Szerző: Czuth Csaba

  • Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    A Forma-1 sprintfutamok rendezését fontolgatja a 2020-as évad első néhány hétvégéjén. Ezek a versenyek az időmérő helyébe lépnének, és gyakorlatilag ezek végeredménye döntene a vasárnapi rajtsorrendről. Ami pedig a sprintfutamok rajtrácsát illeti, ezt a világbajnoki tabella fordítottja adná.

    Mindez a Liberty Media, az FIA és a 10 csapat pénteki találkozóján merült fel. A Liberty felvetette, hogy az osztrák és brit duplahétvégék egy-egy szombatján lehetne rendezni egy ilyen sprintversenyt. Tehát a program úgy nézne ki, hogy mindkét helyszínen látnánk egy szokványos időmérőt, illetve egy sprintfutamot is.

    Ezek között pedig csak egy hét telne el, a helyszín is ugyanaz lenne a két esetben, tehát elég jól lehetne különbséget tenni a két verzió között. Ezzel értékes adatokat gyűjthetne az F1, kiderülhetne, megéri-e ilyet rendezni a jövőben.

    És mivel nagyon úgy néz ki, hogy az idénynyitó két verseny a két Osztrák Nagydíj lenne a duplahétvégével július 5-én és 12-én, egyből lehetne látni a különbséget.

    Mindazonáltal a felvetés csak akkor válhatna valósággá, ha az FIA mellett mind a 10 csapat egyértelműen mellette van. Habár pénteken nem volt hivatalos szavazás, egy előzetes felmérésben csak egy csapat jelezte egyet nem értését. Ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy a jövő hét folyamán jobban át kell gondolni az ötletet, mielőtt szavaznának róla. A döntés abból a szempontból sürgős, hogy az FIA-nak még szabályba kellene foglalnia mindezt.

    A sprintversenyek ötletét egyébként már tavaly hallhattuk Ross Brawntól, viszont akkor még bajnokságon kívüli futamokon tesztelték volna. Azonban most az élesben való kipróbálásra lehetőséget adott a koronavírus járvány és az általa teremtett szokatlan körülmények.

  • Verstappen: Nem nagyon érzem azt, hogy valaha elhagyom a Red Bullt

    Verstappen: Nem nagyon érzem azt, hogy valaha elhagyom a Red Bullt

    Max Verstappen a tél folyamán 2023-ig meghosszabbította a szerződését a Red Bullal, ennek fényében nem meglepő, hogy nem tervezi elhagyni az istállót.

    A holland általában nyugodt jövőjével kapcsolatban, noha olykor felmerülnek olyan pletykák, hogy érdeklődik iránta a Mercedes és a Ferrari, azonban a most megkötött hosszútávú elköteleződéssel egy ideig mindezek elcsendesülnek. Emellett pedig Verstappen leszögezte, hogy amúgy is maradna.

    „Igen, maradni fogok a Red Bullnál és nem igazán szándékozom valaha is távozni” – mondta egy Instagram interjúban.

    A 22 éves pilóta már öt szezonon túl van az F1-ben, és azt tervezi, hogy ennél sokkal több áll még előtte: „Ha továbbra is odafigyelek magamra fizikálisan, képes leszek a Forma-1-ben versenyezni 40 éves koromig.”

  • Norris: Ha valaki, Verstappen tudja, hogyan lehet felidegesíteni Ricciardót

    Norris: Ha valaki, Verstappen tudja, hogyan lehet felidegesíteni Ricciardót

    Jövőre Lando Norris új csapattársat kap, a Ferrarihoz igazoló Carlos Sainz helyett Daniel Ricciardo mellett kell helyt állnia a McLarennél. Az ifjú brit elárulta, nem ismeri túl jól leendő kollégáját.

    „Nehéz bármire is számítani vele kapcsolatban, mivel nem ismerem még igazán” – ismerte el. „Tényleg nem tudod, mit gondolj, legalábbis amíg nem kezdesz el vele dolgozni. Carlosszal is ez volt a helyzet. Ugyanakkor Danielt kicsit jobban ismerem, mint Carlost ismertem annak idején.”

    Norris elmagyarázta azt is, hogy van valaki, akitől információkat szerezhet Ricciardóról. Ő nem más, mint az ausztrál volt csapattársa, Max Verstappen.

    „Max adott sok nagyon jó tanácsot” – árulta el Norris egy élő Instagram-interjúban. „Ahogy Carlosról, Danielről is sokat tud. Ez nagyon jó. Meg kell ismerd a csapattársad.”

    „Akarsz egy kicsit mókázni is, ezt próbálom én is elérni, ugyanakkor együtt is kell dolgoznod a csapattársaddal és a csapattal, miközben a legnagyobb riválisod maga a csapattársad. Egyértelműen kemény lesz, és sok dolgot tanulok majd Danieltől, de ha valaki, Max tudja, hogyan kell felbosszantani. Talán fel is hívom őt ezzel kapcsolatban” – zárta gondolatát.

  • Ecclestone az idei szezonról: Az egész csak reménykedés

    Ecclestone az idei szezonról: Az egész csak reménykedés

    Bernie Ecclestone már nem egyszer elmondta, hogy neki nem tetszik az, amit a Forma-1 próbál az idén végrehajtani. Ez egész pontosan az lenne, hogy júliustól decemberig lebonyolítanák majdnem az egész világbajnokságot, ami máskor tavasz elején startol. Ecclestone most is kifejezte, hogy ez elég kockázatos.

    „Az egész [vírus] kezdetén azt gondoltam, hogy nem kellene idén bajnokságot rendezni” – szögezte le a brit. „Nem a Forma-1-en múlik, mi fog történni. A kormány simán megmondhatja, hogy mélységesen sajnáljuk, de ez nem történhet meg. Lehet egy második hulláma a vírusnak, mely hirtelen mindent felrúghat, ami el volt tervezve.”

    „Ez a szezon senki számára sem jó, a legnagyobb problémája pedig az, hogy nem tudjuk, mikor fejeződik be. Ha valaki azt mondaná, hogy szeptemberben vagy októberben ér véget, akkor lehetne tervezni. Így viszont mégis hogy lehetne? Csak reménykedni lehet” – zárta gondolatát.

  • Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

    Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

    Daniel Ricciardo jövőre a McLaren pilótája lesz, habár most elárulta, hogy a Ferrarival is kapcsolatban volt. Ez pedig annak fényében nem is oly meglepő, hogy sokan őt hitték Sebastian Vettel távozása után a Ferrari elsőszámú jelöltjének 2021-re.

    „Már évek óta kapcsolatban voltunk egymással és ez idáig kitartott” – árulta el Ricciardo. „Nem tagadom, hogy így volt, de egyértelműen nem vezetett együttműködéshez.”

    Merthogy a maranellóiak Carlos Sainz-ot választották, nem az olasz gyökerekkel rendelkező ausztrált.

    „Nem tudok és nem is akarok ezen gondolkozni” – tette hozzá kissé csalódottan. „Mindenki azt mondja, jól illettünk volna egymáshoz a nevem és a hátterem miatt, azonban nem akarom, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam. Mindazonáltal megértem, miért Carlosra voksoltak, és nem fogom azt mondani, hogy miért nem én vagyok ott. Carlosnak erős éve volt a 2019-es, ezért eléggé felkapott lett, ráadásul jól is illik a csapatba az alapján, amilyen szakaszban tartanak.

  • Russell: Több figyelmet kaptam idén az eSport nyomán, mint tavaly bármelyik versenyen

    Russell: Több figyelmet kaptam idén az eSport nyomán, mint tavaly bármelyik versenyen

    A Williams pilótája, George Russell úgy érzi, többet értek a népszerűsége szempontjából az idei virtuális versenyek, mint a tavalyi év a valóságban, a mezőny végén.

    A 22 éves pilóta volt tavaly az egyetlen pilóta, aki pont nélkül zárta a szezont, ami nem meglepő annak fényében, hogy a Williamse jelentősen gyengébb volt a mezőny többi autójánál. Azonban idén, a koronavírus miatti korlátozások miatt csak virtuális versenyek voltak eddig, melyekből Russell a legutóbbi kettőt meg is nyerte.

    „Több figyelmet kaptam azzal, hogy eSport versenyt nyertem, mint a tavalyi év bármely versenyén, amikor a Williamst vezettem a mezőny végén” – ismerte el. „Mindent megteszek, hogy megmutassam, mit tudok.”

  • Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Stefano Domenicali úgy véli, a korábbi Ferrari-versenyző Fernando Alonso sokat segíthet Carlos Sainz-nak, hogy beilleszkedjen az olasz csapatba, ahová 2021-ben igazol Vettel helyére.

    „Carlosnak fontos lesz, hogy jól felkészüljön a ránehezedő nyomásra, mely azzal jár, hogy az ember a Ferrari pilótája” – magyarázta Domenicali, aki egyébként Alonso korábbi főnöke is volt, épp a Ferrarinál. „És szerintem itt jön a képbe Alonso, aki sokat segíthet az ehhez való hozzászokáshoz. Fernando és Carlos nagyon közeli barátok, és szerintem Alonso és Carlos édesapja képesek lesznek közösen átadni a tapasztalatukat. Már Lando Norris mellett is sokat fejlődött tavaly, azonban még van egy évad 2021-ig, szóval fókuszáltnak kell maradnia.”

    Néhányan úgy gondolják, Sainz azért érkezik a Ferrarihoz, hogy Leclerc mögé beállva másodszámú legyen.

    „A legfontosabb dolog, hogy garantálják a stabilitást és egyensúlyt” – tette hozzá. „Mindketten nagyon tehetségesek, fiatalok és muszáj a Ferrarinak dolgozniuk. A csapat a legfontosabb. Természetesen a Ferrari Charles-t nyomja, de ez nem jelenti azt, hogy Carlos nem tudja megmutatni, hogy arra született, hogy egy Ferrarit vezessen.”

    Domenicalit arról is kérdezték, mit gondol az elvileg Ausztriában rajtoló, furcsa szezonról.

    „Ami jelenleg zajlik, nem tűnik valóságosnak, pedig az” – mondta. „Remélem, hogy jövőre az F1 újra tud olyan show-t produkálni, amire csak ő képes. A cél idénre, hogy elérjék, hogy kevesebbet kelljen költeni, ezzel pedig egy kiegyenlítettebb mezőnyt és hosszútávon fenntartható csapatokat garantálnának. Remélhetőleg a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, mert ez nagyon fontos az F1-nek.”

  • Egy orosz milliárdos veheti meg a Renault F1-es csapatát?

    Egy orosz milliárdos veheti meg a Renault F1-es csapatát?

    Nemrég felvetődött, hogy az anyagi csőd szélén álló Renault autógyár nem biztos, hogy megengedhet magának egy akkora kiadást, amelyet a Forma-1 jelent, hiszen talán így is csak úgy élhetnek túl, ha kölcsönt kapnak a francia államtól. Ez tehát a Renault kivonulását sejteti, ám a csapatot a hírek szerint átvehetik, legalábbis akadna vevő.

    A La Gazetta dello Sport értesülései szerint egész pontosan az orosz Dmitry Mazepin érdeklődne az istálló iránt. Mindez hasonló lehetne ahhoz, mint amit Lawrence Stroll csinált a korábbi Force Indiával, tehát Mazepin is egyfajta részvényes lenne.

    Mazepin nem ok nélkül vásárolna természetesen, a fiának szeretne lehetőséget biztosítani a Forma-1-ben. Őt Nikita Mazepinnek hívják, aki tavaly a Formula 2-ben versenyzett, sőt idén is ott fog. Mindazonáltal az orosz pilótának nincs elég szuperlicenszpontja a Forma-1-es induláshoz, tavaly pedig csak 18. lett az F1 előszobájának számító bajnokságban.

    A La Gazetta dello Sport semmi konkrétat nem említ ezenkívül, de most úgyis minden attól függ, mi történik a Renault háza táján.

  • Ricciardo is kacsintgat más szériák felé

    Ricciardo is kacsintgat más szériák felé

    Most, hogy Daniel Ricciardo a McLaren pilótája lesz 2021-től, több lehetősége adódik majd más szériák versenyautóinak kipróbálására. Az ausztrál élne is ezzel a lehetőséggel, a Bathurst 1000-es pedig a kívánságlistája élén áll.

    „Az emberek mindig megkérdezik, milyen autókat próbálnék ki a Forma-1-es karrieremet követően” – magyarázta Ricciardo a SpeedWeek hasábjain. „NASCAR-t? Supercart? Le Mans-autót? Én mindig is nagyon vonzónak találtam a Bathurst 1000-et, ami egy legendás verseny. Nagyszerű lenne a Mount Panoramán vezetni.”

    Egyébként Ricciardo jövőbeli csapattársa, Lando Norris részt is vett a Supercars egy virtuális versenyén, így ő is nyilatkozott a szériáról, elárulta, ő is kipróbálna egy ilyen gépet: „Abszolút. Valójában a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is birtokol egy Supercart. Néhány éve pályára is vittük, de akkor még nem vezethettem.”

    Mindemellett Zak Brown maga is örülne, ha pilótái máshol is helytállnának: „Szívesen elengedem a srácainkat másfajta helyszínekre. Ha valahogy sikerülne a Bathurst-ot beleszorítani a programunkba, miért ne?”

  • Augusztusra csúszhat a Brit Nagydíj

    Augusztusra csúszhat a Brit Nagydíj

    A két, eredetileg júliusra tervezett Brit Nagydíjat augusztusra halaszthatják, ha akkorra már nem ragaszkodik a kormány az országba érkezőkre irányuló 14 napos kötelező karanténhoz.

    Ugyanis a júliusi versenyrendezés épp azért vált kétségessé, mert ezeket a korlátozásokat az élsport kedvéért sem oldják fel. A nemrég kiadott versenynaptár-tervezetben két silverstone-i futam szerepelt, a két, idénynyitó osztrák verseny után. Természetesen minden említett nagydíj zárt kapuk mögött zajlik majd.

    „Az eredeti terveink szerint július közepe vagy vége lenne a dátum, de van egy bizonyos fokú rugalmasságunk augusztusra kiterjedően is” – mondta a helyzetről Stuart Pringle, a silverstone-i pálya első embere. „Szerintem nem lenne probléma két dátumot találni abban a hónapban. Már csak egy engedélyre lenne szükség a kormánytól, azonban ez időt vesz igénybe. A Forma-1-nek mint bajnokságnak szüksége lenne egy mentességre.”

    Mindenestre ez a helyzet komoly hatással lehet az F1-es évadra, mert a 10 csapatból 7-nek Angliában van a bázisa. Pringle ugyanakkor magabiztos, hogy az elkövetkezendő hetekben áttörés lesz.

    „Még mindig egyeztetünk a kormánnyal, de úgy érzem, van némi fejlődés. Néhány hét még kelleni fog, hogy minden letisztázódjon, de a dolgok a jó irányba haladnak” – zárta optimistán.