Szerző: Czuth Csaba

  • Jordan: Verstappen képes lenne olyasvalakit legyőzni csapaton belül, mint Hamilton

    Jordan: Verstappen képes lenne olyasvalakit legyőzni csapaton belül, mint Hamilton

    Eddie Jordan azt gondolja, Lewis Hamiltonnak a Red Bullhoz kellene igazolnia a Mercedeses kalandja után, ahol Max Verstappen csapattársa lehetne.

    Az ír a holland Ziggo Sportnak nyilatkozott, mely során kiemelte, hogy az idény végére Lewis Hamilton a valaha volt legjobb Forma-1-es pilótává válik.

    „Amikor pedig Maxnek is összejönnek a dolgok, és sikereket arat, ugyanolyan státuszúvá válik” – tette hozzá.

    Jordan szerint a Red Bullnak rengetegszer volt balszerencséje idén, Verstappen sokszor bukott emiatt pontokat, például legutóbb, Mugellóban.

    „Hiszem, hogy a Honda motor hamarosan utoléri a Mercedest. Azt mondtam, Adrian Newey-nak, hogy jobb autót kell terveznie. Mert ha ők úgy teljesítenének, ahogyan Max, akkor világbajnokok lennének.”

    Visszatérve Lewisra, Jordan azt mondta, a britnek a Red Bullhoz kellene igazolnia a Mercedeses korszaka után: „Tökéletes lenne, mert a valaha volt legjobb fiatal versenyző Max Verstappen. A futamgyőzteseknek arrogánsnak kell lenniük, és ő az volt. Ha egy olyan csapattársa lenne, mint Lewis Hamilton, szerintem képes lenne legyőzni őt.”

  • Red Bull: Az AlphaTauri inkább már a testvércsapatunk

    Red Bull: Az AlphaTauri inkább már a testvércsapatunk

    Általában ha a Mercedesekkel valami történik, a Red Bull van ott lesipuskásként és csap le a győzelemre. Legutóbb Monzában azonban nem így történt, ugyanis miután Verstappen kiesett, Albon pedig nem szerzett pontot, az AlphaTaurit kormányzó Pierre Gasly diadalmaskodott.

    „Remek munkát végzett, hogy ezt a lehetőséget győzelemre tudta váltani egy olyan napon, amikor nem tudtunk az élen harcolni, pedig a Mercedes betlizett” – nyilatkozta még a monzai Olasz Nagydíjjal kapcsolatban Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. Elmondta, hogy az AlphaTaurira már nem igazán fiókcsapatként tekintenek.

    „Nem is lehetett volna jobb kimenetel az AlphaTauri győzelménél. Briliáns volt nekik, jó volt látni egy másfajta dobogót. Nagyszerű volt ez Pierre-nek, de a mi szempontunkból ez nem sokon változtat. Az AlphaTauri most már inkább testvércsapat, mint juniorcsapat. Az ambícióik így kicsit mások, hogy van egy ilyen tapasztalt és tehetséges pilótájuk Pierre személyében, aki nagyon szépen dolgozik” – tette hozzá a brit, aki a Hondát is dicsérte.

    „Ők az egyetlen motorgyártó, akik két különböző csapattal is tudtak nyerni a hibrid érában. Ez fenomenális teljesítmény. Együtt vesztünk, együtt nyerünk, igazi partneri kapcsolatunk van. Nagyon szeretünk velük dolgozni, és most minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megoldjuk a nemrég jelentkező problémákat. Van egy közös célunk – megnyerni együtt a Forma-1-es bajnokságot” – zárta gondolatát Horner.

  • A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    Habár a Renault felállása 2021-re már megerősített Esteban Oconnal és Fernando Alonsóval, a franciák így is komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra.

    A Renault-sok az egyik legmagasabban jegyzett juniorjukkal, Guanyu Zhouval teszteltek a Hungaroringen. A kínai a Formula 2-ben versenyez, ám a tavalyi remek újonc szezonja után idén nem tudott igazán feljebb lépni, igaz számtalanszor hátráltatta balszerencse is. Mindössze nyolcadik összetettben, míg Renault-s juniortársa, az újonc Christian Lundgaard a bajnoki címért meccsel többek között Zhou csapattársával, Ilott-tal.

    Visszakanyarodva azonban a tesztre, Zhou már nem egyszer hajtott meg Forma-1-es Renault-t ezelőtt sem. Volt a franciákkal a Red Bull Ringen, a Hungaroringen, Barcelonában, Jerezben és a Paul Ricard versenypályán is. Legutóbb nálunk két napot tesztelt, e hét szerdán és csütörtökön. Az R.S 18-at kormányozta, mely a 2018-as konstrukció. Épp emiatt nem volt megkötés a távban, így egész pontosan 970 kilométert vezetett a duplanapon.

    „A nyakam még mindig nagyon friss, ez jó. Szeretem a gyors autókat, jó újra itt lenni” – nyilatkozta az eseményről Zhou.

    Az nagy kérdés, hogy ha a Renault a Forma-1-be tervezi hozni, hová mehetne, hiszen semmilyen partnercsapatuk nem lesz jövőre.

  • Úgy tűnik, nem lesz több zárt kapus verseny

    Úgy tűnik, nem lesz több zárt kapus verseny

    2020-ban a koronavírus járvány miatt számos zárt kapus versenyt rendeztek, ez a trend azonban úgy fest, véget ér. A legutóbbi futamon, Mugellóban már voltak kis számban nézők, és a soron következő Orosz Nagydíjra is árusítanak belépőket.

    Az októberi Eifel Nagydíjat a Nürburgringen rendezik majd. A legendás pálya első embere, Mirco Markfort pedig elárulta, arról egyeztetnek, hogy fogadhassanak meghatározott számú rajongót.

    „Minden versenyt egyénileg jóvá kell hagyni” – kezdte nyilatkozatát. „De ahogy most a DTM esetében láttuk, nagyon kicsivel az esemény előtt is megoldható. Jelenleg nem becsülhető meg, hányan jöhetnek majd, de minden egyes olyan nap, amikor több jegyet adunk el, természetesen jó nap lesz.”

    Az már megerősített, hogy Portimao 45 ezer nézőt szeretne naponta, nemrég pedig az is bebizonyosodott, a Török Nagydíjon is lesznek nézők.

    Ami Imolát illeti, az Emilia Romagna Nagydíj is nézők előtt kerül majd elvileg megrendezésre.

    „Misanóban megmutatták, hogy egyszeri kültéri rendezvényeken garantálni lehet az emberek biztonságát” – jelentette ki a pálya régiójának elnöke. „Működik, megmutattuk, szóval a járványgörbe fejleményei alapján megvan a lehetőség arra, hogy megnyissuk a kapukat a nézők előtt.”

  • Ellenzi Alonso év végi tesztjét az F2-es versenyző

    Ellenzi Alonso év végi tesztjét az F2-es versenyző

    A Formula 2-ben versenyző Louis Deletraz nem érti, miért lett meghívva Fernando Alonso az Abu Dhabiban rendezendő fiatal pilóták tesztjére.

    A felháborodását az váltotta ki, hogy állítólag Cyril Abiteboul engedélyt kért, hogy kivételesen olyan pilótával teszteljenek, akinek két Forma-1-es futamnál több tapasztalata van. A két év után visszatérő Alonsónak ennél valóban kicsit több van, 300-nál is több rajt áll a neve mellett.

    „A fiatal pilóták tesztjén fiatal pilóták kellene induljanak. Nem ez lenne az egész lényege?” – fakadt ki Deletraz.

    Azonban amit egyelőre biztosra tudunk, azok az Alonso nyilatkozatában említettek: „Nem tervezek Imola előtt F1-es versenyhétvégére menni. Addig csinálok egy szimulátoros napot a gyárban. Emellett megpróbálok közel maradni a csapathoz Bahreinben és Abu Dhabiban is. Utóbbi a bajnokság utolsó versenye, látni akarom a csapatot, ahogyan dolgozik, de a mérnökökkel már most folyamatosan tartom a kapcsolatot. Otthonról követem a versenyeket és a találkozókat.”

  • Albon: Gasly győzelme semmin sem változtat

    Albon: Gasly győzelme semmin sem változtat

    Alex Albon múlt hétvégén végre valahára megszerezte első dobogós helyezését. Ezután pedig megköszönte a Red Bullnak a támogatást. Viszont elárulta, a magabiztossággal soha nem volt gondja.

    „Nagyon egyszerű, már ami a magabiztosságot illeti. Jól dolgozom a csapattal és kis dolgokra fókuszálok, nem nézek körül” – nyilatkozta Albon az ESPN hasábjain. „Egyértelműen úgy érzem, fejlődöm pilótaként, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Továbbra is ez a cél. Ahogy én látom, a dolgok eddig nem alakultak túl jól számunkra, úgy érzem, az eredményeink nem mutatták, mire vagyunk képesek. Ezért kell tovább nyomnunk, még mindig van fél szezonunk jó munkát végezni.”

    Pierre Gasly monzai győzelme után újra felkapottá vált az a téma, hogy visszatérhet a francia a Red Bullhoz Albobn helyén. A brit-thai versenyző viszont nem érzi veszélyben az ülését.

    „Semmin nem változtat” – tette hozzá erre reagálva. „Jó látni, hogy mások jól mennek, de nem mondanám, hogy engem jobban motivál, mert már így is eléggé motivált vagyok.”

  • Schumacher: Kaptam néhány tanácsot Vetteltől

    Schumacher: Kaptam néhány tanácsot Vetteltől

    Mick Schumacher mostanában rendre a figyelem középpontjába kerül, de nem véletlenül, ugyanis vezeti a Formula 2-es bajnokságot. Sokan mondták róla, hogy hamarosan a Forma-1-ben lesz, de azt is pletykálják, hogy a nürburgringi Forma-1-es hétvége első szabadedzésén autóba ülhet.

    A német most maga mondta el, hogy látja helyzetét.

    „Csak a dolgomat akarom végezni, de az nyilván jelent valamit, ha te vagy a Formula 2-es bajnok. Figyelmet irányít rád, de olyan nincs, hogy ez biztosan ülést jelent számodra” – nyilatkozta a német RTL-nek.

    Schumacher az esetleges szabadedzésen való szereplésről szóló értesüléseket nem kívánta kommentálni, de Sebastian Vettelről mondott néhány szót. Örül, hogy négyszeres világbajnok honfitársa a Forma-1-ben marad. Úgy érzi, Vettel jelenléte nagyon hasznos számára: „Vettel egy nyugodt srác, akitől néha kapok egy-két tippet.”

  • Verstappen megdöntheti Schumacher és Hamilton rekordjait?

    Verstappen megdöntheti Schumacher és Hamilton rekordjait?

    Hosszú évek óta versenyez az élmezőnyben Max Verstappen, igazán komoly esélye bajnoki címre azonban még nem volt. Akármennyire szerették volna a Red Bullnál, valószínűleg idén sem lesz komolyan harcban a végső győzelemért a holland (főleg miután Monzában és Mugellóban is kiesett), de még mindig nagyon fiatal, szóval ha minden úgy alakul, sok lehetősége lehet még. Erről beszélt Alexander Wurz is, sőt kimondta, Verstappen akár még Schumacher és Hamilton rekordjaira is veszélyes lehet.

    „Ha elképzeljük, hogy még mindig ő lehetne a legfiatalabb világbajnok – aki most Sebastian Vettel –, akkor rájövünk, mennyi év áll még előtte. Ugyanakkor Max már most is hatalmas tapasztalattal rendelkezik” – nyilatkozta a korábbi Forma-1-es pilóta az ORF-nek. „Csoda kellene, hogy még harcban legyen az idei bajnoki címért, de szerencsére reálisan látja a dolgokat. Mindent belead, számomra ő az egyik legjobb pilóta, akit valaha láttunk.”

    A jelenlegi Forma-1-ben az autó befolyása hatalmas, erre is kitért Wurz: „Természetesen jobb autó kellene neki, hogy világbajnokká válhasson. Ha sikerül, megdöntheti Lewis Hamilton és Michael Schumacher rekordjait. Megvan benne, ami ehhez kell.”

  • A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es mezőny néhány tagja kifejezte, imádnák, ha ellátogatnának Mugellóba a következő években is.

    A szélvészgyors pálya, ahol múlt hétvégén rendeztek először F1-es versenyt, a koronavírus miatt került be az idei programba. Ezt egyszeri alkalomnak szánták, jövőre visszatérnének a szokványos szezon-lebonyolításhoz. A verseny maga egyébként igen kaotikusra sikeredett, két piros zászlós megszakítást is láthattunk. Élvezetes volt a pilóták számára is, többek között a futamgyőztes Lewis Hamiltonnak is tetszett.

    „Személy szerint én imádom, az egyik legkeményebb pálya. Legyen közepesen gyors, vagy szélvészgyors, de egyszerűen fantasztikus” – nyilatkozta. „Szerintem old-school beütése van a sóderágyas bukóterekkel, remélem, ezen nem változtatnak. Én nagyon szívesen visszajönnék ide.”

    A másik Mercedeses, Valtteri Bottas hozzátette: „Szerintem jó, minden évben a naptárban kellene lennie.”

    Ugye a Ferrari tulajdonában van az aszfaltcsík, és a hétvégén ezredik futamukat ünneplő vörösök pilótái sem fukarkodtak a dicsérő szavakkal.

    „Igazából nagyon élveztem ezt az eseményt és a pályát. Szóval igen, imádnám, ha a normális naptárban is helyet kapna” – mondta Charles Leclerc. „A verseny előtt kicsit szkeptikus voltam az előzésekkel kapcsolatban, de most már tudjuk, elég sok helycsere történt. A pálya király, szóval tényleg szívesen visszatérnék.”

    „Szerintem is jó pálya, szóval jó lenne visszajönni ide” – értett egyet kollégájával Sebastian Vettel.

  • Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Mick Schumacher átvette a vezetést a Formula 2-ben, ez pedig akár a Forma-1-es lehetőséget is jelentheti számára 2021-re.

    Erősen pletykálják, hogy a német a jövő hónapban esedékes nürburgringi Forma-1-es hétvégén beülhet az egyik Alfa Romeóba az első szabadedzésen.

    „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk” – kommentálta Schumacher helyzetét Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

    Az ugyanúgy Ferrari motoros Haas istálló első embere is nyilatkozott a némettel kapcsolatban: „Most a mérlegelés fázisában vagyunk. Benne van, hogy legalább egy autót adunk egy fiatal tehetségnek.”

    Ha a Ferrari juniorokat vesszük, Schumacher mellett még Ilott vagy Shwartzman jöhet szóba. Ott van aztán még a Racing Pointtól távozó Pérez, sőt Hülkenberg is.

    „Tisztelem Sergiot” – tette hozzá Steiner. „De vannak más pilóták is ugyanazon a szinten. Minden potenciális pilótával beszéltem, és csináltam egy nagyjából tíz névből álló listát Gene-nek.”