Szerző: Czuth Csaba

  • Változik a Red Bull fejlesztési terve Szingapúr törlése után

    Változik a Red Bull fejlesztési terve Szingapúr törlése után

    Ugyan nem változott annyit, mint tavaly, de így is van hatása a versenynaptár-módosításoknak. A Red Bull ugyanis a Szingapúri Nagydíj törlése után változtat a fejlesztési tervezetén.

    „Szingapúr egy olyan pálya, ami nekünk nagyon fekszik” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója. „De ez van. Legalább hamar lettünk tájékoztatva.”

    „Ez egy döntő faktor a csapat fejlesztései szempontjából” – tért rá a következményekre. „Szingapúr teljesen mást kíván az autótól, mint bármely másik verseny. Így már csak egy lassú pálya maradt, ez Budapest. Szerencsére hamar törölték a versenyt, így könnyen tudjuk módosítani a fejlesztési tervezetet.”

    Ami a motort illeti, eddig minden rendben van: „Megpróbálunk a lehető leghosszabban elmenni az első motorral, hiszen nincs jele teljesítménycsökkenésnek.”

    Egyedül Gasly motorjával volt némi probléma Bakuban, de már ezt is vizsgálják: „Gasly erőveszteségét már vizsgálják. Ha valamit találunk, akkor az a Red Bull motorjait és a jövőbeli terveket is érinti.”

  • Heidfeld: Normális, hogy Bottas nehézségekkel küzd a valaha volt legjobb Hamilton ellen

    Heidfeld: Normális, hogy Bottas nehézségekkel küzd a valaha volt legjobb Hamilton ellen

    Valtteri Bottas komoly szerepet játszik majd az idei bajnoki harcban, bár talán nem úgy, ahogy szerette volna. Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelmében fontos lesz, hogy a csapattársaik milyen teljesítményt tudnak hozni, hány pontot tudnak elvenni adott esetben az ellenféltől.

    Pérez a legutóbbi hétvégén nyert, Bottas viszont nagyon szenvedett, ráadásul Russell is komoly fenyegetést jelent a jövő évi ülésére.

    Nick Heidfeld úgy gondolja, Bottasnak azért ekkora a lemaradása, mert most látja először az igazi Lewis Hamiltont, mióta 2017-ben megérkezett.

    „Hamilton érzi a nyomást Verstappen felől, ezért nagyon nyomja” – szögezte le az f1-insider.com hasábjain. „Ezért látjuk valószínűleg a valaha volt legjobb Lewis Hamiltont. Normális, hogy így még ilyen jó pilótáknak is vannak nehézségeik, mint Bottas.”

    Gerhard Berger is véleményt alkotott az ügyben, kiemelte Pérez teljesítményét, és azt, hogy ha ezt így tudja folytatni, az döntőnek bizonyulhat.

    „A csapattársak nagyon fontosak” – kezdte a DTM főnöke. „Ezért volt jó eredmény Pérez győzelme Bakuban, mert erősíti, és növeli az önbizalmát. Verstappen kiesése előtt is remek segítségnek bizonyult Max számára. Pont erre van szüksége a Red Bullnak. Nem tudom, Bottasszal mi történik, de formába kell lendülnie. Egy dolog ugyanis nyilvánvaló – a Verstappen-Hamilton csatában Bottas és Pérez fontos szerepet játszanak majd.”

  • Verstappen: A fejlesztési verseny fogja eldönteni a bajnokságot

    Verstappen: A fejlesztési verseny fogja eldönteni a bajnokságot

    Max Verstappen úgy véli, a fejlesztési verseny fogja eldönteni az idei bajnoki cím sorsát a Red Bull és a Mercedes között.

    A holland most éppen vezeti az összetettet Monacói győzelme óta, és ezt Bakuban is sikerült megőriznie, kiesése ellenére.

    „Fejlődnünk kell, folyamatosan új dolgokat kell az autóra tenni, és akkor szerintem jó esélyünk lesz” – nyilatkozta Verstappen. „Szerintem a Mercedes normális pályákon előrébb van nálunk, de eddig az idei évadban jobb startot vettünk a korábbiakhoz képest, és ezt csak tartanunk kell.”

    A helyzet abból a szempontból sem egyszerű, hogy jövőre komoly szabályváltoztatások jönnek, és a 2022-es autó fejlesztése is nyilvánvalóan nagyon fontos. Tehát a feladat az, hogy valahogy elosszák a csapatok az erőforrásaikat a két autó fejlesztése között.

    Verstappent végezetül megkérdezték, ki befolyásolhatja a bajnoki versenyfutást.

    „A csapat minden egyes tagja, ez egy csapatsport” – válaszolta. „Folyamatosan új alkatrészekkel kell előállnunk, hogy gyorsabbá váljunk, szerintem ez dönti majd el a bajnokságot.”

  • Rosberg nem akar a következő Toto Wolff lenni

    Rosberg nem akar a következő Toto Wolff lenni

    Nico Rosberg nem érzi azt, hogy a jövőben vállalna olyan csapatfőnöki szerepet, mint amilyet Toto Wolff.

    Ugyanakkor Rosbergnek van csapata az Extreme E sorozatban, mely egyáltalán nem szerepel rosszul, tehát azért kóstolgatja a csapatfőnöki szerepet. Azonban elárulta, a Forma-1-ben nem vállalna hasonlót.

    „Ez nem vonzó számomra” – jelentette ki a formel1.de hasábjain. „Megint a függőség lenne nekem sok, ez egy állandó, teljes munkaidős állás. Reggel, délután és este is elfoglalt vagy. Egész nap, igazából.”

    Nem csak az elköteleződéssel, hanem a munkakörrel járó nyomással is érvelt Rosberg: „Ha megnézem, milyen intenzíven dolgozik Toto, tudom, hogy ez nem nekem való. Életem hátralévő részében szeretném elkerülni az ilyesmit. Pilótaként megtapasztaltam ezt az intenzitást és függőséget, és nem akarom újra átélni.”

  • Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Az Azeri Nagydíj igen emlékezetes futamra sikeredett, többek között azért is, mert az utolsó két körében láthattunk egy állórajttal megkezdett sprintversenyt, a Verstappen balesete miatti piros zászlós megszakítást követően.

    Ekkorra 17 versenyző maradt, komoly pozícióváltások is történtek köztük. Elég említeni Hamilton hibáját, Alonso nagyszerű rajtját, vagy Leclerc és Gasly csatáját.

    A végül harmadikként záró Gasly is nagyon élvezte a küzdelmet.

    „Mindig kicsit több izgalmat hoz” – nyilatkozott Gasly a MotorsportWeeknek, először az állórajtra kitérve. „Valamiféle adrenalint termel benned, tudtam, hogy lesz néhány lehetőség, mert csak két kör maradt. Mindenki olyan volt, mint a ketrecből kiengedett oroszlán.”

    „Mindenki a lehető legtöbb helyet akart előre lépni rövid idő alatt” – tette hozzá. „Nem láttam az utolsó két kör visszajátszását, de el kell mondjam, hogy az én szemszögemből nagyon intenzív volt, igazán élveztem. Remélhetőleg a jövőben lesz még ilyen.”

  • Palmer: Emlékszik bárki egy jó Bottas előzésre?

    Palmer: Emlékszik bárki egy jó Bottas előzésre?

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer komoly kritikával illette Valtteri Bottast. A brit szerint amikor a mezőnyben kell harcolni, Bottas sosem teljesít.

    A kvalifikációs teljesítménye volt inkább erőssége az elmúlt években, de most Bakuban már szombaton sem ment neki, mindössze 10. lett. A versenyen csak még hátrébb végzett, a 12. hely jött neki össze. Palmer kiemelte, hogy gyakorlatilag nem is lépett előre a futam alatt.

    „Beragadt Lando Norris mögé, ugyanolyan stratégián voltak, ugyanolyan motorral. Egy olyan autóban ült, mellyel Lewis Hamilton jelentősen gyorsabb volt, mint a McLarenek” – mondta Palmer a Chequered Flag podcastben. „Minden egyes alkalommal látható, hogy Bottas nagyon gyenge a kerék a kerék elleni küzdelemben. Ha odarakod a középmezőnybe, rengeteg autóval körülötte, nem fog tudni előre jönni. Legjobb esetben megtartja a pozícióját, de valószínűleg hátrafelé fog lépkedni. Emlékszik bárki egy jó Bottas előzésre? Nehezen jut az ember eszébe előzés tőle. Ha a középmezőnyben van, ott is marad. Vagy csak lejjebb csúszik. Az újraindítása olyan volt, mint tavaly Monzában, ahol az elejéről rajtolt, és ugyanúgy esett egyre hátrébb. Végül csak a két Haast, a bukóteret megjáró Lewis Hamiltont és a stop-and go büntetést kapó Latifit előzte meg.”

    „Bottas a középmezőnyben volt egész hétvégén” – folytatta Palmer. „Ha Hamiltont hozzá hasonlítjuk, varázslatosnak tűnik, amit csinált végig. Bottas eközben a Q3-ért küzdött. Szóval elmondhatjuk, hogy briliáns teljesítmény volt Lewistól a hétvégi, egészen a hibájáig.”

  • Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Christian Horner egyértelművé tette, hogy ez az a szint, amelyet Sergio Péreztől elvárnak. A mexikói a vasárnapi Azeri Nagydíjon élete második győzelmét aratta, a 6. helyről rajtolva.

    Az eredmény valóban azt az ígéretet követi, melyet Pérez tett a szezon elején, vagyis hogy kelleni fog neki öt futam, ami alatt belerázódik.

    „Tudtuk, hogy jó itt [Bakuban – a szerk.], de azt nem tudtuk, hogy ennyire jó” – nyilatkozta róla Horner. „Egész hétvégén gyors volt, tartotta a tempót. Az egyetlen kör, ahol hibázott, az a Q3-ban volt, ám a versenytempója fenomenális volt.”

    Horner korábban is említette már, hogy Pérez olyan jó tempót futott, hogy akár Verstappen mögé is vághatott volna.

    „És ahogy védekezett Hamilton ellen, kontrollálva mindent, klasszis teljesítmény volt” – tette hozzá a csapatfőnök. „A győzelme jót fog tenni az önbizalmának is. Ezzel fellépett harmadiknak a bajnokságban, szóval az elvárások felett teljesít.”

    Daniel Ricciardo óta először nyert valaki Red Bullal, akit nem Max Verstappennek hívnak, tehát Gasly és Albon után lehetséges, hogy a Red Bull megtalálta az ideális csapattársat Verstappen számára, persze csak ha így folytatja Pérez.

    „Nyilván jó két autóval ott lenni az elején. Egy ilyen napon, amikor elveszítjük a vezető autót, Checo ott volt, hogy megszerezze a győzelmet, és ez pontosan az, amit kerestünk. Szóval örülök neki, mint ahogy a csapatnak és partnereinknek is. Mind keményen dolgoznak. Mindenki teszi a dolgát, és Checo is részese ennek.”

    Végezetül Horner kicsit a jövőre is tekintett, pontosabban arra, hogy Pérez velük lesz-e 2022-ben is: „Nagyon elégedett vagyok a Checo által végzett munkával. Még csak a hatodik futamnál tartunk a 23-ból, szóval rengeteg időnk van. Élvezi, hogy a csapatban van, nagyszerű munkát végez, és csak folytatnia kell, amit csinál.”

  • Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    A Red Bullnál Max Verstappen óriási drámája után is van ok az örömre, hiszen Sergio Pérez élete második győzelmével megmentette a versenyüket Bakuban. A csapatfőnök, Christian Horner a futam utáni nyilatkozatában nyilván sajnálja az elszalasztott lehetőséget, de nagy örömére pozitívumként ki tudta emelni Pérez teljesítményét.

    „2016 óta az első kettős győzelmünket arattuk volna” – mondta. „Gianpiero Lambiase [Verstappen versenymérnöke – a szerk.] mindent leellenőrzött Maxnál, minden rendben volt. Még nem tudjuk, miért robbant fel a gumi. Nem tudjuk, hogy a pályán lévő törmelékek okozták-e. Szerencsére Max jól van, mert a baleset helye nem volt túl jó. Jól kezeltük a gumikat, aztán hirtelen kidurrant. Megvizsgáljuk a gumit. Akkor úgy éreztük, a világ csúszik ki alólunk.”

    Horner ezután rátért Pérezre, aki az első igazán erős Red Bullos teljesítményét szállította: „Remek volt. Sergio egész hétvégén gyors volt, a rajtnál pedig lenyűgöző tempót mutatott. Talán Max elé is visszajöhetett volna a mögévágással, ha a boxkiállása gyorsabb. Mindenesetre nagyon szoros lett volna.”

    Mindazonáltal a vége is elég szoros volt, Pérez éppen be tudott érni a célba: „Sergio-nak hidraulikus problémája akadt, nagyon aggódtunk, kibírja-e. Az újraindításnál csak veszíthettünk, de jól alakult számunkra. Nagyon örülök Sergio-nak, tökéletesen hozta, amit kellett. Max-nak nagyon szerencsétlenül alakult.”

  • Alpine: Az egyetlen pozitívum Alonso újraindítás utáni varázslata

    Alpine: Az egyetlen pozitívum Alonso újraindítás utáni varázslata

    Az Alpine felemás hétvégét zárt Azerbajdzsánban, Fernando Alonso hatodikként ért célba, míg Esteban Ocon néhány kör után műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

    A csapat futam utáni közleményében Marcin Budkowski egyedül a visszatérése óta legjobb eredményét elérő Alonsót emelhette ki pozitívumként.

    „Összességében nem volt egy nagyszerű délután, de örülhetünk, hogy a két versenyző, aki balesetet szenvedett, jól volt, és az újraindítás után izgalmas eseményeket láthattunk” – állt a közleményben. „A szívet melengető pozitívum az volt, hogy Fernandóval varázslatos módon négy pozíciót visszaszereztünk és a 6. helyen végeztünk, ami nagyszerű jutalom mindenki kemény munkájáért. Nagyon versenyképes állapotban van újra, és most együtt kell dolgoznunk, hogy a következő, franciaországi futamon újra formába lendüljön.”

    Maga Alonso a verseny után elárulta a Sky Sports kérdésére, hogy aláírta volna ezt az eredményt a verseny előtt: „Igen, egyértelműen, főleg mert két körrel a vége előtt 10. voltam, szóval elég produktív utolsó két köröm volt. Jó móka volt, egy két körös sprint a végén, sok lehetőséggel. Nagyon agresszív volt mindenki a végén.”

    „Próbáltunk helyeket visszaszerezni, sikerült néhány jó pontot szereznünk, szóval örülök a csapatnak” – tette hozzá. „A hétvége elég szolidan alakult számunkra, és azt hiszem, a 10. hely túl kevés jutalom lett volna, úgyhogy elégedett vagyok a hatodik hellyel.”

    Alonso viszont érzi, nem volt meg a tempójuk a versenyen, a 7. helyről jóval tízen kívülre esett ki a kiállások után, ám Stroll defektje után bevállalósak voltak a stratégiával: „Volt egy kis tempóhátrányunk. Megpróbáltunk kreatívak lenni a stratégiával, alávágni másoknak, majd kihasználni a lehetőséget az első biztonsági autónál, de három-négy tized hiányzott, és ez végzetes minden stratégia esetében, úgyhogy ezt felül kell vizsgálnunk. Javulnunk kell a következő versenyre, de elégedett vagyok a versennyel.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Sergio Pérez élete második futamgyőzelmét aratta a Forma-1-ben, ám a Racing Point helyett most már a Red Bull színeiben. A mexikói egy elképesztően fordulatos verseny végén örülhetett, melynek végeztével elmondta, hogy éppen csak be tudott érni, a célvonal átszelése után gyakorlatilag azonnal le kellett állítania az autót. Ennek okát egyelőre nem tudni.

    Pérez remek rajttal és stratégiával a második helyre tudott feljönni a hatodikról, Max Verstappen mögé. Sokáig úgy tűnt, hogy Red Bull 1-2 lesz így, de Max Verstappen defektje miatt Pérez egyedül maradt Hamiltonnal szemben. A brit azonban elfékezte az újraindításnál az egyes kanyart, ezzel pont nélkül maradt, míg Pérez behozta az autót az első helyre, ám az utolsó két köre így sem volt izgalommentes.

    „Közel voltunk a kieséshez, de szerencsére sikerült befejezni a versenyt. Elég nehéz volt a végéig” – kezdte értékelését.

    „Nagyon, de nagyon boldog vagyok” – tette hozzá Pérez. „A bakui verseny általában őrült. Az újraindításnál gyenge rajtot fogtam, szóval Hamilton mellém került, de úgy voltam vele, hogy ezt a lehetőséget nem fogom kihagyni. Nagyon erős tempója volt egész versenyen, azt hiszem volt egy lassú kiállása is, az első körtől kezdve hajszolt. Nagyjából az elejétől kezdve nyomás alatt tartott. Az újraindításnál a lehető legkésőbb fékeztem, ő is ugyanezt próbálta, de nem működött neki. Ez egyértelműen egy nagy lökés az önbizalmamnak, de a csapaténak is.”

    Pérez természetesen szót ejtett Verstappenről is, aki előtte csapódott falnak a defekt miatt: „El kell mondanom, hogy nagyon sajnálom Maxot, mert óriási versenyt futott. Tényleg megérdemelte volna a győzelmet. Hihetetlen lett volna, ha a csapat számára megvan ez a kettős győzelem, de végül is ez így is egy fantasztikus nap számunkra.”