Szerző: Czuth Csaba

  • Todt: Vettel nagyon tehetséges, remélem, jut neki hely

    Todt: Vettel nagyon tehetséges, remélem, jut neki hely

    Jean Todt nemrég az idei szezonnal kapcsolatos elvárásairól nyilatkozott, valamint azt is elárulta, hogy sajnálja, hogy a Mercedes leszavazta a fordított rajtrácsos sprintfutam ötletét.

    „Aki erős, az is marad” – mondta az esélyeket illetően a Corriere della Sera hasábjain. „Érdekes lesz látni, mire mennek a csapatok a pilóták visszajelzéseivel a fejlesztések terén. Ezekből ugyanis hiány van, hiszen általában a pályákon gyűlnek.”

    A Liberty Media a járványhelyzet miatt kialakított duplafutamos helyszíneken kipróbált volna valami újat, méghozzá a fordított rajtrácsos sprintfutamot. Ezt a Mercedes végül megvétózta.

    „Egy ilyen helyzet sok lehetőséget kínál” – mondta ezzel kapcsolatban az FIA elnöke. „Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem lesz más innovatív ötlet.”

    Todtot Sebastian Vettel távozásáról is kérdezték.

    „Nem akarok ítélkezni. Csak annyit akarok mondani, hogy ő egy nagyon tehetséges pilóta, viszont nincs helye 2021-re. Remélem, hogy majd talál egyet” – zárta gondolatát.

  • Leclerc az új F1-es játék pilótaértékeléseit kritizálta

    Leclerc az új F1-es játék pilótaértékeléseit kritizálta

    Nemrégiben a Codemasters közzétette a hamarosan megjelenő F1 2020 versenyzőértékeléseit, melyek majd a karrier módban kapnak nagy szerepet. Az értékelések azonnal kritikák kereszttüzébe kerültek, sokak szerint nem sok közük van a valósághoz. Charles Leclerc is így látja.

    „Amennyire tudom, néhány értékelés nem pontos” – magyarázta egyik Twitch-adásában. „Szerintem George [Russell] nagyon kevés pontot kapott, miközben gyors. Olyannyira, hogyha jó autóba tesszük, a legjobbak szintjén áll.”

    A játékban azonban Russellnél csak az újonc Latifinek és az olasz Giovinazzinak van rosszabb értékelése. Az is említésre méltó, hogy Valtteri Bottast jobb osztályzatot kapott, mint a többszörös világbajnok, Sebastian Vettel.

  • Az új F1-es játékban értékeléseket is kapnak a pilóták

    Az új F1-es játékban értékeléseket is kapnak a pilóták

    A július 10-én megjelenő Forma-1-es játék egyik újítása a saját csapattal való karrierezés, vagyis az úgynevezett ’My Team’ mód.

    Ebben a játékos saját csapatot alapíthat, melynek egyik autóját ő maga vezeti, csapattársát pedig kiválaszthatja. Ebben a játékmódban debütálnak a versenyzőértékelések, melyek különböző szempontok szerint vannak jelen. Az értékelés 1 ponttól 99-ig terjed, a tapasztalat, a versenyszellem, a tudatosság és a gyorsaság terén. Ezen kívül a négy értékelésen kívül mind a 20 pilóta kap egy össz. értékelést.

    Mindezeket az adatokat kártyákon láthatjuk, melyeken szerepelnek a pilóta szerződésével és karrier módban való leigazolásával kapcsolatos információk is.

    A legnagyobb értékelést aligha meglepő módon Lewis Hamilton kapta, az ő kártyája 94-es. Őt követi Max Verstappen és Valtteri Bottas, egyaránt 90-es értékeléssel. 80 feletti kártyája van még a két Ferraris versenyzőnek, Charles Leclercnek és Sebastian Vettelnek, Daniel Ricciardónak, Kimi Räikkönennek, Sergio Pereznek és Carlos Sainz-nak.

    Az alábbiakban a McLaren pilótáin megtekinthetjük, hogyan néznek ki a szóbanforgó kártyák, valamint az összes pilóta értékelése is részletesen fel van tüntetve (ha lapoztok, akkor pedig minden versenyző értékelését láthatjátok):

  • Räikkönen és Verstappen nem érzik azt, hogy berozsdásodtak

    Räikkönen és Verstappen nem érzik azt, hogy berozsdásodtak

    Kimi Räikkönen és Max Verstappen sem érzi magát berozsdásodva, hiába nem volt futam a járványhelyzet miatt már több mint fél éve.

    Ezzel viszont nem mindenki ért egyet, Antonio Giovinazzi szerint a versenyzők igenis be lesznek fásulva az európai szezon kezdetén, július első hétvégéjén.

    Finn csapattársa mindazonáltal így nyilatkozott: „Nem gondolom, hogy sok különbséget jelentene nekünk, pilótáknak. Edzettem, aktív maradtam, sportoltam. Minden télen távol vagyunk az autótól, ez most szimplán egy kicsit hosszabb idő a megszokottnál. Ugyanazt fogom érezni, amikor visszatérek.”

    A Red Bull fiatal hollandja, Max Verstappen is egyetértett, ugyanakkor elismerte, nagyon más lesz a nézők nélküli verseny.

    „Szerintem csak néhány kör kell, hogy újra a határon legyünk” – mondta a német Sky-nak. „Olyan sok ideje versenyzünk már, ez a 3-4 hónap nem fog problémát jelenteni.”

  • Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Robert Kubica keményen dolgozik azon, hogy sikerrel debütáljon a DTM-ben. A Williams Forma-1-es csapatának tavalyi pilótája ugyanis a BMW-s ART GP-nél fog idén versenyezni.

    „Őszintén szólva, nem sok változtatást kellett eszközölni az autón” – mondta a TouringCarTimes-nak. „Csak a sebességváltón és a bal oldali fékerőeloszláson kellett állítani. Azonban ezeken kívül nem volt nagy dolog az autóhoz való hozzászokás.”

    „A DTM nagyon egyedi, teljesen más, mint a Forma-1” – tette hozzá. „Nem volt könnyű a változás, hiszen 99%-ban gokarttal és együléses autóval versenyeztem karrierem során. A DTM-ben mások a szabályok, mert olyan, mint egy elegy. Olyan, mint a GT egy együléses aerodinamikájával, vagyis sok leszorítóerővel. Számomra azonban a megszokás kevésbé volt stresszes. A G-erők kisebbek, a testet is alacsonyabb terhelés éri. Ugyanakkor még sosem versenyeztem úgy pályán, hogy tető van a fejem felett, szóval melegebb lehet, mint amihez hozzászoktam. Az autó beállítása is elég különleges, de folytatjuk a munkát és az alkalmazkodást.”

    „Új helyzet ez abból a szempontból is, hogy rövidebbek a versenyek, ezáltal nem aggódom a fizikális rész miatt. Azonban a DTM-hez szükséges vezetési stílus még feltérképezésre vár.”

    A járványhelyzet miatt nagy kérdés, hogy lehetnek-e nézők a bajnokság idei versenyein. Kubica pedig abban reménykedik, hogy lengyel szurkolói elkísérhetik majd futamokra.

    „Az ITR remek munkát végez a szervezés terén. A csapatok és szervezők óvintézkedéseket hoznak. Senki sem tudta, mi fog történni, szóval gyorsan kellett reagálni. De én örülök, hogy elkezdődik a bajnokság. Mindez sajnálatos a szurkolók számára, mert már nagyon jöttek volna versenyekre, de ki tudja, talán később lehetségessé válik ez is.”

  • Leclerc és a Ferrari vezérkar lemond fizetése egy részéről, Vettel máshogy segít

    Leclerc és a Ferrari vezérkar lemond fizetése egy részéről, Vettel máshogy segít

    Mivel a Forma-1-es szezon drasztikus módon lerövidült, a csapatoknak is kevesebb a bevétele. A Ferrari legtöbbet kereső alkalmazottjai ennek következtében lemondtak a fizetésük egy részéről, beleértve Charles Leclerc-et is. A másik pilóta, Sebastian Vettel azonban nem tette ezt meg.

    A Ferrari monacói pilótája bére 25%-áról mond le az Il Giornale nevű olasz lap szerint. Ez 12 millió eurós fizetés helyet 9-10 millió körüli összeget jelent.

    Sebastian Vettel 25 milliós béréből semennyit nem enged el, ugyanakkor úgy döntött, egy részéből jótékonykodni fog. Ugyanúgy jár majd el, mint a Real Madrid futballistája, Toni Kroos: „Adják nekünk a teljes fizetést, aztán mi eldöntjük, hogy kinek adományozzuk egy részét. Vannak emberek, akiknek nagyobb szükségük van rá, mint a kluboknak.”

  • Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    A Mercedes kedden lendült újra akcióba a koronavírus miatti kényszerszünetet követően, Silverstone-ban vihették pályára két évvel korábbi autójukat. A vírushelyzet miatt kisebb stábbal és komoly biztonsági eszközökkel dolgoztak. Mindazonáltal a csapatfőnök, Toto Wolff már nagyon várja az ausztriai szezonkezdetet, nagyon hiányzott neki a versenyzés.

    „Egy komoly európai naptárat állítottak össze, mindenki megkönnyebbült a brackley-i és brixworth-i gyárakban, hogy végre elindulunk” – ismerte el a Sky Sports hasábjain. „Imádjuk a versengést, hiányzott már. A program nagy kihívás, de tartozunk annyival a szurkolóknak, hogy versenyzünk, és remélhetőleg jó show-t csinálunk. Különleges feladatok várnak ránk: három versenyhétvége zsinórban, a munkások hetekig nem mehetnek haza. Azonban most speciálisak a körülmények.”

    Wolff a silverstone-i pályára gurulással kapcsolatos gondolatokkal folytatta: „Az autókon limitált ideig lehet dolgozni. Csak 5 hetünk van a gyárak újranyitásától az első versenyhétvégéig. Talán hozunk egy csomagot, melyet úgyis ilyen tájt akartunk bemutatni. Ez inkább volt élő teszt, mint amit a szabadedzésen fogunk csinálni.”

    Wolff most teljesen más helyzetben van, mint március közepén volt, Ausztráliában: „Amikor Ausztráliába repültünk, nem voltam olyan vidám, mint szezonkezdetkor általában. Talán azért, mert hat intenzív éven vagyunk túl, és volt egy kis mentális kimerülés. Ma már teljesen máshogy érzem magam, éhezem a versenyzésre. Sajnos nem lesznek szurkolók, az esemény csak a tiszta versenyzésről szól majd, másként megfogalmazva pedig arról, amit a legjobban szeretünk.”

  • Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Az Audi Sport első embere, Dieter Gass arról számolt be, hogy 2020-tól már nem lesznek csapatutasítások a DTM-ben.

    Gass elárulta, hogy a döntést tavaly hozták meg az ITR tanácsadó testületével és a BMW Motorsporttal közösen.

    „Megegyeztünk az ITR-rel és a versenytársunkkal, hogy idéntől nem lesznek csapatutasítások” – mondta Gass a Motorsportnak. „Ez Gerhard Berger [az ITR elnöke] kívánsága volt.”

    Gass arról is beszélt, hogyan tudja ellenőrizni a DTM a szabály betartását.

    „A tárgyaláson esett erről szó. Természetesen elsősorban az Audi AG érdekeit kell védenem. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy megfelelően működik. Sajnos volt néhány szégyenletes példa a múltban a nyílt csapatutasításokra. Ez olyasmi, amit nehéz ellenőrizni. Azonban egymás szemébe néztünk, és megegyeztünk. Bízom benne, hogy [a szabály] megfelelően fog működni.”

    Az Audinak 2019-ben meg kellett kérnie a két bajnokesélyes pilótáját, Nico Müllert és René Rastot, hogy kockázatmentesen versenyezzenek egymással, miután összeértek a Norisringen a gyártó igazgatósága tagjainak jelenlétében. Gass elmondta, hogy az ő felelőssége a pilótáik egymással való ütközésének megakadályozása, viszont akkor már nem szólna közbe, miután életbe lépett az új szabály.

    „Még mindig meg kell előznünk, hogy két márkatárs egymásnak menjen” – tette hozzá. „De nem lesz több közbelépés a jövőben. És, ahogy mondtam, ez egy olyan szabály, melyhez természetesen ragaszkodni fogunk. Ezért nem kell magyarázkodnom az Audi vezérkarának.”

  • Ricciardo a McLarenhez igazolásról: Nem hirtelen döntés volt

    Ricciardo a McLarenhez igazolásról: Nem hirtelen döntés volt

    A Forma-1 világa eléggé felborult, amikor kiderült, hogy Sebastian Vettel távozik a Ferraritól, és Carlos Sainz érkezik a helyére, valamint hogy Daniel Ricciardo is csapatot vált. Az ausztrál Sainz helyét veszi majd át a McLarennél.

    Ricciardo most döntésének okairól és körülményeiről beszélt egy Instagram élő adás keretein belül. Elárulta többek között azt is, hogy a jelenlegi munkaadója, a Renault, nem tartotta be az ígéreteit.

    „Nem volt könnyű döntés. Nem arról van szó, hogy hirtelen született volna meg. Csak furcsa ez az év” – magyarázta.

    „Jó, hogy néha a jövődről gondolkodsz, ugyanakkor nehezebbé is teszi. Bizarr, hogy meghoztam ezt a döntést, hiszen idén csak egy szezonelőtti teszten vagyunk túl. Ideális esetben néhány versenyt levezettem volna, mielőtt meghozom a döntést” – zárta gondolatát.

  • Lammers: Verstappen a legjobb, akit valaha láttam

    Lammers: Verstappen a legjobb, akit valaha láttam

    Az elmúlt évek során gyakran felmerült a kérdés, ki a jelenlegi legjobb és a valaha volt legjobb Forma-1-es pilóta.

    Ha az ember az ideális Forma-1-es csapatot hozná létre, akkor legalább az egyik ilyen kérdésre választ kell adnia. Ennek apropóján mondta el véleményét Jan Lammers, korábbi Forma-1-es pilóta. A holland elárulta, miért választaná Max Verstappent az egyik pilótának.

    „Max a legjobb, akit valaha láttam” – jelentette ki. „A jó napjaikon az olyan pilóták, mint Lewis Hamilton, Ayrton Senna vagy Michael Schumacher nem igazán különböznek. Amit képesek elérni, az gyakran elég hasonló. Abban van különbség, melyeket a kevésbé jó napjaikon csinálnak.”

    Lammers úgy gondolja, itt emelkedik ki Verstappen. Úgy látja, hogy bármi van, a Red Bull pilótája mindig kihozza az autóból a legtöbbet: „Sosem láttam, hogy Verstappennek rossz napja van, vagy hogy ne lenne motivált.”

    A téma apropójaként szolgáló álomcsapat pedig Lammersnél így néz ki: Verstappen mellett Senna a másik pilóta, míg Juan Manuel Fangio a tartalékversenyző. A csapatfőnöknek Christian Hornert választotta.