Szerző: Czuth Csaba

  • Kubica és Habsburg Ferdinánd egy csapatban indulnak a Daytona 24 óráson

    Kubica és Habsburg Ferdinánd egy csapatban indulnak a Daytona 24 óráson

    Robert Kubica bejelentette, hogy január végén elindul a Daytonában megrendezendő 24 órás versenyen.

    A lengyel 2019-es F1-es éve után tavaly a DTM-ben versenyzett, emellett pedig az Alfa Romeónál is beugrott néhány szabadedzésre, hiszen ő a tartalékpilótájuk, sőt idénre is az marad.

    A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese az LMP2-es kategóriában áll rajthoz, a High Class Racing színeiben, egy ORECA 07-Gibson volánja mögött.

    Egyik csapattársa a tavaly (és tavalyelőtt) szintén DTM-ben versenyző Habsburg Ferdinánd lesz, aki már 2018-ban elindult a Daytona 24 óráson, a Jackie Chan DC Racingnél. A másik két pilóta pedig Anders Fjordbach és Dennis Andersen lesz az alakulatnál.

    A versenyt január 30-án és 31-én rendezik meg a tervezik szerint.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferdinand Habsburg (@fhabsburg62) által megosztott bejegyzés

  • Stroll: Még nem hivatalos, de az Ausztrál Nagydíjat elhalasztják

    Stroll: Még nem hivatalos, de az Ausztrál Nagydíjat elhalasztják

    Az eredetileg idénynyitó Ausztrál Nagydíjat az évad végére halasztják, állítja az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll.

    „Melbourne nem lett törölve, de halasztották. Ezt még hivatalosan nem jelentették be, viszont hamarosan megteszik. Valamikor ősszel fogunk odamenni, az első verseny pedig Bahreinben lesz” – nyilatkozta a kanadai csapata új főszponzorának bejelentése előtt.

    A csapatok egyébként a hét elején egyeztettek Stefano Domenicalival, az F1 új ügyvezetőjével az átszabott versenynaptárral kapcsolatban, melynek lehetséges eredményéről már beszámoltunk.

    „Azt hiszem, nehéz lesz az első 2-3 hónap” – folytatta Stroll. „Van egy kis fény az alagút végén a vakcinával. Úgy gondolom, az első néhány verseny nagy kihívást fog jelenteni. De le a kalappal a FOM és a FIA előtt, hogy sikerült lebonyolítani 23 hét alatt 17 versenyt, nagyobb fennakadás nélkül, lenyűgöző módon. A legrosszabbon már túl vagyunk, tavaly pedig már megtanultuk, hogyan vészelhetjük át az idei évet.”

  • Érződni kezdtek a változások a Williams háza táján

    Érződni kezdtek a változások a Williams háza táján

    A Williams F1-es csapatánál komoly változások történnek, mióta új tulajdonosa lett a legendás istállónak.

    Simon Roberts a jelenlegi csapatfőnök, ő beszélt a küszöbön álló változásokról, illetve a Dorilton Capitalról, hiszen ők vették át a Williamst.

    „Kilenc másik céget birtokolnak. Ez a tízedik szerzeményük, és minden projektjük hosszútávú volt. Igaz mi egy kicsit mások vagyunk, mert egy versenycsapatról van szó” – szögezte le Roberts. „A gyárban már elkezdtek megváltozni a dolgok.”

    Emellett arról is lehetett hallani, hogy a grove-i csapat megegyezett a Mercedesszel, hogy néhány alkatrészt – például sebességváltót – tőlük kapnak majd. Viszont nem olyan üzleti modellt szeretnének kialakítani, mint az AlphaTauri, vagy a Haas.

    „Sokat fektetünk be 2021-ben és 2022-ben. Látjuk az előnyeit, de nem válunk „B”csapattá” – tette hozzá. „Meg akarjuk tartani a függetlenségünket, de versenyképesebbek akarunk lenni. Ha valamiben jók vagyunk, akkor arra kellene koncentrálnunk. Ha valamiben pedig nem, akkor fel kell készülnünk arra, hogy megvegyük attól, akinél van elérhető. Meg kell győződnünk róla, hogy ha kasztnit gyártunk, akkor abban jók vagyunk, és sikerül mindent hozzáigazítani. Mindenesetre függetlenek vagyunk, azok is maradunk, viszont van lehetőség az együttműködésre.”

  • Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Carlos Sainz az idei szezon kezdetével már a Ferrari csapatát fogja erősíteni, a McLarennél eltöltött két éve után.

    A spanyol most erről az időszakról beszélt, melynek során legjobb eredményét a tavalyi Olasz Nagydíjon érte el, ahol második lett Gasly mögött.

    „Rengeteg jó barátot hagyok hátra, olyan embereket, akikkel jobban imádtam a versenyzést, mint valaha” – idézi őt a Motorsport-Total.com. „Ennek a pilótára gyakorolt hatását nem lehet alábecsülni.”

    „Sosem volt még ilyen biztosság a karrieremben” – utalt két éves szerződésére a spanyol. „Emiatt nem éreztem azt, hogy egy időmérő is befolyásolhatja a pályafutásomat. Amikor két egymás utáni versenyen baleseteztem, még akkor sem éreztem volna, hogy nő a nyomás. Sosem éreztem, hogy kell az eredmény.”

    Remek emlékekkel búcsúzik Sainz, akit a McLaren is méltóan búcsúztatott.

    „Gyönyörű előzési manőverek és remek kvalifikációk, de sok kamerán kívüli pillanat is volt. Sok nevetés, sok jó hangulatú vacsora, és vicces emlékek Landóval” – lelkendezett. „A McLarennél eltöltött időm alatt elértem a legjobb önmagam. Sikerült jobb teljesítményt és egy kicsit több elégedettséget elérni a Forma-1-ben. Most már készen állok a következő kihívásra a Ferrarinál, de ez a két év mindig különleges lesz számomra.”

  • A MotoGP-ből igazolhat szakembert az Alpine

    A MotoGP-ből igazolhat szakembert az Alpine

    A Renault idén már Alpine néven indul a Forma-1-ben, ám a jelek szerint nem csak a név változik, hanem az istálló vezetése is.

    Egy MotoGP-ben dolgozó szakemberrel hozták ugyanis hírbe a francia gárdát. A Motorsport.com arról értesült, hogy Davide Brivio érkezhet az Alpine csapatához, egy magas rangú pozícióba. Ő az, aki tavaly bajnoki címre vezette a Suzukit a MotoGP-ben, de korábban a Yamahánál is megfordult.

    Az átszervezés során a jelenlegi csapatfőnök, Cyril Abiteboul várhatóan magasabb pozícióba fog kerülni. Az utódja Marcin Budkowski lehet, míg Brivio a vezérigazgató posztjára érkezhet.

    Az átigazolást még nem erősítették meg hivatalosan a felek, viszont Abiteboul már tavaly is utalt arra, hogy változhat a szerepe.

    „Belekezdtem egy küldetésbe. Ennek részeként lesz néhány javaslatom a felépítésünkre, de ebbe most nem mennék bele” – mondta még korábban. „Amit azonban ennek kapcsán mondhatok az az, hogy az év végéig teljesen elköteleződtem a szerepem iránt.”

  • Az idei F1-es naptár is felborulhat, már a Kínai Nagydíj is veszélyben

    Az idei F1-es naptár is felborulhat, már a Kínai Nagydíj is veszélyben

    A 2021-es Forma-1-es szezon első része a koronavírus miatt ismét nagymértékben átalakulhat.

    Kapásból már az Ausztrál Nagydíj is veszélyben van, és ha nem sikerül megrendezni a március 21-i futamot, akkor Bahreinben kezdődhet a szezon, sőt odaköltözhetnek a téli tesztek is Barcelonából. Ami a melbourne-i futam esélyeit illeti, Alan Jones úgy gondolja, hogy csoda lenne, ha megtartanák. Victoria állam vezetése megerősítette, tárgyalnak az ügyben, míg az Ausztrál Nagydíj szervezői az elkövetkezendő hetekre ígértek további részleteket.

    A spanyol Movistar értesülései szerint már egy „B” terven dolgoznak a versenynaptárat illetően, hiszen az április 11-re ütemezett Kínai Nagydíj megrendezése is veszélybe került a járvány miatt.

    Állítólag az átszabott naptárban ugyanazokon a hétvégéken versenyeznének, de más pályákon, mint eredetileg. Felmerült már egy bahreini duplahétvége, sőt Imola és Portimao is képbe került, ismét.

    Az FIA elnök Jean Todt elhintette, az idei sem lesz egy normális szezon: „Azt hiszem, számos lehetséges változásról fogunk hallani az elkövetkezendő napokban, különböző versenynaptárokat illetően, nem csak a Forma-1-ben.”

    A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel is hasonlóra számít: „A járvány legalább a szezon első felét komolyan befolyásolja majd, de még mindig remélem, hogy egy ponton visszatérhetünk a normalitáshoz.”

  • A Haas tisztában van vele, mik a következmények, ha két újonccal vágnak neki a szezonnak

    A Haas tisztában van vele, mik a következmények, ha két újonccal vágnak neki a szezonnak

    A Haas 2021-es pilótafelállását Mick Schumacher és Nikita Mazepin alkotja, mindketten az F2-ből lépnek fel a Forma-1-be.

    Az amerikai istálló Romain Grosjean és Kevin Magnussen szerződését nem hosszabbította meg, akik 2017 óta voltak csapattársak. Ez nem is volt akkora meglepetés, arra viszont már kevesebben gondoltak, hogy két újonccal pótolják Magnussenéket.

    „Igen, van abban kockázat, hogy a fiatalok nem fogják kihozni a maximumot a rendelkezésre álló adatokból” – ismerte el a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „De azért vagyunk itt, hogy segítsünk, az előny pedig az, hogy mindkettejüket egy bizonyos irányba tudjuk irányítani a fejlődés szempontjából. Pénzügyi előnyünk is származik ebből, mert a fiatalok olcsóbbak, így többet tudunk a fejlesztésekbe fektetni.”

    „Nem akarom alulbecsülni a kockázatokat, de máshogy gondolkodunk, mint a többi csapat” – tette hozzá. „Évekig kérdezgették tőlem, miért tartottam meg Grosjeant. Nem azért vagyunk itt, hogy azt csináljuk, amit a többiek csinálnak, hanem hogy azt tegyük, amiről azt gondoljuk, hogy helyes.”

    „A változásnak egyszerűen csak eljött az ideje. 2021 egy átmeneti év lesz 2022 előtt, amikor már az új autókkal versenyzünk. Nincsenek illúzióink, ahhoz hogy tanuljunk, el kell néznünk, ha a pilótáink hibáznak” – zárta gondolatát Steiner.

  • Bahreinben kezdődhet a szezon, halaszthatják az Ausztrál Nagydíjat

    Bahreinben kezdődhet a szezon, halaszthatják az Ausztrál Nagydíjat

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy máris veszélybe került az Ausztrál Nagydíj megrendezése az eredeti, márciusi időpontjában. Ennek az esélye csak nőtt, hiszen azóta már a Sky Sports is rebesgette.

    A verseny pótlásának időpontja szintén kérdéses lehet a nagyon zsúfolt szezon miatt, ugyanis 23 futamot terveztek idénre. Az ausztrál éghajlat miatt csak a nyári szünet után lenne érdemi esély megrendezni a versenyt, viszont a pihenőt követően 2 tripla hétvége is lesz – Belgium, Hollandia, Olaszország, illetve Oroszország, Szingapúr és Japán –, melyek közé csak egyetlen hét szünetet iktatnak be. Majd egy hét szünet után következik egy kitérő az Amerikai kontinensre (Egyesült Államok, Mexikó, Brazília), végül pedig egy hét kimaradás után a Közel-Keleten zárul a szezon (Szaúd-Arábia, Abu Dhabi).

    Ausztrália esetleges halasztásával (vagy kiesésével) Bahreinben tarthatják a szezonnyitót, értesült róla a Sky Sports. Sőt a Barcelonára tervezett előszezoni teszt is átköltözhet a szahíri helyszínre, és akár március közepére is tolódhat.

  • Hiába lehet a Ferrari vezére, nem érez különbséget Leclerc

    Hiába lehet a Ferrari vezére, nem érez különbséget Leclerc

    Charles Leclerc 2019-ben, mindössze másodévesként csatlakozott a Ferrari csapatához. Akkor egyértelműen csak második számú lehetett a sokkal tapasztaltabb négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel mögött. A német azonban 2020 végén távozott, így már a monacói léphet elő vezérpilótának, miután Carlos Sainz új lesz a csapatnál.

    „Nem érzek különbséget az eddigiekhez képest” – árulta el Leclerc új szerepéről. „Ugyanazt kell hoznom, amit eddig. Végtére is azért vagyok itt, hogy a legjobbamat adjam a pályán, és segítsem a csapatot azon kívül.”

    „Eddig is ezt csináltam, továbbra is ezt fogom” – tette hozzá a 23 éves versenyző. „A megjegyzéseim most már többet nyomnak a latba, jövőm van a csapattal, tudják, meddig maradok velük. De nem arról van szó, hogy eddig nem hallgattak rám.”

    Leclerc megérti, hogy kívülről úgy tűnik, nagy változás lesz: „Kívülről kicsit máshogy nézhet ez ki, de nekem nincs akkora különbség.”

  • Bottas talált pozitívumokat 2020-as évében

    Bottas talált pozitívumokat 2020-as évében

    Valtteri Bottas ugyan tisztában van azzal, hogy nem érte el a kitűzött célt, de azért így is talált pozitívumokat tavalyi évében.

    A finn mindössze két győzelmet szerzett azzal a Mercedesszel, mellyel csapattársa tízet, ez pedig bőven elég volt Lewis Hamiltonnak ahhoz, hogy megszerezze hetedik világbajnoki címét.

    Bottas a vasárnapokon alig tudta tartani a lépést Hamiltonnal, inkább szombatonként tudott kihívója lenni. 5 pole pozíciót szerzett az év során szám szerint.

    „Elképesztően szoros volt az év során rengeteg alkalommal, sőt még a top háromban is” – kezdte nyilatkozatát. „Jó időmérős csatáink voltak Lewisszal. Nyilván a versenyen többször ő kerekedett felül, ahogy a pontok is mutatják. Viszont nem mondhatom, hogy az időmérő volt az a terület, ahol a legnagyobbat fejlődtem. Azt mondanám, hogy összességében a versenytempóm egy kicsit jobb lett. De természetesen mindig van még mit tenni.”

    „Természetesen nem értem el a céljaimat az eredmények terén” – tette hozzá. „De a nagyobb képet nézve vannak pozitívumok, sok mindent megtanultam a vezetésről és magamról, melyeket erősségé alakíthatok.”