Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso visszatérne az F1-be, ha akarna

    Alonso visszatérne az F1-be, ha akarna

    Fernando Alonso ismét megszólalt egy esetleges F1-es visszatéréssel kapcsolatban, elmondta, hogy ha akarna, visszajönne.

    A spanyol jövőjéről folyamatos spekulációk jelennek meg, egyes értesülések szerint a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez igazolhat, újabban pedig állítólag már a McLarennel is szakított. Természetesen minden ilyen pletykát cáfoltak a felek.

    Alonso a Marca című spanyol lapnak nyilatkozott, egyértelműen kijelentette, hogy kizárólag rajta múlik, visszatér-e az F1-be.

    „Visszatérnék, ha akarnám. Tavaly mindenki azt mondta, hogy nem távoznék, ha lenne egy versenyképes autóm, idén viszont ezt megtettem egy olyan konstrukcióval, amellyel stabilan 1-2-ben végeztünk minden versenyen” – utalt ezzel Alonso a WEC-ből való távozására.

    „Az F1-ben már nem kell semmit bizonyítanom a Dakarral vagy más kategóriával ellentétben. Úgy vonultam vissza, hogy az utolsó évemben a csapattársammal szemben az időmérőkön egy 21-0-s mérleget hoztam. Ilyen korábban soha nem történt. Nem a versenyképtelenség miatt léptem le, hanem amiatt, mert más dolgokat szeretnék, és lehetetlennek tűnő kihívásokat teljesítenék.”

    Alonso viszont az F1-et továbbra is követi, de nem hiányolja. Ugyan megnéz minden versenyt, de a helyzet nagyjából ugyanaz, mint tavaly, egy-két változással: „Olyan csapatok, mint a Haas és a Renault kicsit gyengültek tavalyhoz képest, míg olyanok, mint a McLaren javultak. Viszont a Mercedes továbbra is első, a Ferrari második, a Red Bull harmadik, ez már így van évek óta. A Forma-1 egy olyan bajnokság, ami az autók teljesítményéről szól.”

  • A Red Bull elgondolkozott volna a kiszálláson, ha Verstappen győzelmét elveszik

    A Red Bull elgondolkozott volna a kiszálláson, ha Verstappen győzelmét elveszik

    Helmut Marko elárulta, hogyha egy utólagos büntetéssel elvették volna az Osztrák Nagydíj első helyét pilótájuktól, Max Verstappentől, annak komoly kihatása lett volna a sportágbeli jövőjükre.

    Ugye a múlt hétvégi spielbergi futamon Max Verstappen három körrel a vége előtt előzte meg az addig vezető Charles Leclercet, és ezt a megmozdulást a stewardok utólag vizsgálták. Büntetést végül nem kapott a holland, Helmut Marko pedig abszolút egyetért a döntéssel.

    „Ha elvették volna a győzelmünket, annak biztosan komoly hatása lett volna” – jelentette ki Marko a Motorsport-Total.com hasábjain. „Konkrétan nem beszéltünk arról, mit tettünk volna. Annyit mondtunk, hogyha büntetnek, a Forma-1 nem érdekes többé. Max szavaival éltünk volna, aki azt mondta, inkább maradjunk akkor otthon. Természetesen én is feldúlt lettem volna, de mindig mondtam, hogy másfajta szabályoknak kellene lenniük. Először is, a sportfelügyelőknek kevesebb dolog miatt kellene vizsgálódni, másodszor pedig nem kellene egyből dönteni, és lehetne több mozgásterük is ezen döntések meghozatalakor.”

  • Michelisz Norbert körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót Portugáliában!

    Michelisz Norbert körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót Portugáliában!

    Michelisz Norbert nyerte a WTCR portugál versenyhétvégéjének első időmérő edzését, és körrekordjával három tizedet vert a másodikként záró csapattársára, Augusto Farfusra.

    Michelisz másik két csapattársának már nem alakult ilyen jól a kvalifikáció, ugyanis mindketten lekoccolták a gumifalat. Catsburg 6. lett végül, Tarquini viszont már nem úszta meg ennyivel, ő a mezőny végére került.

    A két remeklő BRC Hyundai-t Yann Ehrlacher követte a Lynk&Co-val, a 4. pedig Huff lett. A brit egyébként a végén megpróbálta megdönteni Norbi idejét, de túlerőltette, és túl keményen tette rá az autót rázókőre, ez pedig a köre végét jelentette.

    Tassi Attilát Mehdi Bennanival egyetemben a mezőny végére száműzték motorcsere miatt.

    A mai verseny magyar idő szerint 16.15-kor rajtol.

    Pozíció Versenyző Gyártó Idő/Hátrány
    1 Norbert Michelisz Hyundai 1:59.498
    2 Augusto Farfus Jr. Hyundai +0.299
    3 Yann Ehrlacher Lynk & Co +0.407
    4 Robert Huff Volkswagen +0.507
    5 Ma Qing Hua Alfa Romeo +0.577
    6 Nicky Catsburg Hyundai +0.701
    7 Aurélien Panis Cupra +0.746
    8 Johan Kristoffersson Volkswagen +0.762
    9 Thed Björk Lynk & Co +0.809
    10 Kevin Ceccon Alfa Romeo +0.823

     

  • Észt junior pilótát igazolt a Mercedes

    Észt junior pilótát igazolt a Mercedes

    A Mercedes hivatalosan is bejelentette az észt Paul Aron érkezését az utánpótlás programjukba.

    A 15 éves pilóta jelenleg az olasz Formula-4-es bajnokságban edződik, emellett néhány versenyhétvégére az ADAC Formula 4-be is beugrik. Ez az első éve formaautókkal, ezelőtt számos gokartbajnokságot nyert.

    Bátyja, Ralf is versenyez, őt a Forma-3-as Európa bajnokságból ismerhetjük, ahol 2016 óta 5 futamgyőzelmet szerzett.

    Aron csatlakozik tehát a többi Mercedes neveléshez, Oconhoz és Russellhez többek között. Rajtuk kívül az akadémia tagja még két gokartos, Andrea Antonelli és Alex Powell is.

  • Seidlt lenyűgözi Norris sebessége

    Seidlt lenyűgözi Norris sebessége

    A McLaren csapatvezetőjét, Andreas Seidlt az lenyűgözi az újonc Lando Norris sebessége. Emellett abban is biztos, hogy a jelenlegi párosukkal jó kezekben van a csapat jövője.

    Norris jelenleg 8. a pontversenyben, legutóbb Ausztriában pedig már az élmenőkkel való csatározásba is belekóstolhatott. De Sainz is remekel, a spanyol Spielbergben a 19. helyről egészen a 8. helyig zárkózott fel, és ő 7. a bajnokságban.

    „Nagyon elégedett vagyok mindkét versenyzővel, ők a csapat jövője” – nyilatkozta Seidl a Sky Sportsnak.

    Norrist ezután külön megdicsérte a német: „A legfontosabb dolog a nyers tempó, ez minden sikeres versenyző ismérve. És ő már az első versenytől kezdve mutatja, hogy benne meg van ez. Az első F1-es időmérőjén egyből bejutott a Q3-ba, és megszerezte a 8. helyet, majd ezt még párszor végrehajtotta. Nem lehetett tehát egyszeri alkalom.”

  • Hamilton: Ne hívják az F1-et unalmasnak

    Hamilton: Ne hívják az F1-et unalmasnak

    Lewis Hamilton arra szólította fel az újságírókat, hogy ne nevezzék unalmasnak a Forma-1-et.

    Az ötszörös világbajnok csapata, a Mercedes idén eddig minden versenyt megnyert a legutóbbi osztrákot kivéve, ahol hűtési gondjaik akadtak. A győzelemért az egyébként lenyűgöző futam szinte legvégéig Max Verstappen és Charles Leclerc vívott öldöklő csatát.

    „Srácok, évekig versenyért könyörögtetek, hát most megkaptátok” – mondta Hamilton az újságíróknak. Szerintem nem nézhettek csak egy hétvégét és nem panaszkodhattok azért, mégis úgy tűnik, ez történik. Ha egy versenyhétvége nem úgy alakul, mindenki egyből elkezdi, hogy a versenyzés unalmas. Most volt egy izgalmas futam, de akkor a következő megint unalmasnak lesz titulálva. El kéne már végre dönteni, és megnyugodni. A versenyzés ilyen.”

  • Alonso élvezi a versenyzést más szériákban, nem hiányzik neki az F1

    Alonso élvezi a versenyzést más szériákban, nem hiányzik neki az F1

    Nemrég olyan pletykák jelentek meg a sajtóban, hogy Fernando Alonso visszatérhet az F1-be egy Mercedes vagy egy Ferrari volánja mögött, azonban ez elég valószínűtlen. A spanyol ugyanis megerősítette, hogy élvezi a versenyzést más sorozatokban, és nem hiányolja az F1-et.

    Alonso 17 szezon után tavaly év végén intett búcsút a száguldó cirkusznak, azóta nyert egy Daytona 24 órást és egy WEC bajnoki címet, ugyanakkor legfőbb célját nem érte el, vagyis nem nyerte meg az Indy500-at. A kétszeres világbajnok nemrég Instagram oldalán tartott kérdezz-feleleket, ahol természetesen megkapta azt a kérdést, hogy hiányzik-e neki a Forma-1.

    „Nem nagyon” – válaszolta. „Ez a fejezet annál is jobb volt, mint amire a legszebb álmaimban gondoltam. Ugyanaz motivál, mint aminek hatására elhagytam az F1-et. A győzelemért versengeni a különböző szériákban egy olyan szintre emel fel, amilyenen eddig nem voltam. Nagyon boldog vagyok.”

    A McLaren egyre jobban megy mostanság, erről is kérdezték a wokingiak tavalyi pilótáját.

    „Fantasztikus, ez volt a terv. A csapat mindig erős volt, most is az, és az is marad. Ez egy lépés a jó irányba. Remélhetőleg megszilárdítjuk a 4. helyünket a konstruktőri tabellán. És reméljük, hogy további fejlődés is várható. Igaz, a legutolsó két versenyen két 6. helyet szereztünk, de így is kaptunk egy kört… Ez nem jó a sportnak.”

  • A McLaren köszöni Alonso és Vandoorne tavalyi munkáját

    A McLaren köszöni Alonso és Vandoorne tavalyi munkáját

    Idén a Forma-1-ben alighanem a McLaren fejlődött a legtöbbet 2018-hoz képest, hiszen nyolc futam után a 4. helyen állnak a konstruktőri bajnokságban. A csapatfőnök Andreas Seidl pedig kiemelte, hogy a tavalyi pilótapáros munkájának nagyon sokat köszönhetnek.

    „Senki nem számított arra a csapattól, hogy tavaly a 9. leggyorsabbként befejezve az évet ekkorát lépjünk előre” – mondta Seidl az F1i.comnak. „Ez azt mutatja, hogy a tavaly eszközölt változások kezdenek beérni. A csapat remek munkát végzett az autóval. De a tavalyi pilótáinknak, Fernando Alonsónak és Stoffel Vandoorne-nak is sokat köszönhetünk. Feltárták a gyenge pontjainkat, és hogy mely területen kell fejleszteni az autót. A cél most az, hogy fenntartsuk a fejlődést.”

  • Kubica bizonytalan a jövő évi terveit illetően

    Kubica bizonytalan a jövő évi terveit illetően

    Robert Kubica szerint még nem lehet megmondani, hogy marad-e jövőre az F1-ben.

    A lengyel 8 év után tért vissza egy olyan balesettel a háta mögött, amelyben majdnem elvesztette az egyik kezét. Ez a visszatérés egy elképesztő sztori. Kubica idei szezonja viszont eddig eléggé felejthető, legtöbbször utolsó, és nem bírja tartani a lépést fiatal csapattársával, George Russell-lel sem.

    Amikor Kubicát megkérdezték, hogy 2020-ban is láthatjuk-e majd a Forma-1-ben, semleges választ adott: „Szerintem korai még erről beszélni, még mindig van 12 verseny az idei szezonból.”

    Viszont akkor már nem volt ilyen nyugodt, amikor az egyik újságíró azt kérdezte, befejezi-e a 2019-es szezont a Williamsnél: „Mondd meg te. Miért ne fejezném be a szezont?”

    Az újságíró erre azt mondta, hogy csak egy kérdést tett fel. Kubicának erre is volt egy-két szava: „Én meg csak válaszoltam. Hülye kérdésre, hülye válasz.”

    Kubica az Osztrák Nagydíjon is utolsó lett, ő volt az egyedüli versenyző három kör hátrányban.

    „Nem arról van szó, hogy nem próbálkozom. Mindent megpróbálok, ekkor viszont elkopnak a gumik. Ha Silverstone-ban nem lesz semmi újítás, ugyanez lesz ott is.”

    A Williams vezető mérnöke, Dave Robson szerint viszont „nincs alapvető problémája az autónak, egyszerűen a fejlődési görbéjük nem elég meredek”.

  • Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Max Verstappen azt gondolja, hogy Charles Leclerc nyerni fog még idén futamot. Mindezt azután nyilatkozta, hogy a legutóbbi Osztrák Nagydíjon 3 körrel a vége előtt ellopta az addig lényegében végig vezető monacóitól a győzelmet.

    Leclerc már kétszer bukott el biztosnak látszó győzelmet: múlt hétvégén Spielbergben, miután Verstappen véleményesen, de végül büntetést elkerülve előzte meg egy zseniális verseny legvégén, és Bahreinben, amikor a motorja mondta be az unalmast. A Ferrari pilótája így továbbra is vár élete első győzelmére, amit Verstappen szerint még idén megszerez.

    „Rendben vagyunk, már a stewardoktól távozva is rendben voltunk” – válaszolta Verstappen arra a kérdésre, hogy neheztelnek-e egymásra Leclerckel a látványos csatájuk után. „Versenyzők vagyunk. Régóta ismerem Charles-t, és biztos vagyok abban, hogy még idén megszerzi az első győzelmét a Forma-1-ben. Nyilván csalódáskeltő elveszíteni az első győzelmedet az utolsó körökben, de ezt el kell fogadni.”

    Verstappennek továbbra sincs pole pozíciója hat győzelme mellett, ő erre vár már nagyon.

    „Én például a pole pozíciókkal vagyok így, ami nagyon fájdalmas. A tavalyi monacói hétvége szörnyű volt. De ahogy mondtam, Charles remek pilóta, és messze fog jutni. Szerintem még 15-20 évig versenyzünk együtt.”