Szerző: Czuth Csaba

  • Rossi örült volna, ha Vinales és Bottas is beszáll a gépcserébe

    Rossi örült volna, ha Vinales és Bottas is beszáll a gépcserébe

    Valentino Rossi és Lewis Hamilton a múlthéten cseréltek gépet, és az olasz most újra megszólalt az eseménnyel kapcsolatban.

    Rossi ugye Hamilton 2017-es Mercedesét terelgethette, de örült volna, ha a brit csapattársa, Valtteri Bottas is beszáll a buliba.

    „Nagyon remek volt, Forma-1-es pilótának éreztem magam, élveztem. A Forma-1 szürreális, majdnem természetfeletti” – mesélt az olasz az élményeiről a Sky Italiának.

    „Ha Bottas Vinalesszel akart volna cserélni, jó lett volna. Akkor lett volna két pár, Hamilton és Rossi a Forma-1-ben, illetve Bottas és Vinales a MotoGP-ben” – mondta mosolyogva.

  • Verstappen nem gondolja, hogy kell a Ferrarinak

    Verstappen nem gondolja, hogy kell a Ferrarinak

    Max Verstappen nem hiszi, hogy csatlakozni fog a Ferrari csapatához.

    Ez annak fényében nem meglepő, hogy a hollandot az olasz csapat vezérigazgatója nyíltan bírálta, mondván nem kérnek a hollandból.

    Most a téma úgy jött elő megint, hogy Verstappent Leclercről kérdezték, és arról, hogy lenne-e a monacói csapattársa.

    „Jól kijövünk” – válaszolta a holland. „Ő nem befolyásolja, hogy kapnék-e ülést a Ferrarinál, de szerintem ez amúgy sem történne meg. Nem kellene nekik két potenciális első számú pilóta. És ő [Leclerc] nem lassú, igaz?”

    Mindenesetre Verstappen azt már kicsit bánja, hogy nemrégiben lecsalózta a Ferrarit.

    „Nem nagyon szeretnék erről beszélni. Egy-két percet még várnom kellett volna, mielőtt interjút adok.”

  • A Red Bull egy felkészültebb Albonra számít jövőre

    A Red Bull egy felkészültebb Albonra számít jövőre

    Immár egy év tapasztalattal a tarsolyában többet várnak Alexander Albontól a Red Bull csapatnál.

    A brit-thai versenyző a Toro Rossónál kezdte az évet, ám hamar tovább tudott lépni a Red Bullhoz Pierre Gasly gyengélkedése miatt. A nagycsapathoz kerülése óta elképesztően stabil volt, minden versenyen a top hatban végzett, kivéve a brazilon, de ott is csak azért nem, mert Hamilton kiforgatta. A tempó terén volt még lemaradása néha, de Christian Horner szerint lesz fejlődés ilyen téren is.

    „Könnyű elfelejteni, hogy ez csak az első éve volt a Forma-1-ben” – idézi Hornert a GPToday.net. „Egyre jobb és jobb lesz a gumik és az autó komplexitásának megértésében. Vasárnaponként lehetett látni, hogy került egyre közelebb a tempó tekintetében, ismeri a dörgést az F1-ben. Melbourne-be sokkal felkészültebb pilótaként fog megérkezni.”

  • Sainz: Sokan elfelejtik, mennyire gyors Hülkenberg

    Sainz: Sokan elfelejtik, mennyire gyors Hülkenberg

    Carlos Sainz korábbi csapattársát dicsérte, a spanyol szerint sokan alábecsülik Nico Hülkenberget.

    A német ugye ülés nélkül maradt 2020-ra, ez már biztos, és az is könnyen lehet, hogy utolsó versenyét futotta néhány hete Abu Dhabiban.

    „Azt el tudom mondani, hogy Nico fantasztikus sportoló” – mondta Hülkenbergről 2018-as csapattársa, Carlos Sainz. „Sosem találkoztam olyan atlétával, aki ennyire őszinte lenne, ha nyereségekről és veszteségekről van szó. Emellett nagyon gyors is, mégis sokan alábecsülik ezen a területen. Ebből kifolyólag nagy veszteség a sportnak a távozása. Fogalmam sincs, hova fog most menni, és nem tudom, meglepő dolgot tesz-e. Az világos, hogy sok ember elfelejteni, mennyire gyors. Bármit is fog csinálni a jövőben, mindig nagy látványt fog szolgáltatni.”

  • Megváltoztatják az F2 büntetőpont szisztémáját az eltiltást kétszer is kigyűjtő versenyző miatt

    Megváltoztatják az F2 büntetőpont szisztémáját az eltiltást kétszer is kigyűjtő versenyző miatt

    A Forma-2 bejelentette, jövőre megújítják a büntetőpontokra vonatkozó szabályrendszert.

    A változást lényegében Mahaveer Raghunathan miatt hozták meg, aki idén annyi büntetőpontot gyűjtött, hogy kétszer is kigyűlt neki az eltiltást jelentő 12 egység, ám mégis csak egy versenyhétvégét hagyott ki végül. Volt olyanra is példa egyébként, hogy az indiai versenyző 9 pontot szerzett, mert háromszor ment túl gyorsan a safety car fázis alatt.

    De hogy lehet az, hogy az MP Motorsport pilótája két eltiltásnyi pontmennyiséggel csak egy versenyről lett eltiltva? Hát úgy, hogy a második 12 az Abu Dhabi Nagydíj szabadedzése alatt lett meg neki, és a szabály értelmében a következő hétvégét kellene kihagynia, de ugye szezonzáró fordulóról beszélünk. Ezt a kis problémát javítják ki az új szisztémában.

    „Ha egy versenyző egy szabadedzésen vagy időmérőn éri el a 12 pontot, akkor a versenyhétvége többi részéről lesz eltiltva. Ha a versenyen éri el, a következő eseményről függesztik fel. Miután az eltiltást letölti, 12 pont levonásra kerül” – áll a szabályzatban.

  • Verstappen más bajnokságban is versenyezne jövőre

    Verstappen más bajnokságban is versenyezne jövőre

    Max Verstappen jövő évi terveiről beszélt és elárulta, a Forma-1 mellett más bajnokságban is el szándékozik indulni.

    A holland élete legjobb eredményét érte el idén, harmadik lett összetettben a domináló Mercedesek mögött. Azonban máshol is szívesen kipróbálja magát, és nem itt van vége számára a versenyzésnek, ugyanis előszeretettel „áll rajthoz” online szimulátorversenyeken. Idén például Lando Norrisszal egy csapatban indult a virtuális Spa-i 24 óráson, és sikerült is megnyerniük.

    „A 24 órás versenyen aratott győzelmem a legszebb pillanatom volt idén pályán kívülről. Rengeteg drámai pillanat volt” – mesélt erről az élményéről Verstappen.

    És az ilyen élményekből többet szeretne gyűjteni, méghozzá oly módon, hogy bajnokságokon indul.

    „Sokat fogok szimulátorozni, és néhány bajnokságban is megpróbálok elindulni. A saját nevemmel versenyzek, szóval vannak versenytársak, akik keményebbek velem és vannak, akik rendesek. Ez remek. Brazília után is versenyeztem például, és néhányan írtak a chaten, hogy szép volt, jó volt velem játszani. Ez jó, és nagyon pihentetőnek is találom, hogy fenn van a fejemen a fejhallgató és tudok beszélgetni a barátaimmal, ráadásul nem csak a versenyzésről.”

  • Kubica egy dolgot nagyon megtanult az elmúlt tíz évben

    Kubica egy dolgot nagyon megtanult az elmúlt tíz évben

    Robert Kubica elárulta, egy fontos leckét megtanult az életben, mégpedig azt, hogy ne aggódjon a Forma-1-es jövője miatt egy olyan baleset után, mely az egész életét megváltoztatta.

    A lengyel 5 évet töltött el a Forma-1-ben, mely idő alatt több dobogó és egy futamgyőzelem is összejött neki, mígnem a 2011-es előszezonban súlyos ralibalesetet szenvedett, ami majdnem az életébe került.

    A jobb keze lényegében szétszakadt a baleset következtében, ám aztán valahogy mégis sikerült megúsznia amputálás nélkül. Ekkor úgy tűnt, a Forma-1-ről örökre le kell mondania, ám 2019-ben mégis teljes szezonos ülést kapott a Williamstől. Most viszont újra el kell köszönnie a sportágtól, nem kapott ugyanis szerződést senkitől 2020-ra.

    „Nem én irányítom – lehet, hogy lesz visszatérés, lehet, hogy nem” – mondta helyzetéről Kubica a Motorsport.comnak. „Szerintem az elmúlt tíz év során megtanultam egy dolgot. Lehet, hogy látszólag minden rendben van az életedben – például a múltban így volt, amikor három éves élő szerződésem volt –, mégis a kórházban kötöttem ki, a fél testem komoly sérüléseket szenvedett, és majdnem meghaltam. Remélhetőleg most máshogy alakul.”

  • A McLaren 2022-ben lát esélyt magának a topcsapatok ellen

    A McLaren 2022-ben lát esélyt magának a topcsapatok ellen

    Zak Brown véleménye szerint 2022-ben jöhet el a McLaren ideje, mármint ami a topcsapatok utolérését illeti.

    A wokingiak fejlődtek idénre a legtöbbet, könnyedén megszerezték a három nagy utáni első helyet, ami az összetett 4. pozíciót jelenti.

    2020-nak ugyanazzal a tőkével vágnak neki, de egy agresszívebb hozzáállással. Ez az év egyedülálló lesz abból a szempontból, hogy talán a legdrágább lehet valaha. Ugyanis a legtöbbet költeni képes topcsapatok várhatóan párhuzamosan fogják fejleszteni a 2020-as és 2021-es autót. A McLaren és Renault szintű alakulatok azonban főleg csak az utóbbira tudnak majd koncentrálni. Mindez ugye a költségplafonnak köszönhető, amit 2021-től vezetnek be, és 175 millió dollár lesz.

    „Az élcsapatoknak jelentősen le kell csökkenteniük az éves költségvetésüket és a stábjukat, ez pedig nehéz lesz” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown. „Azt hisszük, hogy 2022-ben és azután lehet esélyünk.”

    Az idéntől McLarennél (is) dolgozó Sergey Sirotkin, aki a csapat tesztpilótája, le volt nyűgözve a gárdától.

    „Láttam a McLarent belülről, és lenyűgöző volt a többi csapathoz képest, ahol dolgoztam” – nyilatkozta az orosz Izvestia lapnak. „Szerintem jövőre többször is láthatjuk őket a dobogón.”

  • A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A 10 Forma-1-es csapatfőnök megszavazta, kik az idei év legjobbjai. Nem meglepő, hogy szerintük Lewis Hamilton volt a legjobb, aki a hatodik vb-címét zsebelte be.

    Mögötte két ifjú titán zárt: Max Verstappen és Charles Leclerc. Ők Valtteri Bottast előzték meg, aki amúgy a bajnokság ezüstérmese.

    Az talán meglepő lehet, hogy Carlos Sainz-ot csak a hetedikként rangsorolják, pedig sokan tartják számon a spanyolt 2019 legjobbjai között.

    A sorrend teljesen ugyanolyan pontozás alapján alakult ki, mint amit a versenyeken is megszokhattunk. Tehát egy-egy csapatfőnök első helyezettje 25 pontot kap, a második 18-at, és így tovább…

    Így néz ki a TOP 10:

    Helyezés Versenyző Pontok
    1. Lewis Hamilton 169
    2. Max Verstappen 146
    3. Charles Leclerc 124
    4. Valtteri Bottas 68
    5. Sebastian Vettel 58
    6. Alexander Albon 57
    7. Carlos Sainz Jr. 55
    8. Daniel Ricciardo 49
    9. George Russell 41
    10. Lando Norris 38
  • A Racing Point közreműködésével épül meg a világ legfejlettebb aerodinamikájú autója

    A Racing Point közreműködésével épül meg a világ legfejlettebb aerodinamikájú autója

    Gordon Murray, a Brabham és a McLaren F1 legendás tervezője új projektet jelentett be, melyben a Racing Point nyújt neki segítséget.

    Murray tervezte a Brabham BT46-ost is, ez az az autó, mely egyetlen versenyen indult csak, méghozzá az 1978-as Svéd Nagydíjon. Egy hatalmas ventilátor volt a hátuljára szerelve, amely nagymértékben növelte a leszorítóerőt. Akkora előnyt jelentett ez az újítás, hogy egyből be is tiltották.

    A most épülő autó, a T.50 is egy hasonló, csak nyilván sokkal korszerűbb ventilátort kap majd, illetve a külsőt a McLaren F1 ihleti, ami Gordon Murray másik híres alkotása.

    Az úgynevezett ventilátor-autó tehát a legfejlettebb aerodinamikájú lesz a világon, és a Racing Point segít majd kifejleszteni, az ő szélcsatornájukban lesz tesztelve.

    „Az aerodinamikai specialistáink a szélcsatornánkat fogják használni a T.50 projekthez, emellett friss tudást és tapasztalatot biztosítanak. Ez már elég lesz arra, hogy a forradalmi koncepció teljes potenciálját ki lehessen aknázni” – nyilatkozta a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll az együttműködésről.

    Az autóban egy V12-es Cosworth motor fog dobogni, mely 700 lóerős teljesítményre képes. A tömeg 950 kg lesz. Elvileg 100 gépet fognak legyártani, és ha valaki szeretne egy ilyet, 2 millió font előleget kérnek egyért.