Szerző: Czuth Csaba

  • Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Romain Grosjean nehéz éven van túl, csapatával, a Haasszal nem sikerült megérteniük az autót, az egész szezonjuk ezzel ment el.

    Ezt mi sem mutathatná jobban, mint az a tény, hogy a francia a szezon közepén visszaváltott az Ausztráliában használt specifikációra, míg csapattársa, Kevin Magnussen az aktuálisnál maradt. Ha az eredményeket nézzük, ez Grosjean legrosszabb szezonja volt, 18. lett összetettben.

    A 2020-as szezonkezdet közeledtével a Haas pilótája még egyszer utoljára beszélt az előző évéről.

    „Az időmérőkön jobb munkát is végezhettem volna. Az autó és a 2019-es gumik karakterisztikája nem feküdt a természetes vezetési stílusomnak. Így sosem olyan könnyű és sima, mint szeretnéd. Remélhetőleg tudunk javulni e téren.”

    Az időmérők tehát problémásak, a versenyek voltak azok, ahol jobban muzsikált Grosjean.

    „Úgy gondolom a tempó és a versenybeli teljesítmény tekintetében elég jó voltam, ám ez nem igazán tűnik fel senkinek, mert a 15-16. helyen voltam. De összességében a versenyek az erősségeim, igaz csak a csapattársamhoz képest lehet viszonyítási alapom.”

  • Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint a 2021-es rajtrács teljesen máshogy fog festeni, mint az idei. Sokak mellett az ausztrál is szabaddá válik év végén, és ha jelenlegi munkaadója nem lesz versenyképesebb, akkor valószínűleg más lehetőségek után néz.

    „Az év végénél tovább senkivel sem köteleztem el magam” – mondta Ricciardo. „Semmi személyes, szimplán még nem egyeztettünk semmit 2020 utánról. Még mindig korai. Imádnám, ha 2020 jól sülne el, és akkor itt maradhatnék. Ez a legkönnyebb és legboldogabb forgatókönyv, azt kívánom, történjen meg.”

    Mindazonáltal az ausztrál sok változásra számít: „2021 egy székfoglaló játék lehet, szerintem nagyon fel lesz rázva az F1.”

  • Hamilton számára a visszavonulása lesz karrierje legszomorúbb napja

    Hamilton számára a visszavonulása lesz karrierje legszomorúbb napja

    Lewis Hamilton néhány napon belül a 35-öt tölti, de semmilyen jel nem utal arra, hogy lassítana. Szerinte visszavonulása lesz karrierje legszomorúbb napja, de azt nem árulta el, ez mikor következhet be.

    Azt tudjuk, hogy tavaly Austinban, amikor a 2021-es szabályokat bemutatták, Hamilton azt állította, alig várja, hogy dolgozzon a változásokkal. Később pedig kijelentette, frissen és üdén érzi magát egy 21 versenyes szezon után is.

    Mindazonáltal a brit tisztában van vele, előbb-utóbb eljön a nap.

    „Nem félek tőle, de már tudom, karrierem legszomorúbb napja lesz” – mondta egy beszélgetésben az Auto Motor und Sporttal. „Szerintem ez minden sportolónál így van. Abbahagyod azt, amivel életed legnagyobb részét töltötted. Pont emiatt kezdtem el sok más dolgot csinálni, hogy biztosan ne keletkezzen bennem űr.”

    Természetesen szóba került az is, mikor jöhet el a visszavonulás napja, de ezzel kapcsolatban nem hangoztak el konkrétumok: „Jelenleg nagyon jól mennek a dolgok, de senki nem tudja, meddig marad ez így. Még mindig nagyon fittnek érzem magam, és a lehető legkésőbbre akarom halasztani a pillanatot.”

  • A McLaren Norris mentalitását dicséri

    A McLaren Norris mentalitását dicséri

    Lando Norris első F1-es szezonja a McLaren feltámadásával esett gyakorlatilag egybe. Az előző évek nehézségei után a wokingiak 2019-ben a 4. helyen végeztek összetettben. Idén folytatnák a felzárkózást, és a vezérigazgató, Zak Brown biztos abban, hogy Norrisnak megvan az ehhez megfelelő mentalitása.

    Az amerikai főleg az újonc önkritikáját dicsérte.

    „Mondhatni magától értetődőnek vesszük, hogy az érkező pilóták beilleszkednek a rájuk nehezedő nyomással együtt is” – mondta. „Ő egy leheletnyi friss levegőt hozott, és nagyon őszinte magával. Igazából úgy gondolom, hogy néha kritikusabb magával szemben, mint mi. Számomra ez azt jelenti, hogy fejlődni akar, és azt vizsgálja, hogyan tudna. El lehet képzelni, hogy néhány 19 évesnek nincs olyan fokú önfegyelme, hogy tükörbe nézzen, hanem azt gondolja, én egy 19 éves szupersztár vagyok a Forma-1-ben. Remek alapokkal rendelkezik.”

  • Binotto szerint Schumacher remek jelölt egy jövőbeli F1-es ülésre

    Binotto szerint Schumacher remek jelölt egy jövőbeli F1-es ülésre

    Mattia Binotto úgy gondolja, Mick Schumacher remek jelölt lesz egy F1-es ülésre a jövőben.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia 2019-ben az F2-ben versengett, ezenkívül tesztlehetőséget is kapott F1-es autóval. A Forma-2-es szezonja sokak szerint csalódáskeltő, ám Binotto sikeresnek látta a debütáló évet. Ami a tényeket illeti, a németnek összejött egy győzelem a magyar sprintfutamon, és az összetett 12. helyén végzett.

    „Büszkék vagyunk, hogy felvettük a Ferrari versenyzői akadémiájába” – mondta Binotto. „Nem csak azért tettük ezt, mert ő Michael Schumacher fia, hanem mert jó pilóta igazából, illetve jól ment a szezonban. Ha vetünk egy pillantást a tabellára, néhány tapasztalt pilótát láthatunk az elején, de ő csak egyszezonnyi tapasztalatot gyűjtött. És ha az újoncokat nézzük, akkor is jól ment.”

    „Úgy gondolom a most következő évad kulcsfontosságú lesz számára, hogy kiderüljön, mennyit tud fejlődni. Sokat várunk tőle, mert már lesz egy évnyi tapasztalata, és eléggé biztosak vagyunk benne, hogy egy jó jelölt az F1-ben is.”

    Arról is volt szó, lehet-e egy nap a Ferrari pilótája Schumacher.

    „Ezt nagyon korai megmondani” – jelentette ki az olasz. „De az akadémia célja, hogy megtalálja a következő tehetséget a Ferrarinak, és ő tagja ennek. Úgy gondoljuk, megvan ehhez a tehetsége. 2021 túl korai lesz a fiataljainknak. Ekkor fontossá válik a tapasztalat az újfajta autók miatt.”

  • McLaren: A költségplafon hatása csak 2-3 év múlva lesz érezhető

    McLaren: A költségplafon hatása csak 2-3 év múlva lesz érezhető

    A McLaren vezérigazgatójaként tevékenykedő Zak Brown véleménye szerint a 2021-ben bevezetendő költségvetési sapka csak 2022-től vagy 2023-tól érezteti majd a hatását.

    A költségsapka a 2021-es hatalmas megújulás egy része lesz, melynek alkalmával a pénzügyi mellett a technikai- és a sportszabályzat is jelentősen megváltozik.

    Viszont ez mind csak jövőre lesz esedékes, tehát idén még korlátlan mennyiségben lehet költeni, nem kell figyelembe venni a 175 millió dolláros határt. És a Ferrari például már ki is jelentette, idén jelentősen megemelik a költségvetést, már 2021-re is készülve, úgymond megpróbálva előnyt gyűjteni. Pont emiatt gondolja Brown, hogy a megkötés az első évben még nem fogja kiegyenlíteni a viszonyokat.

    „Sok minden fog történni 2020-ban és ’21-ben” – mondta. „Had kezdjem 2020-al. A szabályok nem változnak túl sokat, tehát a célunknak a további fejlődésnek kell lennie. Le kell szegni a fejünket. Sok munka vár még ránk. A [tavalyi] szezont 1,5 másodperc hátrányban kezdtük a pole-hoz képest, év végére ez már volt, hogy lement 8 tized környékére. Még mindig nagy a különbség, van mit lefaragni.”

    „Aztán jön 2021, ami a legnagyobb újrakezdés a Forma-1 jelenkori történetében. Szerintem izgalmas lesz. És nem csak számunkra, hanem mindenkinek, aki követi a sportot. A költségsapka hatályba lép, és segíteni fog, de a hatását csak 2022-2023 környékén fogja éreztetni. Tehát miközben jövünk föl a mezőnyben, egyre nehezebb lesz tovább faragni, minél közelebb vagyunk a legjobbakhoz, de a McLarennél dolgozók rajta vannak az ügyön” – zárta gondolatát.

  • Hamilton érezte a nyomást Bottas felől

    Hamilton érezte a nyomást Bottas felől

    Lewis Hamilton úgy ment neki 2019-nek, hogy tartott Valtteri Bottastól, hogy ezúttal komoly esélyese lesz a bajnoki címnek. Ez úgy tűnt az első pár versenyen, tényleg bekövetkezik, ám aztán Bottas lemaradt a pontvadászatban, és Hamilton simán megnyerte a hatodik címét.

    „Az első néhány verseny általában nem megy tökéletesen” – mondta a tavalyi szezon kezdetéről Hamilton az Autosportnak. „Még mindig nem rosszak, átlag felett vannak, de most ott volt a nyomás Valtteri 2.0 részéről, egy időben 2-2-re álltunk győzelmek tekintetében. Ekkor erősnek kell maradnom fejben, nem engedhetem meg magamnak, hogy a külső tényezők befolyásoljanak. De emberként nagyon nehéz ezeket nem észrevenni.”

  • Miért nem kötelezte el magát a Honda hosszútávon a Red Bull mellett?

    Miért nem kötelezte el magát a Honda hosszútávon a Red Bull mellett?

    Christian Horner arról beszélt, miért nem kötött a Honda hosszabb megállapodást csapatával, a Red Bullal.

    A felek jelenlegi szerződése 2021 végéig szól, habár Helmut Marko korábban megszellőztette, hogy 2021-ben a partnerükkel együtt távozhatnak.

    A 2021-es megújulás évében a motorok terén az a helyzet, hogy nem lesz változás, miután a Ferrari és a Mercedes elutasított mindennemű módosítási szándékot a Liberty részéről.

    A Hondánál viszont az a helyzet, hogy bizonytalanok, képesek-e finanszírozni egy hosszútávú elköteleződést az F1 mellett.

    „Először is, jó hír, hogy elkötelezték magukat 2020 utánra” – mondta Horner a japánokról. „Szóval van minimum két évünk, ami fix. Csak arra várnak, mi lesz a szabályokkal ’21-ben és ’22-ben, be lesz-e fagyasztva a motorfejlesztés költségcsökkentés céljából. Ezek az erőforrások elképesztően drágák a használt technológia miatt, így minden gyártó ezt szeretné. Nyilván a jövő is szóba került, nem csak 2021-ről beszéltünk a tárgyalásokkor. Folytatásra vágyunk, szeretnénk arra építkezni, amit eddig elértünk. Jó a kapcsolat a Red Bull és a Honda között, ezt lehetett is látni 2019-ben. A fő szempont az előrehaladás.”

  • Briatore több csapatnak is nemet mondott

    Briatore több csapatnak is nemet mondott

    Flavio Briatore elismerte, több csapat is szerződést ajánlott neki, ám ő egyik ajánlatot sem fogadta el.

    Az olasz a korábbiakban csapatfőnökként sikert sikerre halmozott, Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is nyert bajnoki címeket. Nem sokkal később viszont távoznia kellett a Forma-1-ből a Crashgate botrány miatt, és örökre eltiltották, igaz ezt később visszavonták, de a visszatérés már nagyon úgy néz ki, nem opció.

    „Nem akarok visszamenni a Forma-1-be, mert csak egyszer lehet elegendő motivációd és akaratod egy ilyen projekthez” – mondta az Autosprintnek. „Ez a vonat csak egyszer jön az életben, és akkor mindent meg kell tenned, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a lehetőségből. Az én időmben, a gyárban aludtam. A szobám az irodám mellett volt, hogy a lehető legkevesebb időt pazaroljam.”

    Több ajánlatot kapott Briatore, több csapattól.

    „Nem köszönöm, már kétszer nemet mondtam a múltban. Illetve két másik jelenleg a rajtrácson lévő csapat is megkeresett, de őket is elutasítottam” – jelentette ki egyértelműen.

  • Hamilton: Nagyon éretlen voltam 19 évesen

    Hamilton: Nagyon éretlen voltam 19 évesen

    Lewis Hamilton őszintén mesélt tinédzser éveinek végéről, azokról az időkről, amikor még a Forma-1 ajtóján kopogtatott.

    A királykategóriás debütálása 2007-ben történt meg, ekkor már 22 éves volt. Komoly eredményekkel érkezett, az ezt megelőző két évben a Formula 3 Euro Series és a GP2 bajnoka lett. Viszont mindezek előtt, a 2000-es évek közepén Hamilton nagyon éretlenül állt hozzá ahhoz, hogy egy csapat tagjaként kell dolgoznia, ám az évek során ebben sokat sikerült javulnia.

    „A 19 éves önmagam nagyon éretlen volt, és összességében nagyon sok mindent nem tudott a világról, és hogy mit jelent csapatjátékosnak lenni. Erről korlátozott tudásom volt, és természetesen ha akkor tudom, amit most, elég klassz lettem volna 19 évesen. Természetszerűen sokat fejlődtem akkoriban. Szerintem ez mindenkinél így van.”