Szerző: Czuth Csaba

  • Button szívesen látná Russellt a Renault-nál vagy Racing Pointnál

    Button szívesen látná Russellt a Renault-nál vagy Racing Pointnál

    Jenson Button titkon abban reménykedik, hogy George Russellnek lesz lehetősége egy középmezőnybeli csapatban vezetni, például egy Renault-ban, vagy egy Racing Pointban. 2009 világbajnoka szerint fontos lenne, hogy nem egyből a Mercedeshez csatlakozik Hamilton mellé, hanem egy kisebb lépést tesz meg.

    „Lewis ellen kemény feladat lenne rögtön helytállni, amikor ennyire tapasztalatlan vagy még” – érvelt Button. „Szívesen látnám egy olyan csapatban, mint amilyen a Renault vagy a Racing Point, egy versenyképes csapattárs mellett. Magabiztos, bizonyította már a sebességét és a fittségét is, amire nagyon szükség van a Forma-1-ben.”

    Amit viszont Button szeretne, jövőre biztosan nem valósul meg, hiszen az már hivatalos, hogy Russell marad a jelenlegi csapata, azaz a Williams kötelékében.

  • Hivatalos: Nézők nélkül rendezik az Indy500-at

    Hivatalos: Nézők nélkül rendezik az Indy500-at

    Biztossá vált, hogy az idei Indy500-at zárt kapuk mögött rendezik. Az ötszáz mérföldes verseny idei kiírásával kapcsolatban eddig is népszerű téma volt a nézőkérdés. Ezt az Indiana állambeli koronavírus esetek számának megemelkedése döntötte el végleg.

    A legutóbbi változat az volt, hogy az elérhető helyek egynegyedét töltik fel. Viszont akármennyire erőltették ezt a szervezők és Roger Penske, nem jöhetett létre ez a forgatókönyv sem, így először lesz megtartva nézők nélkül az oválverseny.

    „Ezt a kemény döntést a dolgok óvatos fontolóra vétele, illetve rengeteg egyeztetés előzte meg az állam és város vezetésével” – állt az Indianapolis Motor Speedway közelményében.

    Az idei futamra elkelt jegyek a jövő évi verseny során még felhasználhatóak lesznek. Az idei Indy500 első szabadedzése augusztus 12-én lesz, maga a verseny pedig 23-án.

  • A DTM is elmehet az elektromos versenyzés felé?

    A DTM is elmehet az elektromos versenyzés felé?

    Az Audi Sport főnöke, Dieter Gass annak a lehetőségéről beszélt, hogy a DTM-ben is fejlesztenének elektromos versenyautót.

    A német túraautó bajnokság jövője nem kicsit kétséges, a Mercedes már korábban kiszállt, nemrég pedig az Audi is bejelentette, hogy év végén távoznak, mert már nem a belsőégésű motorokra fókuszálnának. Viszont Gasst megkérdezték arról, hogy érdekelné-e őket, ha elektromos autót kellene tervezni.

    „Úgy gondolom, ez az ötlet tavaly óta már formálódik. Megvan rá a lehetőség, hogy megtörténik” – válaszolta a TouringCarTimes hasábjain. „Tudom, hogy bizonyos emberek dolgoznak rajta. Szerintem valami érdekes is kisülhet belőle. Jelenleg a jövőbeli motorsport stratégiánkat értékeljük ki, de mint gyártó, erre nagyon figyelnünk kell. Majd pedig döntenünk is, hogy részt veszünk-e ebben, vagy nem.”

    A Volkswagen csoport egyébként már tervezett egy elektromos autót, a Cupra e-Racert. Ez majd az ETCR szezonjának kezdetén debütál versenykörülmények között.

  • Ricciardo a dobogóban reménykedett: Jövő héten új esélyt kapunk

    Ricciardo a dobogóban reménykedett: Jövő héten új esélyt kapunk

    Daniel Ricciardo beállította legjobb Renault-s eredményét a múlt hétvégi Brit Nagydíjon elért negyedik helyével. Az ausztrál nagyon elégedett a versenyével és alig várja a jövő hetet, amikor ismét Silverstone-ban lesz futam.

    „Őrült verseny lett a végére, és nagyon jó érzés megszerezni a negyedik helyet. Remekül rajtoltunk, feljöttünk hatodiknak és jó tempót futottunk” – nyilatkozta a futamáról a mindig mosolygós Ricciardo, majd a McLarenekkel való csatájával folytatta. „A safety car utáni újraindításnál közel értem Carloshoz, de nem tudtam megelőzni, sőt ehelyett Lando lépett át rajtam. Egy kicsit frusztráló volt, de mi jöttünk ki jobban a helyzetből a végén. Amikor a verseny feléledt, nagyon jó volt. Volt egy kis sebességfölényünk a végén, és el tudtam kapni Landót, Carlosnak pedig problémája akadt [defektet kapott].”

    Ricciardóban élt a dobogó reménye is, amikor egyre közelebb látta maga előtt Charles Leclerc-et, aki a harmadik helyen végzett végül: „Láttam, ahogy Charles egyre közelebb van, és ha még van néhány kör, meglett volna a dobogó! Jövő héten még lesz egy másik esélyünk. Segítségünkre volt a káosz, de biztosan a legjobb hat autó között volt a helyünk, ez pedig remek.”

  • A McLaren jövőre is szívesen indulna Alonsóval az Indy500-on

    A McLaren jövőre is szívesen indulna Alonsóval az Indy500-on

    A McLaren vezérigazgatója mindenkit biztosított arról, hogy részükről rendben van, ha Fernando Alonso 2021-ben is indulna velük az Indy500-on. Még annak ellenére sem gördítenek akadályt elé, hogy a spanyol jövőre visszatér a Forma-1-be egy másik csapat, a Renault színeiben.

    Alonso idén már bizotsan indul az ötszáz mérföldesen a wokingi csapattal, majd augusztus végén kerül erre sor.

    Jövőre az Indy500 időmérője ugyan ütközne a Forma-1-es Monacói Nagydíjjal, ugyanúgy megoldható lenne a 39 éves pilóta indulása.

    „Nem tudom, mit mond a Renault-s szerződése” – mondta Zak Brown a spanyol esetleges jövő évi szereplésével kapcsolatban. „A versenyek nem ütköznek, és az Indy500-ra az autók kvalifikálnak, nem pilóták. Ez nem elképzelhetetlen, főleg hogy több tapasztalata is lesz. Előfordulhat, hogy valaki más kvalifikál helyette, és aztán eljön, és teljesíti a futamot.”

    „Meg kell néznünk, hogy állunk csapatként, de ez nem lenne olyan dolog, amit elleneznék. Ha lesz elérhető ülésünk és akar, illetve engedik versenyezni 2021-ben is az Indy500-on, akkor ez a forgatókönyv pozitívan is elsülhet” – zárta gondolatát az amerikai.

  • Elképesztő befutó után Ticktum nyerte az F2-es sprintversenyt

    Elképesztő befutó után Ticktum nyerte az F2-es sprintversenyt

    A Brit Nagydíj F2-es sprintversenyén Dan Ticktum győzedelmeskedett, ezzel megszerezve első sikerét a bajnokságban. A második helyen, Ticktum sarkában ért célba az új gumikon érkező Christian Lundgaard, míg a harmadik Louis Deletraz lett.

    Ticktum a pole pozícióból kezdett, jó rajtja után pedig hamar el tudott lépni a mezőnytől. Lundgaard kiváló rajtot fogott, az ötödikről a második helyre jött fel. A második kockából rajtoló Felipe Drugovich folyamatosan esett vissza, megelőzte őt Deletraz, Ilott, Mazepin és Zhou is. A tegnap dobogós Yuki Tsunoda már a rajt után kiesett, Callum Ilott lökte meg, és a brit kapott is ezért egy öt másodperces büntetést.

    Ez viszont nem igazán zavarta, hiszen miután Drugovichot otthagyta, Deletraz-n és Lundgaardon keresztül a második helyig ért fel. Csapattársa, Zhou is nagyon jött fel, az elején még Schumachert előzte meg, majd bemutatott egy duplaelőzést Mazepinnel és Drugovich-csal szemben.

    Ilott viszont annyira igyekezett Ticktum üldözése közben, hogy megpördült, ez pedig a versenye végét jelentette. Beküldték a safety car-t, és mivel a boxutcán keresztül vezették át a mezőnyt, Lundgaard kereket cserélt, új, lágyabb keverékű gumikat kapott. Ezzel az ötödik helyig esett vissza. Többen is hasonlóan döntöttek, ám Sean Gelaelnek problémái akadtak a jobb elsőjével, így ő kiesett. A bajnokságot vezető Robert Shwartzman is bajba került, nagyon elrontották a kerékcseréjét, így a főverseny után ezen a futamon sem szerzett pontot.

    Az újraindításkor Lundgaard egyből belekezdett az előzésekbe, előbb Mazepint és Zhout, majd Deletraz-t is átugrotta. Már Ticktumot is üldözőbe vette volna, de erre elég ideje már nem maradt, néhány tizeddel a brit mögött ért célba ezüstérmesként. A mögötte érkező Deletraz-t Zhou a végéig elszántan támadta, de a gumijai ezt már nem bírták: a kínai megpördült, és a negyedik helyről a kilencedikre esett vissza.

    A negyedik hely ezzel Jehan Daruvala ölébe hullott, az ötödik Nikita Mazepin lett. A további sorrend mögöttük pedig így festett: Drugovich, Matsushita, Aitken, Zhou, Armstrong.

  • Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Az ART versenyzője, Aleksandr Smolyar győzött a Brit Nagydíj versenyhétvégéjének Formula 3-as sprintfutamán. Az orosznak gyakorlatilag végig kellett védekeznie a 20 körös viadalt, hiszen a másodikként záró David Beckmann folyamatosan a sarkában loholt. Mögöttük, szintén kis távolságra Clement Novalak ért célba.

    Smolyar a pole-ból is kezdett, és a végső sorrend a dobogón már a rajtot követően beállt. A bajnokságot vezető Oscar Piastri viszont a második körben a kavicságyba sodródott a Luffield kiáratánál, miközben Pourchaire-rel csatázott. Sok pozíciót vesztett ezzel, jóval a pontszerző zónán kívülre került, majd a verseny vége felé ki is állt.

    A negyedik helyről rajtoló Sebastian Fernandez versenye sem sikerült jól, a felvezető körön elkövetett vétsége miatt egy 10 másodperces stop and go büntetéssel sújtották. Az történt, hogy az első safety car vonalnál nem a valódi rajtpozíciójában volt, hanem kicsivel hátrébb, és csak ezután előzte meg versenytársait.

    A Charouzál versenyző Igor Fraga lett a verseny első kiesője, a technikai probléma miatt félreállt autója pedig safety car fázist idézett elő. Smolyar az újraindításnál is megtartotta a vezető helyét, kicsivel hátrébb Lawson és Hughes csatáztak.

    A verseny negyedik helyezettje Alex Peroni, az ötödikje Frederik Vesti lett. Utóbbi látványosat csatázott Lawsonnal, ám végül ő került ki győztesen meccsükből. Olyannyira, hogy Lawsont aztán még Sargeant is megelőzte, ők értek célba hatodikként és hetedikként.

    Smolyart egyébként figyelmeztették, mert védekezéskor a megengedettnél többször is irányt váltott az egyenesben. Viszont így is sikerült végül elérnie élete első F3-as győzelmét.

    A top 10-et pedig Theo Pourchaire, Richard Verschoor és Jake Hughes tette teljessé.

    FRISSÍTÉS: A versenyt követően a versenybírák egy öt másodperces büntetéssel sújtották Smolyart, aki szerintük túlzott mértékben cikázott az egyenesekben. Az orosz versenyző így a hatodik helyre esett vissza, ami miatt végül Beckmann lett az első, Novalak a második, a dobogó harmadik fokára pedig a Camposszal versenyző Alexander Peroni állhatott fel.

  • Russellre is jó fényt vet Norris és Albon esetleges remeklése

    Russellre is jó fényt vet Norris és Albon esetleges remeklése

    George Russell örül, ha egykori F2-es riválisai jól szerepelnek egy-egy Forma-1-es hétvégén, ha már neki kevesebb lehetősége van erre egy Williamsben ülve. A brit úgy gondolja, ez neki is jót tesz, hiszen jobb fényt vet rá, mert legyőzte őket az F1 előszobájában,

    Lando Norris volt sokáig a legnagyobb kihívója Russellnek közös F2-es évükben, ám a végére elmaradt honfitársától a McLaren jelenlegi pilótája. Ő azóta első dobogóját is megszerezte a száguldó cirkuszban, míg Russellnek pontja sincs. Alex Albon lett a bronzérmes a két másik brit mögött ebben a bizonyos Formula 2-es szezonban, ő ma már a Red Bull pilótája, és nem egyszer adódott már neki lehetőség a dobogóra, de valóra váltania még nem sikerült.

    Mindazonáltal Russell is magabiztos lehet, hogy eljön az ő ideje. Ugyanis egy Mercedes támogatott pilótáról beszélünk, aki előbb utóbb a világbajnok csapatban találhatja magát.

    „Akik hatással lehetnek a karrieremre – Claire Williams, vagy Toto Wolff – mind tudják, milyen jó voltam 2018-ban” – mondta helyzetéről Russell. „Jobb színben tüntet fel, ha Lando és Alex remekelnek. Néhányaknak keserű lehet, ha korábbi riválisuk a mezőny elején harcol, ők meg a mezőny végén vannak, viszont én azt akarom, hogy ők jól menjenek. A 2018-ban történtek miatt pedig még jobban esik a nagyszerű teljesítményük.”

  • Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    A versenybíróknak volt dolguk a Brit Nagydíj időmérő edzését követően, számos incidenst meg kellett vizsgálniuk. Végül egyetlen embert büntettek: a hazai pályán versenyző George Russellt.

    A britet azért büntették, mert nem lassított sárga zászló alatt. Ezek csapattársa, Nicholas Latifi megpördülése miatt kerültek elő. Mindez pont a Q1 utolsó perceiben történt, amikor Russell megfutotta azt az időt, mellyel továbbjutott a Q2-be. A Williams pilótáját 5 rajthelyes büntetéssel sújtották, így csak az utolsó helyről rajtolhat majd.

    A boxutcában is történt néhány dolog. Charles Leclerc és Lance Stroll azért kerültek vizsgálat alá, mert veszélyesen engedték ki őket a garázsból. A pályán még Esteban Oconnak volt egy feltartáshoz közeli szituációja, de ezek miatt már nem szankcionáltak senkit.

  • Mazepin nyerte az F2-esek silvertone-i főversenyét

    Mazepin nyerte az F2-esek silvertone-i főversenyét

    Nikita Mazepin élete első Formula 2-es győzelmét aratta Silverstone-ban, Guanyu Zhou és Yuki Tsunoda előtt célba érve. A változatos gumistratégiáknak köszönhetően ismét látványos futamot láthattunk, számos előzéssel, viszont a Hitech orosz pilótája szinte végig magabiztosan diktálta a tempót.

    A pole pozícióból rajtoló Drugovichot Mick Schumacher azonnal lerajtolta, míg a második rajtockát megszerző Callum Ilott lefulladt a felvezető körön, így a boxból kellett rajtolnia. Mazepin is hamar eljött Drugovich mellett, így aztán az akkor még vezető Schumachert vehette üldözőbe. Később sikerült is leelőznie, innentől pedig ő vezette a versenyt. De csak addig, amíg ki nem jött a boxba, a többi lágyabb gumikat használó versenytársával (köztük Schumacherrel és Lundgaarddal együtt).

    Drugovich viszont a keményebb keverékkel indult, mint ahogy Zhou és Aitken is például. Ők a lehető legkésőbbre tolták kiállásukat, hogy lehessen egy tempós, rövid etapjuk a verseny végére. Ez a leghatékonyabban Zhou-nak sikerült, aki a 8. helyre visszatérve gyakorlatilag végigelőzte a mezőnyt egészen a második helyig. Innen éppen Lundgaardot taszította le, akit az utolsó körben Yuki Tsunoda is lehagyott. A dánnak tehát be kellett érnie a negyedik hellyel. Utána Callum Ilott következett, aki a mezőny végéről elképesztő felzárkózást mutatott be.

    A hatodik Louis Deletraz, a hetedik Felipe Drugovich, a nyolcadik pedig Dan Ticktum lett, aki ezzel megszerezte a fordított rajtrácsos pole pozíciót. Mick Schumacher ugyan kezdetben vezette a versenyt, végül visszaesett a kilencedik helyre. Az utolsó pontszerző helyet Matsushita kaparintotta meg.