Szerző: Czuth Csaba

  • „A Ferrarinak nem lesz sok beleszólása a dolgokba Monzában”

    „A Ferrarinak nem lesz sok beleszólása a dolgokba Monzában”

    Robert Doornbos kerek perec kimondta, hogy a Ferrari idei teljesítménye összességében rossz. Az olasz istálló összetettbeli helyezése ezt valamennyire alátámasztja, az első két nagydíjat követően az 5. helyen állnak.

    „Ez igazából méltatlan a Ferrarihoz” – mondta Doornbos. „Kínos volt látni, ahogy kiütik egymást. Ez már az első két helyen is borzalmas tett, nem hogy a középmezőnyben. Egy drámai kvalifikáció után egy olyan verseny következett, amit be sem tudtak fejezni. De nem is ez a legnagyobb probléma.”

    „Az a sebességmérési pontokkal van, hiszen nemsokára következik Monza, ahol nyilván jól akarnak menni. Azonban legutóbb 18-ak voltak a végsebességlistán. Ez azt jelenti, hogy hatalmas a légellenállásuk. Szóval nem lesz beleszólásuk semmibe egy olyan pályán, ahol tavaly győztek.”

  • Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Carlos Sainz számára a Magyar Nagydíj pénteki napja komoly különbséget jelentett az eddigiekhez képest. A spanyol jó eredményeket ért el az osztrák duplahétvégén, viszont a Hungaroring eddig nem kedvezett neki.

    Az esővel tarkított pénteki napot követően így nyilatkozott: „Délelőtt, szárazon katasztrófa volt. Láttuk, hogy a Racing Point és a Renault erősebb nálunk. Ki akartunk próbálni néhány kisebb dolgot, hogy javítsunk az autón. Erre azonban nem volt esély, mert esett [a második edzésen]. Nem tudjuk, hogy fog menni holnap.”

    „Pénteken hidegebb volt, mint amire számítottunk. Az autó balansza nem volt jó a lágyakon” – tette hozzá a McLaren spanyolja.

  • Pourchaire domináns győzelmét hozta az F3-as főverseny

    Pourchaire domináns győzelmét hozta az F3-as főverseny

    Meggyőző előnnyel ért elsőként célba az ART 16 éves pilótája, Theo Pourchaire az F3 magyarországi főversenyén. Őt két Premás, az összetettben vezető Oscar Piastri, illetve Logan Sargeant követte.

    A még kissé vizes, száradó pályán pole pozícióból induló Smolyar versenye az első kanyar után véget ért, ugyanis hátulról eltalálta a mellőle induló Sargeant. Ez hátrébb még több incidenst szült, melyekbe a remek időmérőt záró Calan Williams mellett Frederik Vesti és Olli Caldwell is belekeveredett többek között. Természetesen ezek hatására érkezett a biztonsági autó, ami a második kör végén távozott is. Ekkor már Pourchaire vezetett, és innentől nem is adta ki a kezéből ezt a pozíciót, meg sem állt zsinórban második győzelméig. Mögötte pedig ugyanúgy állt a két Prema, ahogy végül célba értek, vagyis Piastri-Sargeant sorrendben.

    Liam Lawson a negyedik helyen ugyan próbálta támadni Sargeantet, de végül meghibásodott az autója, és jól fel is olajozta a pályát, főleg az első kanyar féktávját. Emiatt először újabb safety car fázis, majd végül körülbelül félórányi piros zászló következett. A második újraindítás után már komolyabb incidens nélkül lefutott a verseny. Több büntetést is kiosztottak, a remekül felzárkózó Fittipaldi például boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert elhagyta a boxutcában a gyorssávot. Az első kanyaros incidensek miatt viszont végül senkit sem büntettek.

    A negyedik helyen Bent Viscaal, az ötödiken Richard Verschoor végzett. A hatodik Fernandez, a hetedik Alex Peroni lett. A további sorrend az első tízben pedig így alakult: Hauger, Novalak, Beckmann. A holnapi sprintversenyen tehát Beckmann-Novalak első sor lesz. Utóbbi esetében ez hatalmas bravúr, mert a most elért 9. helyét a 26. rajtkockából indulva érte el.

  • Racing Point: Hízelgő, hogy Vettel így beszél rólunk

    Racing Point: Hízelgő, hogy Vettel így beszél rólunk

    A Magyar Nagydíj második szabadedzése után a Racing Point csapatfőnöke a Sebastian Vettel esetleges érkezéséről szóló pletykákra reagált. Otmar Szafnauernek nagyon megtetszett, hogy a német dicséri a csapatot, viszont elmondása szerint ez még nem jelenti azt, hogy megegyeztek.

    „Hízelgő, hogy egy négyszeres világbajnok ilyen jókat mond a csapatról. Ez 5, 6 vagy 7 évvel ezelőtt nem történhetett volna meg” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Hosszú utat jártunk be 10 év alatt. Ez remek.”

    Egyes források szerint ha Vettel érkezik, Péreznek kell távoznia. Szafnauer így jellemezte mexikói versenyzőjét: „Checo remek munkát végzett az elmúlt években, dobogós helyeket szerzett például. Nagyszerű munkát végzett múlt héten is, amikor majdnem elkapta Albont a 17. helyről indulva. Ő egy igazi versenyző.”

    2021-től Szafnauer csapata már Aston Martin F1 Team néven fut majd. Talán szükségük lesz olyan tudásra, mely győzelemre viheti őket: „A végén úgy is az számít majd, tudjuk-e, hogy kell nyerni. Sebastian jó pilóta, az idő pedig választ ad mindenre.”

  • Vettel kicsivel jobb hétvégére számít a pénteki nap alapján

    Vettel kicsivel jobb hétvégére számít a pénteki nap alapján

    Sebastian Vettel pozitívan nyilatkozott a Magyar Nagydíj pénteki napját követően. A németnek és csapatának finoman szólva sem sikerült az osztrák duplahétvége, legutóbb a két Ferrari egymással ütközött a rajt után.

    Mostani helyzetük kicsit jobban fest, Vettel az első szabadedzésen 6. lett, a másodikon pedig 1. Utóbbival kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy a mezőny egy része mért időt sem futott.

    „A délelőtt rendben volt, kicsit jobbak lettünk a pályán” – mondta. „Reméljük, így marad holnap is. Nyilván ez az időmérőig nem fog kiderülni. Kicsit több kört tettünk meg az esőben, mint a többiek, hogy lássuk az autó gyengeségeit a múlthetet követően. Még mindig sok a dolgunk, de összességében jobb napnak tűnt a mostani.”

    A Ferrarisok tették a legtöbb kört az esőgumikba, melyekből csak három elérhető. Sokan azért sem mentek ki, hogy ezeket óvják, hiszen a hétvége során még szükség lehet rá. Vettel ezzel tisztában van, de fontosabbnak tartotta, hogy körözzenek az autóval.

    „Ez kétélű dolog, mert azok a gumik még kellhetnek, de a megtett körökre is szükség van, hogy magabiztosabbak legyünk az autóban” – tette hozzá a négyszeres világbajnok. „Amikor 6, 8 vagy 9 kört csinálsz, nem sok, de megéri. Ami az időjárást illeti, lehetne jobb, de sosem tudhatod.”

  • Salo: Lenne értelme Bottasszal hosszabbítani

    Salo: Lenne értelme Bottasszal hosszabbítani

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Mika Salo úgy gondolja, logikus lépés lenne a Mercedestől, ha hosszabbítana Valtteri Bottasszal.

    A finn szerződése év végén lejár, de minden erejével azon van, hogy kiharcolja maradását. Nyert már egy futamot idén, vezeti a világbajnokságot is. Egyes hírek szerint már alá is írta új szerződését, de erről nem érkezett hivatalos bejelentés.

    „Olyan jól vezet, hogy senki nem lenne jobb helyette” – magyarázta Salo. „Nincs más pilóta, aki meg tudná verni Hamiltont.”

    Merthogy Salo úgy gondolja, honfitársa idén elkaphatja a hatszoros világbajnokot: „Ha le tudja győzni a csapattársát a kellő alkalomnál többször, akkor igen, a javára tudja fordítani a párharcot.”

  • Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    A két hazai versenyét követően a Red Bull az összetett harmadik helyén tanyázik. Ezt nem biztos, hogy aláírták volna a szezonkezdet előtt. Arra sok kifogást lehetne találni, miért a Mercedes volt a jobb, de a most következő hétvégén ez már nem engedhető meg. A Red Bullnak versenyben kell lennie, jelentette ki egyértelműen Helmut Marko.

    A két spielbergi forduló közül főleg az elsőn lett volna nagy esélyük nyerni, de akkor végül Verstappen és Albon sem ért célba.

    „Mivel megvoltak a problémáink, nem tudtunk előnyt kovácsolni a Mercedes megbízhatósági gondjaiból” – mondta Marko erről a futamról.

    A legközelebbi verseny helyszíne, a Hungaroring papíron már jobban kedvezhet a bikásoknak. Fontos, hogy itt már sokkal közelebb legyenek a Mercedeshez, ha harcban akarnak maradni a bajnokságért.

    „Ha továbbra is szerepelni akarunk a bajnoki harcban, az élen kell autóznunk ezen a hétvégén” – jelentette ki az osztrák. „Egy győzelem remek lenne.”

  • Sainz megbánhatja, hogy a Ferrarihoz igazolt?

    Sainz megbánhatja, hogy a Ferrarihoz igazolt?

    Robert Doornbos elmondása szerint Carlos Sainz lehet az első pilóta, aki még azelőtt megbánhatja a Ferrarihoz igazolást, mielőtt beült volna a vörös autóba. A spanyol ugyanis 2021-től lesz a Scuderia versenyzője, addig pedig a McLarennél lesz, akik úgy tűnik, előre törnek.

    „Sainz a legjobbjához közelít” – nyilatkozta róla Doornbos. „Nem tudom elképzelni, hogy volt valaki, aki nem örült egy Ferraris szerződésnek, de most ő lehet az első.”

    A Ferrari nem csak a 2020-as autót illetően van krízisben, az sem segít a helyzetükön, hogy 2021-re majdnem teljesen ugyanezzel a konstrukcióval kell indulniuk a járványhelyzet miatt.

    „Nincs erő a motorban a tavalyi botrány óta – 9 tizedet veszítenek vele. Az autó balansza sem túl jó” – tette hozzá a korábbi Forma-1-es pilóta. „Az ember úgy gondolja, nem lehet neki rosszabb, de a McLaren mintha újra az élmezőnybe törne. Az autó már a Renault motorral is jó, jövőre pedig Mercedesszel mennek.”

    Doornbos a McLaren pénzügyi helyzetéről is beszélt.

    „Zak Brown a falnak ment egy héttel a szezon kezdete előtt, amikor kifogyott a pénz. De sikerült finanszírozni a rendezést, egy héten belül. Jó üzletember kell legyél ehhez. Aztán eljutnak az első versenyre, és egyből bezsebeltek egy dobogót. Úgy gondolom, hogy jövőre a papaya fényezésen több és nagyobb szponzorok kapnak helyet” – zárta gondolatát.

  • A Racing Point tagadja, hogy máris megegyeztek volna Vettellel

    A Racing Point tagadja, hogy máris megegyeztek volna Vettellel

    Az elmúlt napokban nagyon beindultak azok a találgatások, melyek szerint Sebastian Vettel 2021-től az Aston Martinhoz igazol. Egy nemrég megjelent hír pedig ezeket csak még erősebbé teszi. E szerint állítólag Sergio Perez már új csapatot keres magának, hiszen adott esetben az ő helyére érkezne Vettel. A mexikói ESPN e mellett azt is tudni véli, hogy augusztus 2-án jelentik be Vettelt mint új versenyző.

    Mindazonáltal a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point cáfolta, hogy már megállapodtak volna a felek. Maga az érintett, a négyszeres világbajnok pedig így nyilatkozott a Blick-nek: „Még minden nyitott. Jó látni, hogy ennyi embert érdekel a jövőm, de a végén mindent én döntök el.”

    Gerhard Berger pedig ennyit tett hozzá a témához: „A Forma-1-ben általában ha valamiről beszélnek, az már rég le van fixálva.”

  • Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Régóta köztudott, hogy 2020 végén Sebastian Vettel és a Ferrari útjai szétválnak. Charles Leclerc pedig idénre előlépett azzá, akire építeni szeretnének hosszútávon. A két pilóta pedig nem mindig fér meg egymás mellett, múlt hétvégén már másodjára ütköztek, mióta csapattársak. Ez mindkettejük versenyének végét jelentette.

    Most Eddie Irvine, korábbi Ferrari pilóta beszélt a pilótakérdésről.

    „A Ferrarinál a nyomás felülmúlhatatlan” – szögezte le.  „Ez egy nehéz helyzet, de most még az is nehezíti, hogy van egy olyan pilótájuk, aki tudja, hogy az idény végeztével már nem kérnek belőle. Igazából a hűség nincs jelen. Leclerc az elsőszámú reménység, szóval úgy gondolom, hogy ez felborította a dinamikát.”

    Irvine úgy érzi, tudja a megoldást erre a problémára: „Már idén megszabadultam volna Vetteltől, hogy őszinte legyek. Kifizettem volna, had menjen és jöjjön valami fiatal vagy más. Ittléte ártalmas, de azt hiszem, megvan erre az ok. Talán nem akartak ennyi pénzt kifizetni egy embernek azért, hogy ne csináljon semmit, vagy nem tudom.”