Szerző: Czuth Csaba

  • A F1 tulajdonosa az IndyCar megvételére pályázott?

    A F1 tulajdonosa az IndyCar megvételére pályázott?

    Mi is beszámoltunk róla múlthéten, ahogy Roger Penske sokkolta a motorsport világát azzal, hogy megvette az IndyCart.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint azonban a Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media is a potenciális vevők között volt. Igaz aztán végül elveszett az érdeklődés, mert nem akartak licitháborúba keveredni Penskével.

    A hírt egyébként az Associated Press is megerősítette: „Egy Libertyhez közel álló személy szerint a cég nem adta meg a kezdő árat, vagyis 250 milliót.”

  • Coronel: Verstappen számára már normális egy dobogó, többet akar

    Coronel: Verstappen számára már normális egy dobogó, többet akar

    Az idei évben a dolgok érdemi része már eldőlt – Hamilton lett a bajnok, a Mercedes pedig a konstruktőri győztes. Azonban még van hátra két futamunk, és az egyéni harmadik helye még nyitott, Max Verstappen meccsel érte a két Ferrarival.

    A holland helyzetéről honfitársa, Tom Coronel beszélt. Szerinte Verstappennek igazán már csak a győzelem számít. És a most következő Brazil Nagydíjon az utóbbi években jól ment, ez pedig nagy lökést adhat számára.

    „Először is, Verstappen már alapból nagyon pozitívan megy oda” – utalt a hétvégi interlagosi futamra. „Ez az előző évek miatt van. Max és az autó is nagyon jól ment itt. Emellett maga a pálya is árasztja magából a versenyzés érzését, jó a hangulat, ezeknek energiát kell adnia. Ha mindezeket összeadjuk, jól néz ki a dolog.”

    A dobogó már nem lehet cél, csakis a győzelem.

    „Végső soron a Forma-1-ben az eredmény számít, csak az a lényeg, hány pontot kaszálsz vasárnap. [Max] Minden alkalommal győzelmet szimatol. Szerintem egy dobogó már normális manapság. Ha nem sikerül, utána kell járni, mi sült el rosszul. Ő és a csapat is többet akarnak, főleg jövőre. Ehhez valamire alapozni kell, és Brazília jó lehetőséget ad erre.”

  • Alonso élvezettel figyeli Verstappent

    Alonso élvezettel figyeli Verstappent

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Fernando Alonso elismerte, nagyon szereti nézni azt, ahogyan Max Verstappen versenyez – a Dakar mellett erről is beszélt egy nemrég megjelent interjúban.

    A spanyolok kétszeres világbajnoka tavaly hagyta el a száguldó cirkuszt, leginkább a versenyképes autó hiánya miatt, ám nem sokat pihen, hiszen alig telik el majd egy év, máris egy teljesen más szakágban fogja magát kipróbálni, és annak is a legmagasabb szintjén száll harcba. Nem másról van szó természetesen, mint a Dakarról.

    „A győzelem iránti szenvedélyemnek köszönhetően találok mindig motivációt új dolgok kipróbálására” – idézi Alonsót az El Confidental. „A Forma-1-ben csak egy autó nyerhet, és februárban már tudod, melyik az, és azt is, hogy 11. vagy 13. leszel.”

    Mindazonáltal talán láthatjuk még az F1-ben, már többször elmondta, hogy szemügyre veszi majd a 2021-es új szabályokat. Ám most a Dakar a prioritás, igaz tudja, nehéz lenne megnyerni a versenyt.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, olyan szinten vagyok, mint Peterhansel, Carlos Sainz, vagy Al-Attiyah. Hat hónap alatt ez lehetetlen. De az a jó ebben a felkészülésben, hogy nagyon sokat fejlődök, emberként és pilótaként egyaránt.

    Végül pedig megkérdezték, szerinte ki a legjobb jelenleg az F1-ben.

    „Nincs olyan az F1-ben, hogy legjobb” – felelte. „Lehetetlen mindent kielemezni. Csak néhány év alatt lehet megmondani, ki a jobb. Manapság Max Verstappent szeretem követni, mert mindig támadásban van, és ez jó a nézőnek.”

  • Abu Dhabi környékén dönthet a Honda, folytatja-e 2021-ben

    Abu Dhabi környékén dönthet a Honda, folytatja-e 2021-ben

    A Red Bull csapat tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy a Honda még nem döntötte el, maradnak-e a Forma-1-ben 2021-ben is.

    A japánok 2015-ben tértek vissza a száguldó cirkuszba, és egy gyötrelmes partnerség után a McLarennel idénre a Red Bull motorszállítójává váltak, miután tavaly még csak a kiscsapatot, a Toro Rossót látták el motorral.

    Elégedettek egymással a felek, ám a hosszútávú jövő mégsem biztosított.

    „A Honda még nem döntött” – idézi Helmut Markot a Motorsport-magazin.com. „Szerintem az Abu Dhabi Nagydíj környékén születhet meg az elhatározás. Az új szabályok immár ismertek, és most már meghatározható, mennyivel lesz olcsóbb a motor fejlesztése. Rövid időn belül lesznek megkötések és különböző felszerelések.”

  • Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Chase Carey azt tapasztalta, hogy a 25 futamos versenynaptár ötlete nem túl népszerű a Forma-1-es paddockban.

    Már jövőre is rekordhosszúságú szezonunk lesz 22 hétvégével, azonban a 2021-es szabályváltoztatásokkal párhuzamosan még tovább emelné a Liberty Media a versenyek számát, akár 25-re.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy a fáradtság egy nagyon fontos faktor a sportban, és hogy muszáj limitálnunk a versenyek számát” – nyilatkozta Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója. „Még mindig úgy érezzük, van egy kis mozgásterünk, de ha az ember megkérdez egy csapatot vagy pilótát, ők a 21 versenyt preferálnák a 22-23 helyett.”

    Hiába lesz ugye 22 verseny jövőre, az ezzel járó munkaterhelés-növekedést kompenzálja az, hogy kevesebb teszt lesz – télen és a szezon közben egyaránt.

    „A versenyhétvégéket is megpróbáljuk kevésbé megterhelővé tenni azzal, hogy a csapatoknak nagyobb rugalmasságot adunk” – tette hozzá.

    A szándék a naptár kibővítése mögött pedig az, hogy a potenciális versenyhelyszínek érdeklődése egyre csak nő: „Minden kontinensen vannak pályák, melyekkel tárgyalunk, kivéve az Antarktiszt. Nyilván a teherbírásunk limitált és a kereslet az jobb, mint a kínálat. Arra törekszünk, hogy ha jön egy új verseny, az hozzon valami különlegeset a Forma-1-be. Azt pedig el akarjuk kerülni, hogy az alapvető pályák kiadásai növekedjenek, ezek az európai, nagy történelemmel bíró versenyeink. Ezért hosszabbítottunk nemrég Silverstone-al és Monacóval.”

  • Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen 2016 és 2018 között voltak csapattársak a Red Bullnál.

    Kettejük párosa igen erősnek mondható, voltak kemény összecsapásaik a pályán, melyek között volt, ami ütközéssel végződött, elég csak a tavalyi Azeri Nagydíjra gondolni. Mégis jó viszonyt ápoltak egymással, és teszik azt még ma is, hiába versenyez idéntől Ricciardo a Renault-nál.

    Mindazonáltal az ausztrálnak van egy kis problémája versenytársával, ami gyakorlatilag a holland agresszív vezetési stílusával kapcsolatos.

    „Tisztelem Max-et, amiért kiáll magáért. Azt hiszem az egyetlen problémám vele az az volt, ami a legtöbbeknek is gondot okozott. Ez pedig nem más, mint hogy bemozdul féktávon” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sports F1-nek.

  • Verstappen túl a századikon, de hogy áll a Schumacher-Alonso-Hamilton-Vettel kvartetthez képest?

    Verstappen túl a századikon, de hogy áll a Schumacher-Alonso-Hamilton-Vettel kvartetthez képest?

    Max Verstappen a legutóbbi, Amerikai Nagydíjon jubilált, ugyanis az austini volt a 100. versenyhétvégéje.

    A holland már több rekordot megdöntött, ő a legfiatalabb Forma-1-es versenyző és futamgyőztes, illetve többek a jövő nagy bajnokát látják a még mindig csak 22 éves pilótában.

    Ezért pedig elhoztunk egy összehasonlítást, melyen láthatjuk, hogy Verstappennek milyen eredményei vannak a modern éra többszörös bajnokaihoz képest.

    Verstappen Hamilton Vettel Alonso Schumacher
    Első futam 2015 Ausztrál 2007 Ausztrál 2007 Amerikai 2001 Ausztrál 1991 Belga
    Századik futam 2019 Amerikai 2012 Német 2012 Amerika 2007 Olasz 1997 Japán
    Bajnoki címek 0 1 2 2 2
    Győzelmek 7 18 26 19 27
    Első rajtkockák 1 21 36 17 17
    Leggyorsabb körök 7 11 15 11 28
    Dobogók 29 46 46 46 54
    Hány versenyen vezettek? 18 42 47 47 46

     

    Verstappen azért jelentősen el van maradva, nyilván azért, mert még nem ült bajnoki címre esélyes autóban. Viszont az meglepő, hogy a négy többszörös világbajnok mennyire hasonló eredményeket tudhat magáénak 100 viadal után.

    Négyüket egyébként két csoportba lehet osztani, vannak akik ez idő alatt nagyobb sikereiket már elérték, például Alonso és Vettel. Alonso ezután már nem nyert bajnoki címet, míg Vettel is csak kettőt, de úgy, hogy a 101. futamán lett háromszoros bajnok. Hamilton és Schumacher azonban még csak ekkoriban alapozták meg domináns éveiket.

    További érdekesség, hogy Verstappen még most is fiatalabb, mint Schumacher és Hamilton a debütálásukkor. Ez is azt mutatja, mennyi ideje van még a hollandnak, és a 2021-es szabályváltoztatások is nagy lehetőséget nyithatnak majd előtte.

  • Alonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

    Alonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

    Michael Andretti elismerte, hogy tényleg egyeztet Fernando Alonsóval a jövő évi Indy500-ról. Erről már korábban beszámoltunk, mint sajtóértesülés, ám most maga az Andretti Autosport csapatfőnöke nyilatkozott a Racernek.

    Igaz az még hozzátartozik a dologhoz, hogy a spanyol a McLarenhez is mehet, mert a wokingiak indíthatnak számára egy harmadik autót a már biztosan induló, Oliver Askew-Patricio O’Ward duó által vezetett versenygépek mellett.

    De Andrettire visszatérve, az amerikai így nyilatkozott: „Beszéltünk erről, és imádnám, ha újra nálunk vezetne, de sok dolog történhet.”

    „El kell döntenie, mit akar csinálni, és még mindig kiköthet a McLarennél is. De van más dolog is” – utalt a Hondára, mely csapata motorszállítója. „Ez egy lehetőség, de nem egy jó lehetőség. Nagyon szeretném, ha visszatérne hozzánk, és velünk szerezné meg első Indy500 győzelmét. Sokszor beszéltünk már erről, mint ahogy arról is, hogy máshol is vezethetne nekünk. De egyelőre csak egyeztetünk.”

  • Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Lando Norris csodálattal beszélt Lewis Hamiltonról, aki a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon hatodik Forma-1-es bajnoki címét szerezte.

    A brit újonc mesélt gyerekkoráról, elmondta, hogy hogyan szurkolt a McLarennek, vagyis annak a csapatnak, ahol akkoriban Hamilton versenyzett, és amelynek színeiben most ő is debütált.

    „Ő egy olyan srác volt, akire mindig is figyeltem, amikor fiatal voltam, még olyan 6-7 éves lehettem” – magyarázta. „A McLarennek szurkoltam, és Lewis nekik vezetett. Rá azóta is felnézek, és nagyon örülök sikereinek. Ő a második pilóta, aki valaha elérte a hatot, és csak Schumacher volt képes többre. Tehát szerintem bizonyította, milyen jó pilóta, a valaha volt egyik legjobb.”

    Ugyanakkor Norris úgy látja, Hamiltonnak könnyebb dolga volt a száguldó cirkuszban.

    „Nem negatív értelemben, de bizonyos tekintetben könnyebb volt neki, mint más bajnokságokban. Más szériákban nincsenek ekkora különbségek a csapatok között. Viszont szerintem így is elképesztően jól teljesít, azt hiszem egy kivételtől eltekintve minden csapattársát megverte. Szóval ebben az értelemben is bizonyított. De tényleg, könnyebb volt neki, mint más kategóriákban. Csatlakozott a McLarenhez, és első évében majdnem bajnok lett. Nekem esélyem sincs erre első szezonomban. Mindig jól pozicionálta magát, jól választott csapatot, ezért tart most hat bajnoki címnél.”

  • Verstappen egyszer megviccelte a Red Bullt a rádióban

    Verstappen egyszer megviccelte a Red Bullt a rádióban

    Egy-egy hosszú nap végén belefér egy kis poénkodás, ez a Forma-1-ben sincs másképp. Erről a nem túl megszokott témáról beszélt most Max Verstappen.

    „Van elég nevetés az eligazítások alatt. Természetesen professzionálisnak kell maradni, mint csapat, de vannak pillanatok, melyekben kacagsz” – nyilatkozta a Motorsport.comnak. „Néha vannak hosszú napok, és egy vicc le tudja venni a válladról a nyomást.”

    A holland azt is elárulta, hogy egyszer megviccelte saját csapatát a rádióban.

    „Egyszer azt tettettem, hogy nem működik a rádió. Azt ismételgettem időnként, hogy helló. Van, hogy ilyet csinálsz egy hosszú napon. Különösen a téli tesztek alatt, mert ott tényleg hosszú egy nap, és nem történik semmi.”