Szerző: Czuth Csaba

  • Russell egyetért, hogy nem könnyű vele dolgozni

    Russell egyetért, hogy nem könnyű vele dolgozni

    A Williams új vezérigazgatója, Jost Capito nemrég úgy írta le George Russellt, hogy nem egyszerű vele dolgozni. A brit pilóta is egyetért ezzel, viszont ő így motiválja csapattársait, hogy egyre jobbak legyenek.

    „Ha komoly követelményeid vannak, azt hiszem, az a konstruktív mód és örülök, hogy ők is így látják” – mondta Russell az Expressnek adott interjújában. „Nem könnyű velem együtt dolgozni, de mindig hajszolom előre a srácokat minden tekintetben.”

    És nincs senki, aki meg tudna menekülni előle: „Mindegy, hogy mérnök, tervező, aerodinamikai szakember vagy marketinges, mindenkit ösztönzök. Azt hiszem, én így működöm.”

  • A Renault csak Alpine néven maradhatott az F1-ben

    A Renault csak Alpine néven maradhatott az F1-ben

    A Renault Alpine-ra való átnevezése alapozta meg a márka Forma-1-ben maradását, erősítette meg az új vezérigazgató, Laurent Rossi.

    „A Renault F1-es szereplése folyamatosan meg volt kérdőjelezve a cégen belül, több okból kifolyólag” – árulta el. „Olyankor, amikor problémákba ütköztünk és meg kellett vágni a költségvetést, a menedzsment azon tűnődött, megéri-e, és ebben van ráció.”

    Rossi kitért arra, hogy a Forma-1-ben nyilván a sport van fókuszban, így nem igazán segít az utcai autók eladásában.

    „A Forma-1 annyira eltávolodott a kereskedelmi termékeinktől, hogy felvetődött, segít-e a Cliók és Megane-ok eladásában. Az Alpine és a Forma-1 egy sokkal logikusabb kombináció. A brand sokkal jobb médiaérdeklődést is tud generálni. 23 nagydíjon 500 millió ember nézi a logónkat, kéthetente. Ez kétségtelenül ki fog fizetődni. Főleg, ha olyan csapatok ellen versenyzünk, mint az Aston Martin, a Ferrari, vagy a McLaren” – zárta gondolatát.

  • Sainz: Nem hiszem, hogy mi leszünk a leggyorsabbak az egyenesben

    Sainz: Nem hiszem, hogy mi leszünk a leggyorsabbak az egyenesben

    2020-ban a Ferrari visszaesett a középmezőnybe, így a 2021-es célkitűzéseik is ehhez igazodnak. A múlt hétvégi előszezoni teszt alkalmával azonban stabilan futottak, viszont így is kevés az esély rá, hogy ott lesznek a legelején. Carlos Sainz a Mundo Deportivo hasábjain beszélt idei esélyeikről.

    „Túl korai következtetéseket levonni, de azt elmondhatom, hogy több motorerőnk van, mint tavaly” – utalt az erőforrás javulására. „Ezt a méréseinkből láttuk.”

    „Abban biztos vagyok, hogy mások is erősödtek, például a Honda és a Mercedes is. Láttuk, hogy a McLarennek elképesztő végsebessége van és másoktól is előrelépést várunk” – folytatta.

    „Természetesen a hátsó szárny sok sebességet el tud venni, ha a DRS csukva van, de az üzemanyagmennyiségtől is sok minden függ. Ha ezekre a változókra majd fény derül, jobban meg tudjuk érteni, hol állunk a végsebesség terén. Nem hiszem, hogy mi leszünk a leggyorsabbak az egyenesben, nem fogok viccelődni. Emlékeznünk kell, hogy ha a tavalyi évet nézzük, messziről jövünk, de legalább valamennyit előre kell lépnünk.”

  • Wolff: Verstappen sokkal gyorsabb volt nálunk

    Wolff: Verstappen sokkal gyorsabb volt nálunk

    Az olasz sajtó arra számít, hogy idén Max Verstappen lesz az, akit üldözniük kell a többieknek a szezon elején. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ugyanerre a következtetésre jutott a tesztek alapján.

    „A ti pilótátok a Red Bullnál sokkal gyorsabb volt a teszteken, mint mi” – nyilatkozta a holland Ziggo Sportnak, Verstappenre utalva. „Voltak bizonyos problémáink néhány dologgal, beleértve az autó egyes újdonságait. Remélhetőleg tudunk valamit csinálni még ebben a két hétben az első időmérő előtt.”

    Helmut Marko a Red Bull részéről nyilvánvalóan óvatos, ugyanakkor optimista: „Nem tudjuk, milyen motormódot használt a Mercedes a teszteken, de feltételezzük, hogy már nem akkora köztünk a különbség.”

  • A Haas meglepődött, milyen szinten van Schumacher és Mazepin

    A Haas meglepődött, milyen szinten van Schumacher és Mazepin

    Mick Schumacherrel és Nikita Mazepinnel a volánnál a Haas csapata két újonccal vág neki az évadnak. A két fiatal titán jötte feltöltheti energiával a csapatot, legalábbis eddig ez történt, emelte ki Günther Steiner, aki komoly dicsérettel illette pilótáit.

    „Nem számítottam rá, hogy ennyire felkészültek lesznek és ilyen szintet képviselnek. Ez jó atmoszférát teremtett csapaton belül” – idézi Steinert a SpeedWeek. „Ezt kellene végigvinnünk a szezonon. Olyan sokat fognak tanulni, sokkal gyorsabbá válnak, de még így is pozitív meglepetések.”

    Mindazonáltal nehéz szezon vár a Haas csapatra, az autó alig változott tavalyhoz képest és máris 2022 van fókuszban. A fő cél, hogy a pilóták minél több tapasztalatot gyűjtsenek.

    „Valami új kellett, hogy energiát adjunk a csapatnak, ezek lettek a pilóták” – folytatta. „Őket el szeretnénk juttatni a megcélzott szintre. Biztos vagyok benne, hogy a döntés megfelelő volt. Remélhetőleg jövőre újra éles fegyverekkel támadunk.”

  • Norris magabiztos: Minden simán ment

    Norris magabiztos: Minden simán ment

    A mezőnyben egyetlenként a McLaren csapata váltott motorpartnert, idéntől már Mercedes erőforrásokat használnak. Az átállás úgy fest, jól alakul számukra, legalábbis ez Lando Norris érzése.

    Nem ők voltak a leggyorsabbak, nem is ők tették meg a legtöbb kört, de a testbeszédük arról árulkodik, hogy jó úton haladnak. A három napos tesztsorozat utolsó napját követően Lando Norris az F1TV-nek nyilatkozott.

    „Jó reggel volt, sokat mentünk. Rövid és hosszú etapokat egyaránt” – mondta. „Csak egy tesztről van szó, dolgokat próbálgattunk az autón, különböző egyensúllyal mentünk. Meg kell érteni az autót, hogy készen álljunk néhány hét múlvára. Az egész teszt elég simán ment, mindenféle komolyabb probléma nélkül. Jó, hogy újra Forma-1-es autóban lehetek.”

    „Szerintem eléggé gyorsan sikerült megszoknom az autót és kényelmesen éreztem magam benne” – tette hozzá. „A három nap nem sok, főleg ha ketté van osztva. Nem egyszerű azonnal otthon érezned magad benne, nehéz megszokni. Nem mi tettük meg a legtöbb kört, de nem is voltak gondjaink. Mindenen végigmentünk, a tervhez ragaszkodva. Jó pozícióba helyeztük magunkat a verseny előttre.”

  • Leclerc: Ígéretesnek tűnik az autó

    Leclerc: Ígéretesnek tűnik az autó

    A csalódáskeltő 2020-as évad után a Ferrari és Charles Leclerc is jobb 2021-ben bízik. Az előszezoni teszt első két napját követően óvatos, de pozitív a csapat monacói pilótája.

    Leclerc a második nap délutánján 73 kört tett meg, utána pedig így nyilatkozott a Crash.net hasábjain: „Jók a benyomásaim az autóról. Tegnap reggel végeztünk az egész programmal. A körülmények elég nehezek. Nagyon meleg van, nagy a szél. Emiatt nehéz összehasonlítani a tavalyi évvel, minden relatív, a többi csapat fejlődéséhez képesti.”

    „Ígéretesnek tűnik, de semmit sem tudunk biztosra az első időmérőig. Keményen dolgoztunk rajta, az első begyűjtött adatok megegyeznek az elvárásainkkal, ami pozitív. Viszont nehéz visszajelzést adni az autóról ezen körülmények között, de jó látni a befektetett munkát és a maranellói adatokkal való hasonlóságot” – zárta gondolatát.

  • Tsunoda máris Gaslyhoz méri magát

    Tsunoda máris Gaslyhoz méri magát

    Pénteken hivatalosan is elkezdődtek az előszezoni tesztek, melynek első napján máris pályán volt mindhárom újonc. Ott volt tehát Yuki Tsunoda is, aki azonnal elég gyors tempót mutatott az AlphaTauris csapattárshoz, Pierre Gaslyhoz képest is. Igaz nagyon másak voltak a körülmények délelőtt és délután, hiszen érkezett egy homokvihar a pályára. Tsunoda azonban nem bírt magával, rögtön hasonlította magát a francia kollégához.

    „Nem voltak ugyanolyan körülmények, de a különbség igazából nem akkora” – nyilatkozta a Ziggo Sportnak. „Ő amúgy is a közepeseken futotta a legjobb idejét, én meg keményeken. De a körülmények tényleg nagyon különböztek. Délután rengeteg homok volt a pályán, hűvösebb is volt. Szeretném mondani, hogy gyorsabb voltam Pierre-nél, de biztosan közel vagyunk egymáshoz.”

    „Továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy tartsam vele a lépést” – folytatta. „Megnéztem az adatokat és nagyon jó, főleg a gyors kanyarokban. Csak fokozatosan kell gyorsulnom és egyre magabiztosabbá kell váljak egy Forma-1-es autó leszorítóerejének kezelésében.”

    „Igen, egy álom vált valóra. Főleg, amikor látom Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, de Kimi Räikkönent is. 7-8 éves koromban ott voltam az első versenyemen, Fujiban. Ők már akkor a McLarent vezették” – zárta gondolatát.

  • Marko nem hiszi, hogy az Alpine nagyot megy idén

    Marko nem hiszi, hogy az Alpine nagyot megy idén

    Dr. Helmut Marko szerint Fernando Alonsónak nem lesz könnyű a visszatérő éve a Forma-1-be.

    Ezt az idei szezonra vonatkozó esélylatolgatós nyilatkozatában fejtette ki bővebben. Úgy gondolja, továbbra is a Mercedes a topfavorit.

    „Viszont mi nem voltunk ennyire felkészültek az elmúlt hét év során sosem” – szögezte le a Servus TV-n. „A világbajnoki cím a célunk.”

    A SpeedWeek hasábjain Mick Schumacherről is ejtett néhány szót: „Nehéz lesz közel kerülnie a pontokhoz. Aztán ott van a csapattársa, aki szintén újonc. Nem lesz könnyű évük.”

    Korábbi pilótájával, Sebastian Vettellel kapcsolatban már jóval pozitívabb volt a 77 esztendős osztrák: „Szüksége van a csapata támogatására, a biztonságéreztre, amit a Ferraritól nem kapott meg az elmúlt két-három évben. Amilyen hibákat elkövetett, nem az a Vettel volt, akit ismertünk.”

    Fernando Alonsót is véleményezte, akit kivételes tehetségnek és elképesztően ambiciózusnak nevezett.

    „A csapat az egész vezérkarát lecserélte” – utalt az Alpine-ra. „Alonso kétségtelenül a legtapasztaltabb a csapatban Érdekes kombináció lesz. De szerintem az Alpine keményen kell dolgozzon, hogy ott legyenek a középmezőny elején.”

    Ha már Vettelről szót ejtett, akkor másik korábbi pilótájáról, Daniel Ricciardóról is: „Mindenképpen közel lesz a mezőny elejéhez. A McLaren sokat javult, de nem hiszem, hogy egyből az élre kerülnek.”

  • Norris szoros csatára számít Ricciardóval

    Norris szoros csatára számít Ricciardóval

    Lando Norris harmadik Forma-1-es szezonjára készül, de az első olyanra, melyben nem Carlos Sainz lesz a csapattársa. A McLaren britje mellé a jóval tapasztaltabb Daniel Ricciardo érkezett, viszont így is szeretné folytatni a jó szereplést.

    „Szerintem ádáz küzdelem lesz köztünk Daniellel” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Alig várom, hogy megtapasztalhassam kettőnk rivalizálását, ami kétségtelenül jó lesz. Ráadásul Daniel egy olyan pilóta, akitől sokat tanulhatok.”

    „Viszont biztosan nem fogom kifogásként használni a tapasztalatbéli különbséget, ha legyőz” – tette hozzá. „Mindketten nap mint nap tanulni fogunk egymástól, ezt már nagyon várom.”