Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso állítja, nagy kihívásokat tartogat neki 2021

    Alonso állítja, nagy kihívásokat tartogat neki 2021

    Az egyik legnépszerűbb spekuláció a Forma-1-el kapcsolatban jelenleg Fernando Alonso esetleges visszatérése a Renault színeiben, és most maga az érintett is elárult egy-két dolgot jövőjéről.

    Mindez a Real Madrid egyetem hallgatóival zajló beszélgetésben történt.

    „Különböző kihívásokat fontolgatok, számos lehetőséget latba véve” – jelentette ki a kétszeres világbajnok. „Mondjuk azt, hogy mióta eldöntöttem, hogy megpróbálom a Dakart, sok gondolatom szenteltem a jövőnek. A nagyon pozitív Dakar-élményt a következő 2-3-4 évben nem fogom újra átélni. Fizikálisan és a motiváció terén is nagyon felkészült vagyok hatalmas kihívásokra. A motorsport legmagasabb kategóriáiban akarok küzdeni, vagy a Forma-1-be visszatérve, vagy az endurance-ban, vagy az IndyCar-ban. Már van egy elképzelés a fejemben.”

    Viszont arra még sokat kell várni, hogy kiderüljön, mi is ez pontosan.

    „Láttam, hogy a nevem bizonyos gyakorisággal fel-feltűnik az újságokban és hírekben, de igazából semmi újdonság nincs velem kapcsolatban, nincs mit bejelentenem” – tette hozzá Alonso. „Ahogy korábban is említettem, csak annyit mondhatok, hogy a lehető legmagasabb szinten vagyok fizikailag és mentálisan, ennek következtében ismét fontos kihívásokra vágyom. Az első évem Forma-1 nélkül nagyon intenzív volt, 2020 ennél kicsit nyugisabbra lett tervezve. Végül mindenki számára nagyon csöndes lett. Megcsinálom az Indy500-at augusztus 23-án, majd folytatom a feltöltődést, miközben 2021 felé tekintek.”

  • „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    Az IMSA bajnokságban versenyző Renger van der Zande a Renault-tól szezon végén távozó Daniel Ricciardóról beszélt. A holland szerint Ricciardo nem nyűgözte le a francia istállót.

    „Ami miatt igazán elszomorított Ricciardo első Renault-s évében, az az volt, hogy hosszú idő kellett neki, mire megszokta az autót” – mondta a Ziggo Sportnak. Megemlítette Fernando Alonsót, aki a Daytona 24 órás versenyen volt a csapattársa. „Amikor Alonso megérkezett mellénk a Cadillac-be, csak három kör kellett neki, hogy gyors legyen. Max Verstappennek is csak egy verseny kellett, hogy nyerni tudjon a Red Bullnál.”

    A Ziggo Sport egyik munkatársa, Jack Pooij is helyeselt. Elárulta, hogy a Renault nem volt elégedett azzal, ahogy az ausztrál be tudja állítani a kocsit: „Ricciardo az egész karrierjében alig járult hozzá ehhez, ezt mindenhol csiripelik a madarak.  Ő nem egy olyan pilóta, aki be tudja állítani az autót. Sainz viszont képes erre, jó érzéke van ehhez” – zárta gondolatát Plooij, amivel felvetette, hogy talán épp ezért választotta a Ferrari a spanyolt az ausztrál helyett.

  • Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Több forrás is állítja, hogy Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault színeiben, ahol a két világbajnoki címét szerezte még 2005-ben és 2006-ban.

    A spanyol visszatérésére Sebastian Vettel év végi Ferraris távozása és az azt követő pilótakeringő miatt nyílt lehetőség, hiszen a németet a McLarent elhagyó Carlos Sainz pótolja 2021-től, az ő helyét pedig Daniel Ricciardo veszi át, így megüresedett egy ülés a Renault csapatánál, ahol az ausztrál versenyez még idén, viszont jövőre ez a hely állítólag Alonsóé lesz.

    A spanyol 2018 végén fordított hátat a Forma-1-nek, azóta versenyzett többek között az Indy500-on, a Dakaron, illetve nyert két Le Mans-i 24 órást és egy WEC bajnoki címet.

    Az Auto Hebdo nevű francia lap kész tényként kezeli, hogy Alonso előzetes megállapodást kötött a Renault-val 2021-re, a GPblog.com viszont az AS információira hivatkozva arról tudósított, hogy a szerződés megköttetésének bejelentése nyár végére csúszik. Akkor lesz ugyanis az Indy500, mármint egész pontosan augusztus 23-án, és Alonsónak nem titkolt célja az oválversenyen győzedelmeskedni. Ezzel ugyanis megszerezné a tripla koronát, hiszen a monacói és le mans-i győzelem mellé már csak ez hiányzik neki.

    Mindazonáltal az AS még nem biztos abban, hogy Alonso tényleg visszatér a Renault-val a Forma-1-be, hiszen állításuk szerint a spanyolnak van ajánlata a NASCAR-ból, az IndyCarból és néhány Dakar csapattól is.

  • Ecclestone is közrejátszhatott Vettel döntésében?

    Ecclestone is közrejátszhatott Vettel döntésében?

    A Ferrari kedden jelentette be Sebastian Vettel távozását, ezzel felforgatva az egész pilótapiacot. Mark Webber Vettel döntése mögé tekintett, azt állítja, hogy Bernie Ecclestone is befolyásolta azt.

    „Az egyezségek mindig unalmas időszakokban köttetnek. Ne becsüljük alá Sebastiant, aki rengeteg tanácsot kap Bernie Ecclestone-tól” – írta Vettel korábbi csapattársa Twitterén.

    Az ausztrál azt is taglalta a továbbiakban, mi lehetett a döntés pontos oka: „Lehetett az, hogy a vörös autó nem volt túl versenyképes az előszezonban, a szabályok pedig nem változnak, sőt a jövőben költségsapka is lesz.”

  • Leclerc és Norris is segített az F1 új játékának fejlesztésében

    Leclerc és Norris is segített az F1 új játékának fejlesztésében

    A Codemasters által fejlesztett hivatalos Forma-1-es játékokat sok kritika éri, hogy nem elég realisztikusak, például Max Verstappen is ezért fordult el tőle. A játékgyártó cég viszont azon igyekszik, hogy ez változzék, és profi pilóták segítségét is igénybe vették ehhez.

    Erről Lee Mather beszélt a Racefans nevű oldalnak, aki a Codemasters első embere.

    „Általában a versenyzők visszajelzésekkel látnak el minket, de ez most több lett és ez csak jó. A virtuális nagydíjakon mindig nagyon figyelünk az igazi versenyzők hozzászólásaira. Ezáltal világossá válhat számunkra, mi lehetne jobb a szimuláció terén” – nyilatkozta.

    Például az ERS-t is egy profi F1-es tanácsára változtatták meg: „Lando Norris elmondta nekünk, hogy nem volt realisztikus. A versenyzők a valóságban egyáltalán nincsenek elfoglalva az ERS állítgatásával, ellentétben a játékkal. A csapat már alapból beállít egy programot erre, a versenyzőknek pedig csak egy előzés gomb áll rendelkezésükre.”

    „Leclerc is adott néhány visszajelzést a pályákról és az autó kanyarodásáról. Ezek is segítettek abban, hogy az F1 2020-at még realisztikusabbá alakítsuk” – zárta gondolatát.

    A szóban forgó játékszoftver, az F1 2020, július 10-én jelenik majd meg.

  • Massa: Mehettem volna a McLarenhez 2010-ben

    Massa: Mehettem volna a McLarenhez 2010-ben

    Felipe Massa elárulta, hogy lehetősége nyílt volna 2010-ben a McLarenhez igazolni, ám a brit csapat ajánlatát végül elutasította, mondván jól érzi magát a Ferrarinál.

    A brazil egész pontosan 2009-ben egyeztetett a wokingi gárdával, ez a negyedik Ferraris szezonja volt. Még Monacóban ült le tárgyalni a McLaren akkori csapatfőnökével, Martin Whitmarsh-sal, tehát még a hungaroringi súlyos balesete előtt.

    „A McLaren nagyszerű csapat, az én időmben még inkább az volt” – nyilatkozta a Sky F1-nek. „Most pedig jó úton haladnak, hogy megint azok legyenek. Azonban Brazíliában mindig erősek voltak, ha megnézzük, Senna hogy teljesített ott a McLarennel.”

    „Szóval természetesen vezettem volna egy McLarent. Igazából sosem mondtam, de volt egy találkozóm Martin Whitmarsh-sal a 2009-es Monacói Nagydíj hétvégéjén. Érdeklődött irántam, hogy mennék-e a McLarenhez, de nekem jó volt a Ferrari, szóval nem folytatódtak a tárgyalások. De biztosan remek lett volna náluk vezetni. De tényleg nagyon jó volt a Ferrarinál töltött idő is” – zárta gondolatát.

  • Sajtó: A McLaren ragaszkodik Sainz-hoz, nagyobb fizetéssel marasztalnák

    Sajtó: A McLaren ragaszkodik Sainz-hoz, nagyobb fizetéssel marasztalnák

    Ugyan egyes sajtóorgánumok szerint Carlos Sainz Ferrarihoz való bejelentése a küszöbön áll, a Marca nevű spanyol lap arról értesült, hogy a McLaren mindent megtesz, hogy megtartsa pilótáját. Sainz csapata új szerződést kínál neki, melyben nagyobb fizetés szerepel, mint amennyit állítólag a Ferrari ajánl neki.

    Az olaszok 6-7 millliós évi fizetéssel csábítják a spanyolt, a McLaren pedig már elvileg annyival többet ígért, hogy megéri átgondolni. Merthogy a wokingiak nagyon ragaszkodnak a Norris-Sainz duóhoz, ezt Andreas Seidl is elismerte, aki a csapatfőnökük. Még a koronavírus okozta krízisben is megéri nekik Sainz fizetésének emelése.

    Ha viszont a 25 éves spanyol ülése megüresedik a McLarennél, akkor arra a helyre is többen pályáznának. Ott van például Daniel Ricciardo, aki egyesek szerint már alá is írt, vagy a pilótakeringőt beindító Sebastian Vettel.

  • Brundle szerint nagy az esélye, hogy Vettel visszavonul

    Brundle szerint nagy az esélye, hogy Vettel visszavonul

    Miután a Ferrari bejelentette, hogy 2020 végén távozik tőlük Sebastian Vettel, adódik a kérdés, mihez kezd a német jövőre.

    Vajon végleg távozik az F1-ből, vagy másik csapathoz igazol? Martin Brundle szerint nem valószínű, hogy az utóbbi összejön, főleg, hogy egy négyszeres világbajnokról lévén szó, szinte csak a topcsapatok jöhetnek szóba.

    „Tudjuk, hogy másik csapatokkal egyeztet, és nagyon jó sebessége van. De nem tudom, hogy Sebnek ez-e az út vége, vagy elfogadja egy középcsapat ajánlatát. Nem igazán látom, hogy hova mehetne” – mondta a Sky Sports szakértője. Úgy gondolom, jó esély van rá, hogy Sebastian távozik a Forma-1-ből.”

    És hogy ki mehet Vettel helyére? Brundle így látja: „Szerintem valószínű, hogy Sainz lesz a befutó. Ebben az esetben úgy látom, hogy Ricciardo megy a McLarenhez, és a Renault-nál megüresedő hely pedig valószínűleg Fernando Alonsóé lenne. Mondjuk ez a hely Vettel számára is vonzó lehet.”

    Hamilton szerződése is az év végén jár le, de Brundle vele nem számol a pilótakeringőben.

    „Nem vagyok biztos benne, hogy Hamilton elérhető. Szerintem eléggé egyértelművé tette, hogy a Mercedes a jövője a cockpitban és az azon kívül is.”

  • Sajtó: Sainz 48 órán belül aláír a Ferrarihoz

    Sajtó: Sainz 48 órán belül aláír a Ferrarihoz

    Miután hivatalossá vált Sebastian Vettel év végi távozása a Ferraritól, rögtön beindultak a találgatások, ki lehet az utódja. A leggyakrabban Daniel Ricciardo és Carlos Sainz neve merült fel, és most úgy tűnik, utóbbi közelebb áll a Scuderiához. Olyannyira, hogy a Motorsport Italy értesülései szerint 48 órán belül aláír a csapathoz.

    Állítólag már csak a részletek kidolgozása folyik, és ha ez is készen áll, jöhet a hivatalos bejelentés. Ami miatt pedig Sainzot választották, az a fiatal kora, a viszonylagos tapasztaltsága, és az, hogy olcsó.

    Ha a hírek igazak, a spanyolnak minél előbb tájékoztatnia kell Zak Brownt és a McLarent a döntéséről, mert a csapat nemrég szerződést ajánlott neki 2020 utánra.

  • Alonso reméli, hogy Sainz előtt nagy jövő áll

    Alonso reméli, hogy Sainz előtt nagy jövő áll

    Spanyolország egyetlen Forma-1-es világbajnoka, Fernando Alonso abban reménykedik, hogy honfitársa, Carlos Sainz előtt nagy jövő áll.

    A fiatalabbik spanyol jelenleg a McLaren csapatának tagja, ott vezet, ahonnan Alonso 2018 végén visszavonult. A tavalyi nagyszerű szezonja után pedig már ott tartunk, hogy hírbe hozták a Ferrarival. Ezt a Scuderia bennfentese, Leo Turrini értesülései alapján csak megerősíteni lehet.

    „Ha nem sikerül megegyezni Sebastiannal, kétlem, hogy Ricciardo érdeklődne. Talán tévedek, de hiába kedvelem az ausztrált, nem tudom elképzelni Leclerc mellett. Számos ok miatt a legnagyobb esélyes szerintem Sainz” – mondta.

    Alonso pedig szintén úgy gondolja, hogy honfitársa képes tartani a lépést a legnagyobbakkal.

    „Carlos remekel, ezt a tavalyi év előtt is láthattuk már” – idézi az AS a kétszeres világbajnokot. „A Toro Rosso óta jó munkát végez. Verstappen volt a csapattársa a kezdetekkor, aztán pedig Hülkenberg. Mindig kemény ellenfelek voltak mellette, és jól teljesített. Ez jó Spanyolországnak és a sportnak. Remélem, nagy jövő előtt áll.”

    Alonsótól végezetül azt is megtudtuk, nem fog szerepelni a Forma-1 virtuális futamain: „Itt nincs szimulátorom, azok a srácok márpedig egész nap játszanak. Nem lesz ott.”