Szerző: Czuth Csaba

  • Russell: Jövőre sokkal jobb helyzetben lesz a Mercedes, az első futamtól kezdve

    Russell: Jövőre sokkal jobb helyzetben lesz a Mercedes, az első futamtól kezdve

    George Russell első Mercedeses éve talán nem alakult az előzetes várakozások szerint, legalábbis az autó erőssége szempontjából. Russell persze nem okozott csalódást, sőt ő szerezte csapata egyetlen futamgyőzelmét is, Brazíliában.

    A hibrid érában egyeduralkodó német gárda magához képest gyengén kezdte az idényt, többek között a delfinezéssel is küzdöttek, de a szezon közepétől kezdve egyre inkább javuló tendenciát mutattak. A szezon végére szinte felértek az élmezőny szintjére, vagy legalább annak közelébe, a brazil kettős győzelmük is abszolút ezt mutatja. A jövő évet azonban a tervek szerint már ilyen szintről kezdenék.

    „Egy lépéssel le vagyunk maradva a Red Bull és a Ferrari mögött, és rengeteget kell még zárkóznunk. De jövőre mindenképpen sokkal erősebb helyzetben leszünk az első futamtól kezdve, mint idén” – ígérte az egyszeres futamgyőztes brit. „Csapatként ezek a küzdelmek sokkal jobban felkészítenek minket az elkövetkező évekre, így remélem, hogy 10 év múlva visszatekintve azt mondhatom, hogy ez a 2022-es szezon pozitív volt az út szempontjából.”

    Russell első Mercedeses olyan szempontból is jól alakult, hogy a hétszeres világbajnok csapattársat, Lewis Hamiltont is legyőzte az összetettben.

    Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

  • Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows szerint Lance Stroll és Fernando Alonso párosával pótolható lesz a Sebastian Vettel távozásával keletkezett űr.

    A német az idei szezon végeztével akasztotta szögre a sisakot, két év szolgálat után távozva az Aston Martintól. Vettel helyére azonban egy másik világbajnok, Fernando Alonso érkezik.

    A silverstone-i csapat idei éve nem sikerült túl jól, bár a szezon közepétől kezdve Vettel vezetésével elkezdtek feljebb kapaszkodni, és az összetett hatodik helyét is pontegyenlőségben bukták csak el. Megkérdezték a csapat technikai igazgatóját, Dan Fallowst, hogy a friss lendület fenntartható lesz-e Alonso érkezése után.

    „A csapat számára fontos, hogy technikai szempontból olyan versenyzőink legyenek, akik jó visszajelzéseket tudnak adni” – válaszolta. „Nem azt mondom, hogy pozitív visszajelzéseket, mert ez nem mindig van így. Itt a minőségi visszajelzés a lényeg, mellyel képesek leírni, hogyan érzik magukat az autóban. Ez nagyon fontos számunkra. Nagyon szerencsések vagyunk, mert Lance ebben is nagyon jó. Nem hiszem, hogy Seb távozásával érne minket valamilyen veszteség.”

    Az Astonnál izgatottak az Alonso-Stroll páros miatt

    A csapatnál és elődjénél 2019 óta vezető Stroll ezúttal is erős csapattársat kap, hiszen Vettel után ezúttal Alonso mellett fog dolgozni. Fallows már kíváncsian várja, mire jut a veterán spanyol, és a még mindig csak 24 éves Stroll.

    „Jövőre egy lényegesen jobb autót szeretnénk gyártani” – folytatta. „Szeretnénk látni egyfajta fejlődést, és biztosítanunk kell, hogy olyan versenyzőink legyenek, akik képesek a legtöbbet kihozni ebből. Ahogy mondtam, Lance személyében olyan versenyzőnk van, aki képes vezetni az autót, és Fernando nyilvánvalóan hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és bizonyítottan jól csinálja mindezt. Szerintem nagyon izgalmas a versenyzői felállás.”

    Megérkezett az első autóbemutató időpontja

  • Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    A 2022-es katari labdarúgó világbajnokság döntőjén vasárnap délután Franciaország és Argentína mérkőzött meg. A drámaian alakuló mérkőzés végül 3-3-al ért véget a hosszabbítás után, tehát a tizenegyesek döntöttek, Argentína javára. Az eseményeket természetesen több Forma-1-es pilóta is követte.

    A mezőny francia pilótái, vagyis a két Alpine-os nyilvánvalóan Mbappé és csapata sikeréért szorított, ahogy ezt egy videóban is elmondták. Pierre Gasly ráadásul egy Twitterre feltöltött kép tanúsága szerint ott is volt a helyszínen. A fotón egy gondterhelt Gasly látható, mellette pedig a 21-szeres Grand Slam győztes teniszező, Novak Djokovic figyelte az eseményeket.

    Gasly jövő évi csapattársa, Esteban Ocon üzent is a mérkőzés után hazája csapatának. Megköszönte a franciáknak, hogy többször is felálltak a hátrányból, és azt is, hogy soha nem adták fel, majd hozzátette, hogy igazán büszke.

    A mezőny spanyolajkú versenyzői vélhetően inkább Argentínát támogatták, Pérez, Sainz és Alonso is gratulált Messiéknek, sőt utóbbi még egy argentin mezt is magára öltött.

    George Russell nemzete, az angolok ugyan már kiestek a franciák elleni negyeddöntőben, de a Mercedes pilótája így sem volt túl nyugodt a tizenegyespárbaj nézése közben. A barátnője által feltöltött videón lévő felirat szerint Russell idegesebb volt, mint bármelyik versenyén.

  • Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Az idén kétszeres világbajnokká váló Max Verstappen szerződése 2028-ig szól a Red Bull Racinggel, azonban a holland kifejezte érdeklődését más szériák, de különösen az endurance versenyzés irányába.

    Verstappen két-három éven belül kipróbálná magát a hosszútávú versenyzésben is, édesapja, Jos oldalán.

    A Red Bull versenyzője szerződése lejártakor 31 éves lesz, viszont ahogy már többször, most is hangsúlyozta, hogy nem lesz már ott a Forma-1-ben annyi idősen, mint például Alonso.

    „A Forma-1-ben biztosan nem, valahol máshol, ki tudja” – idézi a Viaplay a hollandot. „De valamikor mindenképpen szeretnék endurance versenyen indulni. Talán még néhány év, mondjuk két-három év, mielőtt ezt megtenném.”

    Verstappen persze nem véletlenül sürgeti ennyire a dolgot, ugyanis az édesapja mellett versenyezne nagyon szívesen: „Kezd túl öreg lenni, és én vele akarom csinálni!”

    Verstappent lenyűgözi Alonso

    Habár Verstappen nem tervez túl sokáig versenyezni, azt egészen lenyűgözőnek tartja, hogy Alonso még a 40-es éveiben is ilyen motivált.

    „Még mindig gyors és még mindig motivált” – magyarázta Verstappen. „Minden alkalommal, amikor beszélgetek vele, olyan, mintha egy 30 éves emberrel beszélgetnék, aki még mindig a karrierje közepén jár. Imádja. Ezért csinálja.”

    Alonso egyébként már kipróbálta magát az endurance versenyzésben, sőt szép sikereket is elért. Megnyerte a Daytona 24-órásat, illetve Le Mans-ban is kétszer állhatott a dobogó tetején. Mivel nagyon tisztelik egymást Verstappennel, Alonso még azt is felajánlotta nemrégiben, hogy egyszer elindulhatnának egy csapatban a Le Mans-i versenyen.

    Verstappen: Akkor sem használok többé p*ncipárnát

  • Alonso legalább 2025-ig tervez az F1-ben

    Alonso legalább 2025-ig tervez az F1-ben

    Fernando Alonso úgy gondolja, hogy két-három évig még biztosan tud ilyen szinten teljesíteni a Forma-1-ben.

    Az idén 41 esztendős spanyol nemrégiben döntötte meg Kimi Räikkönen rekordját, és ezzel már ő a legtöbb versenyt teljesítő versenyző valaha. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy lassítana, ugyanis Aston Martinnál folytatja a jövő évtől, akikkel többéves szerződést kötött.

    Amikor az Auto Motor und Sport megkérdezte, hogy pontosan hány évig tervez még, a kétszeres világbajnok így válaszolt: „Amíg úgy érzem, hogy még mindig 100 százalékot tudok nyújtani, tehát még két-három évig biztosan. Az én koromban sok mindent másképp kell megközelítenem. Az edzéseket, az utazásokat, a közbeeső eseményeket… A Forma-1 egyre több időt vesz el. Jól kell szervezned magad, hogy ne égj ki.”

    Alonso egyszer már visszavonult a Forma-1-ből, 2018-ban, azonban két éves szünete alatt sem állt le a versenyzéssel, különböző szériákba is belekóstolt, kezdve az Indy500-al, a WEC-en át a Dakarig. A spanyol elárulta, hogy miért nem fordult meg soha a fejében, hogy abbahagyja a versenyzést. Leginkább azt emelte ki, hogy fél attól, milyen lenne az élete Forma-1 nélkül.

    „Nincs B tervem. Egész életemben autóversenyző voltam, és csak ebben vagyok jó, semmi mást nem tanultam. Az életemet mindig is a motorsportnak szenteltem. És amiben a legjobb vagyok, az a vezetés. Ha egy nap fel kell hagynom a Forma-1-gyel, akkor más versenyeken fogok indulni. Egy győzelem a Dakaron, az egy újabb kihívás lenne. Mert ez a kombináció még senkinek sem sikerült. De az, hogy otthon üljek, az megrémít.”

    A Dakar idei győztese visszavárja Alonsót

  • A McLaren új csapatfőnöke sokat tanult a korábbi Ferraris vezérektől

    A McLaren új csapatfőnöke sokat tanult a korábbi Ferraris vezérektől

    A McLaren újonnan kinevezett csapatfőnöke, Andrea Stella egykor a Ferrari mérnökeként dolgozott, ahol sikerült sok tudást magára szednie.

    Az elmúlt napokra jellemző csapatfőnök-keringőből a McLaren csapata sem maradt ki, ugyanis Andreas Seidl távozott a wokingiaktól, és az ő helyét vette át Stella.

    Az olasz a Ferrarinál dolgozott Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, illetve Fernando Alonso oldalán is. Éppen a spanyollal együtt ment át a McLarenhez 2015-ben, és azóta is ott tevékenykedett, egyre magasabb pozíciókban. A mostani feladata ugyanakkor talán az eddigi legnagyobb kihívás lesz számára, ugyanakkor a Ferrarinál olyanoktól tudott tanulni, mint Jean Todt, vagy Stefano Domenicali.

    „Mindenkitől tanulsz” – szögezte le a McLarennek adott interjújában. „Először is ott volt Jean Todt, az ő hihetetlen elkötelezettsége a csapat és a szerepe iránt az, ami egy kicsit megmutatta, hogy mit jelent elkötelezettnek lenni. Ez egyfajta korai lenyomat az F1-es karrieremről, egy igen sikeres környezetben dolgozhattam a 2000-es évek Ferrarijánál. Stefano határozottan emberközpontú, és habár a Forma-1 a mérnöki műveletekről is szól, de végső soron nagyon is az emberekről. Stefanótól megtanultam azokat a tulajdonságokat, amelyeket csapatfőnökként nagyra becsült, és az emberekkel való bánásmódját, amely a tiszteleten, a meghallgatáson és az egó kezelésén alapul.”

    Az elmúlt években a McLaren versenyigazgatójaként dolgozó Stella természetesen elődjéről is szót ejtett, aki a Sauber vezérigazgatójaként folytatja.

    „Andreasszal még szorosabban dolgoztunk együtt. Azt hiszem, ő is hozott némi mérnöki tapasztalatot, így ez nagyon hasznos volt számomra a versenycsapat kialakításában is annak érdekében, hogy fejlődést érjünk el néhány területen, például a boxkiállásban” – folytatta az olasz. „Amit tehát az Andreasszal való együttműködésből átvettem, az az, hogy mennyire fontos ismerni az üzletet, és mennyire fontos ismerni emellett a műszaki, üzemeltetési és mérnöki szempontokat is, hogy az embereket hatékonyabban tudd edzeni, támogatni, és ily módon tedd hatékonyabbá az előrelépést.”

    A McLaren nem aggódik Seidl távozása miatt

  • Alonso és Vettel is kételkedik az új szabályok sikerében

    Alonso és Vettel is kételkedik az új szabályok sikerében

    Két világbajnok is megkérdőjelezte a 2022-re bevezetett szabályok sikerességét, melyekkel a cél a látványosabb versenyek elérése volt.

    Mindezt olyan technikai szabályváltoztatásokkal próbálták elérni, amelyek megkönnyítik a másik autó követését, ezzel megnövelve az előzések esélyét.

    Az idén visszavonuló négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel ugyanakkor nincs teljesen megelégedve a végeredménnyel: „Nem akarom azt mondani, hogy kudarcot vallott, de az biztos, hogy sok erőfeszítés történt, és nem mindegyik térült meg, fogalmazzunk így.”

    Vettel mellett az ő helyére érkező Alonso is látott problémákat.

    „Az új szabályok bevezetése volt a visszatérésem oka” – nyilatkozta a spanyol az Auto Motor und Sportnak. „És igen, egy kicsit kiábrándító volt mindenki számára, amikor rájött, hogy a dolgok nem változtak drámaian. Legfeljebb két csapat van, amelyik képes futamokat nyerni, ahogy az elmúlt években is. A két-három topcsapat és a középmezőny között pedig még mindig túl nagy a szakadék. A versenyek 50 százalékában egy körrel vagyunk lemaradva a győztes mögött. Tehát még nem értük el azt az eredményt, amit a Forma-1 a szabályokkal elérni kívánt.”

    Alonso a költségplafonhoz sem fűz túl sok reményt, de szerinte az új technikai szabályok miatt még lehet bizakodni: „Nagyon sok dolog meg van szabva. Nem sok mindent lehet már kitalálni. A topcsapatok elég közel vannak a határhoz, a többiek pedig fel fognak zárkózni.”

    Ráadásul a legtöbb versenyző szerint az autókat sem olyan élvezetes vezetni, mint a jobban leszorítóerő-orientált elődjeiket.

    „Az autók nagyon lomhák a lassú kanyarokban” – vélekedett Alonso. „A nagy súly miatt mindig olyan érzés, mintha 100 liter üzemanyag lenne a fedélzeten. A gyors kanyarokban viszont életre kel az autó – és minél nagyobb a sebesség, annál nagyobb a tapadás. Ez bizonyos mértékig korábban is így volt, de a szívóhatás sokkal nagyobb ezeknél az autóknál.”

    Alonso 2023-tól az Aston Martinnal egy újabb projektbe vág bele a nulláról, két Alpine-os év után, ugyanakkor azt gondolja, hogy távozása a francia csapat vesztesége.

    „Nem titok, hogy tavaly problémáim voltak a szervóval. Most tökéletes, és minden versenyző, aki azóta vezette az Alpine-t, dicsérte a kormányzást. Ez az előnye annak, ha Alonsót szerződteted, és a hátránya, hogy elveszíted” – tette hozzá.

    Alonso hálás az Alpine-nak

  • „Schumachernek idő kell, hogy megeméssze a történteket”

    „Schumachernek idő kell, hogy megeméssze a történteket”

    Mick Schumacher két Forma-1-ben töltött év után jövőre ülés nélkül maradt, miután a Haas megvált tőle. A Ferrari is elengedte a kezét, de nemrégiben hivatalossá vált, hogy a Mercedes menedéket nyújt számára, ahol tartalékversenyző lehet.

    A fejleményeket korábbi német versenyzők kommentálták, köztük Mick jóbarátja, Sebastian Vettel.

    „Most egy kis időre van szüksége, hogy mindent megemésszen” – idézi a svájci Blick a négyszeres világbajnokot. „Sok bátorságot és reményt kívánok neki a következő feladathoz.”

    Vettel kiemelte, hogy valódi esélyt lát Schumacher visszatérésére, majd a honfitárs idei szezonját véleményezte: „Az autóban nem volt semmi extra, és a csapat rengeteg hibát vétett.”

    Hans-Joachim Stuck is elmondta kapcsolódó gondolatait a motorsport-totalnak: „Mick számára most fontos, hogy egy olyan csapatba kerüljön, ahol egy fiatal versenyző melegséget érezhet – ahol érezheti, hogy támogatják őt. A személyiségével és azzal, ahogyan dolgozik, hamar megkedveli majd a Mercedes. Az emberek látni fogják, mire képes.”

    Mindezekkel Mick nagybátyja, Ralf Schumacher is egyetért: „Persze jobb lett volna, ha 2023-ban állandó versenyülést kap, de egy olyan topcsapatnál, mint a Mercedes, sokat tanulhat. És ki tudja, talán tartalékversenyzőként még arra is lesz esély, hogy beugorjon.”

    Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

  • A neves mérnök szerint bizonyos szempontból Räikkönen a legjobb

    A neves mérnök szerint bizonyos szempontból Räikkönen a legjobb

    A nagy tapasztalattal rendelkező versenymérnök, Mark Slade több világbajnokkal is dolgozott együtt, de bizonyos szempontból Kimi Räikkönent tartja közülük a legjobbnak.

    Slade a McLarennél, a Renault-nál, illetve a Mercedesnél is dolgozott, most pedig éppen a Haas csapatát erősíti, ahol Kevin Magnussen mérnöke. Pályafutása alatt ugyanakkor volt Häkkinen, Schumacher, Alonso, és ugye Räikkönen mérnöke is.

    „Számomra Kimi a legjobb, akivel dolgoztam, ami az autó beállítását illeti” – mondta a Motorlatnak Slade. „Teljesen fenomenális. A változtatásokra való érzéke egyszerűen elképesztő volt. Ha változtattál valamin, ő megmondta, hogy itt jobb, itt rosszabb. Azt tudta mondani, hogy »ha ezt meg tudod oldani, gyorsabban megyek, szóval koncentrálj arra, hogy ezt megoldd«. Azt hiszem, sok versenyző nehezebben fogalmaz ilyen konkrétan.”

    A szakember kiemelte Räikkönen azon különleges képességét is, mellyel általában megérezte, hogy valami baj van az autóval: „Nyilvánvalóan nem tudta volna megmondani, hogy mi az, de ha megnézted, és kezdetben nem láttál semmit, akkor újra meg kellett nézned. Nagy volt az esélye, hogy valami baj van.”

    Räikkönen 2009 után két évet kihagyott, és 2012-ben a Lotusnál tért vissza, ahol „még mindig gyors tudott lenni”.

    „Nagyon kellemes idők voltak, és nagyon jó volt vele dolgozni. Egyszerűen nagyszerű volt – és végig éles volt” – mondta.

    Gondoltad volna, hogy Räikkönen mutatja meg, hogy „kell” profin szelfizni?

  • Megérkezett az első autóbemutató időpontja

    Megérkezett az első autóbemutató időpontja

    Az Aston Martin a mezőnyből elsőként jelentette be, mikor mutatják be 2023-as autójukat.

    Habár a 2022-es szezon még csak néhány hete ért véget, a csapatoknál a munka nem áll meg, és már a jövő évi autókat készítik fel, melyeket mostanra már hónapok óta fejlesztenek.

    A végeredményt az Aston Martin esetében február 13-án, hétfőn este 8 órakor láthatjuk, hiszen hivatalosan ekkor érkezik az AMR23. A feltehetően zöld autóról a csapat silverstone-i bázisán hull le a lepel.

    A jövő évi autó lesz az első Aston Martin, melyet a csapathoz csatlakozó Fernando Alonso a teljes szezon folyamán vezethet. Lawrence Stroll gárdája az idén 7. lett az összetettben, és természetesen jelentős javulást céloznak meg 2023-ra. Ezt elősegítve például Dan Fallowst is elhozták a Red Bulltól, aki technikai igazgatóként segíti majd a csapat munkáját.

    Ez az, amit biztosan nem fog csinálni a jövőben az Aston Martin