a Ferrari nyerhet-e: „Tavaly is úgy tűnt a tesztek alapján, hogy igen, de aztán mégis a Mercedes nyert. Ami Melbourne-ben történik, azt sem szabad készpénznek venni, több versenyt kell várnunk.”

  • Bottas reméli, a rallys szereplés segít neki elkerülni a hibákat

    Bottas reméli, a rallys szereplés segít neki elkerülni a hibákat

    Valtteri Bottas az év korábbi részében egy lappföldi, Arctic Lapland Rally névre hallgató rallyversenyen vett részt, és ebből merítene és kerülné el a hibákat.

    A RaceFans kérdezte meg Bottast, hogy láthatjuk-e még a jövőben rallyversenyen.

    „Jó móka és nagy élmény volt, élveztem. Tudatosan szerettem volna valami mást csinálni és vezetni. Ez egy jó tréning is volt, hiszen a két napig tartó versenyen végig koncentrálni kell, nem hibázhatsz, ha be akarod fejezni a versenyt. Erre általában nehéz készülni, és néha az ember hajlamos hibázgatni a téli tesztek alatt és az első pár versenyen, ha nem vezet sokat.”

    „Szóval jó volt kicsit versenyezni. Hosszútávon viszont nehéz megmondani. A Forma-1 az első nekem, de nagyon élveztem rallyt és egyből, ahogy véget ért a verseny, tudtam, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen szereplésem. Ezt tehát garantálhatom, de csak napról-napra, szezonról-szezonra haladjunk, aztán meglátjuk. Viszont soha ne mondd, hogy soha.”

  • „Az újabb Schumacher-generációnak még idő kell az F1 előtt”

    „Az újabb Schumacher-generációnak még idő kell az F1 előtt”

    Ralf Schumacher véleménye szerint a legújabb Schumacher-nemzedéknek még sokat kell tapasztalnia, mielőtt az F1-be lépnének.

    Ralf Schumacher és testvére, Michael hosszú éveken át versenyeztek egymás ellen a Forma-1-ben. Több sikere egyértelműen az idősebbik testvérnek volt, aki konkrétan a legsikeresebb pilóta a sportágban 7 világbajnoki címével.

    Most már ott tartunk, hogy fiaik – David (Ralfé) és Mick (Michaelé) – lassan ott kopogtatnak az F1 ajtaján, és jelenleg nevelőszériákban pallérozódnak. Egész pontosan Mick idén a Formula 2-ben fog versenyezni, ahonnan már csak egy lépés a királykategória. A 17 éves David tavaly a Formula 4-ben ment, idén viszont ő is feljebb léphet.

    Egy interjúban most Ralf Schumacher beszélt róluk, aki egyébként a német Sky stábjához csatlakozott nemrég, igaz inkább csak a müncheni stúdióban tevékenykedik majd, nem utazik ki a versenyekre.

    „Micknek és Davidnek még időre van szüksége. Mick jó úton jár, hiszen megnyerte az F3-at, és egy jó Forma-2-es teszten van túl, de ne feledjük, hogy még újoncnak számít. David pedig egy F4-es év után továbblép az F3-ba, ahol meg kell oldania a feladatát.”