Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso örül, hogy végre van küzdelem a bajnoki címért

    Alonso örül, hogy végre van küzdelem a bajnoki címért

    Fernando Alonso úgy érzi, hogy az idei Forma-1-es világbajnokságban „több adrenalin” van, miután Max Verstappen Lewis Hamilton egyenrangú ellenfelévé lépett elő.

    Alonso, aki 2005-ben épp egy hétszeres világbajnok regnálásának vetett véget, érdekesnek találja Hamilton és Verstappen csatáját.

    „Nagyon érdekes kívülről követni és figyelni” – mondta Alonso. „Legalább nincs olyan, mint a korábbi években, amikor Lewis Lewis ellen harcolt, és néha Valtteri ellen, de nem túl gyakran. Szóval igen, jelenleg egy sokkal érdekesebb bajnokságban vagyunk, így egy kicsit több adrenalinnal mehetünk Abu Dhabiig, és szerintem ez egy jó dolog.”

    Alonso abban is állást foglalt, ki most a favorit a szoros harcban. A választása a 18 ponttal vezető Max Verstappenre esett: „Jelenleg valószínűleg Max, mert ő jobban teljesít, de a dolgok gyorsan változhatnak a csapatok teljesítményétől és az autó frissítéseitől függően.”

  • Alonso a Red Bullal is tárgyalt a visszatérése előtt

    Alonso a Red Bullal is tárgyalt a visszatérése előtt

    Fernando Alonso elárulta, hogy a két év kihagyás után esedékes visszatérése előtt nem csak az Alpine csapatával tárgyalt, ahol végül kikötött. A spanyol elárulta, hogy a Red Bullal is egyeztetett, ám a bikásokhoz végül Sergio Pérez ment.

    „Élveztem a Forma-1-en kívüli éveimet. Minden hétvégén szakágat és autót tudtam váltani, és ezt a kihívást nagyon élveztem. Mindazok közül, amiket eddig csináltam, szeretném megtartani a Le Mans-i 24 órás versenyt és a Dakar-ralit” – nyilatkozta a spanyol a Marcának. „A Mercedesszel nem egyeztettem, de a Red Bullal tárgyaltam.”

    „Nem tértem volna vissza, ha a 2022-es szabályok nem lennének. Szeretném azt mondani, hogy világbajnok lehetek, de nem tudom. A nagy csapatok készen állnak, a többieknek pedig mindent meg kell tenniük, hogy odaérjenek. Jövőre azonban minden csapat reméli, hogy be tud csatlakozni az élmezőnybe.”

  • Alonso: Az időmérős gumiszabály is a nagyoknak kedvez

    Alonso: Az időmérős gumiszabály is a nagyoknak kedvez

    Fernando Alonso elmondta, szerinte a Q2-es gumiszabály a nagycsapatoknak kedvez, és éppen az ellen dolgozik, amiért annak idején behozták.

    A szabály pontosan úgy szól, hogy a Q3-ba bejutottak azon a gumin rajtolnak, amivel a legjobb idejüket futották a Q2-ben. Ezzel az amúgy is élről rajtolók keményebb keveréken tudnak rajtolni, hiszen azzal is továbbjutnak a második szakaszból, míg a legjobb tízbe bejutók második fele kénytelen a lágyabb keveréken indulni. A spanyol úgy gondolja, ez a hétvégi Osztrák Nagydíjon is fontos lehet, hiszen eggyel lágyabb gumikiosztást hoz majd a Pirelli, mint múlt héten.

    „Kihívás lesz az egy kiállás” – nyilatkozta. „Ha a C5-ös gumikkal indulsz, talán nehezebb lesz. A gyors autóknak megadatik az a luxus, hogy kikerüljék ezt a gumit, nekünk a középmezőnyben azonban nincs meg ez. Ez a rossz a szabályokkal kapcsolatban. Megpróbálnak kitalálni egy-egy szabályt, ami a show javára válhatna, és végül csak a nagycsapatoknak kedveznek.”

    A múltheti versenyen pontot szerző spanyol elmondta, hogy annak ellenére is várja az újabb versenyt, hogy nem látja túl sok értelmét a dupla hétvégének.

    „Ez az első triplahétvégénk idén, szóval szántam egy kis időt a hétvége előtt arra, hogy feltöltődjek” – tette hozzá. „Ez az első alkalom a Forma-1-ben, hogy duplafutamot megyek ugyanazon a pályán. De már alig várom, hogy visszamenjek a pályára és tartsam a lendületet. Az időjárás nagyon kiszámíthatatlan, az egyik percben tiszta kék ég van magas hőmérséklettel, a következőben pedig zuhog az eső és zivatarok jöhetnek.

  • Már csak a részletekről tárgyal Hamilton és a Mercedes

    Már csak a részletekről tárgyal Hamilton és a Mercedes

    Toto Wolff magabiztos, hogy Lewis Hamilton hamarosan új szerződést ír alá a Mercedes csapatával.

    Az elmúlt nap sajtóértesülései szerint valahol az augusztusi nyári szünet környékén tervezik bejelenteni a megállapodást Hamiltonnal, ami állítólag két évre szól. Wolff egy osztrák lapnak azt nyilatkozta, hogy két órát töltött Hamiltonnal a repülőn a múlt heti stájer versenyt követően.

    „A legnagyobb akadályokat már elhárítottuk” – mondta Wolff. „Most már csak a részletekről tárgyalunk, de azokat is el fogjuk intézni.”

    A másik Mercedes pilóta, Valtteri Bottas szerződése is lejár év végén, sokak szerint pedig távozhat is. Wolffot természetesen a finn-nel kapcsolatban is kérdezték: „Remek versenyt futott a múlt hétvégén, de ez nem változtat a döntésen. Az elkövetkezendő hetekben és hónapokban fogjuk ezt megvizsgálni.”

  • Zhou F1-es hétvégén is lehetőséget kap

    Zhou F1-es hétvégén is lehetőséget kap

    Az Alpine juniorja, Guanyu Zhou életében először ülhet Forma-1-es autóba versenyhétvégén az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén.

    A 22 éves versenyző vezeti a Formula 2-es bajnokságot három forduló után és Ma Qinghua után ő a második kínai, aki F1-es hétvégén vehet részt. Elődje is szabadedzéseket kapott a HRT-nél és a Caterham-nél a 2010-es évek elején.

    Zhou Alonso Alpine-jába ül be pénteken az egy órás edzésre.

    „Az első szabadedzésen vezetni egy Forma-1-es nagydíjhétvégén olyan, mintha egy álmom válna valóra, és egy újabb lépéssel közelebb kerültem a végső célomhoz, vagyis hogy Forma-1-es versenyző legyek” – mondta Zhou. „Ez egy nagyon különleges pillanat lesz. A lehető legjobban készülök, hogy biztosítsam, hogy képes legyek teljesíteni minden célt és tervet, amit a csapat kitűzött nekem. Nem sok kínai versenyző volt eddig a Forma-1-ben, így nagyon büszke érzés lesz egy F1-es autó volánja mögött ülni egy versenyhétvégén. Még különlegesebb lesz, hogy Fernando autóját vezethetem, hiszen ő inspirált arra, hogy fiatalon a versenyzői karriert válasszam. Nagyon elégedett vagyok az eddigi eredményeimmel, és nagyon hálás vagyok a körülöttem lévők támogatásáért. Az a célom, hogy maximalizáljam ezt a lehetőséget, és már nagyon várom.”

  • Alonso: Nem sok értelme van a második osztrák versenynek

    Alonso: Nem sok értelme van a második osztrák versenynek

    Fernando Alonso megkérdőjelezte a most hétvégi, második osztrák verseny létjogosultságát.

    A múlt vasárnapi Stájer Nagydíj nem tartozik az idény legizgalmasabbai közé, Max Verstappen végig dominálta a viadalt. Alonso pedig arra számít, hasonló fog történni most hétvégén is.

    „A következő hétvégén jó lenne, ha esne az eső, vagy valami, mert az autók ugyanolyanok lesznek és hasonló hétvégét fogunk látni” – mondta a 39 éves spanyol. „Ha jobban belegondolok, nem igazán van értelme két futamot rendezni ugyanazon a pályán, ugyanazokkal az autókkal úgy, hogy egyik hétvégét követi a másik. De hé, az időjárás remélhetőleg egy kicsit segít, némi bizonytalanságot teremtve. Ha nem, akkor szerintem egy újrajátszást fogunk látni.”

    Mindazonáltal a Pirelli megpróbál kicsit kavarni a dolgokon, eggyel lágyabb gumikiosztást hoznak az Osztrák Nagydíjra. Alonso azonban ettől nem vár sok változást: „Számunkra ez egy újabb nehéz hétvége lesz. Néhány, vagy egyetlen pont lesz a maximum.”

  • Alonso: A legutóbbi gokartos győzelmem volt olyan jó, mint bármelyik F1-es

    Alonso: A legutóbbi gokartos győzelmem volt olyan jó, mint bármelyik F1-es

    Fernando Alonso elárulta, legutóbb aratott gokartos győzelme érződött ugyanolyan jónak, mint bármely F1-es futamsikere.

    Az idén F1-be visszatérő spanyolt arról kérdezték, hogy egyes győzelmek jobbak-e, mint mások: „Nem-nem-nem. Mind ugyanolyan, őszintén szólva. Nemrég volt pár endurance gokart versenyem, és ugyanolyan érzés megnyerni, mint egy Forma-1-es futamot. A győzelem az győzelem. De az emberek más futamokról más ismeretekkel rendelkeznek. A valenciai győzelmem [2012-ben – a szerk.] abban a pillanatban fantasztikus érzés volt, mint minden győzelem, de nyolc vagy tíz év után az emberek emlékeznek rá. Más győzelmeket meg elfelejtenek, de belül mind ugyanolyan.”

    A 32-szeres futamgyőztes Alonso azt is elmondta, hogyan szereti ünnepelni a győzelmeit: „Én személy szerint élvezem a pillanatot a szerelőkkel, a csapattal, arra a kemény munkára gondolok, amit minden hétvégén végzek, hogy sikerüljön nyerni. És igen, a verseny estéjén talán megiszol egy pohár pezsgőt vagy valamit a barátaiddal, de ez nem meghatározott dolog. Folyamatosan változol attól függően, hogy hol vagy és mit nyersz.”

  • Bottas megkönnyebbült: Ez volt ma a maximum

    Bottas megkönnyebbült: Ez volt ma a maximum

    Hiába kapott rajtbüntetést, Valtteri Bottas felért a dobogóra a Stájer Nagydíjon. A finn pilóta éppen hogy megtartotta a dobogó legalsó fokát, ha van még egy kör, az új gumikon érkező Sergio Pérez minden bizonnyal megelőzi.

    „A rossz kezdés miatt ma ez volt a maximum” – utalt vissza büntetésére Bottas futam utáni nyilatkozatában. „Fontos volt, hogy együtt menjünk a pontokért, reméljük, hogy jövő héten is sikerül ez.”

    „Nagyon közel volt a vége, nagyon kis előnyöm maradt” – folytatta, a Pérezzel való csatájára rátérve. „Ez volt a legjobb, amit tehettek. Azonban örülök, hogy kivédekeztük és a dobogón állhatunk.”

    Bottas reméli, jövő hétvégén jobban alakulnak a dolgai: „Ne legyen büntetés, legyen jó időmérő, akkor mehet.”

  • Verstappen: Még a végére is maradt a gumikból

    Verstappen: Még a végére is maradt a gumikból

    Max Verstappen újabb győzelmet aratott, ezúttal a Stájer Nagydíjat húzta be. A holland 35 másodperccel ért célba legfőbb riválisa, Lewis Hamilton előtt, így már 18 pont előnnyel vezeti a világbajnokságot.

    Kényelmes győzelmét követően természetesen elégedett a Red Bull pilótája: „Soha nem tudhatod, hogyan alakulnak a dolgok, de rögtön láttam, hogy az autó egyensúlya jó. Tudtam a gumikkal a kezdetektől fogva jól gazdálkodni. Így a végére maradtak gumijaim.”

    A Red Bullnál látták Hamilton első kiállását, erre is reagáltak egyből: „Reagáltunk rájuk és a saját időinket futottuk. Nagyon jól működött ma. Pozitív, de jövő héten is meg kell ezt mutatnunk. Majd meglátjuk, mit tudunk jobban csinálni. Várom már a jövő hetet. Jól néz ez ki, tovább kell nyomnunk.”

  • Az Alfa Romeo még nem döntötte el, folytatja-e a Sauber mellett

    Az Alfa Romeo még nem döntötte el, folytatja-e a Sauber mellett

    Az Alfa Romeo a hétvégén ünnepli alapításának 111. évfordulóját, ez majd a festésükön is megjelenik minimálisan. Azonban a márka még nem döntött arról, meghosszabbítja-e az év végén lejáró szerződését a Sauber istállóval.

    „Az Alfa Romeo a jelek szerint még nem döntött arról, hogy 2022-ben folytatja-e” – mondta a veterán újságíró Roger Benoit. „A csapatfőnök Fred Vasseur, akit csak havi rendszerességgel alkalmaznak, szintén vizsgálja a jövőbeli lehetőségeit. Három szezon után a pilóták terén is várható változtatás.”

    A témával kapcsolatban természetesen Vasseur-t is megkérdezték, aki így nyilatkozott: „Ne aggódjanak a szerződésem miatt. A Saubernek dolgozom, és jó formában vagyok. Ami az Alfa Romeót illeti, folyamatban vannak a tárgyalások, haladunk előre, és remélem, hogy a következő hetekben sikerül lezárni valamit. Mi minden héten ugyanazt ajánljuk” – zárta gondolatát nevetve.