Szerző: Czuth Csaba

  • A McLaren arra számított, hogy Ricciardo gyorsabb lesz

    A McLaren arra számított, hogy Ricciardo gyorsabb lesz

    Daniel Ricciardo McLaren-es pályafutása nem indult a legjobban, hiszen eddig Lando Norris tündöklésével teljesen háttérbe van szorítva. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl kommentálta a csapaton belüli erőviszonyokat, a britet dicsérte, míg az ausztrál eddigi teljesítményét csalódásnak nevezte.

    „Nem hiszem, hogy számított arra, hogy ilyen nehéz lesz a csapatváltás” – nyilatkozta Seidl a német RTL-nek Ricciardóról. „Csalódott, és természetesen mi is. Arra számítottunk, hogy gyorsabb lesz. Azonban még mindig meg vagyok győződve arról, hogy egy bizonyos ponttól működni fog a dolog.”

    Ricciardóval ellentétben Norris hatalmas formában van, Ricciardo eddig gyűjtött 40 pontja mellett nagyon kiemelkedik a 101 egységével.

    „Alapvetően nem hiszem, hogy a harmadik szezonban már teljesen komplett Forma-1-es pilóta lehetsz, de a fejlődése lenyűgöző. Nagyszerű látni, hogy hogyan fejlődött az autóban, de személyiségében is. Még csak 21 éves, mindkét lábával a földön áll, és igazi csapatjátékos” – dicsérte Norrist Seidl.

  • Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Az FIA ma erősítheti meg, hogy a következő, Brit Nagydíjtól kezdve új konstrukciójú gumikat fognak használni. A Motorsport Világtanács ugyanis a csütörtöki nap folyamán ülésezik Monacóban.

    Az új szerkezetű gumikra egyértelműen a Bakuban történt két defekt miatt van szükség. Az azeri futamon Max Verstappen és Lance Stroll is emiatt esett ki, nagy sebességnél robbant szét a hátsó gumi az autóikon. Az Osztrák Nagydíj szabadedzésén pedig már tesztelték is a módosított abroncsokat, melyeket a RacingNews365.com értesülései az FIA jóvá fog hagyni.

    A Pirelli főnöke, Mario Isola azt ígérte, nagyobb kanyarsebességnél nagyobb merevséggel fog rendelkezni az eddig problémás hátsó gumi.

    Azonban az már biztos, hogy Silverstone-ban rendezik az F1 történetének első sprintkvalifikációs futamát, és a RacingNews365.com úgy tudja, hogy ennek a szabályzatát is jóvá fogják hagyni.

  • Häkkinen: A Mercedes nem volt olyan rossz Ausztriában

    Häkkinen: A Mercedes nem volt olyan rossz Ausztriában

    Habár a Mercedes hatalmas lemaradással végzett a győztes Max Verstappen mögött az Osztrák Nagydíjon, a különbséget Toto Wolff szerint felnagyítja Lewis Hamilton sérülése. Így gondolja Mika Häkkinen is, aki arra számít, hogy Silverstone-ban újra erősebb lesz a címvédő.

    „Egyetértek Wolffal abban, hogy a Mercedesnél nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek Ausztriában tűnt. Lewis Hamilton valószínűleg a második helyen végzett volna, ha az autója alja nem sérül meg a 30. körben” – írta Häkkinen Unibetes blogjában. „Sokan meglepődtek, hogy egy F1-es autó alja ennyire fontos. Tény azonban, hogy az alsó rész aerodinamikája nagyon lényeges, még a szárnyaknál is fontosabb.”

    Ami a kétszeres világbajnok finn honfitársát, Valtteri Bottast illeti, hozta, amit lehetett: „Elhozta a maximálisan megszerezhető pontokat. Erős volt és a második helyen végzett. Úgy gondolom, hogy erősebbek lesznek Lewissal Silverstone-ban. Az autójuknak egy kicsit jobban fog feküdni a pálya, ha minden jól megy, ráadásul Lewis a saját rajongói miatt is lelkes lesz. Max azonban jó formában van, így ez is egy izgalmas küzdelem lesz.”

  • Ricciardo: Szívszorító, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj

    Ricciardo: Szívszorító, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj

    Nemrég vált hivatalossá, hogy az először csak halasztott Ausztrál Nagydíjat végleg törlik a versenynaptárból. A Forma-1-es mezőny egyetlen ausztrálja, Daniel Ricciardo pedig természetesen azonnal reagált a fejleményekre, ráadásul mindezt videóban tette az Ausztrál Nagydíj Twitter oldalán.

    „Sziasztok, általában mosolygom, de ezúttal nehéz” – kezdte a videót. „Nyilvánvalóan nagyon sajnálom, hogy idén nem jövünk haza, vagy én nem jövök haza. A többieknek nem ez az otthonuk, de tudom, hogy mindenki élvezi az Ausztrál Nagydíjat és azt, hogy Melbourne-be jön. Fáj, hogy már két éve nem voltunk itt, de előre kell néznünk, és remélni, hogy 2022-ben sikerül.”

    „Azt hiszem, a legfontosabb dolog az, hogy fel a fejjel. Remélhetőleg mindenki egészséges marad. Szívszorító, de remélhetőleg hamarosan mindenkit láthatunk” – összegzett Ricciardo.

  • Wolff: Ha Verstappen kiesik, Lewis újra harcban lesz

    Wolff: Ha Verstappen kiesik, Lewis újra harcban lesz

    Max Verstappen zsinórban harmadik futamát nyerte a hétvégi Osztrák Nagydíjon, ezzel már 32 ponttal vezet fő riválisa, Lewis Hamilton előtt. Ugyan a Mercedes nem bírta tartani a tempót a Red Bullal az elmúlt két hétvégén, Toto Wolff szerint még így is van esélyük a bajnoki címre.

    „Nyilván, minden pont elvesztése csapás” – szögezte le a The Telegraph hasábjain. „Lewis hat pontot vesztett a második helyhez képest, és mindent egybevetve alábbhagy a lendületünk. 14 pontot veszíteni Verstappennel szemben nem nagyszerű, és ez csökkenti az esélyünket.”

    Azonban Wolff szerint még nincs lefutva a bajnoki harc: „De ennek még messze nincs vége. 32 pont a lemaradása Max mögött, egy kiesés, és újra csatában van. Növelnünk kell a teljesítményünket, kevesebb hibát kell elkövetnünk, és jobban meg kell értenünk az autót.”

  • Hamilton: A sérülés nélkül második lettem volna

    Hamilton: A sérülés nélkül második lettem volna

    Lewis Hamilton Osztrák Nagydíja sem sikerült túl fényesen, a negyedik helyen ért csak célba, Verstappen mellett Bottas és Norris is megelőzte. Hátránya ezzel az összetettben már 32 pontra duzzadt Verstappenhez képest.

    A britnek lehetett volna jobb versenye, hiszen volt második is, ám első kiállása után visszaesett a tempója egy sérülés miatt.

    „Már a verseny előtt is mondtam, hogy természetesen nagyon nehéz lesz megverni Maxet – mondta. „De nyilvánvalóan frusztráló, hogy ennyi leszorítóerőt veszítettem az autó hátulján, és nem tudtam megtartani a második helyet. Sok pontot veszítettünk ma. Nem használtam jobban a rázóköveket, mint más, szóval sejtelmem sincs, hol történhetet, de nagy sérülés volt.”

    Hamilton viszont egyértelműen úgy gondolja, ha nincs a sérülés, simán marad 2.

    „Második lettem volna” – tette hozzá. „A második helyen voltam, amikor hirtelen jött a baj. Így könnyű második lettem volna, de nyilvánvalóan nem tudtam utolérni az előttem haladót. Mérföldekre vagyunk tőlük, úgyhogy sok dolgunk van még. Minden kézre szükségünk van, és tudom, hogy már így is bevetettünk mindent. Az elmúlt néhány versenyen rengeteg fejlesztést hoztak, mi pedig nem hoztunk semmit. Szóval hoznunk kell néhányat, minél több teljesítményt kell találnunk, különben ez lesz a leggyakoribb eredmény.”

  • Alonso: Jó csata volt Russellel

    Alonso: Jó csata volt Russellel

    Fernando Alonso a balul sikerült szombatja után is pontot tudott szerezni az Osztrák Nagydíjon, ráadásul nem is akármilyen csata végén. A spanyol az utolsó körökben az első Williamses pontjáért hajtó Geroge Russellt támadta, és végül sikerült is megelőznie.

    „Nehéz volt ma pontot szerezni, ilyen messziről indulva, ezt tudtuk. Örülünk a pontnak, bár tudjuk, hogy többet érdemeltünk volna ezen a hétvégén, de a semminél ez is jobb” – nyilatkozta Alonso a verseny után. „Feszült és jó csatát vívtunk George-dzsal [Russell – a szerk.] a pályán ma délután, de jobb gumijaim voltak, és végül sikerült az előzés.”

    „Pozitívum, hogy a csapat ezen a hétvégén fejlődött kicsit, és az autó mindhárom nap jónak érződött” – tette hozzá. „Most már magabiztosabban megyek Silverstone-ba, a következő versenyre az autóval és a gumikkal egyaránt, és élvezem, hogy versenyképesebb vagyok.”

  • Alonso csalódott, de nem hibáztatja Vettelt

    Alonso csalódott, de nem hibáztatja Vettelt

    Fernando Alonso időmérője az Osztrák Nagydíjon a Q2-ben véget ért, hiába volt elég a tempója a Q3-hoz. Utolsó gyorskörén ugyanis a spanyol utolérte az éppen mért kört kezdő Sebastian Vettelt, így súlyos tizedeket veszítve nem tudott javítani, tehát csak 14. lett. Vettelt az esetért háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották.

    „Elvesztettünk egy lehetőséget, hogy a rajtrácson jobb pozícióban legyünk, mint a múlt héten, talán ötödikek vagy hatodikok lehettünk volna” – nyilatkozta Alonso az időmérőt követően. „Sajnálatos helyzet volt Sebbel, ezt a csapatának kellett volna jobban kezelnie. Ez nem Seb hibája, hiszen mi, versenyzők, a mérnökeinkre támaszkodunk, hogy kommunikáljuk a pályán történteket. Csalódáskeltő, hiszen ma megvoltak a lehetőségeink. Az autó nagyon jónak tűnt, talán az egész szezonban a legjobbnak, és elkeserítő, hogy két új szett gumival nem volt lehetőségünk a Q3-ba jutni. A 14. helyről indulva holnap nagyobb kihívást jelent a verseny, de mindent megteszünk, hogy visszaszerezzünk valamit.”

    Az Alpine ezzel kifejezetten rossz időmérőt zárt, Esteban Ocon zsinórban másodjára esett ki a Q1-ben, és Alonsónak sem jött ki így a lépés.

    „Nagyon kiábrándító volt a mai kvalifikáció, egyik autónk sem volt abban a rajtpozícióban, amit megcéloztunk” – nyilatkozta a csapat versenyigazgatója, Davide Brivio. „Rajtunk kívül álló okok miatt nem láthattuk, mi van Fernandóban, mivel a Vettellel történt incidens lenullázta az esélyeit a Q3-ba jutásra. Csalódáskeltő, hiszen egy szett gumit használt a Q1-ben, és a Q3-ba kerülve sokkal előkelőbb helyről vághatott volna neki a versenynek.”

  • A Red Bullt kissé meglepte a Mercedes bejelentése: Silverstone-ban logikusabb lett volna

    A Red Bullt kissé meglepte a Mercedes bejelentése: Silverstone-ban logikusabb lett volna

    Az Osztrák Nagydíj szombatján jelentette be a Mercedes, hogy két évvel meghosszabbítják Lewis Hamilton szerződését. Az elsőszámú rivális Red Bull istálló tanácsadója, Helmut Marko pedig kissé meglepődött, hogy már most bejelentették a megállapodás megköttetését. Azonban azt üdvözli, hogy folytatódnak a parázs csaták Hamiltonékkal.

    „Nem, ez várható volt. Azt gondoltuk, hogy taktikai okokból csak Silverstone-ban jelentik be” – nyilatkozta Marko. „Jó, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben versenyezhetünk. A kétéves szerződés némi stabilitást is mutat.”

    Az osztrák arról is beszélt, mennyire más ez a hétvége, mint az előző, a nagyobb meleg és a lágyabb gumikiosztás miatt: „Módosítanunk kell a beállítást, hogy olyan gyorsak legyünk, mint a közepeseken.”

  • A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    Óriási felzárkózással kezdődött az F3 osztrák versenyhétvégéje, ugyanis Dennis Hauger a 12. helyről rajtolva nyerte az első futamot a Red Bull Ringen. A norvég szerezte meg a pole pozíciót a főfutamra, ezért kellett a 12. helyről indulnia az első, fordított rajtrácsos viadalon.

    A futamot Logan Sargeant kezdte az élről, ám rögtön el is vesztette a vezetést, Nannini rajtolta le. A versenyt végig állandó előzések tarkították, az első helyen is sok változás volt. Novalak is jól rajtolt, a harmadik helyen találta magát, miután Caldwellt is megelőzte. Martins pozíciókat bukott, az ötödik helyig esett vissza. Hauger is megalapozta a versenyét egy jó indulással, a hetedik helyen találta magát elég hamar.

    Az első helyért a 9. körben indult be igazán a verseny, Sargeant ugyanis visszavette a vezető pozíciót Nanninitól, ám a következő körben ismét történt egy visszaelőzés. Novalak is becsatlakozott kettejük csatájába, volt, hogy ő vette át a vezetést, miközben Hauger már Doohan mellett is elment.

    Arthur Leclerc-nek most sem volt jó versenye, kicsúszott a négyes kanyarban a hetedik helyről. Nem sokkal később pedig kihajtott a boxba és véget is ért számára a verseny. Az élen tovább folytatódott a küzdelem, Hauger pedig miután túl volt a Caldwell elleni előzésen is, Sargeant mellett is elment, aki a gumijaival kezdett küzdeni. Novalak és Nannini maradt az első kettő, akik a heves csata közben összeértek a négyes kanyarban, mindketten kicsúsztak, ezzel tálcán kínálva az első helyet Haugernek.

    A Prema így kettős győzelmet ünnepelhetett, hiszen Olli Caldwell lett a második, míg Sargeant zárt harmadikként. Victor Martins ezúttal negyedik lett, Crawford pedig ötödik. A további sorrend így nézett ki: Collet, Doohan, Nannini, Iwasa, Smolyar. A fordított rajtrácsos pole-t Jonny Edgar zsebelte be, míg a leggyorsabb körért járó bónusz Hauger markát ütötte, a norvég előnye tehát tovább nőtt összetettben.