Szerző: Czuth Csaba

  • Norris elismeri, sokat kell még tanulnia

    Norris elismeri, sokat kell még tanulnia

    Lando Norris meggyőző első félszezont tudhat maga mögött, számos Q3-as szerepléssel és pontszerzéssel. Mégis úgy gondolja, sok van még benne, és még nem tartja magát toppilótának.

    A Forma-2 ezüstérmese az Autosportnak nyilatkozott: „Minél tapasztaltabb vagy, annál jobban tudsz mindenhez alkalmazkodni. Nekem még sokat kell tanulnom, szóval azon leszek, hogy ezt tegyem. Már így is vannak területek, ahol kicsit spórolsz, tudván hogy használhatod majd az időmérőn. Egy ívre, vagy rázókőre gondolok. Többet kell tanulnom a maximum kihozatala és határon autózás terén, kevesebbet a spórolás terén.”

  • A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren teljesen új pilótapárossal vágott neki a 2019-es évnek, Alonso és Vandoorne távozása után egy sokkal fiatalabb duó érkezett a csapathoz, Carlos Sainz és Lando Norris személyében. Az újdonsült csapatfőnök, Andreas Seidl most őket értékelte.

    A wokingiak negyedikek a bajnokságban, ami nagy előrelépésnek számít a tavalyi 6., és a tavalyelőtti 9. helyezések fényében.

    „Nagyon boldog vagyok mindennel, amit csináltak idén. Nem volt sok hiba őszintén szólva” – mondta a két pilótájáról Seidl. „Hozták, amit kellett minden időmérőn, versenyen, remek rajtokat produkáltak, voltak jó versenyteljesítményeik is. Ahogy a mérnökökkel dolgoznak, és visszajelzéseket adnak az autó gyengeségeivel kapcsolatban, az elég meggyőző. Nem is kívánhatnék náluk jobb pilótákat jelen pillanatban.”

    És ez a páros már biztosan így marad 2020-ra, a hivatalos bejelentés is megtörtént.

    „Örülünk, hogy van két ilyen pilótánk. Hamar bejelentettük őket 2020-ra, így tényleg tovább léphetünk a következő évre. Ennek a két srácnak lenyűgöz a teljesítménye, a mérnökök mellett remekül együttműködnek velem és a médiával is. Ez egy fontos eleme annak a pozitív csapatszellemnek és hangulatnak, ami most a csapatot jellemzi. Ez pedig egy kulcsfontosságú része az előrelépésnek. Szerintem nagy jövő várhat rájuk velünk. Rajtunk múlik, rajtam, hogy a csapattal tudunk-e alájuk olyan konstrukciót adni, mellyel előkelőbb pozíciókért harcolhatnak.”

  • Räikkönen elfogadja, hogy nem a Mercedes vagy Ferrari pilótája

    Räikkönen elfogadja, hogy nem a Mercedes vagy Ferrari pilótája

    Kimi Räikkönen hiába a mezőny legidősebbje, még ugyanolyan elkötelezett, és ugyanúgy nyomja, mint a fiatalok.

    Az Alfa Romeo pilótájaként már nem hárul rá akkora figyelem, mint ha Ferraris lenne, és kevesebb a médiaszereplés is. Räikkönen pedig lubickol ebben, nagyon élvezi. Emellett megérti azt is, hogy egy kisebb csapatnál több nehézség adódik.

    „Megérti, hogy nem a Ferrari, vagy Mercedes pilótája, és nem lehet mindent megjavítani két hét alatt” – mondta a finnről főnöke, Frederic Vasseur az Autosportnak. „A legfontosabb számomra az volt, hogy meggyőződjek róla, hogy elkötelezett. Ez azt jelenti, hogy feltűnik a gyárban, motiválja a srácokat, és követel. Akarok valakit a csapatnál, aki motiválja a többieket a jó eredmény eléréséhez. Ez a mérnököknek is jó helyzet, és ez fontos.”

  • Binotto meglepődött, hogy ekkora a hátrányuk

    Binotto meglepődött, hogy ekkora a hátrányuk

    Mattia Binotto elismerte, nem számított ekkora lemaradásra a Mercedeshez képest.

    A Ferrari szezonja eddig borzasztó, megbízhatósági gondok, vezetői hibák, csapatsorrendbeli kérdések is hátráltatták őket. Ezek fényében nem meglepő, hogy győzelem nélkül állnak.

    Ehhez képest a téli teszteket uralták, és nagy esélyesnek számítottak az idei szezonra. Aztán jött Ausztrália.

    „Meglepődtünk a szezon eleji gyenge teljesítményünkön” – mondta az olasz csapat főnöke, Mattia Binotto. „Talán nem számítottunk arra, hogy elől leszünk, de legalább olyan gyorsnak éreztük magunkat, mint a Mercedes. Ausztráliában nem ez volt a helyzet. Bahreinben talán. De összességében biztos nem.”

  • Magnussen így tenné jobbá az F1-et

    Magnussen így tenné jobbá az F1-et

    Kevin Magnussen elárulta, hogyan tenné izgalmasabbá a Forma-1-et, és azt is elárulta, melyik érába menne vissza.

    Sok dolgon változtatna a Haas dánja, de most egyet emelt ki közülük.

    „Jobb pályákat szeretnék” – mondta az AutoMotorUndSportnak. „Olyan sok jó aszfaltcsík van a világon, ami több szórakozást tudna nyújtani. Ne értsetek félre, már így is van néhány remek helyszín a naptárban. De vannak olyanok is, melyek nincsenek a legjobbak között.”

    Megkérdezték, ha visszatérne Nürburgring, örülne-e: „Igen, már ott is lennék! Csináljuk!

    Hallottuk már Magnussent nem egyszer kritizálni a modern F1-et, és ha tehetné, visszamenne az időben, és egy másik érában versenyezne.

    „Különösen a 70-es évek elejét szerettem. A Forma-1 akkor még mindig valami újnak számított. Akkoriban nehezebb dolguk volt a versenyzőknek. Ma már minden olyan tökéletes. Minden dolog eléggé átgondolt. Minden olyan biztonságos. Nem azt mondom, hogy a biztonság rossz, csak van néhány hátulütője.”

  • Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Max Verstappen remek szezont fut, a Mercedeseken kívül csak ő nyert futamot, és simán tartja a 3. helyet az összetettben.

    A holland most a szezonja legjobb pillanatairól beszélt, valamint arról, hogy szeretné növelni a győzelmei számát is a nyári szünet után.

    „A szezon rajtja kicsit nehezebb volt, mint vártuk” – mondta a SpeedWeeknek. „Aztán fejlődtünk a kasztni terén, és a Honda is javított a motoron. A legszebb pillanat természetesen az ő első győzelmük 2006 óta, ami ráadásul a Red Bull hazai pályáján történt. Ez mindannyiunkat megérintett. Lelátók egésze telt meg narancssárgába öltözött hollandokkal. Fenomenális, hogy ennyi támogatóm van. Ez annyi energiát ad, annyi pozitivitást. Örültem, hogy sikerült is visszaadnom nekik valamit zsinórban a második osztrák győzelmemmel.”

  • Ricciardo: Nem hozunk fejlesztést a nyári szünet után

    Ricciardo: Nem hozunk fejlesztést a nyári szünet után

    A Renault-nak nem alakul jó a szezonja, a Toro Rosso és a McLaren is megelőzi összetettben a francia gyári istállót. Versenyzőjük, Daniel Ricciardo pedig többet várna tőlük, kellenek a fejlesztések, amelyek azonban nem a nyári szünet után fognak érkezni.

    „Nem lesz rendes fejlesztésünk a nyári szünet után egy jó ideig. De azért várok egy kis fejlődést” – mondta az ausztrál a Motorsport-weeknek. „Franciaországba érkeztünk frissítésekkel, de azok nem voltak elég nagyok. Szóval következő alkalommal kicsit többet várok. Ez az alkalom nem az első pár versenyen fog még eljönni [a szünet után], hanem talán csak utána.”

    Nem csak azért kell nyomniuk, hogy a középmezőnybeli riválisokat elkapják, hanem hogy tényleg elérjék a 2020-ra kitűzött dobogókat.

    „Féltávnál mondhatjuk, hogy rendben volt, de ennél jobban kell teljesítenünk. Ha el akarjuk érni a dobogókat jövőre, nagyobb lépéseket kell tennünk a szezon második felében. Most valahol középen vagyok az elvárás tekintetében, de szeretnék még néhány top 6-os eredményt.”

  • Mégsem hoz új motort a Honda az Olasz Nagydíjra?

    Mégsem hoz új motort a Honda az Olasz Nagydíjra?

    Helmut Marko korábban azt nyilatkozta, hogy a Honda a hamarosan következő Olasz Nagydíjra hozza el új motorját, ám a japánok korántsem biztosak ebben.

    A Red Bullokban jelenleg a harmadik specifikációjú erőforrások működnek, már 5 verseny óta, és kettőt ezek közül meg is nyertek Max Verstappen révén. De hogy mikor vetik be a legújabb motort, azt még nem tudni. A Honda Forma-1-es projektjének első embere, Toyoharu Tanabe a rajthelybüntetés miatt aggódik, ez a bizonytalanság fő oka.

    „Folyamatosan egyeztetünk a csapatokkal, és el fogjuk dönteni, mikor vetjük be az új motort” – mondta Tanabe az Autosportnak. „Jelenleg még nem született meg a döntés, a szituáción és az időzítésen múlik, valamint azon, hogy mit beszéltünk meg a csapatokkal. Ez nagyon bonyolult.”

  • Binotto: Vettel arra fókuszál, hogy újra bajnok legyen

    Binotto: Vettel arra fókuszál, hogy újra bajnok legyen

    Sebastian Vettel az ötödik szezonját tölti a Ferrarinál, de még egész évben tartó bajnoki harcban nem volt része a vörösök pilótájaként. Azonban Mattia Binotto, a csapat főnöke megerősítette, a német legfőbb célja továbbra is egy bajnoki cím megnyerése a Scuderiával.

    A német nincs formában, ezt ő maga is elismeri. Legutóbbi győzelméhez a tavalyi Belga Nagydíjhoz kell visszamenni, tehát most lesz egy éve, hogy utoljára a dobogó tetején állt.

    „A célja nem változott, továbbra is a Ferrarival akar bajnok lenni” – mondta Binotto a Motorsport.comnak. „A szezon eleje, ha így nézzük, frusztráló volt, mert versenyről-versenyre azt tapasztalod, hogy nem vagy abban a pozícióban, hogy elérd a célod. De Seb tudja, mit akar, és szerintem ez alapvető szempont számára, ami erőt és energiát ad neki, hogy tovább nyomja.”

  • A Mercedes érdeklődött Mick Schumacher iránt, de nem volt hely neki

    A Mercedes érdeklődött Mick Schumacher iránt, de nem volt hely neki

    Mick Schumacher a Magyar Nagydíjon első Forma-2-es győzelmét szerezte, és a nyári szünet után, a szezon második felében egy hasonló felzárkózást igyekszik majd bemutatni, mint ami tavaly a Forma-3 győzelemhez segítette. A német egy ideje már a Ferrari akadémiájának tagja, de egy időben a Mercedes is érdeklődött iránta, ismerte el Toto Wolff.

    „Természetesen fontolgattuk, hogy bevesszük a fiatal versenyző programunkba, de végül úgy döntöttünk, nem csinálunk neki helyet” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke a La Gazzetta Dello Sport hasábjain. „Egyszerűen azért, mert akkoriban már Esteban Oconnak és George Russelllnek is nehezen találtunk ülést. Mick egy jó srác, és az F3-on és F2-n keresztül olyanná vált, akinek megvan a saját személyisége. Biztos vagyok benne, ha eljön az idő, a Forma-1-ben is jól fog menni.”