Szerző: Czuth Csaba

  • Grosjean célja, hogy a Haasnál maradjon

    Grosjean célja, hogy a Haasnál maradjon

    Romain Grosjean tisztában van vele, hogy ha nem teljesít, távozhat a Haas Forma-1-es csapatától jövőre.

    Az amerikai istálló szezonja rémálomszerűen alakul, nincs meg a tempójuk, a két versenyzőjük a legutóbbi futamon összeütközött, de ha ez még nem lenne elég, a főszponzoruk körül is áll a bál. Grosjean mindazonáltal maradni szeretne.

    „A legfontosabb cél a Haasnál maradni” – jelentette ki az RMC Sport hasábjain. „A másik megoldás, hogy találok egy másik erős csapatot, de szerintem a Haas a prioritás. Elégedett vagyok az itt végzett munkámmal. Nem tévedtem akkor sem, amikor azt mondtam, hogy a régebbi verziójú autó jobb, mint a mostani.”

    Voltak olyan pletykák, melyek szerint a Formula E-be igazol, de az tény, hogy célja az F1-ben maradás, és a motorsport csúcsán való versenyzés.

  • Verstappen faragna a lemaradásukból a Mercedeshez képest

    Verstappen faragna a lemaradásukból a Mercedeshez képest

    Max Verstappen az idei év hátralévő részére egy célt fogalmazott meg: zárkózni a Mercedesre.

    A Red Bull kicsit beragadt az idei szezon startjánál, összesen két dobogójuk volt Verstappen révén az első nyolc futamon. Ráadásul a csapat újonca, Pierre Gasly is nehezen találta meg a közös hangot az autóval.

    Ausztriába azonban új első szárnnyal érkeztek, valamint a Honda is igyekezett mindent kisajtolni a motorból. Ekkor jött a fordulópont, Verstappen csapata hazai pályáján elképesztő győzelmet aratott. Silverstone-ban is jól mentek, Verstappen valószínűleg 2. lett volna, ha nem lökik ki, és Pierre Gasly is magára találni látszott, hiszen tudta tartani a lépést a Ferrarikkal, és idei legjobb eredményét érte el egy 4. hellyel.

    Verstappentől megkérdezték, mi a céljuk a szezon megmaradó részére: „Faragni a Mercedes előnyéből. Ez a legnagyobb cél. Nyerni akarunk, tehát ez a legnagyobb kihívás előttünk. Egyre közelebb kerülünk, de ez még nem elég. Ezzel tisztában vagyunk, és azon leszünk, hogy ez változzék.”

    „A nap végén, ha az eredményeket tekintjük, a 2. hely mindig jobb a 3-nál, de azért vagyunk itt, hogy győzzünk. Természetesen a Ferrari előtt akarunk lenni, ugyanakkor ott akarunk lenni a Mercedes közelében. Jelenleg igyekszünk a legtöbbet kihozni a motorból. Emellett szeretnénk azokból a dolgokból tanulni, melyeket a szezon elején rosszul, vagy nem olyan jól csináltunk, mint a Mercedes és a Ferrari. Jövőre aztán remélhetőleg már folyamatos harcban leszünk a győzelmekért.”

  • Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Charles Leclerc nagyon várja, hogy ismét csatázhasson Max Verstappennel, miután az előző két versenyen igazán emlékezetes kerék a kerék elleni küzdelmet produkáltak.

    Először Ausztriában csaptak össze, méghozzá a győzelemért, és Max Verstappen kerekedett felül igen kemény versenyzéssel. Jöhetett utána Silverstone-ban a visszavágó, ahol végül Charles Leclerc végzett előrébb igen hosszú csatározás után, igaz ebbe Vettel is beleszólt, mert kilökte Verstappent.

    Ezeket kétség kívül imádták a rajongók, de Leclerc is várja a következő meccseket.

    A BBC azon kérdésére, hogy szerinte válhat-e az F1 következő nagy rivalizálásává az övék Verstappennel, így válaszolt: „Nagyon remélem. Remek csatákat vívtunk már gokarttal is, ami bár nem mindig ért véget túl jól, jó móka volt. És alig várom, hogy még többet küzdjünk. Végül is, a karrierünk nagy részében együtt versenyeztünk, szóval mulatságos, hogy az F1-ben is egymásra találtunk.”

    Leclerc nagyon szeretne világbajnok lenni, de tudja, hogy még nem szaladhatunk ennyire előre, mert az első győzelmére vár.

    „Nos, remélhetőleg az első győzelem nagyon hamar összejön. És aztán még sok követi. De most az első diadal a célom, megpróbálom kihasználni a lehetőséget, amint adódik egy. Arról álmodtam gyerekként, hogy bajnok leszek. Most végre egy olyan csapatban vagyok, ahol ez realitás lehet. Tovább kell dolgoznunk, és remélhetőleg ez egy nap valóra is válik.”

  • A Renault nincs elköteleződve az F1 iránt 2020 utánra

    A Renault nincs elköteleződve az F1 iránt 2020 utánra

    A Renault jövője a McLaren partnereként még kérdéses.

    Lehetett hallani pletykákat, hogy a McLaren visszaválthat Mercedes motorokra 2021-től, a Williamsnek pedig újra a Renault szállíthat motort. Ezt mindkét brit csapat cáfolta. Claire Williams azt mondta az Auto Motor und Sportnak, hogy „sosem beszéltek a Renault-val”. Egy McLarenes szóvivő pedig elmondta, elégedettek a franciákkal.

    A Renault viszont egészen eltérő választ adott. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul elárulta, hogy még nincsenek is elköteleződve a Forma-1 mellett 2020 után. Állítólag nem tetszik nekik, hogy a Liberty Media a Ferrari-Red Bull-Mercedes hármasnak engedményeket adott a 2021-es szabályok tárgyalása során.

    „A szerződésünk a McLarennel 2020 végéig szól” – válaszolta Abiteboul a McLarennel való együttműködésről szóló kérdésre. „Jó partnerek, még ha most előttünk is járnak. Először is azonban az a kérdés, hogy mi lesz a Forma-1-el 2020 után. Aztán majd meglátjuk.”

  • Újabb neves szakember térhet vissza a Ferrarihoz

    Újabb neves szakember térhet vissza a Ferrarihoz

    A legfrissebb pletykák szerint Simone Resta után – akinek érkezése már biztosra vehető – újabb szakember térhet vissza a Ferrarihoz.

    Az Auto Bild értesülései szerint Aldo Costa, aki már a Schumacher korszakban is szolgálta az olaszokat, 2011-es távozása után visszatérhet a Scuderiához.

    Az olasz szakember a Mercedesnél dolgozik jelenleg, tavaly év végéig a technikai igazgató posztján tevékenykedett, idéntől azonban már műszaki tanácsadó. A Mercedes indoklása szerint azért helyezték át, hogy több időt tölthessen családjával Olaszországban.

  • Mansell: A mai versenyzők nem tudják, milyen egy igazi F1-es autót vezetni

    Mansell: A mai versenyzők nem tudják, milyen egy igazi F1-es autót vezetni

    1992 világbajnoka, Nigel Mansell úgy érzi, a mai pilóták már nem értik meg, milyen érzés egy igazi Forma-1-es autót vezetni az ő idejükből.

    Nem egy versenyzőtől hallottuk már mostanában, hogy az autók manapság túl nehezek, és ezen változtatni kéne. Mansell maga úgy gondolja, hogy legyen bármi, az F1 már sosem lesz olyan, mint régen volt, nem lesz egyszerre „félelmetes és felvillanyozó”.

    „Azokat a turbómotoros autókat vezetni a legfelvilanyozóbb és egyszerre legfélelmetesebb dolog az életben” – magyarázta a brit legenda. „A Williams FW11B-hez pedig semmi az égvilágon nem fogható. A Forma-1 viszont sosem lesz újra ilyen. A mai pilóták tényleg nem fogják megtapasztalni. Az időmérőkön még az 1500 lóerőt is elértük. Állítólag a BMW még többet is. És amikor kipörögtek a kerekek hatodik fokozatban, 280-nál… Ezeket nem lehet szavakba önteni. Minden egyes kanyarba beérkezve az autó szó szerint meg akart ölni.”

  • Button szerint Hamiton Ferrarihoz igazolása karrierje végét jelentené

    Button szerint Hamiton Ferrarihoz igazolása karrierje végét jelentené

    Jenson Button figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogyha engedne a vörösök csábításának, azzal véget vetne Forma-1-es pályafutásának.

    A brit 2013-ban igazolt át a Mercedeshez a McLarentől, ahol korábban egy címet nyert 2008-ban. A németeknél ezt még néggyel megnövelte, de idén jó úton halad, hogy behúzza az ötödiket jelenlegi csapatával, ami hat bajnoki címet jelentene összesen.

    A sok siker után sokakban felmerült, hogy Hamilton válthat, új kihívás után kutatva. Ekkor került szóba a Ferrari. Ez azonban nem mindenki szerint jó ötlet, Jenson Button, Hamilton korábbi csapattársa például kifejezetten ellenzi ezt.

    „Biztosan minden versenyző akar a Ferrarinál versenyezni” – jelentette ki Button az AutoBildnek. „Viszont egyik pilóta sem cserélne le egy győztes csapatot egy kevésbé versenyképesre. Nagyon bátor és szokatlan lépés lenne, ha a Ferrarihoz igazolna.”

    Honfitársa szerint Hamilton könnyedén megdöntené Schumacher rekordjait, ha karrierje végéig a Mercedesnél marad.

    „Lewis tíz címet is nyerhet, ha marad a Mercedesnél” – tette hozzá Button. „Ha viszont átmegy a Ferrarihoz, az a pályafutása végét is jelentheti.”

  • Verstappen: Vettel nem felejtett el vezetni

    Verstappen: Vettel nem felejtett el vezetni

    Max Verstappen megvédte a mostanában elég nehéz időszakot élő Sebastian Vettelt. A holland tudja, hogy Vettel nem felejtett el vezetni.

    A németek négyszeres világbajnoka idén többször is hibázott: Bahreinben megpördült, legutóbb Silverstoneban pedig pont Max Verstappent lökte ki. Győzelme még nincs, habár Kanadában eléggé vitás körülmények között vették el tőle az elsőséget egy ötmásodperces büntetéssel. Ezenkívül kapott egy sikerre éhes, nagyon gyors csapattársat Charles Leclerc személyében. Folyamatosan pletykákat szőnek arról, hogy visszavonulhat, lecserélhetik, csapatot válthat.

    Mindazonáltal Max Verstappen, akit múlt hétvégén kilökött a Brit Nagydíjon, megvédte őt.

    „Seb egy nagyon intelligens, érzékeny és együttérző pilóta” – mondta Verstappen az Auto Bildnek. „A Red Bullnál nem hibázott, és most sem felejtett el vezetni.”

    A holland még feltett egy költői kérdést: „Ezek a dolgok miért mindig a Ferrarinál történnek?”

  • Ricciardo nem bánja a csapatváltást: A Red Bull öt éve ugyanazt csinálja

    Ricciardo nem bánja a csapatváltást: A Red Bull öt éve ugyanazt csinálja

    Daniel Ricciardo arra utalt, hogy korábbi csapata, a Red Bull nem fejlődött, mióta 2014-ben csatlakozott hozzájuk.

    Az ausztrál a 2013 végén visszavonuló honfitársa, Mark Webber helyére érkezett a bikásokhoz. Első szezonjában nem okozott csalódást: 3 győzelmet szerzett. Nem volt bajnoki esélyes, mint ahogy egyik Red Bullos évében sem. Azóta évente maximum egy-két elsőség jött neki össze.

    A Formula1.de szakportálnak a következőt nyilatkozta: „Az emberek gyakran odaállítanak hozzám, és ezt mondják: Nézd meg Max-et, ott van a dobogón, te meg a közelébe sem kerülsz. De igazából tudják, mi ez? Nem akarok beleszállni a Red Bullba, de pontosan ugyanazt csinálják már öt éve.”

    „Tavaly ilyenkor a Red Bull már három győzelmet számlált, most egyet, amit nemrég szereztek [Ausztriában Max Verstappen révén]. Nem lennék tehát jobb helyzetben, ha maradtam volna náluk. Úgy vélem, ha nem Mercedest vezetsz, sosem lehetsz teljességgel elégedett, mert a Mercedes dominál. Egyáltalán nem bánom, hogy a Renault-hoz igazoltam. Az eredmények még nem túl jók, de elégedett vagyok a csapattal és örülök annak, amit látok. És a legfontosabb, hogy elégedett vagyok magammal, és azzal, amit csinálok, amit megpróbálok felépíteni a mérnökökkel.”

  • Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg arra számít, hogy a Lando Norris-Carlos Sainz alkotta McLaren duó barátsága egy ponton tönkremehet.

    Nagyon tehetséges és szórakoztató párosa ők a mezőnynek, és tényleg jóban vannak, elég csak a közös FIFA-zásokra gondolni. Nem a külvilágnak fenntartott látszat ez, ezt Norris is megerősítette.

    „Azt hiszem sok olyan látni a tv-ben, hogy a csapattársak elnevetgélnek egymással, majd a színfalak mögött mégis szinte utálják egymást. Mi ugyanakkor jó barátok vagyunk. Jól kijövünk, jól érezzük magunkat. Nem tudom, neki mindig ilyenek voltak-e a csapattársai, de nekem biztosan ilyen kapcsolatom volt minden csapattársammal, az esetek 99% százalékában.”

    Sainz úgy gondolja, ha jóban vannak, azzal a csapatot és egyúttal saját magukat is segítik: „A pályán kívül szerintem nincs értelme önzőnek lenni. Úgy gondolom, Lando és én is rájöttünk, hogy a saját érdekünkben fent kell tartani ezt a kapcsolatot, amíg remélhetőleg vissza nem térünk a csúcsra. Aztán majd meglátjuk.”

    Mindenestre Nico Rosberg nincs meggyőzve, hogy megmarad kettejük jó kapcsolata. Ha a tét nagyobb lesz – vagyis a McLaren előrébb kerül a mezőnyben –, lehet feszültség Norris és Sainz között. Ne feledjük, Rosberg is volt ilyen helyzetben: jó barátok voltak Lewis Hamiltonnal már gyerekkoruk óta egészen addig, amíg nem kezdtek el harcolni a bajnoki címért a Mercedesnél.

    „A 10. helyért harcolnak. Ha a bajnoki cím lenne a tét, gyorsan változna a helyzet. Jegyezzék meg, amit mondok. Nem lehettek barátok. Maximum akkor, ha van egyértelműen egy elsőszámú és másodszámú pilóta. Ha le akarjátok győzni egymást, nem lehettek barátok. Az egód mindennél fontosabb, és a politikai játszmák is nagy faktort jelentenek csapaton belül. A vb címért harcolsz, és ekkora a tét, az sajnos fontosabbá válik, mint a barátság.”