Szerző: Czuth Csaba

  • Strollnak tetszenek a középmezőny csatái: Sokkal kiszámíthatatlanabbak, mint 2017-ben

    Strollnak tetszenek a középmezőny csatái: Sokkal kiszámíthatatlanabbak, mint 2017-ben

    A Mercedes hosszú évek óta dominál a Forma-1-ben, 2014 óta minden évben övék lett mindkét bajnokság. Ha azonban egy kicsit hátrébb tekintünk a mezőnyben, már más a helyzet. A középmezőny sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb.

    Erről beszélt Lance Stroll is. A kanadai elmondta, hogy gyakorlatilag mindenkinek van esélye pontot szerezni a mezőnyben, és ez tartja életben a sportot.

    „Korábban lehetett pontosan tudni, ki fog pontot szerezni” – magyarázta. „Most azonban már minden év egyedi. Ha a ma Forma-1-ét hasonlítod a két évvel ezelőttiéhez, sokkal több csatát fogsz látni a középmezőnyben most, mint akkor. Abban az időben érkeztem a sportba, és a csapatok közti különbségek nagyobbak voltak. Egy adott hétvége előtt nagyjából tudtuk, hol állunk a többiekhez képest. De még mindig vannak bizonyos hétvégék, amikor majdnem garantált, hogy lesz pontod.”

    Stroll szerint fontos a szurkolóknak, hogy valahol legalább van szoros verseny: „A 2019-es mezőny sokkal szorosabb, a csapatok közelebb vannak egymáshoz. Ez csak jó a Forma-1-nek.”

  • Magnussen gyári munkásként is dolgozott néhány hónapig az F1 előtt

    Magnussen gyári munkásként is dolgozott néhány hónapig az F1 előtt

    Kevin Magnussen nem mindennapi utat járt be, mire eljutott a Forma-1-ig. Erről mesélt a Haas pilótája az AMUS-nak egy interjúban.

    Fiatalkorában a dán versenyző pénz híján volt, valahonnan pedig kellett szereznie, ha folytatni akarta a versenyzést. Így egy gyárban kötött ki, ahol szerzett egy kis pénzt, majd folytatta útját a királykategória felé.

    „Igen, elkezdtem ott rendesen dolgozni.” – mesélte Magnussen. „Ezután még nagyobbra értékeltem a motorsportot. És megtanultam, hogy semmi baj nincs a gyári munkával. Akármi a hivatásod, tudod élvezni, ha szereted, amit csinálsz. Én a motorsportot imádtam. Természetesen akkor nagyon szomorú voltam, hogy nem tudtam folytatni a versenyzést. Szerencsére azonban ez csak 3-4 hónapig tartott. Jött egy dán szponzor, akik adtak egy helyet a European Formula Renault 2.0-ban. Az álmom tovább élt. Aztán felvettek a McLaren junior csapatába. A többi pedig már jött.”

  • Perez dobogókat akar 2021-ben, másképp otthagyja a Forma-1-et

    Perez dobogókat akar 2021-ben, másképp otthagyja a Forma-1-et

    Mostanra már a mezőny legtapasztaltabbjai közé tartozó Sergio Perez nem a három topcsat egyikénél vezet, így gyakorlatilag semmi esélye nincs dobogóra állni. A 29 éves mexikói azt szeretné, hogy ez a 2021-es szabályváltozások alkalmával változzon.

    A Racing Point versenyzője ugyan állt már dobogón ebben az érában többször is, de erőből ez sosem sikerült, csak ha a körülmények a kezére játszottak.

    „Sosem lehet tudni, mi minden történhet meg a Forma-1-ben” – mondta Perez a Racernek. „Természetesen tudom, hogy nem leszek már itt túl sokáig, biztos kevesebb év áll előttem, mint amennyit már lehúztam itt az F1-ben. Itt vagyok már egy ideje. Szóval nem lehet tudni, de azt mondtam magamnak, hogyha 2021-ben nem leszek harcban a dobogókért, vagy nem lesz meg rá a lehetőségem, nem leszek itt többé.”

  • Barrichello nem áll le: ausztrál együléses sorozatban folytatja

    Barrichello nem áll le: ausztrál együléses sorozatban folytatja

    A Ferrari korábbi Forma-1-es pilótája, Rubens Barrichello az ausztrál, S5000 névre hallgató együléses sorozatba igazolt.

    A 11-szeres futamgyőztes 2012 óta a brazil stock car bajnokságban versenyzett, mielőtt visszaváltott volna formaautóra. Az S5000 bajnokság szeptemberben rajtol, az autókat pedig egyébiránt V8-as motor hajtja majd.

    „Annyi ausztrál F1-es verseny után izgatottan várom, hogy visszatérjek ide Melbourne-be az S5000 első versenyére. AZ S5000 koncepciója nagyon érdekes, az autót vezetni úgy tűnik elég nagy kihívás lesz, várom már. Nagyszerű, hogy újra lesz egy komoly nyitott-kerekes széria Ausztráliában. Már hallom is az ötliteres dübörgő V8-ast az autó hátuljában.”

  • A Honda köszöni a Toro Rossónak, hogy feláldozták a tavalyi évüket

    A Honda köszöni a Toro Rossónak, hogy feláldozták a tavalyi évüket

    A Honda F1-es projektjének vezetője, Masashi Yamamoto úgy gondolja, a Toro Rosso jutalma volt a hockenheim-i dobogó, amiért a 2018-as évben annyit segítettek nekik.

    Daniil Kvyat a 3. helyével a Toro Rosso második dobogós helyezését szerezte a Forma-1-ben a Német Nagydíjon. A Honda nagyon örült ennek.

    „Kvyat 3. helye nagyon nagy dolog számunkra, mert tavaly együtt fejlődtünk, és néha kicsit szenvedtünk is” – nyilatkozta a Honda első embere, Yamamoto a kisbikákról. „Nagy erőfeszítéseket tettünk a fejlődésért a Toro Rossóval. Ez csak a második [dobogó] volt nekik, Vettel győzelme óta [a 2008-as Olasz Nagydíjról]. Nagy pillanat volt, nagyon örülünk, hogy ezt együtt érhettük el. Beszéltem Franz Tosttal tavaly, hogy az idei szezonra fókuszáljunk, mert félévtől már tudtuk, hogy a Red Bullnak is mi szállítunk motort majd idéntől. Megbeszéltük, hogy számos dolgot kipróbálhatunk az év során. Szóval köszönjük nekik az együttműködést, és örülünk, hogy a dobogón lehettünk velük.”

  • Sao Paulo kormányzója megerősítette, az F1 nem távozik Interlagosból

    Sao Paulo kormányzója megerősítette, az F1 nem távozik Interlagosból

    Hiába a lejáró szerződés, és a versenyt rendezni akaró Rio de Janeiro, a Forma-1-es Brazil Nagydíj helyszíne továbbra is Interlagos marad, legalábbis Sao Paulo kormányzójának állítása szerint.

    Brazília új elnöke, Jair Bolsonaro felvetése volt, hogy a száguldó cirkusz költözzön Rióba, legalábbis a külvárosába, ahová motorsport komplexumot építtetne. Korábban azt is mondta, hogy már 2020-tól ott lesz a verseny, azonban arra az évre még Interlagosszal van szerződése a Forma-1-nek, de ezutánra már nincs.

    Mindenesetre a legújabb fejlemény ezzel kapcsolatban az, hogy Joao Doria, Sao Paulo kormányzója mindenkit biztosított arról, hogy a nagydíj marad Interlagosban.

    „A Forma-1 nem fogja elhagyni Sao Paulót. Biztos, hogy folytatni fogjuk. Rio nagyon szerette volna az F1-et, de nem fog elmenni innen. Nem engedjük meg, hogy elmenjen. Megegyeztünk pár dologban a Libertyvel, szóval lesz folytatás Sao Pauloban.”

  • A Red Bull először Alonsót akarta Gasly helyére?

    A Red Bull először Alonsót akarta Gasly helyére?

    A Mundo Deprotivo névre hallgató spanyol lap arról tudósított, hogy a gyengélkedő Pierre Gasly helyére eredetileg Fernando Alonsót nézte ki a Red Bull.

    Hiába tette egyértelművé Alonso, hogy nem tér vissza az F1-be, újabb és újabb pletykák jelennek meg róla. Az összes közül, talán ez kelthette volna a legnagyobb szenzációt, ha valóra válik.

    A Mundo Deportivo emellett azt is lehozta, hogy a Red Bull már az Osztrák Nagydíj után is komolyan fontolgatta Gasly leváltását. Ezt végül ugye most, a nyári szünetben tették meg, pár napja érkezett a bejelentés. A befutó az újonc Alexander Albon lett, aki Spában debütál majd a bikások nagycsapatánál.

  • Symonds: Russell a jövő világbajnoka

    Symonds: Russell a jövő világbajnoka

    George Russell sokakat elkápráztatott az alsóbb osztályokban, Forma-1-es újonc évében azonban nem tud kitűnni egy Williamsben ülve. Ennek ellenére Pat Symonds úgy véli, a jövő világbajnoka lehet a britből. Ezek nem kis szavak egy olyan szakembertől, aki korábban olyanokkal dolgozott együtt, mint Michael Schumacher, vagy Fernando Alonso.

    Symondstól azt kérdezték, ki érhet fel szerinte a Forma-1 csúcsára.

    „Elég szokatlan válasz lesz ez” – felelte. „George Russell lenyűgözött a Forma-2-ben. Láttam, hogy nagyon jól versenyez különböző körülmények között: a versenyt vezetve és kontrollálva, a forgalmon keresztüljőve, esőben, szárazon. Ha rosszul sültek el a dolgok, nem riadt vissza. Az az érzésem, hogy érdemes rá figyelni.”

  • Kubicával elégedett a főnöke és a szponzora is

    Kubicával elégedett a főnöke és a szponzora is

    A 8 év után Forma-1-be visszatérő Robert Kubica eddig rendszeresen kikap csapattársától, George Russelltől, mindezek ellenére elégedettek vele.

    A Williams csapat főnöke, Claire Williams ezt mondta lengyel pilótájáról: „Szükségünk volt egy olyan technikailag intelligens pilótára, mint Robert. Nincs könnyű szezonja, de sem Robert, sem George nem tudja megmutatni ebben az autóban, mire képes. Mindazonáltal Robert mindent úgy csinál, amire számítottam.”

    A szponzor, amelyet Kubica hozott a Williamshez, szintén elégedett.

    „Robert jól küzd” – mondta a PKN Orlen főnöke, Daniel Obajtek a Polskie rádiónak. „Lengyel, és támogatni akarjuk.”

  • Brown és Alonso Monzában beszélik majd át a 2020-as terveket

    Brown és Alonso Monzában beszélik majd át a 2020-as terveket

    Fernando Alonso és Zak Brown a monzai Olasz Nagydíjon beszélik majd át jövő évi közös terveiket.

    Egyelőre nem tudni, Alonso hol folytatja jövőre, jelenleg semmi nincs bejelentve hivatalosan.

    Annál több dologgal hozzák viszont szóba a kétszeres Forma-1-es világbajnokot. A folyamatos F1-es pletykák mellett – melyek végére Alonso legutóbb pontot tett – egy esetleges Dakar indulás is benne van a levegőben, de a McLaren IndyCar bejelentése után a wokingiakkal is mehet egy teljes szezonra a tengerentúli szériába, Zak Brown legalábbis felajánlotta.

    Valószínűleg Monzában is utóbbi lesz majd a téma.

    „El kell mondanom, hogy nem mutatott érdeklődést egy teljes szezon iránt” – mondta Brown a spanyol El Confidencialnak Alonso IndyCar-os jövője kapcsán. „De szerintem az Indy500 gőzelem iránti vágya nem hagyott alább. Tisztában van az Indy-projektünkkel, beszélünk is majd erről Monzában.”

    Az Olasz Nagydíj helyszínén Brown megpróbálja majd meggyőzni versenyzőjét, hogy csinálja meg a teljes szezont: „Elismernék, élvezné is, és tudván, hogyan vezet, nagyon sikeres lenne.”