Szerző: Czuth Csaba

  • Wolff: A Red Bull sokkal erősebb lesz Pérezzel

    Wolff: A Red Bull sokkal erősebb lesz Pérezzel

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, milyen változást jelenthet Sergio Pérez érkezése a Red Bullhoz.

    „A Red Bull sokkal erősebb lett Pérez érkezésével” – árulta el az osztrák. „Ő nagyon jó pilóta, emiatt sokkal jobban fognak teljesíteni a konstruktőri bajnokságban. Tényleg erős versenyző, kíváncsi leszek, hogyan tudja kezelni Verstappent.”

    Wolff ezután arra is kitért, hogy lát arra esélyt, hogy a Red Bull egyéni bajnoki címet szerez, hiába nyerte meg minden bajnokságot a Mercedes 2014 óta.

    „Az autók alig fognak változni, viszont a Red Bullnak immár gyorsabb pilótája van, illetve ez lesz az utolsó éve a Hondának is, szóval ők is biztosan mindent megtesznek egy bajnok címért. Érdekes szezon lesz” – zárta gondolatát.

  • Pérez öt verseny után már meg tudja mondani, mennyire gyors Verstappen

    Pérez öt verseny után már meg tudja mondani, mennyire gyors Verstappen

    Sergio Pérez élete lehetőségét kapta meg azzal, hogy a Red Bull leszerződtette. Ugyanakkor nagy kihívás előtt is áll, hiszen Max Verstappen mellett kell bizonyítania.

    Pérez egyetért Christian Hornerrel abban, hogy a holland talán a jelenlegi leggyorsabb pilóta a Forma-1-ben.

    „Szerintem Max az egyik, ha nem a leggyorsabb a Forma-1-ben” – jelentette ki a mexikói. „Nagy kihívás lesz, ez teszi izgalmassá. Csak akkor hasonlíthatod magad valakihez, ha ugyanabban az autóban vagytok. Nagyon várom már. Öt verseny után meg tudom mondani, milyen gyors igazából Max, de biztos vagyok benne, hogy elképesztően. Biztos vagyok abban is, hogy a lehető legtöbbet ki fogom hozni az autóból.”

  • Sainz arra számít, hogy hátrányban fogja kezdeni az évet

    Sainz arra számít, hogy hátrányban fogja kezdeni az évet

    Carlos Sainz sejtése szerint a 2021-es szezont kisebb hátrányban fogja megkezdeni új csapattársához, Charles Leclerc-hez képest.

    Mivel csak három előszezoni tesztnap lesz, a spanyol újdonsült csapata, a Ferrari szerdán lehetőséget ad neki, hogy a 2018-as autóval pályára gurulhasson Fioranóban. Egyébként Leclerc és a többi Ferrari junior is lehetőséget kap majd a héten.

    „Charles remek szezont futott tavaly” – idézi az olasz Mediaset Sainzot. „Ismeri a csapatot, az autót, és őszintén eléggé érett – egyszerre tapasztalt és friss. Úgy gondolom a mezőny legerősebb, vagy legalább az egyik legerősebb pilótája ellen fogok versenyezni. Egy kis hátrányban fogom kezdeni az évadot hozzá képest, mivel nem ismerem annyira az autót, és csak másfél napig fogok tudni tesztelni.”

    „Arra számítok, hogy az első félévben üldözni fogom, de az első néhány fordulóban biztos, mert meg kell ismerkednem a csapattal és az autóval” – tette hozzá. „Azonban Charles tökéletes viszonyítási alap lesz arra, hogy kiderüljön, mennyi időre van szükség ennek a szintnek az eléréséhez. A csapattárssal való kapcsolat sosem volt probléma számomra.”

  • Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Guanyu Zhou lehet Kína első Forma-1-es pilótája. Az Alpine tesztpilótája tavaly az F2-ben versenyzett, és mindent meg fog tenni azért, hogy az álma valóra váljon.

    2021-re tehát nem is lehet más a célja, mint a szuperlicensz megszerzése.

    „Így készen állnék, és ha elérhető lenne egy ülés az F1-ben, megragadhatnám a lehetőséget” – nyilatkozta. „Viszont az utolsó lépés a legnehezebb, mert a szuperlicensz mellett kellene is egy olyan ülés, melyet el lehetne foglalni.”

    Sokat jelentene a kínai autósportnak, ha Zhou bekerülne a Forma-1-be: „Az ország támogat, hogy az álmom és a kínai motorsportrajongók álma valóra váljon. Már történt ilyesmi Kínában. Ha valaki először ér el valami jó dolgot, akkor az emberek sokkal jobban kezdik követni az adott sportot. Remélhetőleg én is lehetek ilyen ember.”

    Ricciardo távozását követően Fernando Alonso szerződött az Alpine-hoz, Zhou pedig nagyon örül a kétszeres bajnok érkezésének.

    „Sok tippet adott” – mondta a spanyolról. „Nem csak a vezetés terén, hanem az autó beállítását illetően is. Illetve hogy hogyan kezeld az akkumulátort egy verseny alatt, hogyan érd el, hogy az autó jobban teljesítsen az időmérő edzésen.”

  • Pérez nehezen hiszi el, hogy a Red Bull pilótája lett

    Pérez nehezen hiszi el, hogy a Red Bull pilótája lett

    Sergio Pérez végre megkapja az esélyt, hogy egy topcsapatnál vezessen a Forma-1-ben. Igaz úgy tűnt, 2013-ban ez már megadatik neki, de a McLaren abban az évben már nem remekelt, amikor a mexikói odaigazolt. Pérez ennyi év elteltével nehezen hiszi el, hogy pont a Red Bullhoz került.

    „Mindig is azt gondoltam, hogy a Forma-1 csapatai közül a Red Bullnál nem valószínű, hogy kapnék esélyt” – kezdte nyilatkozatát a futamgyőztes pilóta. „Hiszen nem voltam soha Red Bull junior. Amikor felveszek egy Red Bullos pólót, vagy iszok egy Red Bullt, még mindig nehezen hiszem, hogy ennek a brandnek vezetek.”

    „Az, hogy a család tagja lehetek, elképesztő” – folytatta. „Tényleg nehezen tudatosul bennem. Nem tudom, azért van-e, mert úgy gondoltam, a Red Bull sosem lesz lehetőség, vagy azért, mert sosem hittem volna, hogy ilyen nagy csapatnak vezethetek. Amikor az emberek megkérdezik, melyik istállónál vagyok, még mindig nehéz a Red Bullt mondani. Egy álom vált valóra.”

  • Stroll kihagyott lehetőségként tekint 2020-ra

    Stroll kihagyott lehetőségként tekint 2020-ra

    Néhány jó eredménytől eltekintve Lance Stroll nincs megelégedve a 2020-as évével.

    A kanadai két alkalommal is dobogóra tudott állni, a Török Nagydíjon pedig pole pozíciót szerzett. Mindezek ellenére úgy gondolja, több volt a szezonban, főleg hogy a koronavírus miatt ki kellett hagynia egy versenyt.

    „Volt néhány jó eredményünk” – kezdte Stroll a pozitívumokkal. „Néhány negyedik hely, dobogó, egy pole. Utóbbi volt a szezon egyik fénypontja. Jó év volt. Mégis úgy gondolom, egy kihagyott lehetőség volt az autónkat elnézve. Nagyon versenyképes volt. De több tényező is szerepet játszott.”

    „A szezon első felében negyedik voltam a bajnokságban, nagy előnnyel” – tette hozzá. „De a mugellói defektem után nem volt olyan stabil a pontszerzés. Ez kicsit frusztrált, mert pár versenyen jó lehetőségeink voltak. Mugellóban például meglehetett volna a dobogó, csak jött a defekt. Aztán meg elkaptam a vírust és kihagytam egy versenyt. Szóval voltak szerencsétlen futamok, melyeket nem fejeztünk be. Ezért látok kihagyott lehetőségeket, ha 2020-ra gondolok. De mindent egybevéve, mókás év volt.”

  • Szaúd-Arábiában egy egész várost felépítenének a Forma-1-es pálya köré

    Szaúd-Arábiában egy egész várost felépítenének a Forma-1-es pálya köré

    A Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszíne csak ideiglenesen lesz Jeddah, ugyanis egy új pályát akarnak építeni a közel-keleti országban.

    Khalid herceg elmondása szerint Hermann Tilkével közösen dolgoznak azon, hogy a leggyorsabb városi pályát építsék a Forma-1-ben.

    „Megígérhetem, hogy az utcai versenyzés Szaúd-Arábiában nem lesz szokványos” – szögezte le. „Egyes városi pályák nem valami izgalmasak. Nincs megfelelő előzési lehetőség, így unalomba fulladhat a verseny. Azzal az ötlettel álltunk hát elő, hogy építsünk egy nagy várost a motorsport számára. 2023 végére tervezzük, hogy ez elkészül, 2024-re pedig már minden készen fog állni.”

    „Viszont a koronaherceg azt gondolta, hogy 2024 még olyan messze van, ezért azt gondoltuk, hogy lehet addig egy városi pálya az opció, míg a terv meg nem valósul” – folytatta Khalid herceg. „Izgalmas lesz, sok előzéssel.”

  • Ocon mosolyog azokon a kijelentéseken, melyek szerint megveri Alonsót

    Ocon mosolyog azokon a kijelentéseken, melyek szerint megveri Alonsót

    Esteban Ocon reagált Sergey Sirotkin azon kijelentésére, hogy nagyon szoros lesz a harc közte és Alonso között az Alpine csapatánál.

    A francia mosolygott, amikor erről kérdezték, és így válaszolt: „Meglátjuk, meglátjuk. Az igaz, hogy jobb szinten fejeztem be a szezont, mint amilyenen kezdtem. Ugyanígy, erősen akarom folytatni a mostani évadot. Tudom, mire van szükségem és mire számíthatok. Sokkal felkészültebb leszek, ez egyértelmű. Fernando nagyszerű rivális, mindent bele fogok adni. Végső soron azonban mégis együtt dolgozunk, hogy a csapatnak a lehető legtöbb pontot gyűjtsük.”

    Ocon tehát nem olyan magabiztos annak kapcsán, hogy ő lesz a vezérpilóta.

    „Fernando tökéletesen képes arra, hogy rögtön készen álljon” – folytatta Ocon. „Sokat tesztelt, ami segíteni fog neki felkészülni, emellett sok tapasztalata is van, még ha két évig távol is volt. Folyamatosan vezetett ekkor is, fitt maradt. Még mindig olyan, mintha 20 éves lenne, szóval az első bevetéstől kezdve éles lesz.”

  • Ocon csalódott Abiteboul távozása kapcsán

    Ocon csalódott Abiteboul távozása kapcsán

    Esteban Ocon arról beszélt, hogyan érintette őt Cyril Abiteboul Renault-s kötelékből való távozása.

    Az immár Alpine néven futó csapatnál Marcin Budkowski lépett Abiteboul helyére, de leigazolták a MotoGP-ből Davide Briviot is. Ocon pedig már beszélt is új főnökeivel, például Laurent Rossival, az Alpine vezérigazgatójával.

    „Ők nagy motorsport rajongók, nagyon motiváltak” – kezdte nyilatkozatát a 24 éves pilóta. „Davide nagy sikereket aratott a MotoGP-ben, éhes arra, hogy fejlessze a csapatot, hogy még egyet előrelépjünk. Ez jó érzéssel tölt el. Szerintem jó kezekben vagyunk.”

    „Csalódott vagyok távozását látva” – tért rá Abiteboulra. „Tiszta sor, hogy közel voltunk Cyrilhez. Hosszú ideje benne volt a projektben, megszereztük az első jó eredményeket, top 5-öket, dobogókat. A legjobbat kívánom neki a jövőben, értékelem, hogy segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok.”

  • Pérez a világ leghülyébb emberének érezte magát a pozitív tesztje után

    Pérez a világ leghülyébb emberének érezte magát a pozitív tesztje után

    Sergio Pérez tavaly kihagyta a silverstone-i duplafordulót, mert – a Forma-1-es mezőnyben elsőként – elkapta a koronavírust. Mindenképp ez volt számára a szezon mélypontja, ezt követően állt talpra, szerzett dobogókat és győzelmet, mindez pedig végül egy Red Bull ülést jelentett számára.

    „Természetesen nagyon kemény évem volt a koronavírus miatt, én voltam az első pilóta, aki elkapta” – kezdte nyilatkozatát a Red Bullnál már üléspróbán járó mexikói. „Most már normálisabb a dolog, hogy elkaptad, de akkoriban úgy voltam vele, hogy én vagyok a leghülyébb ember a Földön, mert elkaptam a vírust. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. Kritikus időszak volt a karrieremben is az egész szerződéses dologgal. Elvesztettem a helyet a csapatnál, de végül nagyon jól alakult. Nem tudtam, mi fog történni, viszont amikor megtörtént, nagyon megnyugodtam.”

    Sokáig úgy tűnt, a mexikói nem kap ülést, viszont így is elégedett lett volna a karrierjével: „Azt gondoltam, így is nagyszerű karriert futottam be. Elégedett vagyok magammal, de szimplán mindent bele kell adnom az összes hétvégén. Amikor a Red Bullos lehetőség szembejött, néha jobban, néha rosszabbul festett, de végül működött. Ilyen lehetőségek csak egyszer adódnak az életben. Ezt tudom, és készen állok arra, hogy kihasználjam.”