Szerző: Czuth Csaba

  • Berger: Egyedül Hamilton van Senna szintjén

    Berger: Egyedül Hamilton van Senna szintjén

    Gerhard Berger véleménye szerint egyedül Lewis Hamilton van olyan szinten, mint egykori csapattársa, Ayrton Senna.

    Berger elárulta, számára a két említett pilóta a valaha legjobb, akit látott.

    „Nico Rosberg egyszer elvett tőle egy bajnoki címet, de ő volt az egyetlen, aki ellenfele tudott lenni” – mondta a Motorsport-Total.comnak Hamiltonról. „Rosberg távozott az után a szezon után, míg Hamilton maradt. Ő a legerősebb a mezőnyben jelenleg és mindenki számára legyőzhetetlen. Akár tetszik, akár nem, ez a valóság. Az elmúlt hat évben csak Rosberg győzte le. Ő az egyedüli azok közül Senna szintjén, akiket valaha láttam. Ők a legjobbak.”

  • McLaren: Azon vagyunk, hogy bátran törjünk előre

    McLaren: Azon vagyunk, hogy bátran törjünk előre

    A McLaren bemutatta a 2020-as versenygépét, mellyel tovább folytatnák a tavaly megkezdett munkát, erősítette meg a csapatára rendkívül büszke Zak Brown.

    A tavalyi negyedik helyezett csütörtökön rántotta le a leplet idei autójáról Wokingban, és a bemutató alkalmával nyilatkozott a vezérigazgatóként tevékenykedő Brown.

    „Mérhetetlenül büszke vagyok ma a csapatra” – idézi őt a McLaren hivatalos weboldala. „Tavaly sikerült végrehajtanunk azt, amit szerettünk volna: bebiztosítani a negyedik helyet kemény harc után. A lendületünk a pályán és a csapat energiája megnövelte a globális szurkolói bázisunkat és a partnereink mennyiségét is. Egy nagyon versenyképes szezonra számítunk. Miközben élvezzük a versenyzést, kimértek és fókuszáltak maradunk, és mindannyian bátran törünk előre.”

  • AlphaTauri: A TOP 5-ben kell lennünk 2020-ban

    AlphaTauri: A TOP 5-ben kell lennünk 2020-ban

    A Toro Rossóból lett AlphaTauri pénteken mutatta be idei autóját, ennek alkalmával pedig Franz Tost meghatározta, mi lesz a cél idén.

    „A konstruktőri bajnokságban az első öt között kell lennünk” – árulta el a tavaly 6-ként végző alakulat főnöke. „Miért? Először is, az autó nagyon jó eredményeket hozott a szélcsatornában, másodszor a Honda is nagyot lépett előre a télen a teljesítmény és megbízhatóság terén egyaránt. A harmadik ok az pedig az, hogy van két jó pilótánk. Már tavaly megmutatták, hogy azok. Csak a dobogó középső fokát nem tudtuk elérni. Ez azt jelenti, hogy az ember tudja, mi a dolga. A legnagyobb riválisaink a McLaren, a Renault, a Racing Point és a Haas lesznek.”

    Tost arról is beszélt, hogy komoly technikai segítséget kapnak a Red Bulltól.

    „Nagyon közeli kapcsolatban vagyunk a Red Bullal” – tette hozzá. „A komplett hátsó felfüggesztést, a váltót, a hidraulikát és az első felfüggesztést is tőlük kapjuk. Ez is versenyképesebbé tesz minket.”

  • Ocon alig várja már, hogy vezethesse az új Renault-t

    Ocon alig várja már, hogy vezethesse az új Renault-t

    Esteban Ocon egy év kihagyás után tér vissza a Forma-1-es mezőnybe a Renault pilótájaként és már alig várja, hogy bepattanhasson az R.S.20 volánja mögé.

    Erről a csapata szerdai, Párizsban megrendezett autóbemutatóján beszélt.

    „Minden a részletekben rejlik a Forma-1-ben és elég sokat láttam ezekből a Renault R.S.20-on” – mondta a francia. „Érdekes a dizájn, de most már ilyenkor az ember nem akar mást, mint beülni a volán mögé, és megnézni, milyen is vezetni.”

    A francia harmadik teljes Forma-1-es évadára készül, a Renault-val pedig 2021 év végéig szól a szerződése.

  • Hamilton lila sisakkal versenyez idén

    Hamilton lila sisakkal versenyez idén

    Lewis Hamilton komolyat újított a sisakfestésén, a Mercedes pilótájának új sisakjában komoly szerepet kapott a lila szín.

    A Mercedes autóbemutatója után néhány nappal Hamilton is felfedte a sisakját, melyet az Instagramra posztolt. A fejvédőn szereplő minták nem sokat változtak, ám a fehér és fekete mellett ezúttal a lila szín kapott helyet a tavalyi vörös helyett.

    A hatszoros világbajnok azon lesz, hogy 2020-ban hetedszer is révbe érjen, ezzel beérje Michael Schumachert az örökranglistán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Purple Rain ?? We’re in love, @lewishamilton!!

    Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

  • Verstappen is megmutatta, milyen sisakban versenyez 2020-ban

    Verstappen is megmutatta, milyen sisakban versenyez 2020-ban

    Csapattársa, Alex Albon után Max Verstappen is lerántotta a leplet az idén használatos sisakfestéséről.

    A Red Bull hollandja egy videóban mesél a változásokról, melyek azért nem oly nagy horderejűek, de van belőlük egy pár. Például felkerült az új szponzora, a CarNext.com, de a sisak tetején lévő oroszlán is más színben pompázik.

    „A legfontosabb változás az új sisakomon, hogy rajta van az új szponzorom, a CarNext.com” – mondta a videóban. „Nem akartam túl sokat módosítani, mert nagyon tetszik ez a fehér mint alapszín. Egy kicsit több fehér és arany került még fel. Az oroszlán pont fordítva fest, mint tavaly: vörös volt arany árnyékkal, most arany vörös árnyékkal. A sisak hátulján a részletek is arany színt kaptak. Nem sok mindent változtattam, de frissebbnek néz ki. Főleg, hogy a halo mögül ez kicsivel jobban ki is fog tűnni. Elégedett vagyok!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fresh helmet for 2020. More details ?? video

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    This lid will help @maxverstappen1 stand out from the pack! ?? #ChargeOn #?: @dustinsnipes #Formula1 #MaxVerstappen #F1 #Motorsport #RedBullRacing #KeepPushing #RedBull #givesyouwings #?

    Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés,

  • Az IndyCarban versenyez idén a korábbi brazil F1-es pilóta

    Az IndyCarban versenyez idén a korábbi brazil F1-es pilóta

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Felipe Nasr idén az IndyCarba igazol, a Carlin színeiben debütál majd.

    A brazil jelenleg az IMSA sportautó bajnokságban versenyez, és korábban 2 évig volt a Sauber pilótája a Forma-1-ben. Vezetett már korábban a Carlinnál is egyébként, 2011 és 2014 között a Formula 3-ban és a GP2-ben.

    Ezenkívül tudni kell még, hogy Nasr tavaly már tesztelt IndyCar autót, Mid-Ohio-ban a Schmidt Peterson Motorsports versenygépét próbálhatta ki.

    Tegyük hozzá, hogy a 27 éves versenyző nem teljes szezonos állást kap, csak egy bizonyos számú versenyre szól a megállapodás, de azt még nem tudni, hányra és pontosan melyekre. Viszont az már kiderült, hogy kivel osztozik a 31-es Chevrolet volánja mögött: Sergio Sette Camarával, aki tavaly az F2-ben versenyzett. A másik brazil is újonc lesz természetesen.

    A másik autót Max Chilton vezeti majd, de ő sem teljes szezonban, az Indy500-on kívül az összes oválversenyt kihagyja. Arról sem született bejelentés, hogy ezeken a fordulókon ki helyettesíti, egy dolog biztos: idén sem lesz senki a csapatnál, aki a szezon összes versenyén rajthoz áll majd.

    Az évad március 15-én, St Petersburg-ben rajtol.

  • Albon megvillantotta idei sisakfestését

    Albon megvillantotta idei sisakfestését

    Alexander Albon a második Forma-1-es szezonját fogja megkezdeni a Red Bullnál és most azt is megmutatta, milyen festésű lesz a sisakja.

    A thai pilóta bizakodó, jól megy neki a szimulátorban is. Célja vélhetően az első győzelem megszerzése lesz, de legalább a pódiumra szeretne felérni. Ettől egyébként tavaly Lewis Hamilton ütötte el, az emlékezetes Brazil Nagydíjon.

    Az alábbi videóban pedig ő maga leplezi le az idei sisakdizájnt.

  • Albon magabiztos a szezon előtt: Jobban érzem magam a szimulátorban

    Albon magabiztos a szezon előtt: Jobban érzem magam a szimulátorban

    Alex Albon élete második Forma-1-es szezonjára készül, és ha minden jól alakul számára, immár az egész évadot a Red Bullnál fogja tölteni, nem úgy, mint az első évében, melyet még a Toro Rossónál kezdett meg, ám Gasly lefokozása után megkapta az esélyt a nagycsapatnál.

    A felkészülés remekül halad, a brit-thai pilóta magabiztos a szimulátoros tesztek után.

    „A holtszezonban rengeteg időt töltöttem a szimulátorban. Már Barcelona előtt tudom, milyen irányba fogunk elindulni. Sokkal jobb érzés” – magyarázta a Sky Sports F1-nek. „Jó érzésem van nekem és a csapatnak is, remélhetőleg valami remek fog ebből kisülni. Mindenesetre majd kiderül Barcelonában, ha kihajtunk a pályára.”

    „Természetesen észben kell tartani, hogy a Mercedes a bajnok. Fejlődni fogunk, de a Mercedes és a Ferrari is fog. Meglátjuk, kinek sikerül a legtöbbet előrelépni” – zárta gondolatát.

  • Verstappen: Nagy veszteség, hogy nem lesz Német Nagydíj

    Verstappen: Nagy veszteség, hogy nem lesz Német Nagydíj

    Max Verstappen szomorúan veszi tudomásul, hogy idén már nem lesz Német Nagydíj.

    Főleg annak fényében, hogy a tavalyi futamot Hockenheimben pont ő nyerte, ráadásul ezt a versenyt a rajongók később a 2010-es évek legjobbjának szavazták meg.

    A Német Nagydíj jövője már régóta kérdéses, korábban Nürburgring és Hockenheim váltásban rendezték meg azt, ám előbbinél pénzügyi gondok adódtak, így kiesett a naptárból, és már 2013 óta nem is volt ott futam. Ez okozta a problémát, mert Hocenheim a kétévenkénti rendezést akarta csak vállalni.

    Verstappent tehát megkérdezték, hiányozni fog-e neki a német verseny: „Abszolút. Már a Formula 3-ban is vezettem itt, jó emlékeim vannak innen. Németországnak olyan gazdag Forma-1-es történelme van, illetve sok gyártója is. Ez hatalmas veszteség a Forma-1-nek.”