Szerző: Czuth Csaba

  • Boullier: Alonso nem adott elég magabiztosságot csapatának

    Boullier: Alonso nem adott elég magabiztosságot csapatának

    Fernando Alonso 2010-ben a Ferrarihoz igazolt, hogy megszerezze harmadik bajnoki címét. Ehhez kétszer is nagyon közel került, legelőször rögtön az első évében.

    Ekkor ugyanis az idényzáró futamon képtelen volt megelőzni a korán kereket cserélő Vitaly Petrovot, így végül négy ponttal elvesztette a bajnokságot Vettellel szemben.

    „Elég jól ismerem Fernandót és Abu Dhabiban épp a mi autónk akadályozta meg abban, hogy bajnok legyen” – nyilatkozta az akkoriban a Renault-nál dolgozó Boullier.

    „Abban az időben a csapata híján volt a magabiztosságnak, és Fernando is szerepet játszhatott ebben. Tudom, hogy a Ferrarinál hatalmas a nyomás az olaszok és az olasz sajtó felől. Bizonyos tekintetben a pilóta tud segíteni abban, hogy kissé lenyugodjanak a kedélyek. Több magabiztosságot tud adni a csapatnak” – zárta gondolatát.

  • Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Nemrégiben Helmut Marko megtiltotta Yuki Tsunodának, hogy részt vegyen egy juniorversenyen, és azt tanácsolta neki, inkább az F1-re fókuszáljon.

    A japán ráadásul Forma-1-es autóval tesztelt Imolában, az AlphaTauriba 300 kilométert pakolt, ez pedig már elegendő a szuperlicensze megszerzéséhez, amellett, hogy előkelő helyen végez az F2-ben. Ezenkívül nagyon úgy tűnik, debütálni fog Forma-1-es versenyhétvégén is, méghozzá Bahreinben.

    „Ha tényleg részt veszek a szabadedzésen Bahreinben, elég szűk programom lesz, hiszen F1-es és F2-es autót is vezetnem kell” – mondta a hétközi tesztje után. „Ezek között pedig elég nagy a különbség, szóval nagy kihívás lesz, igaz még nem tudom biztosan, megcsinálom-e.”

    Marko elhintette, hogy Tsunoda debütálása azon múlik, meglesz-e neki a szuperlicensz, ez pedig a mostani tesztje után automatikusan megvan, ha a legjobb ötben végez az F2-ben.

    „A szezon elején határozom meg a céljaimat, szóval nem érzek emiatt extra nyomást” – tette hozzá ezzel kapcsolatban.

    Ami pedig az Euroformula Open spa-i fordulóját illeti, oda nem engedték el.

    „A Carlin meghívott oda, de amikor megkérdeztem Helmut Markót, azt mondta, ne menjek, inkább fókuszáljak az F1-re. Nem tanácsolt semmit, csak annyit, hogy a 300 kilométer megtételére koncentráljak” – árulta el.

    Végül pedig megkérdezték Tsunodát, izgatott-e amiatt, hogy ő lehet a következő japán pilóta a Forma-1-ben: „Ha jövőre ott versenyzek, mindenképp át akarom élni a suzukai versenyt rajongók előtt. Az lenne életem legélvezhetőbb versenye.”

  • Sainz: A Ferrari új motort épít jövőre

    Sainz: A Ferrari új motort épít jövőre

    Az idősebb Carlos Sainz nem aggódik azért, hogy a fia rosszul döntött, amikor aláírt a Ferrarihoz.

    „Carlos teljesen biztos benne, hogy ha egy csapat gyorsan tud reagálni, akkor az a Ferrari” – nyilatkozta. „Nem kétkedik.”

    Viszont a még mindig aktív rallyversenyző nem sok mindent tud az olasz csapat terveiről: „A sajtóban olvastam, hogy új motort építenek és a jó irányba fejlődnek, de kicsit másfelé. Nem kérdeztem Carlost semmilyen kiváltságos információról, amit megértek, és az ő, illetve a Ferrari oldalát is tisztelem.”

    Amit legutóbb maga az érintett, a fiatalabbik Sainz nyilatkozott a Ferrarival kapcsolatban, hogy reméli, rácáfolhat az átigazolását megkérdőjelezőkre.

  • Schumacher szerint Hamilton tényleg visszavonulhat

    Schumacher szerint Hamilton tényleg visszavonulhat

    A múltheti, Imolában aratott győzelmét követően Lewis Hamilton felkavarta az állóvizet azzal a kijelentésével, hogy jövőre már lehet, hogy nem lesz a Forma-1-ben.

    A britnek még nincs szerződése jövőre, és az idei szezon végéig ez biztosan így is marad, ezt maga Toto Wolff erősítette meg, a vírushelyzet jelentette kockázattal érvelve: „A legrosszabb az lenne, ha a pilótáknak versenyt vagy versenyeket kellene kihagyniuk.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint viszont elképzelhető, hogy nem csak ez van a háttérben, és Hamilton távozhat, miután utolérte a német testvérét, Michaelt.

    „Ez a hetedik cím, amit meg fog nyerni, ennek pedig lesz hatása” – szögezte le. „Sok évnyi utazásról van itt szó, ami rengeteg erőt és energiát emészt fel természetesen.”

    Viszont azt sem zárja ki, hogy csak a pénzről van szó: „Úgy gondolom, hogy a járvány miatt nem születhetett megállapodás a fizetéséről.”

    Az imolai futam után biztossá vált, hogy a Mercedes zsinórban hetedik konstruktőri bajnoki címét ünnepelheti, ezt Schumacher elképzelni nem tudja.

    „Még ha néhány néző hallani sem akar róla többé, ez a helyzet. Gratulálnunk kell a Mercedesnek és Lewisnak is, hogy ilyen kiegyensúlyozottan, erősen és okosan vezet. Senki más nem lenne erre képes” – zárta gondolatát.

  • Alonso megtette a „szükséges köröket” Bahreinben

    Alonso megtette a „szükséges köröket” Bahreinben

    Véget ért Fernando Alonso kétnapos Bahreini tesztje a 2018-as Renault-val. A kétszeres világbajnok a felkészülése alkalmával 186 kört tett meg a szahíri pályán.

    Még a teszt kezdete előtt leszögezte, hogy szüksége van ezekre a körökre, hogy visszaszokhasson.

    „Egy bizonyos fokig jó a szimulátor, de szükség van a fizikai igénybevétel, a g-erők megtapasztalására is” – nyilatkozta a Sky Sports-nak. „Ami a nyak edzését illeti: csinálhatsz annyi gyakorlatot, amennyit akarsz, de a valódi érzést nem tudja reprodukálni. Épp ezért, a lehető legtöbb körre lesz szükségem.”

    A sebességével kapcsolatban azonban már magabiztosabb a spanyol: „Őszintén, arra számítok, hogy rögtön fel tudom venni a tempót. De tisztában vagyok a kihívással, mellyel szembesülni fogok az első néhány versenyen. Ezzel nem csak a sebességre, hanem a procedúrákra vagy a kormány gombkiosztására is gondolok. Olyan dolgokra, melyek újak nekem. Kell majd egy kis idő. Talán szenvedni fogok kicsit az elején, de azt akarom gondolni, hogy ez nem fog megtörténni.”

  • Alonso több csapattal is tárgyalt, mielőtt a Renault-t választotta

    Alonso több csapattal is tárgyalt, mielőtt a Renault-t választotta

    Két évnyi távollét után Fernando Alonso 2021-től ismét a Forma-1-es mezőny tagja lesz, a Renault csapatát erősíti majd, akik akkor már Alpine néven fognak működni.

    A héten a franciákkal tesztelő spanyol elárulta, hogy bizony voltak más érdeklődők is, de konkrétan nem nevezett meg senkit.

    „Számos csapattal beszéltem, de a Renault mindig is elsőbbséget élvezett” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak. „Nagyon vonzó, hogy valamit építeni kell, vissza kell hozni egy csapatot a csúcsra. Tudom, hogy mennyire szenvedélyesek a csapat tagjai, ha versenyzésről van szó. El kell mondjam, hogy ez már a harmadik szakaszom a csapatnál, és rögtön otthon érzem magam.”

    A spanyol azzal folytatta, hogy mikor keresték először, miután 2018 végén búcsút intett a sportnak: „Az első telefonhívás, melyben arról érdeklődtek, unatkozom-e már, 2019 júniusában érkezett. Augusztusban egy bizonyos csapat pilótákat akart cserélni, de akkoriban nem akartam hat hónapra csatlakozni.”

    Habár tényleg nem említett meg senkit név szerint, azért elég valószínű, hogy a Red Bullra utalt, akik tavaly augusztusban cserélték le Pierre Gaslyt Alex Albonra.

  • Tsunoda az AlphaTaurival tesztel, szabadedzésekre is beültethetik

    Tsunoda az AlphaTaurival tesztel, szabadedzésekre is beültethetik

    Yuki Tsunoda minden valószínűség szerint a Forma-1-es debütálás küszöbén áll, vélhetően Daniil Kvyat helyét veszi majd át az AlphaTaurinál.

    Ezt már Helmut Marko is előrevetítette, de most mindezt az is igazolja, hogy a japán a héten tesztelni fogja Imolában a 2020-as AlphaTaurit.

    „Imolában először lesz alkalma Forma-1-es autóba ülni, szóval bele kell rázódnia” – mondta róla Franz Tost, a csapatfőnök. „300 kilométert szeretnénk, ha futna, majd lehetőség szerint Bahreinben vagy Abu Dhabiban szabadedzésre is beülhet egyik autónkba. Majd meglátjuk. Minden attól függ, hol végez a Formula 2-ben. Ha marad a legjobb négyben, meglesz a szuperlicensze. Ha visszacsúszik ötödiknek, két edzés kell, hogy meglegyen az elegendő pontmennyiség.”

    Ám ne felejtsük el, hogy az ülésére azért még pályázhat az Imolában negyedikként célba érő Daniil Kvyat és Alex Albon is, amennyiben kirúgják a Red Bulltól.

    „Jobb a több jelölt annál, mintha egy sem lenne” – folytatta mosolyogva Tost. „Azt hiszem, erről a Red Bull dönt, de nem sietünk. Jó, ha a szezon vége előtt kiderül, de sok minden függ Tsunoda év végi helyezésétől az F2-ben.”

    Tost legvégül tagadta, hogy csak a Honda miatt kerül be Tsunoda, ha végül őt választják: „Sosem hoztunk döntéseket szponzorok befolyásával a Toro Rossónál és az AlphaTaurinál. Habár úgynevezett testvércsapat vagyunk, a Red Bull jó eredményeket vár tőlünk, így meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a pilótáinknak megvannak a megfelelő képességei.”

  • Abiteboul reméli, az FIA engedi Alonsót tesztelni

    Abiteboul reméli, az FIA engedi Alonsót tesztelni

    Cyril Abiteboul abban reménykedik, hogy az FIA közbelép, és végül engedélyezni fogja Fernando Alonso részvételét az év végi fiatal pilóták tesztjén.

    A Renault már rég kifejezte, hogy szeretnék, ha Alonso részt venne ezen a bizonyos teszten, hiszen ez nagyban segítené az F1-hez való visszaszokásban. Viszont a rivális csapatok nemrég ellenezték a spanyol tesztjét, a Racing Point mellett most a McLaren is kifejezte ezen aggodalmát.

    „Nem beszélhetek arról, miről egyeztettünk az F1-es bizottságban, mert minden, ami ott elhangzik, bizalmas” – kezdte ezzel kapcsolatos nyilatkozatát Andreas Seidl, a wokingiak csapatfőnöke.

    „Csak arról tudok beszélni, hogy mi hogy látjuk ezt a tesztet” – folytatta. „Tiszta sor, hogy mindannyian megszavaztuk az év elején, – vagyis a járvány kezdete előtt – hogy ezek a tesztek csak és kizárólag a fiatal pilóták számára adhatnak lehetőséget. Az FIA ugyan tehet kivételeket, de nem igazán látom, Alonso hogyan felelhetne meg ennek a szándéknak.”

    Abiteboul viszont bízik abban, hogy engedményt tesznek: „A legtöbb csapat elég gyakorlatias, reméljük, hogy az FIA is az lesz. A Renault sokat tesz a fiatal pilótákért.”

  • Bottas látta a vesztét okozó szárnydarabot, de kikerülni már nem tudta

    Bottas látta a vesztét okozó szárnydarabot, de kikerülni már nem tudta

    Valtteri Bottas hiába szerzett pole pozíciót az Emilia Romagna Nagydíjra, nem tudta győzelemre váltani a rajtelsőséget. Ennek fő oka a padlólemezének sérülése volt, ez pedig már a második körtől jelen volt, hiszen még akkor hajtott át egy Ferraris alkatrészen.

    „Szerintem ennek nagy hatása volt ma” – vélekedett a finn a verseny után. „Az egyik legfőbb dolog, vagyis a rajt jó volt, de a második körben a hetes kanyar kijáratán hirtelen alkatrészek hevertek előttem. Már nem volt időm kikerülni őket, hiába láttam. Próbáltam megközölni, hogy ne a kerekekkel hajtsak rajta keresztül, de aztán olyan sérülést okozott, mely megnehezítette az autó vezetését.”

    Bottas az első kiállásokig még őrizte a vezető helyét, aztán Hamilton vissza tudott jönni elé. A brit ezzel Verstappent is megelőzte, aki korábban lerajtolta. Bottas pedig később már a hollanddal szemben kellett védekezzen, és Verstappen riválisa egy hibáját kihasználva el is ment mellette. Ám a Red Bull pilótája nem tudta befejezni a versenyt, az 51. körben szétrobbant a jobb hátsó gumija, és kicsúszott.

    „Nagyon keményen nyomtam, hogy megakadályozzam, hogy Max is megelőzzön, de túlmentem a határon és ez hibákhoz vezetett. Szóval, nem volt szerencsém” – tette hozzá.

  • Verstappen ismét hangsúlyozta, Hülkenberget választaná csapattársnak

    Verstappen ismét hangsúlyozta, Hülkenberget választaná csapattársnak

    Max Verstappen korábbi kijelentése után ismét nyomatékosította, hogy ha választhatna, Nico Hülkenberget választaná csapattársnak 2021-re.

    Köztudott, hogy Alex Albon helye nagyon inog a Red Bullnál, és ha távozik, házon kívülről oldják majd meg a pótlását. Az utódja leginkább a Sergio Pérez-Nico Hülkenberg párosból kerülhet ki.

    „Mindenkivel jól kijövök” – kezdte ezzel kapcsolatos nyilatkozatát Verstappen. „De Nicóval személyesebb lenne, beszélhetnénk hollandul. Nagyon jól teljesített a versenyeken, amelyeken be kellett ugrania, de ez nem az én döntésem lesz. A csapatra hagyom.”

    Verstappen azzal folytatta, hogy nem tud tanácsot adni Albonnak, mit tehetne, hogy megtartsa helyét.

    „Nem segíthetek Alexnek” – tette hozzá. „Csak fel kell gyorsítania, ennyit tudsz tenni. Sokat tudnék vele beszélni, de az nem fog segíteni. Gyorsan kell vezetnie, tényleg ez az egyetlen megoldás.”