Szerző: Czuth Csaba

  • Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Japánként nem tartozik a legegyszerűbb kihívások közé eljutni a Forma-1-ig. Yuki Tsunoda sem mert róla álmodni sokáig, ám ahogy a Honda, majd később Helmut Marko a szárnyai alá vette, végül elérhette a Forma-1-et, és jövőre az AlphaTaurinál mutatkozhat be.

    „Csak akkor kezdtem el az F1-en gondolkodni, mikor már a Formula 3-ban versenyeztem” – nyilatkozta a 20 esztendős újonc. „Addig csakis a következő lépés járt a fejemben, az F1 pedig túl messze volt.”

    Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem volt, akire a japán felnézett volna.

    „Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso ellen szeretnék csatázni” – tette hozzá. „Főleg Hamilton és Alonso ellen. Hét-nyolc évesen láttam őket versenyezni a Fuji Speedway-en. Nagyon boldog vagyok, hogy most megadatik nekem, hogy ellenük mérkőzzek.”

  • Pérez fontos információkat hozhat a Red Bullhoz a Mercedes motorról

    Pérez fontos információkat hozhat a Red Bullhoz a Mercedes motorról

    Helmut Marko arról beszélt, milyen előnyökkel jár a Red Bull számára Sergio Pérez leigazolása.

    Előtte viszont kijelentette, hogy Nico Hülkenberg is komoly jelölt volt a Verstappen melletti ülésre, ezzel némileg ellentmondva Christian Hornernek: „Részletesen kielemeztük a három jelölt – név szerint Alexander Albon, Sergio Pérez és Nico Hülkenberg – erősségeit és gyengeségeit.”

    Majd kifejtette, miért is lett végül Pérez a befutó: „Hogy megnyerd a bajnokságot, két autóval kell az élen harcolnod. A stratégia fontos, Pérez pedig élete formájában van. Viszonylag rövid tárgyalás volt az egyéves megállapodásról. Közbeavatkozhatunk, ha lesz máshonnan ajánlata, de az igazság az, hogy mióta Max itt van, Ricciardón kívül minden saját nevelésünk hátrébb volt.”

    A fő ok azonban az volt, hogy a mexikói mennyit tud a Mercedes motorjáról: „Miután a Racing Point tájékoztatta a jövő évről, biztosan minden olyanra odafigyelt, amit a Mercedes csinált. Sok információt várunk tőle ezzel kapcsolatosan.”

    Hülkenberg, aki végül a „túl kevés idei szereplése miatt” maradt le az ülésről, így nyilatkozott a hírrel kapcsolatosan: „Sergio megérdemli. Amúgy sem változtathatom meg, inkább a saját jövőmre készülök tovább. Fitt maradok arra az esetre, ha valakinek szüksége lenne rám. Idén láttuk, mik történhetnek.”

  • Alonso hátrányból indul jövőre?

    Alonso hátrányból indul jövőre?

    Fernando Alonso jövőre visszatér a Forma-1-be két év kihagyás után, sokan találgatják, vajon mire lesz képes az Alpine színeiben. Az új technikai főnöke, Marcin Budkowski is véleményezte a spanyol világbajnok újbóli színre lépését, és arra számít, lehet egy-két nehézsége év elején.

    „Figyelembe kell venni a hátrányt, amivel indul, hiszen két éve nem vezetett” – szögezte le. „Megértem, hogy Riccardónak és Sainznak is nehéz lesz a váltás miatt, hozzá kell szokni az új csapathoz. Sok mindent kell megtanulniuk, több módját a munkának, új mérnököket, de Fernando esetében az a helyzet, hogy két éve nem vezetett.”

    Nyilván a két éves kihagyás Forma-1-es autóra vonatkozott a lengyel részéről, hiszen 2018-as távozása óta Alonso nyert Le Mans-i 24 órást, részt vett a Dakaron, de az Indy500-on is. Viszont ami 2021-et illeti, az még tetézheti a hátrányt, hogy kevesebb tesztlehetőség jut mindenkinek az előszezonban.

    „Nehéz lesz Fernandónak másfél napnyi teszteléssel megszokni az autót. De talán több jut majd neki, hiszen régen nem versenyzett” – utalt arra Budkowski, hogy a téli tesztek immáron csak három naposak lesznek.

  • Russell üzent az ülését elvesztő Albonnak

    Russell üzent az ülését elvesztő Albonnak

    Köztudott, hogy a 2018 után Formula 2-ből együtt fellépő brit trió, vagyis George Russell, Alexander Albon és Lando Norris jó barátságot ápolnak egymással.

    Most egyikük – aki eddig a többiekhez képest a legtöbb dobogót gyűjtötte és a legjobb autót vezethette – elvesztette ülését, miután a Red Bull lefokozta tartalékpilótává, mert egyszerűen túl sokkal maradt el Max Verstappentől csapaton belül. Ez pedig azt idézte elő a Red Bullnál, hogy Mark Webber 2007-es szerződtetése óta először igazoltak pilótát házon kívülről, ugyanis Sergio Pérez érkezik hozzájuk 2021-re.

    Barátja, Russell azonban még mindig bízik Albonban. Ennek hangot is adott közösségi oldalán. A brit biztos benne, hogy honfitársa vissza fog térni.

  • Többre számított juniorjaitól a Renault

    Többre számított juniorjaitól a Renault

    A Renault viszonylag sikeres évet zárt a Forma-1-ben, mindkét pilótájukkal dobogót ünnepelhettek, míg a csapatbajnokságban ötödikként végeztek. Formula 2-es versenyzőikkel azonban nem voltak maximálisan megelégedve, összességében azonban volt olyan növendék is, aki bajnoki címet szállított nekik. Cyril Abiteboul a Renault Sport Academy év végi visszatekintőjében értékelt.

    „Oscar Piastri F3-as bajnoki címe hihetetlen pillanat volt, amire nagyon büszkék vagyunk” – kezdte a francia a legfőbb pozitívummal, melynek okot adó pilóta jövőre már az F2-ben versenyez majd. Abiteboul ezután rátért az F2-ben versenyző fiataljaikra.

    „Ugyanakkor többet reméltünk Guanyu Zhou-tól és Christian Lundgaard-tól a Formula 2-ben. Kicsit csalódottak vagyunk a bajnoki hatodik és hetedik helyük miatt, hiába szállítottak néhány dobogót és győzelmet. Tudjuk, hogy mindegyikük képes jobbra, és azzal is tisztában vannak, hogy jobban is kell teljesíteniük, hogy fejlődhessenek az akadémián” – zárta gondolatát.

  • Hamilton: A Red Bull most már még nagyobb veszélyt jelent ránk

    Hamilton: A Red Bull most már még nagyobb veszélyt jelent ránk

    Lewis Hamilton is reagált arra, hogy Sergio Pérez lesz Max Verstappen új csapattársa a Red Bullnál 2021-ben. A hétszeres világbajnok szerint ezáltal riválisaiknak több esélye lesz a bajnoki harcban ellenük.

    „Minden tisztelettel Alex felé, de a versenyek nagy részén Max egyedül harcolt ellenem és Valtteri ellen” – fejtette ki véleményét a brit az FIA díjátadó gáláján. „Voltam én is hasonló helyzetben a McLarennél, amikor nem volt második autónk. Ekkor pedig a Ferrari meg tudta nehezíteni a dolgunkat a stratégiával.”

    „Mondani sem kell, hogy így a Red Bull erősebb lesz, főleg ha megnézzük, Sergio hogyan teljesít” – tette hozzá. „Azt hiszem izgalmas csatát fognak vívni Max-el, és a mi dolgunkat is megnehezítik majd.”

  • Wolff: Lehetne tanulni Alonso bemutatójából

    Wolff: Lehetne tanulni Alonso bemutatójából

    A múlt hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon Fernando Alonso pályára gurulhatott 15 éves Renault-jával, mellyel az első bajnoki címét nyerte. A bemutató hatalmas figyelmet kapott, mindenki odáig volt érte.

    A 2005-ös Renault-t még V10-es motor hajtotta, sokkal kisebb és könnyebb autó volt a maiaknál.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megszólalt ennek kapcsán, arról beszélt, lehetne tanulni az esetből.

    „Ki kell elemeznünk az okokat, melyek az autót olyan vonzóvá tették a közönség számára” – szögezte le az AS hasábjain. „Miért néz ki olyan jól például. Majd meg kell értenünk, mit tudunk tenni ezzel kapcsolatban. Mindig lehet valamit tanulni.”

    A paddockban mások is osztják Wolff véleményét, hogy talán az F1 letért az ideális útról az elmúlt másfél évtizedben.

    „Ez a Renault egy relikvia” – folytatta az osztrák. „Egy autó azokból az időkből, mikor sem a káros anyag kibocsátás, sem az elektromobilitás nem számított. Most már egy másik érában vagyunk, ahol engedményeket kell tennünk, habár az tagadhatatlan, hogy az R25 csodálatos. Ezek a gépek kisebbek voltak, 150 kilóval könnyebbek, üvöltő motor működött bennük. A köridők lassabbak a mostaninál – 4-5 másodperccel –, de a televíziós képeken úgy tűnt, Alonso sokkal gyorsabban megy.”

  • Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy Yuki Tsunoda váltja Daniil Kvyatot az AlphaTauri csapatánál 2021-től. Az F2-ben harmadikként végző versenyző pedig most kiválasztotta a rajtszámát is.

    A japán a 22-es számra voksolt, melyet korábban Jenson Button használt állandó rajtszámként, sőt 2009-ben ezzel nyerte meg a világbajnokságot is. A brit 2017-ben használta ezt utoljára, amikor Fernando Alonsót helyettesítette, aki az Indy500 miatt hagyta ki az akkori Monacói Nagydíjat.

    Ami pedig a másik két újoncot illeti: Mick Schumacher a 47-es, Nikita Mazepin a 9-es rajtszámot választotta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Yuki Tsunoda/角田裕毅 (@yukitsunoda0511) által megosztott bejegyzés

  • Alonso: Russell beugrása volt a legérdekesebb

    Alonso: Russell beugrása volt a legérdekesebb

    Fernando Alonso miután kifejtette véleményét Lewis Hamiltonról, illetve elmondta, milyen állapotban van, még pontosított egy két dolgot jövő évi céljaival kapcsolatban. Ezenkívül pedig a fiatal, feltörekvő pilótákról is beszélt.

    Daniel Ricciardo és Esteban Ocon idén három dobogót szereztek összesen a Renault-val, Alonsónak ennél valamivel több dobogós helyezés lesz a célja 2021-ben: „Ezen a számon akarok javítani. Később már sokkal több lesz a célom.”

    Kicsit az esélylatolgatásba is belement 2021-et illetően.

    „A Mercedes ismét nyerni fog, a Red Bull a második helyet szerzi majd meg, a harmadik helyet pedig majd meglátjuk” – nyilatkozta. „Az igazi kihívás 2022 lesz, de az F1 nem úgy tűnik, hogy változott. Ugyanazok a szabályok, ugyanazok az emberek. Aki két éve erős volt, most is az. Ami engem illet, kicsit más a helyzet. Új kihívásokat akartam, volt időm megbirkózni velük. Úgy gondolom, hogy fejben és testben is fejlődtem. Nyugodtabb vagyok azzal kapcsolatban, amit várok magamtól.”

    Azt is megkérdezték a kétszeres bajnoktól, hogy mi okozhat neki nehézséget.

    „Hogy mitől tartok?” – kérdezett vissza. „A 23 versenyes naptártól. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 szabadnapom lesz egész évben.”

    Ez egy olyan kihívás, melyet a fiatal pilóták talán jobban kezelnek, mindazonáltal hogy közülük ki a legjobb, azt nehéz megmondani a spanyol szerint: „Nehéz válaszolni erre. Viszont George Russell esete a legérdekesebb. 5 nap alatt utolsóból első lett. Isteni érintés, tibeti meditálás vagy valami hasonló nélkül. Csak be kellett ülnie a Mercedesbe. Viszont ha azt nézzük, hogy ki az, akit Hamilton és Bottas a leggyakrabban lát a tükörben, akkor az Verstappen. Leclerc is kivételes tehetség, de kell még egy pár év, mire őt is fel lehet mérni.”

  • Alonso: Nincs gond Lewisszal, de az autójában sokan nyernének

    Alonso: Nincs gond Lewisszal, de az autójában sokan nyernének

    Fernando Alonso a nyáron töltötte a 39-et, lesz olyan versenytársa, aki alig feleannyi idős, mint ő, de még így is mindent meg fog tenni, hogy visszatérése sikeres legyen.

    „A pszichológiai tesztek azt mutatják, hogy még mindig olyan fitt vagyok, mint 2010-ben” – idézi a kétszeres bajnokot a Marca nevű lap. „Elemeztem azt, ahogyan egy-egy hibát korrigálok, a sebességemen nem esett csorba, a le mans-i és indianapolisi tapasztalatok pedig nagyon hasznosnak bizonyultak.”

    A spanyol az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten már kipróbálhatta új csapata idei autóját, és a Renault eredményeiből kiindulva célként azt tűzte ki, hogy jövőre felálljon a dobogóra. Majd 2022-től pedig már Lewis Hamiltonnal harcolna, akiről beszélt is egy kicsit.

    „Remélhetőleg hamar csatázhatunk Lewisszal. Nem jövőre, de hamarosan” – tette hozzá. „Szerintem sok ember tudna futamot és bajnokságokat nyerni az autójával. Ez semmi rosszat nem jelent Lewisra nézve. Ha megadatik neked egy lehetőség, akkor teljesítened kell, márpedig Lewis mindenkinél jobb munkát végez. Ez az igazi értéke.”