Szerző: Czuth Csaba

  • Hamilton: Túl barátságos voltam Bottasszal a rajtnál

    Hamilton: Túl barátságos voltam Bottasszal a rajtnál

    Lewis Hamilton végig Valtteri Bottas mögött haladt az Azerbajdzsáni Nagydíjon, ám előzési pozícióba nem tudott kerülni, így „csak” második lett.

    A brit a legközelebb az előzéshez (ha a rajtot nem vesszük figyelembe) az utolsó körökben volt, ekkor DRS távolságba is sikerült kerülnie, ám ez sem volt elég. Ám szerinte nem ezen ment el a verseny, hanem még korábban. Hogy pontosan min, azt a Sky Sports F1-nek mondta el.

    „Nem végeztem elég jó munkát az időmérőn, ő [Bottas] viszont igen. Aztán a versenyen az egyes kanyarban túl barátságos voltam, és igazából odaadtam neki a pozíciót. Fantasztikusan vezetett, az egész versenyt hiba nélkül teljesítette, megérdemelte a győzelmet.”

    Az újabb kettős győzelemmel a Mercedes új rekordot állított fel: ők az első csapat, akik a szezon első négy versenyét 1-2-ben zárták. Hamilton tehát nem volt csalódott, sőt tudja, hogy ez nem igazán az ő pályája.

    „Nem ez volt a legjobb versenyünk az évben, és amúgy is mindig nehéz futam ez nekem, ezt figyelembe véve azért elég jó a végkifejlet. A csapat fantasztikus eredményt ért el. Valtteri kivételes munkát végzett egész hétvégén, én viszont nem mentem olyan jól, így keményebben kell dolgoznom. Nem arról van szó, hogy nem élvezem a pályát, egyszerűen szenvedek itt. Vannak versenyek, ahol szenvedek. A végére kicsit felgyorsultam, de már túl késő volt.”

  • Horner biztos Verstappen maradásában

    Horner biztos Verstappen maradásában

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos abban, hogy Max Verstappen velük marad 2020-ban is.

    A hollandnak ugyan van szerződése, de nemrég olyan spekulációk jelentek meg, miszerint Wolff Verstappennel tárgyal, igaz ezt mindkét fél cáfolta. Emellett Sebastian Vettel Ferraris maradásával kapcsolatban is pletykák láttak napvilágot.

    Horner igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

    „Maxnak van szerződése, szóval minden rendben. 100%-ig biztos vagyok abban, hogy jövőre is nekünk fog vezetni.”

    Pierre Gasly helye is egyre biztosabbnak tűnik, Horner elmondása szerint a francia versenyről versenyre javul.

    „Nem ért véget neki túl jól a hétvége, de elégedettnek kellene lennie” – utalt Bakura Horner. „Pierre jól ment a Q1-ben, és 6. lett volna a boxból rajtolva, ha nem esik ki. A verseny egyes pontjain még gyorsabb is volt Leclercnél, ha összehasonlítjuk őket.”

    Mint jó néhány csapat, a Red Bull is komoly fejlesztésekkel érkezik a barcelonai versenyhétvégére.

    „Szokás szerint új első és hátsó szárnyakkal érkezünk Barcelonába. Ez inkább fejlődés, mint forradalom.”

  • Vettel: Nem volt szélárnyékom, ezért nem harcolhattam a pole pozícióért

    Vettel: Nem volt szélárnyékom, ezért nem harcolhattam a pole pozícióért

    Sebastian Vettel szerint a Q3-ban a szélárnyék hiánya fosztotta meg attól, hogy az első rajtkockáért harcolhasson az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzésén.

    Az első helyet megszerző Valtteri Bottasnak például jól jött ki a lépés az utolsó gyorskörnél, ugyanis ő Lando Norris szélárnyékában futott be. Vettelnek csak a 3. hely jutott, mert még Lewis Hamilton is megelőzte. A Ferrarinak egyáltalán nem volt jó napja, hiszen a másik pilótájuk, Charles Leclerc még a Q2-ben összetörte az autóját, és így természetesen a Q3-ban nem tudott mért kört futni.

    „Nem tudom, hogy a Mercedes ellopta-e tőlünk [a pole pozíciót]. Szerintem ma egy kicsit gyorsabbak voltak nálunk. Lassan kezdődött számomra az időmérő, de a végére belejöttem. Maga a kvalifikáció nehéz és hosszú volt, a nap elkezdett lemenni, ezáltal a pálya hőmérséklete is csökkenni kezdett. Szóval nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a gumik megfelelő felmelegítése és a szélárnyékra játszás között. Végül összességében sikerült egy jó kört futni, de nem volt szélárnyékom, így nem tudtam faragni a hátrányomon. Jobbra számítottunk Charles-szal, azt hittük, közelebb leszünk az elejéhez.”

    Vettel szerint egy jól kihasznált szélárnyék akár fél másodpercet is hozhat a konyhára. Azonban azt is tudja, hogy az egyenesben remekül kijövő szélárnyék a kanyarokban hátrányt jelent.

    „Viszont mindig kompromisszumot kell kötni. Ha túl közel kerülsz a középső szektorban, sokat veszítesz. Azt mondom, hogy összességében 3 tized előnyt jelentett volna, ha valaki mögött megyek, ezzel pedig máris közelebb lettem volna az elejéhez. Mivel a pálya hűlt, inkább a gumikat szerettem volna felmelegíteni, ezért nyomtam meg a kivezető kört. Most már kicsit bánom, hogy nem vállaltam be egy szélárnyékozást, de valószínűleg jól döntöttem.”

  • Räikkönen: Nem lenne fair az első pár verseny alapján ítélkezni Giovinazzi felett

    Räikkönen: Nem lenne fair az első pár verseny alapján ítélkezni Giovinazzi felett

    Napokkal azután, hogy csapatfőnöke, Frederic Vasseur megvédte Antonio Giovinazzit, most csapattársa, Kimi Räikkönen is kiállt az olasz mellett.

    „Egyértelmű, hogy nem minden rajta múlt, sajnos rengeteg probléma volt az autójával” – mondta a finn, utalva ezzel többek között arra, hogy Giovinazzi már a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon (10 helyes) rajtbüntetést kap a motorkomponensek cseréje miatt.

    „Nyilván nincs túl sok tapasztalata, és minden egyes megtett kilométer segít neki, nagyobb mértékben, mint nekem. Szóval elég szerencsétlen a helyzet, de ez a versenyzés, és természetesen mindig próbáljuk mihamarabb megjavítani a dolgokat.”

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíjon is sújtotta műszaki hiba, akkor a vezérlő elektronika meghibásodása miatt részt sem vehetett az időmérőn, így az utolsó helyről kellett rajtolnia.

  • Bratches: Sikerült megegyezni Zandvoorttal

    Bratches: Sikerült megegyezni Zandvoorttal

    Sajtóértesülések szerint Zandvoortnak sikerült megállapodnia a Liberty Mediával a 2020-as Holland Nagydíjjal kapcsolatban.

    Már hónapokkal ezelőtt is mentek a találgatások a futammal kapcsolatban, ám amikor kiderült, hogy a hollandoknak március 31-ig van idejük megszervezni a versenyt, a Zandvoort visszatéréséről szóló hírek kissé elcsendesültek.

    Most viszont állítólag az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínén a holland Ziggo Sport egyik kommentátora utánajárt a dolgoknak, hiszen megkérdezte a Forma-1 kereskedelmi vezetőjét, Sean Bratchest, hogy vannak-e fejlemények az ügyben. Az amerikai így válaszolt: „Igen, talán itt az idő a fejleményekről beszámolni. Az üzletet nyélbe ütöttük.”

  • Norris tízes skálán hatosra értékeli első három versenyét

    Norris tízes skálán hatosra értékeli első három versenyét

    A McLaren brit újonca, Lando Norris tízes skálán hatost adna magának az első három versenyére, úgy gondolja, összességében végezhetett volna jobb munkát.

    A 18 éves Norris egyből berobbant a Forma-1-be azzal, hogy Ausztráliában egyedüli McLarenesként a legjobb tízbe kvalifikálta magát. Habár a versenyen nem sikerült megtartani a pozícióját, 12. lett. Bahreinben azonban már minden klappolt: Norris megszerezte első pontjait, egyből az előkelő 6. helyet szerezte meg. Kínában nem volt jó versenye, ugyanis az első körben belekeveredett egy balesetbe, emiatt ki is esett.

    „Ha értékelnem kellene, tízből hatot adnék” – mondta az Autosportnak.

    A brit elmagyarázta, miért ilyen szigorú magával: „Nem lett meg az első hely! Itt-ott becsúszott egy kis hiba.”

    „A 10 a tökéleteset jelenti. Hiba nélküli teljesítményt, ami soha nem fog megtörténni. Nyilván Kínában semmi nem haladt a terv szerint. Bahreint összességében jónak gondolom. Ausztráliában lehetett volna pontszerzés, ha kicsit tapasztaltabb vagyok, és jobb munkát végzek. Talán nem olyan rossz a helyzet, ahogy kinéz. Alig pár pontot hullajtottunk el itt-ott.”

    Eddig egyébként csak Norris gyűjtött pontot a McLarennek, csapattársa, Sainz neve mellett még 0 pont áll.

  • Hamilton szerint a Formula E megölheti a versenyzés lényegét

    Hamilton szerint a Formula E megölheti a versenyzés lényegét

    Lewis Hamilton szerint az elektromos autók fenyegetést jelentenek a motorsport fő lényegére.

    A britek ötszörös Forma-1-es világbajnoka ennek ellenére nézi a Formula E-t: „Az autók évről-évre egyre jobbak. Nézem a versenyeket, lenyűgöző látni a versenyzés jövőjét.”

    Igaz, hogy „jó mókának” tartja a szériát, de azért azokhoz a hatásokhoz nem hasonlítaná az ottani dolgokat, mint amelyek miatt Forma-1-es pilóta szeretett volna lenni gyerekként.

    „Az új generációnak már nem mondanak semmit a múlt illatai, vagy az üvöltő V10-esek. Emlékszem, amikor kint voltam Spában az 1996-os futamon és hallottam Michael Schumacher autóját. Ez az, ami miatt Forma-1-es pilóta lett belőlem. Az embereknek szükségük van ezekre az érzelmekre, érintésekre, szagokra, hangokra. Ám ezek már nem a régiek. Abban is biztos vagyok, hogyha ebben az irányban megyünk tovább, a motorsport lényegi része elveszik.”

    Hamilton egyébként ennek ellenére nem zárja ki, hogy valamikor a jövőben a Formula E-ben is megfordulhat.

  • Wolff: Nincs okunk változtatni a pilótafelállásunkon

    Wolff: Nincs okunk változtatni a pilótafelállásunkon

    A Mercedes F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff szerint még meg sem kell fontolniuk egy esetleges pilótafelállás változtatást a zsinórban három kettős győzelmük után.

    Az ezüstnyilak legutóbb Kínában domináltak Lewis Hamilton vezetésével, aki a rajtnál előzte meg a poleból rajtoló csapattársát, Valtteri Bottast.

    „Egy ilyen nap után, amikor sikerült egy-kettőben zárnunk semmilyen más pilóta nem merülhet fel rövidtávon. A 2020-at illető döntés ügyében először Valtterivel és Lewisszal egyeztetek, és az ott megbeszéltek számításba lesznek véve a 2020-as terveknél” – magyarázta Wolff.

    Hamilton szerződése a Mercedesszel 2020 végéig szól, míg Bottas kontraktusa az idény végén lejár, helyére pedig a Force India tavalyi pilótája és a Mercedes jelenlegi tesztversenyzője, Esteban Ocon áhítozik. Max Verstappen neve is felmerült, mint Bottas utódja, de ezt mindkét fél cáfolta.

  • Norris: Alonso visszajelzései hasznosak voltak

    Norris: Alonso visszajelzései hasznosak voltak

    A McLaren F1-es pilótája, Lando Norris szerint Fernando Alonso tesztje és visszajelzései nagy lendületet adtak a McLaren fejlődésének.

    Alonso tavaly visszavonult az F1-ből, de a McLarentől nem távozott. Helyette megkapta a nagykövet és tesztpilóta szerepkörét. Ennek megfelelően már Bahreinben tesztelhette az MCL34-est.

    A McLaren teljesen új és viszonylag tapasztalatlan versenyzőfelállásának egyik tagja, Lando Norris hasznosnak tartja Alonso ezen teszt során adott tanácsait, visszajelzéseit. Hiába mosta el az eső az egyik tesztnapot, így is magabiztos, hogy sikerült fejlődni.

    „Ez mindenki hasznára vált. Szerintem Fernando pozitívumokkal és negatívumokkal egyaránt tudott szolgálni a tavalyi autóhoz képest. Nem minden volt pozitívum, de azért volt itt-ott. Ugyanakkor az első napi eső miatt nem bírtunk annyit kihozni a tesztből, amennyit szerettünk volna, ez minden csapat számára káros volt. Ebből kifolyólag voltak olyan dolgok, amiket szerettünk volna megnézni, de nem volt lehetőségünk rá. De a legfontosabb dolgokat átcsúsztattuk az elsőről a második napra, és azért sikerült jobban megérteni az autót, illetve fejleszteni azt.”

    Az ifjú brit hasznosnak tartja, hogy összemérheti magát Alonsoval ugyanazzal a technikával.

    „Mindenki számára remek volt, én pedig itt-ott tudtam koncentrálni a vezetésemre. Azonban összességében nem volt elég idő mindenre.”

  • Nem érdeklődik a Williams után Mazepin és az Uralkali

    Nem érdeklődik a Williams után Mazepin és az Uralkali

    Az orosz vegyipari óriás Uralkali tagadja, hogy bevásárolnák magukat a Williams Forma-1-es csapatába.

    A héten felröppent egy olyan hír, hogy a cég élén álló Dmitry Mazepin azzal kacérkodik, hogy befektet a grovei alakulatba, ezzel elősegítve a 20 éves fia, jelenleg F2-es Nikita Mazepin karrierjét. A szóban forgó sajtóértesülés szerint a felek találkoztak is egymással a Kínai Nagydíj hétvégéjén.

    Azonban az Uralkali tagadta a történteket.

    „A médiában megjelenő információk nem igazak. Az Uralkali nem tárgyalt a Williamsszel a csapat megvételéről.”

    Az Uralkali egy másik csapatot már megpróbált megvenni, méghozzá tavaly nyáron a Force Indiát. Ám azt a licitet végül egy bizonyos Lawrence Stroll által vezetett konzorcium nyerte. Emiatt a felek egyébként még máig pereskednek egymással. Mazepin annak idején azt mondta, hogy az eladási folyamat nem volt megfelelő, és ekkor indíttatta el a bírósági eljárást, ami ugye még ma is zajlik.