Szerző: Czuth Csaba

  • Kvyat nem érzi úgy, hogy ignorálta a Red Bull

    Kvyat nem érzi úgy, hogy ignorálta a Red Bull

    Daniil Kvyat elmondta, nincs baja azzal, hogy a Red Bull nem őt, hanem újonc csapattársát, Alexander Albont választotta a gyengélkedő Pierre Gasly pótlására.

    Az orosz, akinek már dobogója is van idén, megérti a döntést.

    „A döntés érthető volt” – mondta. „Elfogadom, és tiszteletben tartom. Nem érzek irigységet. Szerencsés vagyok, hogy visszakerülhettem a mezőnybe, egyáltalán nem volt kikövezve az út oda. Hálás vagyok a lehetőségért, és a legjobbamat adom majd, hogy megháláljam a bizalmat.”

    Nem kizárt, hogy a Red Bull jövőre alkalmazza az oroszt a nagycsapatnál.

    „Nem érzem úgy, hogy ignorálnának, és nem vagyok csalódott. A munkám továbbra is ugyanaz, és a szezonom fantasztikus. Teljes mértékben a Toro Rossós munkámra koncentrálok. Egy dolog jár a fejemben: mindent beleadni a megmaradt versenyeken. Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.”

  • Az F1-es csapatok szívesen látnának új, erős alakulatokat

    Az F1-es csapatok szívesen látnának új, erős alakulatokat

    A 2021-es szabályváltozások új lehetőségeket nyitnak, többek között új csapatok is érkezhetnek a Forma-1-be.

    Igaz, hogy Ross Brawn azt mondta, hogy inkább csak 2022-től jöhetnének leghamarabb, a lényegen ez nem változtat. Ez a téma egyébként egy pár nappal ezelőtti hír miatt ötlött fel, mely szerint 2021-től állítólag új csapat érkezne.

    Így tehát Spában meg is kérdeztek néhány csapatvezetőt, örülnének-e pár újonnan érkező csapatnak.

    A Renault élén álló Cyril Abiteboul ezt nyilatkozta: „Ha jó csapatokról van szó, erős támogatással, akkor szerintem egy fenntartható projekt lehet, vagyis örülnék.”

    Franz Tost is egyetértett: „Örömmel fogadnám őket.”

    Jöhetnek csapatok, de akár mehetnek is. A Haas jövőjét illetően még semmi nem biztos.

    „Azokkal kell törődnie a FOM-nak, akik itt vannak” – mondta az amerikaiak csapatfőnöke, Günther Steiner. „Többel törődni jobb, de nem fog működni.”

  • Perez is hamarosan bejelenti 2020-as terveit

    Perez is hamarosan bejelenti 2020-as terveit

    A Racing Point versenyzője, Sergio Perez elárulta, ő is hamarosan bejelenti, hol lesz 2020-ban, bár arra számít, hogy marad a jelenlegi csapatánál.

    Csütörtökön már megkezdődtek a bejelentések, kiderült, hogy Bottas marad a Mercedesnél, és Ocon a Renault-hoz megy. Perez opcióiból nem sok van, esetleg a Haas jöhet szóba a Racing Point mellett, a Renault kiesésével, mivel ott már nincs hely.

    Mindazonáltal Perez maradna a csapatánál, ezúttal viszont több éves szerződést kötne.

    „Igen, láttam a híreket” – mondta Perez a tegnapi bejelentésekre. „Ilyen értelemben ez egy zsúfolt nap volt. Magabiztos vagyok, és remélem, mi is tehetünk hamarosan egy bejelentést, és túl leszünk rajta. Szerintem már nagyon közel van, hogy megtudjam, mit fogok csinálni jövőre, szóval nem sok idő már.”

    A mexikói szezonja egyébként elég szenvedős, csak 16. összetettben, és az Azeri Nagydíj óta pontot sem szerzett.

  • Jövőre a Kanadai Nagydíj ütközhet a Le Mans-i 24 órással

    Jövőre a Kanadai Nagydíj ütközhet a Le Mans-i 24 órással

    A Forma-1 nemrég tette közzé a jövő évi előzetes versenynaptárat, amely minden eddiginél több, szám szerint 22 versenyt ígér 2020-ra.

    A gyarapodó nagydíjak miatt nagyobb rá az esély, hogy a Forma-1-es világbajnokság futamai ütközzenek más rangos autóversenyekkel. Így lehet ez majd a 2020-as Le Mans-i 24 órás viadallal is, miután a június 14-én megrendezendő Kanadai Nagydíjat az egynapos verseny hétvégéjére tették.

    Ez annak ellenére történt meg, hogy az F1 és az FIA megígérte, nem fognak egy időpontra esni a futamok és a Le Mans-i 24 órás egy elég vitás helyzet után, még 2016-ból. Ekkor volt utoljára, hogy Le Mans-al ütközött egy F1 futam, méghozzá pont a debütáló bakui verseny, akkor még Európa Nagydíj néven.

    Mindenesetre még nem hivatalos az F1 naptár, mert az FIA Motorsport Világtanácsának jóvá kell hagynia.

  • Hiába közkedvelt, Stroll nem rajong Spa-ért

    Hiába közkedvelt, Stroll nem rajong Spa-ért

    A soron következő Belga Nagydíj helyszíne, a legendás, Ardennek hegységben húzódó spa-francorchamps-i versenypálya sokak kedvence.

    Az itteni verseny mindig is az F1-es szezon egyik fénypontja volt, nem csak a nehézsége, hanem a majdnem 70 éves történelme miatt is.

    Vannak azonban olyanok, akik nem vannak olyan szinten oda érte. Ilyen például a Racing Point-os Lance Stroll.

    „Spa sosem volt nálam abszolút kedvenc” – mondta. „Ez elég szokatlan, hiszen a legtöbben imádnak itt versenyezni. Nyilván egy legendás pálya, különleges kanyarokkal tűzdelve, és nagy a sebesség is. Az Eau Rouge-ról beszél mindenki, ami manapság amúgy simán padlógázas, szóval csak arra kell figyelned, hogy a lehető legnagyobb sebességet hozd át rajta. Az első kanyarból fontos egy jó kigyorsítás, hiszen a hegy tetejéig, az ötös kanyarig teligázzal mész. A híres spa-i időjárás is egy plusz faktor, mert mindig van esély egy kis esőre. Ráadásul egy ilyen hosszú pályán megeshet, hogy egyik fele vizes, másik fele száraz.”

    Sokan nem tudják, de Strollnak Kanada mellett ez is hazai versenye.

    „Ez nekem egy másik hazai verseny, mert édesanyám Belgiumból származik. Ebben az értelemben ez különleges. Szeretném egy erős eredménnyel kezdeni a szezon második felét.”

  • Gasly örül, hogy újra a Toro Rossóval dolgozhat

    Gasly örül, hogy újra a Toro Rossóval dolgozhat

    A Toro Rossóhoz visszatérő Pierre Gasly elmondta, örül, hogy újra volt csapatával dolgozhat.

    A Red Bull a nyári szünetben jelentette be, rossz teljesítménye miatt lecseréli az idén a nagycsapathoz előléptetett Pierre Gaslyt Alexander Albonra, aminek következtében a francia visszakerül a kiscsapathoz.

    „A nyári szünetnek vége, én meg visszakerülök az olasz családomhoz a szezon további részére, aminek örülök” – mondta. „Volt pár hetem tesztelni és edzeni, felkészülni a maradék 9 versenyre, így a legjobbamat tudom majd nyújtani. Jó, hogy volt egy kis időm elmélkedni a szezon első feléről, de most már teljes erőbedobással az előttem álló versenyekre koncentrálok.”

    Gasly fő célja az év hátralévő részére, hogy a lehető legtöbb pontot hozza a Toro Rossónak a konstruktőrök bajnokságában.

    „Remek lesz újra versenybe szállni a szünet után, főleg a kedvenc pályámon, Spában. Egy olyan pályáról van szó, amit nagyon élvezek, és ahol remek versenyeim voltak. Itt szerezem meg az első formaautós győzelmemet, amikor a Forma-4-ben nyertem, de első lettem a GP2 2016-os főversenyén is. A fő cél most, hogy kihozzam az autóból, ami benne van. A legjobbamat fogom nyújtani, és minél több pontot fogok gyűjteni, hogy a Toro Rosso megtarthassa a konstruktőri 5. helyét.”

  • Íme a csapatok gumiválasztása a hétvégi Belga Nagydíjra!

    Íme a csapatok gumiválasztása a hétvégi Belga Nagydíjra!

    A hétvégén a Belga Nagydíjjal tér vissza a Forma-1 négyhetes nyári szünetéről. Most elhoztuk a csapatok gumiválasztását a futamra.

    A három legkeményebb keverékből lehet választani, vagyis a C1, C2 és C3 jelzésű gumikról van szó. A legkeményebb, C1 abroncsokból csak George Russell kért kettőt, a többiek mind egyre szavaztak.

    A Mercedes az, amelyik még kilóg a sorból, Norris mellett a németek két pilótái az egyedüliek, akik 4 közepest kértek. Így nekik csak 8 lágy maradt, míg a többi élcsapat, és valamennyi középcsapat mind 9, vagy 10 szettnyi piros oldalfalú gumival vág neki a hétvégének.

  • Sainz szerint több a toppilóta, mint a topautó

    Sainz szerint több a toppilóta, mint a topautó

    Carlos Sainz úgy véli, nincs elég topautó a mezőnyben ahhoz, hogy az összes jó pilóta helyet kapjon egyben.

    Hiába alkotja 10 csapat a Forma-1 mezőnyét, győzelemre esélyes autója csak a legjobb három csapatnak van, vagy néha még annyinak sem. Néhány remek pilóta így sosem kerül majd olyan helyzetbe, hogy a bajnoki címért harcoljon. Ettől fél a McLarenes Carlos Sainz is.

    Ott vannak más fiatal pilóták, mint Max Verstappen, vagy Charles Leclerc, akiknek már megadatott, hogy a győzelem közelében legyenek, és az élen harcoljanak. Sainz-tól azt kérdezte az Autosport, hogy csatlakozna-e hozzájuk ezekben az öldöklő csatákban.

    „Remélem, hogy a McLaren képes lesz egy nap olyan autót építeni nekünk Landoval, hogy harcolni tudjunk az említett srácokkal” – válaszolta.

    „Szerintem a Forma-1 sokat változhat 2021-ben. És már most olyan felvetést tenni, hogy Verstappen-Leclerc csata lesz akkor… 2019-ben és 2020-ban biztosan ez lesz, de 2021-ben változhat hirtelen az F1, és előfordulhat, hogy teljesen megváltozik a bajnoki címért harcolók személye.”

    „Ha például Verstappen jókor van jó helyen, több bajnoki címet is fog nyerni. Ez nagyon frusztráló dolog tud lenni, mert a sport nem az atlétán múlik. Ez nem egy 100 méteres sprint, ahol a legjobb nyer. Még mindig úgy gondolom, a legjobbak ott vannak a topautókban, de azt nem hiszem, hogy az összes jó pilótának jutna egy jó autó.”

  • Kubica be sem tiltotta volna a tankolást

    Kubica be sem tiltotta volna a tankolást

    Az idei a 10. év, mióta nincs futam közbeni tankolás a Forma-1-ben, de most sokan látnák viszont a 2021-szabályváltozások után. Robert Kubica is ezeknek az embereknek a táborát erősíti, sőt ő elment odáig, hogy soha nem is tiltotta volna be a tankolást.

    „Pilótaként igazából soha nem is tiltottam volna be” – idézi a lengyelt a RacingElite.com. „Természetesen nem egyeznek a vélemények ezzel kapcsolatban, de versenyzőként ez tényleg csak és kizárólag pozitív. Könnyebb lesz tőle az autó. A különböző üzemanyagszintek miatt nagyobb lesz a keveredés. Ez szimplán egy extra faktor, mely pozitívan befolyásolná a versenyeket.”

  • A McLarennek nincs ellenére a naptárbővítés

    A McLarennek nincs ellenére a naptárbővítés

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl elmondta, hogy nincs ellenére, ha jövőre 22 versenyt rendeznek.

    Biztosan lesz jövőre már két új verseny, Hanoiban és Zandvoortban. A jelenlegi 21 versenyes naptárban így tehát biztosan változások várhatóak, és legalább egy nagydíj kiesik.

    „Néhány részletre még tárgyalás vár, de összességében támogatjuk a versenyek számának növelését 2020-ra, ugyanakkor észben tartva, hogy nagyon óvatosak leszünk a személyzetünkre nehezedő extra teherrel” – mondta Seidl. „Azt is tudni kell, hogy a Forma-1 exkluzivitása fontos, és minél több a verseny, annál kevesebbet ér. Az is rendben lenne számomra, ha a versenyek száma nem változna, viszont cserélgetnénk néhányat, így új helyszínek előtt nyílna lehetőség.”