Szerző: Czuth Csaba

  • Kubica bejelentette, feltehetően már nem látjuk az F1-ben

    Kubica bejelentette, feltehetően már nem látjuk az F1-ben

    Úgy tűnik, Robert Kubica búcsúzik a Forma-1-től, mint ahogy ezt néhány napja be is lebegtette. A lengyel az Alfa Romeo tartalékversenyzője volt az elmúlt három évben, de a jelek szerint jövőre már nem számítanak rá.

    Kubica még 2006-ban kezdte a Forma-1-es pályafutását, mely felfele ívelő tendenciát mutatott, egészen a 2011-es, ralis balesetéig, aminek következtében az élete is veszélybe került. Ezek után már az is csoda volt, hogy 2019-ben vissza tudott térni a Williamshez egy teljes szezonra. Azt követően pedig az Alfa Romeo színeiben folytatta, immáron csak tartalékként. Ugyanakkor volt alkalma beugrani éles versenyhétvégére, tavaly kétszer is helyettesítette Kimi Räikkönent.

    Legutóbb az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén vett részt, ami könnyen lehet, hogy az utolsó fellépése volt. Az egyeres futamgyőztes a Twitter oldalán „búcsúzott”.

    „Helló mindenki, régen nem írtam már ide. Jó szájízzel fejezem be a 2022-es szezont, de nem lenne meglepő, ha már nem kapnék hivatalos ülést a Forma-1-ben. Köszönöm mindenkinek a támogatást” – írta Kubica.

  • Az Alpine biztosíthat tesztlehetőséget a Williams új pilótájának

    Az Alpine biztosíthat tesztlehetőséget a Williams új pilótájának

    Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén vált hivatalossá, hogy Logan Sargeant jövőre Forma-1-es pilóta lesz. A Williamsnél kap lehetőséget a fiatal amerikai pilóta, akinek eddig nincs túl sok tapasztalata Forma-1-es autóban. Ebben segíthet az, hogy a téli szünet alatt régebbi Forma-1-es autóval tesztelhet, és az Alpine csapata lehetőséget biztosítana erre neki.

    Sargeant vezethette a Williams idei autóját néhány szabadedzésen, majd Abu Dhabiban a fiatal pilóták tesztjén is volán mögé ülhetett, de most alighanem várnia kell egy ideig.

    Ugyanakkor lehet esélye néhány extra kilométerre, de ahhoz meg kellene egyezniük egy másik csapattal, ugyanakkor az Alpine nyitott lenne erre.

    „Nem zárkóznánk el attól, hogy az egyik régi autónkba ültessük” – nyilatkozta Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke, aki nem felejtette el, hogy a Williams mennyire támogató volt, amikor még Oscar Piastrit akarták elhelyezni egy másik csapatnál.

    A román-amerikai szakember annak a híve, hogy jó kapcsolatot kell ápolni más csapatokkal, így a jövőben potenciálisan tehetnek bizonyos dolgokat egymásért.

    Bejelentette az amerikai versenyző érkezését a Williams

  • Verstappen: Alonso az egyik legjobb valaha

    Verstappen: Alonso az egyik legjobb valaha

    Fernando Alonso és Daniel Ricciardo azon versenyzők közé tartoznak, akikkel Max Verstappen igen jól kijön. Utóbbi jövőre visszatér a Red Bullhoz, míg előbbi nagy csodálója a hollandnak. A Viaplay által készített dokumentumfilmben a kétszeres világbajnok mindkettejükről kifejtette véleményét.

    Alonsóval kapcsolatban azt kérdezték tőle, vele ápolja-e a legjobb kapcsolatot: „Az egyik legjobbat. Abszolút képes még gyorsulni. Különböző generációkból származunk, még az apám ellen is versenyzett. Ezen néha nevet az ember. Ő még ebben a korban is rendkívül fanatikus, hogy még így benne van. Ő az egyik legjobb versenyző valaha.”

    Ugyanakkor a pályán nem nyílt rá túl sok alkalom, hogy a két kétszeres világbajnok egymással csatázzon, Alonsónak ugyanis már régóta nem áll rendelkezésre az ehhez megfelelő technika.

    Akivel viszont korai éveiben csatázhatott, az Daniel Ricciardo volt, hiszen 2016 és 2018 között csapattársak voltak a Red Bullnál, ahová most az ausztrál harmadik számú versenyzőként visszatér. Verstappen róla is jó véleménnyel van.

    „Jó móka lesz, sokat fogunk nevetni” – mondta az ausztrál visszatérése kapcsán. „Mindig nagyon jól kijöttem vele. A pályán néha nagyon közel álltunk egymáshoz. Végül is tényleg jól éreztük magunkat, és nagyon jól szórakoztunk.”

  • Horner: Kiváltság részese lenni Verstappen sikereinek

    Horner: Kiváltság részese lenni Verstappen sikereinek

    A Red Bull majdnem 10 éve nem zárt olyan sikeres szezont a Forma-1-ben, mint idén. Az energiaitalosok lettek 2022 konstruktőri világbajnokai, illetve az egyéni koronát is simán elhozták, Max Verstappen révén.

    A csapatfőnök, Christian Horner nem számít arra, hogy jövőre ilyen könnyedén megismételhetik ezt az eredménysort. Idén ugyanis a futamok több mint háromnegyedét ők nyerték, kihívójuk pedig nem volt, a teljes szezont elnézve. A Ferrari ugyan erősen kezdett, a Mercedes pedig erősen zárt, de egyik élcsapat sem tudta azt hozni a teljes szezonban, mint a Red Bull.

    Christian Horner még az Abu Dhabi Nagydíj előtt, a Channel 4-nak nyilatkozott a jövő évre előre tekintve: „Intenzív lesz, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szoros lesz. Nem hiszem, hogy jövőre úgy fogunk itt ülni, hogy 14 győzelmünk van az egyik versenyzőnkkel, csapatként pedig összesen 16, húszegynéhány futammal a hátunk mögött.”

    A Red Bullnak voltak már domináns szezonjai, a 2010-es évek elején Sebastian Vettellel uralták az F1-et.

    „Ez az év egyértelműen ott van azon a szinten” – tette hozzá Horner, utalva a korábbi sikerekre. „Annak, ahogyan Max dominált a bajnokságban, kiváltság volt részese szemtanúja lenni.”

  • „Alonso nem normális”

    „Alonso nem normális”

    A 2023-ra Aston Martinhoz igazoló Fernando Alonso már a mostani szezon végeztével, Abu Dhabiban kipróbálhatta a zöldek idei autóját. A teszten ott volt az a Pedro de la Rosa is, aki szintén jövőre csatlakozik a csapathoz tanácsadóként és nagykövetként.

    A Forma-1-es versenyzői karrierjét 2012 végén, 41 esztendősen befejező de la Rosa teljesen le van nyűgözve Alonso láttán, aki ugyanilyen idősen a jelét sem mutatja annak, hogy lassítana.

    „Az én karrierem kicsit különleges volt, mert sokszor kerültem ki, majd jöttem vissza” – kezdte nyilatkozatát a most 51 éves spanyol. „És minden alkalommal, amikor kikerülsz, vissza akarsz jönni, sőt a szünet alatt úgymond több oxigént vagy energiát szerzel a visszatéréshez. De az ő esetében ez másképp van. Fernando nem normális. Ő egy rendkívül motivált srác. Amikor egy hétvégén nem ül a versenyautóban, felhív engem, hogy szeretne egy 24 órás versenyt szervezni itt, Dubajban. Mondom neki, ember, most fejezted be a szezont, mindenki nyaralni akar. Ő pedig csak azt akarja, hogy decemberben újra versenyezhessünk. Szóval ilyen Fernando, és szerintem ez a szép benne – ő más. Úgy tűnik, nem tud betelni az autóversenyzéssel.”

    De la Rosa már a McLarennél, majd a Ferrarinál is dolgozott Alonsóval, és azt látja, hogy még mindig ugyanazzal az elszántsággal dolgozik, mint akkoriban: „Ami igazán meglepett benne, az az, hogy például amikor megérkeztem ide, ő éppen az üléspróbán volt, és mosolygott. Azt mondta, hogy pontosan ugyanolyan motiváltnak tartja magát, mint amikor először dolgoztam vele 2007-ben a McLarennél. Pontosan ugyanaz a megközelítés – pontosan ugyanaz. Felkészülés, motiváció, hozzáállás, elvárások terén is. Ő egy született versenyző.”

  • Briatore: Alonso egy rottweiler, boldogulni fog az Astonnál

    Briatore: Alonso egy rottweiler, boldogulni fog az Astonnál

    Fernando Alonso korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szerint sikeres évek következnek a spanyol számára az Aston Martin csapatánál.

    A kétszeres világbajnok 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, két franciáknál eltöltött év után pedig váltott, és a silverstone-i csapathoz igazolt.

    Alonso már ki is próbálta új csapata idei autóját, az Abu Dhabiban rendezett szezonvégi teszten, most pedig nagyon boldogan várja a következő szezont.

    A spanyol az Alpine-nál borzasztó szezont tudhat maga mögött, még ha az autó gyors is volt, számtalan versenyen akadt problémája az autó megbízhatóságával, és talán a végére már a két fél kapcsolata sem volt felhőtlen. Briatore most arról beszélt, hogy az Aston Martinnál tiszta lappal indulhat.

    „Fernando egy rottweiler, és egy rottweiler gond nélkül megy az Aston Martinhoz” – nyilatkozta korábbi pilótájáról Briatore az olasz DAZN csatornának. „Nagyszerű szezonja lesz – két szezonja.”

    Ami pedig a Forma-1-et illeti, Briatore jó véleménnyel van róla: „Az F1 fantasztikus. A média szempontjából nagyon erős, és a közönség mindig felvásárolja az összes jegyet. Ez egy hatalmas siker.”

  • Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

    Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner reagált Ralf Schumacher állandó nyilatkozataira, miután unokaöccsét menesztették a csapatból.

    A 2022-es szezon második felében Ralf nem egyszer bírálta a Haas csapatát nyilvánosan, miközben a csapatfőnök Steiner Mick Schumacher teljesítményét kritizálta.

    „Semmiféle játékot nem játszottunk a három hónap alatt. Nem arról volt szó, hogy tudtuk, mit csinálunk, és nem szóltunk neki” – mondta a csapatfőnök. „Hosszú ideig kerestük, hogy mi a legjobb számunkra, és időt szántunk rá. Ez nem késlekedés volt.”

    Viszont Steiner azt elismerte, hogy a helyzet nem volt a legkellemesebb a fiatal Schumacher számára, akit jövőre Hülkenberg vált: „Nyilván sejtett valamit, nem a Hold másik oldalán lakik.”

    Ezek után került szóba Ralf Schumacher, akire eddig szándékosan nem reagált, hiszen elmondása szerint csak „nyilvános vitát generált”.

    „Ez nem érdekel” – folytatta. „Én teszem, amit teszek, ő pedig azt mond, amit akar. Nem akarok erről beszélni, nem akarom magam reklámozni. A döntésemet biztosan nem befolyásolta Ralf viselkedése.”

  • F1: Még nem töröltük a Kínai Nagydíjat

    F1: Még nem töröltük a Kínai Nagydíjat

    A jelenlegi tervek szerint Kína 3 kihagyott év után, 2023-ban térhetne vissza a Forma-1-es versenynaptárba, azonban már most komoly kétségek merültek fel a futamrendezést illetően.

    A mezőny egyetlen, és a Forma-1 történetének első kínai versenyzője, Guanyu Zhou azonban természetesen nagyon bízik benne, hogy sikerül megrendezni a versenyt.

    A legnagyobb gondot az ázsiai ország koronavírussal szembeni, zéró toleranciája okozza.

    „Amikor láttam, hogy áprilisra van tervezve, tudtam, hogy versenyfutás lesz az idővel” – árulta el az Alfa Romeo pilótája. „Mivel Kínában a covidos korlátozások miatt mindig karanténba kell vonulni, így ez nagyon megnehezíti a dolgokat.”

    A BBC szerint ezek a szabályok teljesen esélytelenné teszik a rendezést, habár a Forma-1 a végleges döntést még nem hozta meg.

    „Továbbra is figyelemmel kísérjük a koronavírus-helyzetet Kínában, és szoros párbeszédet folytatunk a promóterrel és a hatóságokkal” – nyilatkozta egy szóvivő. „Kína bekerült a 2023-as naptárba, és amíg mást nem jelentünk be, addig ez így is marad.”

  • Újabb keverékkel bővül a gumikínálat 2023-tól

    Újabb keverékkel bővül a gumikínálat 2023-tól

    A Forma-1 hivatalos gumiszállítójaként tevékenykedő Pirelli bejelentette, hogy a jövő évtől az eddigi öt helyett hat gumikeverék áll majd a csapatok rendelkezésére. Az olasz gumigyártó hatodikként a C0-s gumikeveréket vezeti be, az eddigiek mellé.

    Az idei évben a versenyhétvégékre a Pirelli három fajta keveréket hozott el, a C1-től (legkeményebb) kezdve, a C5-ig (leglágyabb) bezárólag, ezek pedig a kemény-közepes-lágy jelölést kapták, egymáshoz viszonyított keménységük alapján.

    Ugyanakkor a C0-s keverék nem egy minden eddiginél keményebb keverék lesz, hanem a már jól ismert C1-es gumi alapjaira épül, így valójában a C1 nevet kapó keverék lesz az új.

    „Az új C1-et már tesztelték Texasban, és ez több tapadást biztosít az elődjével szemben. A jelenlegi C2-C5 keverékek összetételében nem lesz változás” – foglalta össze a Pirelli szakembere, Simone Berra.

    A héten Abu Dhabiban is zajlik egy gumiteszt, ahol a C1-C5-ös gumikat tesztelik.

  • Leclerc megnevezte, miben kell javulniuk

    Leclerc megnevezte, miben kell javulniuk

    Charles Leclerc szezonja pozitív szájízzel fejeződött be, miután Abu Dhabiban szoros csatában sikerült bebiztosítania a bajnoki második helyét Sergio Pérezzel szemben. A szezon elején, amikor 3 futamon 2 győzelemmel kezdett, aligha elégedett volna meg ennyivel, ám annak fényében, ami a szezon második felében történt, mégis tekinthető ez pozitív eredménynek.

    A monacói optimizmussal tekint 2023-ra, és megnevezett néhány területet is, ahol még javulniuk kell, bár állítása szerint már az utóbbi hónapokban elindultak ezen az úton.

    „A szezon egy pontján a megbízhatósággal volt probléma, aminek később büntetésekkel és más dolgokkal fizettük meg az árát” – szögezte le, majd rátért a stratégiákra is. „Azt hiszem, túl sok ilyen hibát követtünk el a szezon egy pontján.”

    Ugyanakkor Leclerc tényleg úgy érzi, már most elindultak a fejlődés útján: „Úgy éreztem, hogy a stratégia terén határozottan előrelépést mutattunk az elmúlt néhány versenyen, ahogy azt már korábban is mondtam. Nehéz kimutatni, mert nincs meg az a tempónk, ami az év elején megvolt, de a kommunikációnk és a döntéseink meghozatalának módja jobb lett.”