Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Fernando Alonso a Forma-1 fiataljait magasztalta, elmondta, a száguldó cirkusz jó kezekben van, ami a jövőt illeti. Azonban a hamarosan 40 éves spanyol figyelmeztet, fontos lenne, hogy autóikkal meg is tudják mutatni, mi rejlik bennük.

    „Egyértelműen jó időszak most ez a sportban, az új generációval” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „Megvan a tehetségük, a felkészültségük, ott vannak az akadémiák, amelyek segítik őket a különböző kategóriákban, megvannak az eszközeik, a szimulátor és ott vannak a nagyon kifinomult mérnökök, amikor a Forma-1-be kerülnek.”

    Alonso azonban amiatt aggódik, hogy egyes tehetségeknek nem feltétlenül adódik meg a lehetőség a bizonyításra: „Lando és George esetében láttuk, hogy egyikük a dobogóért harcol, a másik meg pontot sem tud szerezni, pedig mindketten tehetségesek. Ez kicsit unfair. Charles esete is hasonló, amikor a Ferrari győztes autó volt, Charles a generációja csúcsán volt, most viszont nincs ott, szóval eléggé autófüggő, és a múltban is így volt.”

  • Russell nem tudja, hogy lehetnek ilyen gyorsak az időmérőn

    Russell nem tudja, hogy lehetnek ilyen gyorsak az időmérőn

    George Russell elképesztő időmérőket futott a legutóbbi hétvégéken, ám számára is rejtély, mégis hogyan tud ennyire elől végezni. A legutóbbi két kvalifikáción be tudott jutni a Q3-ba is, de azelőtt is rendszeres részvevője volt a Q2-nek. Az autó a versenyen viszont tisztán a 9. leggyorsabbnak tűnik csak, ezért is esik rendre vissza Russell a jó rajthelyekről és – többek között – ezért nincs még pontja a Williamsszel.

    „Végső soron megérdemeljük azt, ahol végeztünk” – nyilatkozta Russell a Motorsport.com-nak. „Nem tudom, hogy tudunk ennyire előre kvalifikálni. Valahogy az időmérőn mindig bekerülünk a legjobb 10-12-be. Papíron a kilencedik leggyorsabb autó a miénk, kivéve az időmérőn.”

    „Kicsit csalódáskeltő, hogy mindig a versenyen megy el” – folytatta Russell, aki továbbra is az első pontjára hajt a grove-i istálló színeiben. „De a legjobb 12 az elmúlt versenyeken összejött, kivéve amelyiken kiestünk. Szerintem aláírtuk volna, hogy négyből három versenyen a pontokért fogunk harcolni.”

    „Nem hiszem, hogy mindez azért van, mert rossz munkát végzünk vasárnap, hanem azért, mert szenzációsat végzünk az időmérőn. Pedig nem arra koncentrálunk, hanem a versenyre. Nem tudom, hogy mi fejlődünk, vagy a többiek hibáznak. Amikor egyetlen körről van szó, és ott a nyomás, 1-2 tized is különbséget tud jelenteni. Egy versenyen az ember belerázódik a ritmusba, és néhány kör alatt megtalálja a határait.”

    „Igazán jó munkát kell végeznünk a procedúrákkal, mindent jól kell csinálnunk, a gumikat megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani, a megfelelő helyen lenni a pályán” – tért vissza az időmérőre. „Magabiztosnak érzem magam az autóban ebben a helyzetben, és úgy gondolom, hogy valószínűleg jobb munkát végzünk, mint a legtöbben.”

  • A McLaren 2024-ig még hátrányban lesz, de utána nincs kifogás

    A McLaren 2024-ig még hátrányban lesz, de utána nincs kifogás

    A McLaren csapatfőnöke, Zak Brown mesélt arról, mikortól adna maguknak esélyt a bajnoki címért való harcra. Elmondta, minden az új szélcsatorna elkészültétől függ. A tervek szerint ez 2022-től lesz használható, és ennek hatása 2024-től fog érződni.

    „Mindig veszélyes kitűzni azt az időpontot, amikortól lehet harcolni a bajnokságért” – mondta Brown. „De én azt mondanám, hogy 2024-re felzárkózunk az összes infrastruktúra, különösen a szélcsatorna terén. Sajnos egy technikailag kevésbé fejlett szélcsatornában vagyunk, és ez hatalmas hátrányt jelent, így azt hiszem, a 2024-es szezontól már nem lesz kifogásunk. Szeretném azt hinni, hogy a sportág annyira versenyképes lesz, hogy többféle csapat fog küzdeni a bajnoki címért. Szeretném azt hinni, hogy mi is köztük leszünk.”

    A McLaren jelenleg a középmezőny élén tanyázik, jó formájukat pedig mi sem jelezné jobban, hogy például a bajnoki címvédő Mercedes is felfigyelt rájuk.

  • Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Fernando Alonso élvezte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, melynek során nem mellesleg ő volt az, aki a legtöbb pozíciót nyerte a pénteki időmérőhöz képest. A spanyolnak azonban van egy ötlete, hogyan lehetne feldobni az ilyen lebonyolítású hétvégéket.

    Alonso alapvetően a sprintfutam rajtsorrendjét eldöntő időmérő edzést variálná.

    „Amikor otthon néztem a versenyeket, a péntek semmit sem jelentett. A hosszú etapok nagyon fontosak a csapatok számára, de a nézőknek nem” – nyilatkozta az Alpine versenyzője a The-Race-nek. „Remélem, meg tudjuk tartani ezt a formátumot, és ha valamit, akkor azt javaslom, hogy a pénteki napok lehetnének pikánsabbak. Az időmérőn legyen egy szett gumiabroncs és egy gyors kör mindenkinek. Ez mindenkinek ugyanolyan esélyt ad – nem igazságtalan, mint a fordított sorrend, vagy bármi ilyesmi. De ha csak egy esélyt kapunk, az mindenkinek ugyanaz, és talán ez változtat valamit. Mert láttuk, hogy hat próbálkozással, hat szett gumival, az autóink teljesítménysorrendjében végeztünk, mint minden kvalifikáción. Talán ezen tudunk változtatni.”

  • Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Állítólag Katar is beugorhat 2021-ben valamelyik verseny helyére, hiszen számos nagydíj felett sötét felhők sorakoznak.

    Ilyen például Zandvoort is, még annak ellenére is, hogy oda teltházat várnak, napi 105 ezer szurkolóval. A De Telegraaf értesülései szerint habár már dolgoznak az ideiglenes vendéglátó egységek felépítésén, nem teljesen tökéletes a dolog: „Azonban van bizonytalanság a nagyszámú koronavírus-megfertőződés és a jelenlegi több napos események augusztus 14-ig való tilalma miatt.”

    Az Ausztrál Nagydíjat már törölték, de Japán is veszélyben van, az itteni WEC fordulát ugyanis már törölték, és ugye például a most zajló tokiói olimpián sem lehetnek nézők.

    „Információink szerint augusztus 10-ig kell döntésnek születnie Suzukáról” – állítja az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner.

    Austin akár rendezhetne is egy második versenyt, ha még valamit pótolni kellene, de így is ott van Brazília, ahol még napi 50 ezer új fertőzött van, így itt is van ok az aggodalomra a versenyrendezést illetően.

    „Viszont Sao Paulo mindenképpen meg akarja tartani a versenyt” – tette hozzá Grüner. „A szerződések megnehezítik a Forma-1 számára, hogy kikerüljön a verseny a naptárból.”

    Mindazonáltal a Forma-1-nek így is van terve, szeretnének még egy versenyt a Közel-Keleten, ahol enyhébbek a korlátozások: „Ez logikus lenne. Logisztikailag is, illetve kisebb az esély a verseny törlésére.”

    Egy második bahreini verseny is opció lehet, de az új jelölt igazából Katar. Az Auto Motor und Sport szerint Szaúd-Arábia szomszédja már régóta szeretne F1-es nagydíjat: „Úgy hallottuk, hogy nagy összegeket ajánlottak már fel a tárgyalások során, hogy rávegyék a sportágat, hogy a Doha külvárosában található Losail International Circuit pályán versenyezzenek.”

    A dohai pálya hosszú évek óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét, de megfordult már itt a WTCC mezőnye is.

  • Alonso: Mindig is tisztán versenyeztem és ez így is marad

    Alonso: Mindig is tisztán versenyeztem és ez így is marad

    Fernando Alonso hangot adott elégedetlenségének a Forma-1-es szabályok betarttatásával és a büntetésekkel kapcsolatosan.

    A spanyol elmondta korábban, idiótának érezte magát Ausztriában, mert betartotta a szabályokat, amikor nem szélesítette ki az első kanyart a rajt után, pedig aki megtette, nem büntették érte. Frusztrációja következtében „átállt a sötét oldalra” a Brit Nagydíj sprintfutamán azzal, hogy kígyózva védekezett. Elmondta, nem lesz agresszívabb, de jobban fogja feszegetni a határokat.

    „Mindig is tisztán versenyeztem, és ez így is marad egész karrierem alatt” – szögezte le. „Szerintem én vagyok a kevesek közül az egyik, akinek nincs büntetőpontja. De arra akarok utalni, hogy kicsit idiótának éreztem magam Ausztriában, mert betartottam a szabályokat. Megpróbáltunk beszélni a versenyigazgatóval, de nem volt válasz. Furcsa volt. De nem akarok másokat hibáztatni, vagy minden versenyen nyavalyogni valamiért, amit mások csinálnak.”

    „Próbáltunk sportszerűek lenni és azt mondani a bírónak, hogy kezeztek a tizenhatoson belül. De mivel a bíró nem csinált semmit, megértettük, hogy nekünk is lehet kezezni a büntetőterületen belül” – élt egy focis hasonlattal Alonso.

  • Wolff: Bottas támogatni fogja Hamiltont a bajnoki harcban

    Wolff: Bottas támogatni fogja Hamiltont a bajnoki harcban

    Valtteri Bottas segíteni fogja Lewis Hamiltont az idei bajnoki küzdelemben Max Verstappen ellen, állítja Toto Wolff. Valójában azonban ez már eddig is így volt, elég a Brit Nagydíjon történtekre visszagondolni, amikor Bottas lelassított és elengedte az első helyért hajtó csapattársát.

    „Valtteri esélyei a bajnoki címre nagyon csekélyek Lewishoz képest, aki nagyon közel van” – szögezte le Wolff. „Megvitattuk a kérdést, és bármennyire is nehezére esett neki hallani, ebben a szezonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy a versenyzőink pontokat vegyenek el egymástól.”

    Wolffot megkérdezték, Bottas segítsége érhet-e neki Mercedes ülést 2022-ben is, az osztrák így válaszolt: „Ez csak az egyik tényező, de örülök ennek a segítségnek. Egyszerűen imádom látni a csapatmunkát.”

  • Alonso: Most volt a legjobb a versenytempónk

    Alonso: Most volt a legjobb a versenytempónk

    Fernando Alonso úgy érzi, végre megtalálta a kellő magabiztosságot az autóban, és ezt a Brit Nagydíjon elért eredménye alá is támasztja.

    A 39 esztendős spanyol a sprintversenyen óriásit rajtolva az egész hétvégéjét megalapozta. Szombaton végül hetedikként ért be, és vasárnap onnan indulva be is hozta a hat pontot érő pozícióba az autót.

    „Jobban érzem magam, olyan, mintha még inkább versenyző lennék” – árulta el Alonso. „Az első néhány hétvégén minden a nulláról indult, próbáltam nem hibázni, de most már jobban bízom az autóban, így egy kicsit jobban tudom használni az ösztöneimet. Sosincs könnyű versenyünk, mindig csatában vagyunk valakivel, de úgy gondolom, erős hétvégét zártunk, az elmúlt négy-öt versenyen pedig mindig a pontszerzők közt voltunk.”

    „A legjobbunk eddig a bakui 6. hely volt, de egy furcsa verseny volt, szóval valószínűleg a mostani 7. hely alkalmával volt a legjobb a versenytempónk. Ez egy nehéz verseny volt a gumikezelés szempontjából, de elég jól sikerült, és jó eredményt értünk el” – tette hozzá.

    A garázs másik oldalán is van ok az örömre, ugyanis Esteban Ocon a Monacói Nagydíj óta szerzett újra pontot. Az új kasznival versenyző francia a 9. helyen zárta a silverstone-i futamot.

    „Ez egy jó és pozitív hétvége volt” – értékelt Ocon. „A legtöbbet hoztuk ki belőle az új formátummal. Nem volt a legjobb vasárnap, de a pozitívumokat kell tovább vinnünk. Az autó újra formába lendült, a legtöbbet tudjuk kihozni belőle. Nem hiszem, hogy csak a kasznival volt a baj. A háttérben sokkal több dolog történt, amin változtattunk, és jó hír, hogy visszataláltunk a tempóhoz.”

  • Fittipaldi örül, hogy Alonso a 2022-es maradás küszöbén áll

    Fittipaldi örül, hogy Alonso a 2022-es maradás küszöbén áll

    Emerson Fittipaldi örült azon híreknek, melyek Fernando Alonso 2022-es maradásáról szólnak. Az Alpine ugyanis nemrég megerősítette, hogy hajlanak afelé, hogy érvényesítsék a plusz egy évre maradás opcióját Alonso szerződésében.

    Fittipaldit megkérdezték, hogy szerinte még mindig Alonso-e a legjobb ebben az érában.

    „Igen, szerintem az” – válaszolta. „Ezt azzal mutatja meg, hogy két év szünet után visszatér, és nagyon versenyképes. Ismét megmutatta, hogy képes alkalmazkodni egy új csapathoz. Nehéz volt neki az első néhány verseny, de egyre erősebbé válik. Biztos, hogy segíteni fog a csapatnak az autójuk fejlesztésében. Minden bizonnyal a sportág történetének egyik legnagyobb tehetsége, annak ellenére, hogy „csak” két világbajnoki címet nyert.”

    A kétszeres világbajnok elmondta a véleményét a sprintversenyről is, ahol épp az általa méltatott Alonso villogott.

    „Nagyon érdekesnek találom” – mondta. „A modern világ sportja változóban van. Ha megnézzük bármelyik sportágat, az új generációk nem mindig kapnak rá, ezért szükségük van valamire, ami gyorsabban történik. Nekem mindig tetszik, ha valami új dolog bukkan fel az új generáció számára. A rajongók szemlélete az egyes sportágakról megváltozik, és most már minden sokkal gyorsabban zajlik az interneten. A sportnézés mentalitása megváltozott, így nekünk is változnunk kell.”

     

  • Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Fernando Alonso minden valószínűség szerint jövőre is marad az Alpine csapatánál, árulta el a franciák egyik vezetője, Laurent Rossi.

    Mindenesetre mindenki úgy gondolta, hogy a spanyol eredetileg is két évre írt alá, ám Rossi SIlverstone-ban felfedte, hogy igazából egyre, de opciós joga van a folytatásra.

    „Remekül dolgozik” – dicsérte Rossi Alonsót a BBC-nek nyilatkozva. „Olyan gyors, mint korábban. Minden bizonnyal a legtöbbet hozza ki az autóból. Az autó nem hihetetlenül gyors, mégis sikerül néhány szuper kört futnia, és nagyon jól kvalifikálja az autót. Eddig minden rendben. Mindent megtesz azért, hogy fontolóra vegyem az opció aktiválását.”

    A mostanra F1-be visszarázódó spanyol zsinórban ötödik alkalommal szerzett pontot a Brit Nagydíjon, és rácáfol azokra a vele kapcsolatos pletykákra, hogy nehéz vele dolgozni.

    „Hihetetlenül könnyű vele dolgozni” – állítja Rossi. „Hat hónap telt el, és nem olyannak látom, mint amilyennek leírták. Mindketten ugyanazt várjuk a csapattól. Mindig minden döntést, minden helyzetet megkérdőjelezünk, hogy szisztematikusan egy szinttel feljebb vigyük a dolgokat, soha nem elég. Egy pontot szerezni nem jó. Két pontot szerezni nem jó. A második helyen végezni, ha ez megtörténik, nem elég jó. Az a hozzáállás tetszik, hogy elsőnek kell lennünk.”