Szerző: Czuth Csaba

  • Pérez jövőre már harcolna a bajnokságért

    Pérez jövőre már harcolna a bajnokságért

    Sergio Pérez idén a bajnoki második helyért küzd, miután a csapattársa, Max Verstappen utcahosszal vezet, és már megnyerte a bajnokságot. Legutóbb, Brazíliában keletkezett is egy konfliktus a csapattársak között, amit viszont állítólag azóta megbeszéltek. Verstappen ugyanis nem volt hajlandó elengedni Pérezt, hiába kérte meg rá csapata.

    A mexikói idei szezonjáról így nyilatkozott: „Az biztos, hogy nagyon jól indult. Az elején volt némi megbízhatósági probléma, de a dolgok jó irányba haladtak. Már korán benne voltunk a bajnokságban. De volt néhány rossz futam, ami miatt nem voltam versenyben a bajnoki címért. Szóval van még mit dolgozni a csapattal, hogy biztosítsuk, hogy végig meg tudjuk tartani az állandóságot, és hogy jövőre visszatérhessünk, és harcolhassunk a bajnoki címért, ha hasonló szintű autónk lesz jövőre is. Fontos, hogy jól fejezzük be a szezont, hogy jövőre visszatérhessünk, és erősen kezdhessünk.”

    Pérezt megkérdezték arról is, úgy érzi-e magát, mint aki karrierje csúcsán van.

    „Azt hiszem, ez attól függ, hogy mennyire érzem jól magam a szezon elején az autóban, hiszen ez most adott volt, de aztán kicsúszott a kezemből. Úgyhogy azt hiszem, Forma-1-es versenyzőként folyamatosan új kihívásokért dolgozunk. De úgy érzem, jelenleg nagyjából a legjobb formámat nyújtom” – tette hozzá.

  • A Mercedes nem áll be Hamilton mögé, csak hogy legyen neki is győzelme

    A Mercedes nem áll be Hamilton mögé, csak hogy legyen neki is győzelme

    George Russell múlt hétvégi, brazíliai győzelmével a Mercedes most már biztosan nem zárja futamsiker nélkül a 2022-es évet, azonban Lewis Hamilton esetében ugyanez még előfordulhat. Ha ez valóban megtörténne, az pályafutása első olyan éve lenne, melynek során nem nyert egyszer sem.

    Természetesen Abu Dhabiban még van esélye nyerni, az azonban bizonyos, hogy csapata nem fogja Hamiltont támogatni csak azért, hogy ez a sorozata ne szakadjon meg.

    „Szerintem Lewisnak nincs szüksége semmiféle priorizálásra, és ez nem is az, amit ő valaha is akarna” – erősítette meg Wolff. „Ez a rekord, hogy minden egyes szezonban futamot nyert, kevésbé fontos számára, sokkal inkább az élvez prioritást, hogy visszahozzuk az autót oda, ahol lehetne, illetve hogy jövőre több futamgyőzelemért, sőt remélhetőleg a bajnoki címért versenyezzünk.”

    Wolff, aki nem volt jelen Interlagosban a csapata hétvégi győzelmekor, egyértelművé tette, hogy náluk nincs csapatsorrend, ahogy ezt a futam végső szakaszában láthattuk is: „Csapatként mindig is a szabad versenyzés mellett álltunk ki. Soha nem tettünk mást, kivéve, ha egy versenyző matematikailag már nem versenyezhet a bajnoki címért, a másik pedig igen. Szóval valójában nagyon vártuk, hogy azonos gumikon versenyezzenek, és ezt másnap reggel a stratégiai megbeszélésen meg is vitattuk.”

  • Alonso: Az ötödik hely ellenére a mexikói futamom jobb volt a brazilnál

    Alonso: Az ötödik hely ellenére a mexikói futamom jobb volt a brazilnál

    Fernando Alonso a legutóbbi, brazíliai futamon igen látványos versenyzéssel zárkózott fel az ötödik helyre a 17-ről rajtolva.

    Habár idei legjobb eredményét állította be a számára szerencsésen alakuló safety carnak is köszönhetően, mégsem ezt tartja a legjobb versenyének, hanem sokkal inkább Mexikót, ahol motorhiba miatt végül nem tudott végigmenni.

    „Szerintem a legjobb verseny Mexikó volt. Tudom, hogy nem fejeztem be a versenyt, de a saját teljesítményem szempontjából jobb volt Mexikóban, mint most” – árulta el. „De elég jó nap volt ez számunkra. Három kiállásos stratégiát választottunk, így nem voltunk szinkronban a legtöbb autóval. A végén az utolsó safety car kicsit átrendezte a versenyt. Újabb gumik voltak rajtam, és a végén jól éreztem magam, megelőztem Checót, harcoltam Charlesszal. Mivel a McLaren kiesett a versenyből, az Alpine ma sok pontot hozott.”

    A vasárnapi események még jobban mutatnak az Alpine számára annak fényében, ami szombaton történt velük. Gyakorlatilag a hatodik-hetedik helyhez képest tíz helyet estek hátra. Alonso futama már az első körben elveszett, amikor hozzáért a csapattársához a 15-ös kanyarban, és megsérült a szárnya. Emiatt kapott is egy tíz másodperces büntetést, amiről azért megvan a véleménye.

    „A szombat olyan volt, amilyen” – tette hozzá. „Elfogadom az egyenesben történteket, de szerintem a büntetés rendkívül szigorú volt. Pontosan ugyanilyen baleset volt Portimaóban Kimi és Giovinazzi között [2021-ben – a szerk.], és nem történt semmi. Oké, vállalom a büntetést, vállalom a felelősséget. A verseny vasárnap van, bármi megtörténhet, ahogy láttuk is. Két év alatt egy hibánk volt, az szombaton volt. Két évig tisztán mentünk, néhány első körben volt némi harc, mivel mindig együtt indulunk, nagyon közel kvalifikáltunk egymáshoz. Most mindent helyrehoztunk. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból a csapatért.”

    Az Alpine dupla pontszerzésével és a McLaren dupla kiesésével a franciák előnye 19 pont az utolsó verseny előtt, ami természetesen nem behozhatatlan, de azért nem is egy kis különbség. Alonsóék célja Abu-Dhabiban is a McLarenek előtt végezni, így biztosítva a negyedik helyet.

  • Hamilton örül Russellnek, de Verstappennek odaszúrt

    Hamilton örül Russellnek, de Verstappennek odaszúrt

    Lewis Hamilton továbbra sem tudott nyerni az idén, de a Brazil Nagydíjat követően nem úgy tűnt, mintha ez nagyon bántaná. A csapattársa, George Russell élete első győzelmét szerezte, aminek Hamilton nagyon örült.

    A hétszeres világbajnoknak nem volt könnyű versenye, miután még az elején ütközött Max Verstappennel, ami miatt a hollandot büntették. Az incidens után Hamilton kissé hátrébb esett, de végül vissza tudott kapaszkodni másodiknak.

    „Először is, gratulálok George-nak” – kezdte verseny utáni nyilatkozatát. „Micsoda elképesztő teljesítményt mutatott ma. Tegnap elképesztő kvalifikációt teljesített, és igazán megérdemli. Nagyon büszke vagyok mindenkire a gyárban és itt is. Ez egy hihetetlen eredmény. Olyan keményen dolgoztunk idén, hogy megszerezzük ezt a kettős győzelmet. Nagy köszönet mindenkinek!”

    Végül a Mercedes versenyzője a tavalyi riválisával való ütközetről is szólt néhány szót: „Tudjuk, hogy van ez Max-al.”

  • Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    A Red Bull csapata látszólag kényelmes helyzetben van a szezon ezen szakaszán, hiszen mostanra már mindkét bajnoki címet simán behúzták, azonban lenne még egy olyan céljuk, amit eddig sosem sikerült elérniük. Ez az lenne, hogy az egyéni világbajnokság első két helyen zárjanak versenyzőikkel. Ehhez Sergio Pérez összetettbeli második helye kellene, ám ő még nagyon szoros versenyben van a Ferraris Charles Leclerc-rel, az utolsó verseny előtt pontegyenlőséggel állnak.

    Eleinte úgy tűnt, hogy jól alakul a mexikói számára a Brazil Nagydíj, ám a későn jövő safety car fázis a lehető legrosszabbul jött ki számára, hiszen éppen egy eléggé elhasznált közepes gumiszetten autózott. Emiatt valamennyi riválisa könnyen megelőzte, és le is hagyta. Így tett a zárkózó csapattárs, Max Verstappen is, aki a verseny elején Lewis Hamiltonnal ütközött, és ezért még büntetést is kapott. A holland mindössze néhány körrel a vége előtt előzte meg, hogy tovább üldözhesse Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban őket már nem tudta érdemben megtámadni, így a csapat a végén megkérte, hogy engedje vissza Pérezt, aki mögötte haladt, már néhány másodpercre leszakadva. A holland azonban végül ezt nem tette meg, és inkább bejött közvetlenül Alonso mögött.

    Verstappent természetesen a versenymérnöke rögtön megkérdezte, hogy mi történt, és miért nem teljesítette a kérést.

    „Már mondtam nektek legutóbb, srácok, ne kérjétek ezt még egyszer, oké? Világos? Elmondtam már az okokat, és kiállok mellettük” – kapta a választ Lambiase.

    Péreztől a történtek után rögtön bocsánatot kért a csapata, beleértve Christian Hornert is, mire ő csak annyit mondott, hogy „ez megmutatja, milyen is ő valójában”.

  • Russell: A végén Lewis nagy nyomás alá helyezett

    Russell: A végén Lewis nagy nyomás alá helyezett

    George Russell álomszerű hétvégén van túl a Brazíliában, a szombati sprint után ugyanis a vasárnapi főversenyt is behúzta, gyakorlatilag végig irányítva a futamot. A 71 körös viadal végére azonban egy kicsit aggódhatott, hiszen Lando Norris kiesése miatt jött egy safety car fázis, ezért teljesen felzárkózott mögé a csapattárs Hamilton.

    A fiatalabbik brit azért az újraindítás előtt megkérdezte, hogy versenyezhetnek-e szabadon, amire az a válasz jött, hogy tisztelettel, de igen. Komolyabb csatára azonban nem került sor, miután Russell végig tudta tartani a másodpercen kívüli távolságot a csapattárs előtt.

    „Csodálatos érzés. Hatalmas köszönet a csapatnak, hogy ezt lehetővé tették” – nyilatkozta az érzelmes pillanatokat átélő Russell. „Egy érzelmi hullámvasút volt az idei szezon. Ez a verseny nagyon kemény volt. Úgy éreztem, hogy én irányítok, de Lewis szuper gyors volt. Aztán megláttam a biztonsági autót, és azt gondoltam, hogy ez nagyon nehéz lesz. Olyan nagy nyomás alá helyezett.”

    „Nem tudok mit mondani. A levezető körön minden emlék felidéződött. Amikor anyukámmal és apukámmal elindultam a gokartozás útján, vagy a családom minden támogatása” – tette hozzá az újdonsült futamgyőztes.

  • Schumacher visszatérését látva, Alonsónak voltak kétségei

    Schumacher visszatérését látva, Alonsónak voltak kétségei

    Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-es mezőnybe, két év kihagyást követően, majd’ 40 esztendősen. A spanyol bevallotta, hogy kezdetben voltak benne kétségek, tudja-e hozni az elvárt szintet, már csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérését látva is.

    A német legenda 2006-os visszavonulását követően három évet hagyott ki, mielőtt 2010-ben visszatért volna a Mercedesszel, és az talán kijelenthető, hogy nem volt teljes mértékben régi önmaga.

    „Úgy tértem vissza a sportba, hogy nem tudtam, mennyire leszek versenyképes. Emlékszem Michaelre, aki talán nem tért vissza száz százalékosan, és Kimi Raikkönen sem volt teljesen motivált az az utolsó két-három évében. Nem tudtam biztosan megmondani, hogy elég gyors leszek-e ahhoz, hogy visszatérjek a legmagasabb szintre, de elégedett vagyok ezzel a két évvel. Ebben a szezonban gyakorlatilag száz százalékosnak láttam magam, és ez önbizalmat ad, ez jó tendencia a jövőre nézve. Mindig hálás leszek az Alpine-nak ezért a lehetőségért” – mondta Alonso az AS-nek.

    A kétszeres világbajnok azonban az év végén otthagyja a francia istállót, az Aston Martin kedvéért. Habár vannak, akik szerint az elválás nem lesz a legbékésebb, Alonso valóban kifejezte a háláját a saját csapattagjai felé, egy vacsora formájában.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Alonso már jövőre megcélozza a bajnoki címet az Aston Martinnal

    Alonso már jövőre megcélozza a bajnoki címet az Aston Martinnal

    Fernando Alonso 2023-ban az Aston Martin színeiben folytatja a pályafutását, akikkel nem is lehet más célja, csak a bajnoki cím.

    A kétszeres világbajnok az Alpine csapatától távozik, akikkel kifejezetten rossz szezont fut, leginkább a balszerencséje miatt.

    „Azt hiszem, 2022-t elnézve, jövőre óriási szerencsém lesz. Tudom, hogy Mexikóról sok szó esik, de van öt motorprobléma miatti kiesésem, sőt van négy olyan futam is, ahol akkumulátor nélkül értem célba, vagy nem indult el az autó a rajtnál, vagy elvesztettem egy kereket a boxkiállásnál. Ezek szinte mindig a futamok közepén jelentkező problémák voltak. Jelenleg mindenki előtt kellene állnom a középmezőnyben. Hasonlóan állunk, mint tavaly, a McLaren pedig visszafejlődött, ezért harcolunk a negyedik helyért. Bár ha nem a bajnoki címért harcolsz, akkor a végső helyezés nem sokat számít” – összegezte idei szezonját az összetett 9. helyén álló spanyol.

    Ehhez képest egy a bajnokságban hátrébb lévő csapathoz igazol most Alonso, de így is biztos abban, hogy a silverstone-i istállóval megelőzheti volt csapatát: „100%. Az idei év olyan, amilyen, az Aston Martinnál senki sem foglalkozik sokat az eredményekkel. Jó látni a javulást, de az Aston Martin nem azért van itt, hogy negyedik, ötödik vagy hatodik legyen a konstruktőri bajnokságban, hanem azért, hogy megnyerje a világbajnokságot, és erre fogunk törekedni 2023-ban és 2024-ben.”

  • Verstappen szerint bajban vannak

    Verstappen szerint bajban vannak

    Max Verstappen hiába vezetett a Brazil Nagydíj sprintfutamán, végül mindössze a negyedik helyen intette le a kockás zászló. A holland ugyanakkor a közepes keverékű gumikon futotta le a 24 körös versenyt, ezt a gumit rajta kívül csak Latifi választotta. A sárga oldalfalú gumikat semmikép sem érezte jónak, viszont szerinte a lágyakon sem lett volna jobb a helyzet.

    Elsőként Russell előzte meg, később pedig elment mellette Sainz és Hamilton is.

    „Nem hiszem, hogy a lágyakon magunk mögött tartottuk volna őket. Valahogy nagyon csúnyán elhasználtuk a gumikat, és egyáltalán nem volt tapadásunk” – értékelte a versenyt a világbajnok. „Az elején még viszonylag újak a gumik, és akkor nem is olyan rossz, de minél tovább haladsz, annál több tapadást veszítesz. Valahogy azok a közepes gumik sem működtek egyáltalán. Ha megnézzük Checót, közel volt Hamiltonhoz, de Lewis egyszerűen lehagyta. Tényleg kissé bajban vagyunk. El kell kezdenünk ezt elemezni.”

    Verstappennek mindenesetre az sem segített, hogy amikor Sainz bevetődött mellé a célegyenes végén, az egyes kanyarban elvitte a szárnyvéglapját is. A holland szerint ugyanakkor ez nem sokat számított a végeredmény szempontjából: „A végén, sérülés ide vagy oda, a negyedik helyen végeztem volna. Ha a mai napot nézzük, ez nem jelent sok jót. Azt hiszem, inkább hátra kell néznünk, mint előre, de mindent elemezni fogunk, és remélhetőleg egy kicsit jobban fogunk teljesíteni.”

    Verstappen számára az az egyetlen örömteli dolog, hogy Sainz motorcsere miatti öt rajthelyes büntetése miatt egyet előre lép, így közvetlenül ő kezdheti meg a versenyt a Mercedesek mögül.

  • Pourchaire lehet az Audi egyik versenyzője

    Pourchaire lehet az Audi egyik versenyzője

    A Sauber juniorversenyzője, Theo Pourchaire lehet a svájci istálló egyik pilótája, amikor azok szövetségre lépnek az Audival, 2026-tól.

    A csapatfőnök Frederic Vasseur azonban egyelőre inkább nem ígér semmit, hiszen van még mit megbeszélniük ezzel kapcsolatban.

    „Az biztos, hogy Valtteri és Zhou itt vannak a fedélzeten, és akkor ott van még Theo. De erről még egyeztetnünk kell” – mondta a jövőről.

    A még mindig csak 19 esztendős Pourchaire idén második teljes évét tölti a Formula 2-ben, ahol az összetettben második lett. Az őt támogató Sauber, mely jelenleg Alfa Romeo néven versenyez, jövőre tartalékpilótaként számol vele.

    „A tartalékpilóta szerepe sokrétű” – folytatta Vasseur. „Sok versenyző, aki ma az F1-ben tündököl, nem teljesít jobban, mint ő tenné. Ráadásul tényleg nagyon fiatal. Azt a következtetést vontuk le, hogy egy kicsit jobban kell őt struktúrálnunk, több tapasztalatot kell biztosítanunk neki, több technikai munkával – különösen az autón kívül.”

    Az már most kezd körvonalazódni, hogy milyen feladatai lesznek Pourchaire-nek jövőre: „két első szabadedzés, szezon közbeni és szezon utáni tesztek is lesznek.”

    „Ezenkívül a szimulátorban és a versenyhétvégéken is ő felel majd a fejlesztésért. Ez a program igaázn jól formálja majd, mert lesznek előzetes és utólagos eligazítások, időt tölt majd a mérnökeivel, a szerelőivel, és saját magával a felkészülés közben. Amikor 18 vagy 19 éves vagy, nem mindig könnyű helytállni az apád korabeli profikhoz képest. De én nem aggódom emiatt. Szerintem csak helyzet és a lehetőség kell hozzá.”

    Akár az F2-ben is folytathatja

    Habár korábban Pourchaire biztosra vette, hogy jövőre már nem tér vissza az F2-be, most mégis felülbírálhatja magát. Főnöke ugyanis kifejezetten fontosnak tartja, hogy a francia éles maradjon, ezért 2023-ra a japán Super Formula sorozat mellett egy újabb F2-es év is felmerülhet mint lehetőség.

    „Ha van egy jó szerződés és egy jó lehetőség, miért ne csináljam újra az F2-t?” – tette fel a kérdést Pourchaire. „19 éves vagyok, jövőre még mindig az egyik legfiatalabb versenyző leszek. Lehet, hogy a tartalékversenyzői szereppel nem fogok tudni mit kezdeni. A szimulátor jó, de nem a valóság. A fő szerepem a tartalékversenyző lesz, hogy segítsem a csapatot. Készülök a 2024-es évre. Az az álmom, hogy az F1-ben legyek, és hogy megnyerjem a világbajnokságot.”