Szerző: Czuth Csaba

  • Vasseur: Giovinazzi ülése nincs veszélyben

    Vasseur: Giovinazzi ülése nincs veszélyben

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke nagy önbizalomlöketet adott Antonio Giovinazzinak, elmondta, hogy az olasz ülése nincs veszélyben a javuló formáját elnézve.

    Giovinazzi eddig 1 (Ausztriában szerzett) ponttal áll a két Williams előtt a pontversenyben, csapattársa, Kimi Räikkönen pedig már bőven 20 egység felett jár.

    Nehezen vette fel a ritmust tehát a 2017-ben már két futamon szereplő olasz, de úgy tűnik, kezdenek egyenesbe jönni a dolgok.

    „Szerintem remek munkát végez az időmérőn” – mondta Giovinazziról a főnöke, Vasseur. „Most már pariban van Kimivel szombatonként, szóval lenyugodhatunk.”

    Emellett Vasseur azt is megígérte, hogy türelmes lesz pilótájával.

    „Nem aggódom túlzottan, hiszen hozza, amit kell. Ausztriában pontot szerzett, és lendületes volt Silverstone-ban is, ahol megint Kimi előtt volt. Nincs nyomás alatt a csapat felől és sehonnan máshonnan sem. Türelmes leszek.”

  • Alonso számára nem elég vonzó az F1, de akkor hova tovább?

    Alonso számára nem elég vonzó az F1, de akkor hova tovább?

    Fernando Alonso ismét cáfolta, hogy F1-es visszatérésén dolgozna.

    Tudjuk, hogy a tavaly év végén távozó spanyol csak egy topcsapat hívására mondana igent. Úgy összességében azonban nem vonzó számára a királykategória, nem találja meg benne a kellő kihívásokat.

    „Az elmúlt években amit képes volt kínálni nekem, az nem elég” – mondta a száguldó cirkuszról Alonso egy spanyol lapnak. „Az F1 kivételes volt számomra, de ma már nem lelem meg benne azokat a kihívásokat, melyekre szükségem van.”

    A hamarosan 38-at betöltő kétszeres világbajnok hozzátette, hogy nem otthon ücsörög várva egy csapat hívását.

    „Mindig megválasztottam, mikor, hol és milyen szériában akarok versenyezni attól függően, mi tesz boldoggá. Tudom, mit csinálok. Nem szándékosan hagyok nyitva ajtókat magam mögött azzal a reménnyel, hogy valaki hívni fog. Az alapján döntök, mi tesz boldoggá.”

    Az nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy Alonsónak pontos tervei vannak 2020-ra, vagy legalábbis ezeket nem kürtöli világgá. Mindenesetre a Dakaron biztosan nem indul jövőre.

    „Vonzó verseny, de nem esik egybe az én stílusommal. Sosem versenyeztem még terepen, és most hirtelen elszánni magam, hogy megyek a világ legkeményebb rallyversenyére, kissé extrém lenne.”

    A NASCAR lehet még opció, mert egyesek szerint a Toyota biztosítana neki helyet. Rop Leupen, a Toyota motorsportprogramjának vezetője viszont nyilatkozott az El Mundo Deportivo hasábjain: „Idén nem. De Fernando megy-e? Sosem lehet tudni.”

  • Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Nico Rosberg, aki már egyszer legyőzte Lewis Hamiltont, azt tanácsolja a brit mostani legnagyobb riválisának, hogy keményebben kell dolgoznia, ha győzni akar.

    A 2016-os világbajnok, aki nemrég bevallotta, mentális tréningekre is járt a siker érdekében, most Valtteri Bottasnak próbál tanácsokat adni, hogyan tudna megbirkózni csapattársával, Hamiltonnal.

    „Ha az én esetemet nézzük, Lewisban sokkal nagyobb a nyers tehetség” – magyarázta a német. „Ő a legtehetségesebb pilóta az F1 történetében Ayrton Sennával karöltve. Így tehát egyféleképp lehet legyőzni: borzasztó mennyiségű munkával. Valtterinek ugyanezt kell tennie. Látható, hogy nagyon keményen dolgozik és elszánt. Ez nagy erőssége. Tavaly nehéz időszakon ment keresztül, de idén nagyokat lépett előre. Ez az apró részletekben rejlik. Még a szakállával kapcsolatos figyelem is fontos volt.”

    Rosberg szerint még a személyiséged is meg kell változtatnod, erősítened kell azt.

    „Nehéz volt, mert én nem ilyen vagyok természetszerűen. Egy kedves srác vagyok, mint ahogy szerintem Valtteri is. Nagyon nehéz, hogy ezen változtass. Télen két órányi pszichológiai és filozófiai tréninget vettem minden másnap. Azelőtt évekig ugyanazt csináltam, az utolsó évemet viszont nagyon megnyomtam.”

  • Doornbos Vettel silverstone-i esetéről: Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnokkal megtörténhet

    Doornbos Vettel silverstone-i esetéről: Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnokkal megtörténhet

    Robert Doornbos, korábbi F1-es pilóta furcsának találja, hogy megtörténhet az egy négyszeres világbajnokkal, mint ami Sebastian Vettellel megtörtént Silverstone-ban.

    A Ferrari németje Max Verstappent ütötte ki a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, amiért büntetést is kapott végül.

    A holland ex-F1-es, Doornbos véleményt nyilvánított az esetről a Ziggo Sportnak: „Vettel csak ficánkolt. Ez a hétvége eléggé zűrös volt számára. Ezt a Max-el való incidense is alátámasztja. Ezt a helyzetet szimplán rosszul mérte fel. Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnok szintjén lévő pilótával megtörténhet.”

    Doornbos szerint az ütközés egy klasszikus eset volt.

    „Ez egy klasszikus szituáció. Látható, hogy a megelőzött hibázott. A védekező defenzív ívet választott, ilyenkor mellé kell menni. Vettel nem tudott viszont dönteni, csak későn, és teljesen felöklelte a Red Bullt.”

  • Häkkinen szerint a versenybírák engedékenyebbek lettek

    Häkkinen szerint a versenybírák engedékenyebbek lettek

    Mika Häkkinen nagyon élvezte Max Verstappen és Charles Leclerc csatáját a hétvégi Brit Nagydíjon. A látványos verseny szerinte annak köszönhető, hogy a stewardok lazábbak voltak a döntések meghozatalakor.

    Nem csak a finnek kétszeres világbajnoka, hanem sokan mások is ezen a véleményen vannak, például Christian Horner. Az új versenyigazgató, Michael Masi volt az, aki nem értett egyet.

    „A fiatal generáció elképesztőt produkált Silverstone-ban: Max Verstappen és Charles Leclerc csatázott a 3. helyért. Ismét kemény csata volt, de ezúttal hagytak egymásnak helyet, és figyeltek egymásra. A nagy port kavaró kanadai eset után a Forma-1-es stewardok hozzáállása lazult, emiatt pedig versenyezhettek a pilóták. Egy ponton Max le is hajtott a pályáról, de akkor sem adtak büntetést. Charles tanult az ausztriai esetből, amikor Maxnak sikerült megelőznie.”

    „Maxnek viszont minden oka megvolt arra, hogy dühös legyen, amikor Vettel kilökte. Nagyon meglepett, hogy mindketten tudták folytatni, sőt Max 5. lett Gasly mögött.”

  • Gasly eddigi legjobb hétvégéjén van túl

    Gasly eddigi legjobb hétvégéjén van túl

    Pierre Gasly formája felfelé ívelni látszik, miután a Brit Nagydíjon egy szolid kvalifikáció után a versenyen is remekül vezetett, ami végül egy 4. helyet ért neki.

    A francia felett egyre sűrűsödtek a sötét felhők, Helmut Marko is kijelentette, hogy itt az idő mutatni valamit. Ez sikerült is, Gasly eddigi legjobb Red Bullos hétvégéjén.

    „Idén eddig ez a legjobb hétvégém, szóval elégedettek lehetünk. Sok dolog történt Ausztria óta, számos találkozó a csapattal, ahol az egész hétvégét kielemeztük, és azt is, hogy lehetne javulni. Szerintem sok dolog játszott ebben közre, nem egy nagy változásról van itt szó. Sok kis dolog tette lehetővé azt, hogy hozzam a maximumot. Még mindig nem tökéletes, de szerintem minden téren komoly előrelépés történt. Még kell valamit találni, hogy meglegyen a dobogó, de így is erős volt az egész hétvége.”

    Gasly végig lőtávolon belül volt a Ferrarikhoz és csapattársához képest, néha csatákba is került velük. Élvezte, de sajnálja, hogy nem lett meg a top 3.

    „Nagyon izgalmas verseny volt, a Ferrarikkal volt néhány jó csatám. Az év legjobb eredménye ez, mégis kicsit csalódott vagyok, mert a dobogó nem volt messze, és nagyon jó lett volna odaérni.”

  • Rosberg: Kimi többre vihette volna, ha keményebben dolgozik

    Rosberg: Kimi többre vihette volna, ha keményebben dolgozik

    Nico Rosberg úgy gondolja, Kimi Räikkönen több sikert érhetett volna el, ha keményebben dolgozik, de ezt nem kritikának szánja.

    A finn pilóta 2001-ben valósággal berobbant az F1-be, sokakat elkápráztatott a tehetségével, második évében pedig már a McLarenben találta magát a visszavonuló Mika Hakkinen helyén. Most, majd két évtizeddel később Räikkönen neve mellett egy bajnoki cím és 21 futamgyőzelem áll, na de sokak szerint ezek a számok lehetnének nagyobbak.

    „Mondhatnánk, hogy Kimi többet is elérhetett volna, ha keményebben dolgozik” – mondta Rosberg az Ilta Sanomat hasábjain. „Viszont ő önmagát adja. Nincs rossz vagy jó út. Senki nem mondhatja, hogy mindenkinek őrült módjára kell dolgoznia. Azt csinál, amit akar, és ami jól esik neki. Ezt el kell fogadni. Én nem így álltam hozzá ehhez a sporthoz. Fontos volt számomra, hogy olyan keményen dolgozzak, amennyire csak tudok.”

  • Hamilton édesapja a visszatérésre buzdítja Alonsót

    Hamilton édesapja a visszatérésre buzdítja Alonsót

    Lewis Hamilton édesapja azt szeretné, ha Fernando Alonso visszatérne a Forma-1-be.

    Anthony Hamilton még menedzserként egyengette Lewis útját 2007-ben, amikor a ma már ötszörös bajnok pilóta debütált Fernando Alonso csapattársaként. Elég balhés évük volt, Alonso az idény végén távozott is. Az idősebbik Hamilton most mégis úgy gondolja, a spanyolnak vissza kellene térnie az F1-be.

    „Fernando túl hamar vonult vissza, habár megértem, miért tette” – nyilatkozta a Movistarnak. „Ha visszatérne, az fantasztikus lenne. Szükségünk van ebben a sportban egy olyan pilótára, mint ő.”

    Csakhogy Alonso kizárólag topcsapatokhoz térne vissza. A Red Bullhoz biztosan nem megy, a Ferrarinál nincs hely, a Mercedesnél ott van Hamilton, ráadásul Bottas idén jobban teljesít, de még Ocon is ott toporog, hogy mikor kap már ülést.

  • Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Nico Rosberg felfedte, mekkora hatással volt az életére a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatája 2016-ban.

    A világbajnok német pilóta a sikere érdekében terápiára kellett járjon, hogy meg tudjon birkózni a nyomással. Végül ugye sikerrel járt, de talán ez is közrejátszott abban, hogy célja elérése után bejelentette visszavonulását.

    „Minden második nap két órányi mentális tréning” – árulta el a Reutersnek Rosberg. „Nagy folyamat volt, és ez volt az egyik oka, hogy világbajnok lettem. Az életem összes másodpercét arra tettem fel, hogy nyerjem meg a következő versenyt és világbajnokká váljak. Lewis arra sarkallt, hogy jobb legyek annál, mint amit valaha is el tudtam magamról képzelni, mert ő minden idők legjobbja, vagy legalábbis afelé halad, hogy az legyen. Tehát ha le akarod győzni, nyilván minden bele kell adnod. Csak így lehet nyerni.”

    Ez az egész bajnoki hajsza nem csak magára Rosbergre, hanem a családjára is hatással volt.

    „Ez az F1 nehézsége. A feleségedre, anyukádra, és apukádra is hatással van. Nem úgy megy ez, hogy hazamész, és kész. Mindenkire hat, ezért ilyen intenzív. A szenvedést és az örömöt egyaránt hazaviszed. Ez sosem áll meg.”

  • Verstappen a pole pozícióért harcolt volna, ha nincs turbógondja

    Verstappen a pole pozícióért harcolt volna, ha nincs turbógondja

    Max Verstappen elárulta, hogy a Brit Nagydíj időmérőjén nem alakult minden tökéletesen számára: a turbójával akadtak gondok, és ha ez nincs, úgy érzi, akár a pole is meglehetett volna.

    „Jók voltak a beállításaink, viszont egész nap kihagyott a turbó, a lassú kanyarokban nem engedelmeskedett” – mondta a holland az MBC-nek az időmérő után. „Ha megnézed a köridőket, és ilyen közel vagy a polehoz, az elég keserédes tud lenni. Ezek a problémák azt mondanám, hogy másfél-két tizedet jelentettek, e nélkül tehát harcolhattam volna a rajtelsőségért. Valamilyen szinten viszont így is boldog vagyok, mert az időmérő előtt nem voltam boldog. Egész hétvégén szenvedtem az egyensúllyal.”

    Az időmérőre aztán végül sikerült megtalálni a megfelelő balanszot. Verstappen arra számít, hogy a futamon jobbak lesznek.

    „Úgy tűnik, megtaláltuk a megfelelő szárnyállást az egyenesekre. Általában még jobban megyünk a versenyen, és az időmérőn talált jó egyensúllyal elég magabiztos vagyok. A stratégia nagyon fontos lesz, mert a gumikat nagyon igénybe veszi ez a pálya. Én padlógázzal fogom nyomni, és remélhetőleg csatázunk egy jót.”