Szerző: Czuth Csaba

  • Gasly: Úgy tűnik, Pérez marad

    Gasly: Úgy tűnik, Pérez marad

    Pierre Gasly 2023 végéig kötelezte el magát a Red Bull mellett, nyílt szándéka pedig már hamarabb fellépni a nagycsapathoz. Viszont már vezetett a Red Bullnál 2019-ben, ám félév környékén visszakerült a kiscsapathoz, ami akkor még Toro Rosso néven futott.

    Gasly azonban az AlphaTaurinál nyújtott jó teljesítményeivel felhívta magára a figyelmet, szóba hozták például az Alpine-nal is korábban. De a prioritást a Red Bullba való visszakerülés jelenti, amibe pedig nem sok beleszólása van.

    „Rajtuk múlik” – erősítette meg a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján, a Red Bull döntéshozóira utalva. „Verstappen szerződésben áll a Red Bullal, és úgy tűnik, Pérez is ottmarad. Meglátjuk, mi lesz, de természetesen szerződésem van. Szerintem a nyári szünet alatt többet fogunk tudni.”

    A Formule1.nl hasábjain mindazonáltal Gasly azt nyilatkozta, hogy Helmut Marko szeretne egy vezérbikát az AlphaTauriba is, ez pedig a francia lenne: „A kezükben van. El kell dönteniük, hogy akarják-e folytatni Pérezzel. Jelenleg jól mennek a dolgok. Az AlphaTaurinak végzett munkámra koncentrálok, és olyan jól teljesítek itt, amennyire csak tudok.”

  • Még a nyáron döntés születik Russell jövőjéről

    Még a nyáron döntés születik Russell jövőjéről

    George Russell egyértelművé tette, hogy jövő évtől már a Mercedesben ülne, de még semmi sem dőlt el jövője szempontjából. A Magyar Nagydíj előtti sajtótájékoztatón is téma volt természetesen, vannak-e fejlemények az ügyben.

    „Az ilyesmi mindig hosszú folyamat, akár maradsz egy csapatnál, akár váltasz. Biztos vagyok benne, hogy a döntés nyáron megszületik. De hogy bejelentik-e majd? Én csak jól akarom érezni magam és pontokat akarok szerezni” – válaszolta a Motorsport-Magazin.com kérdésére.

    Mint a mezőny nagy része, Russell is véleményt nyilvánított a két héttel ezelőtti Hamilton-Verstappen ütközéssel kapcsolatban: „Véleményem szerint ez egy versenybaleset volt. Nem tudom megmondani, ki volt a hibás, mert néha senki sem hibás. A lényeg az, hogy Max jól van. Nem hiszem, hogy egyértelműbb szabályokra van szükség, mert számomra ez csak egy versenybaleset volt.”

  • Schumacher: A magyar pálya mindig is kedves volt hozzám

    Schumacher: A magyar pálya mindig is kedves volt hozzám

    Mick Schumacher a hétvégi Magyar Nagydíj előtt elárulta, mindig szeret Magyarországra jönni, mert a pálya mindig kedves volt hozzá.

    A német itt szerezte első Formula 2-es győzelmét 2019-ben, ám ezt a Forma-1-ben aligha fogja idén megismételni.

    „Ez a pálya mindig nagyon jó volt hozzám, mindig nagyon kellemes élményben volt részem” – nyilatkozta. „Nagyszerű szurkolók vannak, de az eredmények sem voltak mindig olyan rosszak. Ez egy olyan pálya, amit mindig nagyon várok, és mindig lezár egy fejezetet, mivel ez a verseny közvetlenül a nyári szünet előtt van, így mindenki számára egy szép alkalom, hogy összejöjjünk, és utána mindenki pihenhet egy kicsit.”

    Ez egy nagyszerű pálya – ahol domináns az időmérő –, így általában a kvalifikáción elért helyről fejezed be a versenyt, főleg azért, mert kevés az egyenes, de azért is, mert a DRS nem olyan hatékony. De ez egy remek pálya, jó vezetni rajta. Jó ritmusa van, és általában elég meleg van, ami nagyon jó.”

    Ez lesz az utolsó verseny a négyhetes nyári szünet előtt, Schumacher pedig elmesélte, mit tervez a vakációra: „Én személy szerint szeretném folytatni a versenyzést, mert élvezem, de másrészt azt gondolom, hogy a Forma-1-ben mindenki számára hosszúak a napok. Ez nem egy nyolcórás munka, ezek kemény és hosszú napok, amelyeket ki kell bírnunk. Mindenki számára jó dolognak tartom, hogy két hét szabadságot kapunk, hogy ne nyissuk ki a laptopokat, ne nézzük a telefonokat, hanem pihenjünk kicsit. Biztosan én is ezt fogom tenni, hogy a nyári szünet végén még erősebben térhessek vissza, és igazán támadni tudjak a Spa-Zandvoort-Monza triplahétvégén.”

  • Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Marcin Budkowski megerősítette, hogy az Alpine innentől kezdve teljes gőzzel 2022-re koncentrál.

    Az idei év egyik nagy kérdése volt, hogy a csapatok hogyan fogják megosztani erőforrásaikat a 2021-es autó továbbfejlesztése és a 2022-es gép megépítése között. Többen inkább amellett tették le a voksukat, hogy idén ugyan veszítenek, de inkább koncentrálnak a jövő évre. Ilyen volt az Alpine is, ám a franciák most már végleg átálltak ’22-re.

    „A szezon elejétől kezdve nagy volt a hajtás, mind Enstone-ban, mind Viryben keményen dolgoztunk az autó fejlesztésén” – nyilatkozta Budkowski. „A hangsúly azonban most már teljes egészében 2022-re tevődött át mindkét gyárban, ami azt jelenti, hogy kevesebb új alkatrész érkezik a pályára. A naptár második fele kimerítő lesz, és a csapatban mindenki várja a kéthetes szünetet, hogy feltöltődjön. Mielőtt azonban pihennénk, újabb erős szereplést és dupla pontszerzést célzunk meg Magyarországon.”

    Az Alpine jelenleg a 7. helyen áll a bajnokságban, ám esélyük lehet akár az 5. hely megszerzésére is, hiszen az itt tanyázó AlphaTauri csak 9 ponttal jár előttük. A formájuk jónak mondható, hiszen legutóbb Silverstone-ban kettős pontszerzést ünnepelhettek.

  • Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Idén harmadjára vezetheti az Alfa Romeo autóját első szabadedzésen Robert Kubica. Ezúttal Kimi Räikkönen autójába ülhet be a Magyar Nagydíjon, ahová rendre érkeznek szép számban lengyelek.

    „Mindig jó újra autóba ülni, különösen Budapesten” – lelkendezett a 36 éves versenyző. „Mindig sok lengyel szurkoló van a lelátón, és tudom, hogy rengeteg zászlóval fognak üdvözölni, amikor pénteken kihajtok a garázsból.”

    „Ha már az autóban ülsz, a hangsúly természetesen azon van, hogy a lehető legjobban dolgozz a csapatnak, és segítsd a mérnököket az autó beállításában. A középmezőnyben nagyon kicsik a különbségek, így minden javulás döntő fontosságú lehet” – tette hozzá.

    Valójában a lengyel szurkolóknak próbálnak kedvezni is a hétvégén. A szurkolói zónában például ki lesz állítva a csapat autója és versenyfelszerelése.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur megdicsérte Kubicát, elégedett munkájával: „Robert már eddig is nagyon jó munkát végzett a csapatnál ebben a szezonban, és örülünk, hogy Budapesten újra az autóban ülhet. Az ő technikai visszajelzései sokat segítettek nekünk az autó hangolásában, és bízunk benne, hogy a szezon előrehaladtával még többet tud kihozni a csomagunkból.”

  • Steiner megérti Schumachert és Mazepint: Ez semmivel sem hasonlítható össze

    Steiner megérti Schumachert és Mazepint: Ez semmivel sem hasonlítható össze

    A Haas csapata gyakorlatilag a legrosszabb szezonját teljesíti a Forma-1-ben, ám a csapatfőnök, Günther Steiner így is vár némi fejlődést pilótáitól.

    A Haas Magyar Nagydíjra szóló előzetesében elmondta, Mick Schumacher és Nikita Mazepin elkezdték megtapasztalni, milyen nehéz vezetni a Forma-1-ben: „Semmi máshoz nem hasonlítható az autóversenyzés terén, és ezért ez a motorsport csúcsa. Ez a személyes, emberi oldal. A vezetés oldaláról megtanulod, hogy a világ legjobbjaival versenyzel. Úgy gondolom, hogy jól haladnak, de biztos vagyok benne, hogy még több van bennük.”

    Steiner szót ejtett a sprintfutamról is, melyet először láthattunk a legutóbbi versenyhétvégén, Silverstone-ban: „Az a hétvége nagyon jó volt a Forma-1 számára. Újdonság volt a sprintkvalifikáció, így nagy volt az izgalom, rengeteg néző volt a pályán, és nagyon érdekes volt a verseny. Csak sajnálatos, hogy mi jelenleg nem tudunk érdemben részt venni ebben, de majd eljutunk oda.”

  • Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

    Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

    Szaúd-Arábia először rendez Forma-1-es futamot, de a verseny promótere már egyből azt is felajánlotta, hogy akár kettőt is szívesen rendeznek, ha a vírushelyzet miatt szükség lenne rá. Az elmaradó futamok miatti helyettes-keresés közepette szóba került már az is, hogy Katarban is lehet Forma-1-es verseny, de ez az értesülés már cáfolva lett.

    A Jeddah-i futam az utolsó előtti verseny lesz a tervek szerint, és épp az előtte lévő Ausztrál Nagydíj az egyik elmaradó futam, így akár kézenfekvő is lehetne a duplahétvége.

    „A Forma-1 még nem kért fel minket egy második futam megrendezésére, de minden a tervek szerint halad a felkészülésünkkel, az építkezéssel kapcsolatban” – szögezte le a promóter, Khalid bin Faisal Al Saud herceg. „Tehát ha szükséges, hogy a mi versenyünk előtt rendezzünk egy futamot, azt hiszem, meg tudjuk oldani. Ha muszáj, és szükségük van egy másik országra, akkor szóba jöhetünk, ha ez segít a Forma-1-nek.”

    A herceg hozzátette, hogy jövőre az év elejére szeretnék a versenyüket, és sprintfutamot is szívesen rendeznének.

    „Szerettük volna, ha a versenyt az év elején rendezzük meg, de az idő, amit a pályán való munkálatokra és az előkészületekre kellett szánnunk, nem tette lehetővé, hogy 2021-ben, az év elején rendezzük meg a versenyt” – folytatta. „Most tárgyalunk a Forma-1-gyel arról, hogy mikor lenne a legjobb számunkra a 2022-es futam, és remélhetőleg sikerül megállapodnunk.”

    A promóter elmondta azt is, hogy a legutóbbi Brit Nagydíj alatt néhány versenyzővel megvitatta az emberi jogi kérdéseket, és szívesen találkozna a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal is, hogy vele is megvitassa ezeket. Hozzátette, hogy a tervek között szerepel az is, hogy néhány női szaúdi versenyző is induljon náluk a betétfutamokon.

  • A Formula E-ből érkezhet a Williams új pilótája

    A Formula E-ből érkezhet a Williams új pilótája

    A Formula E listavezetője, Nyck de Vries is esélyes lehet a Williams egyik 2022-es ülésére. A grove-i istállónál ugyanis egy hely biztosan megüresedhet, amennyiben George Russell távozik a Mercedeshez, de még Latifinek sincs szerződése.

    Ám nem a holland az egyetlen várományosa az ülésnek, ugyanis Valtteri Bottast, Daniil Kvyatot és Nico Hülkenberget is összeboronálták a Williamsszel.

    De Vries-ről azonban konkrétan Toto Wolff mondta, hogy Mercedeses csapattársával, Stoffel Vandoorne-al együtt megérdemelnének egy F1-es ülést.

    „Szeretném őt a Forma-1-ben látni” – nyilatkozta Kees van de Grint honfitársáról, aki a Ferrari mérnökeként dolgozott még Michael Schumacher idejében. „Nagy tehetség, de a karrierjében visszaesett. Az elmúlt években azonban ismét megmutatta, miért is fűztek hozzá olyan sok reményt az emberek.”

    Van de Grint hozzátette, ezzel az a nagy probléma, hogy nincs elég szabad ülés, és épp Wolff volt az, aki az új csapatok belépésének nehezítése mellet volt: „Nycknek esélyt kell adni, de Wolff volt az, aki a 200 millió dolláros nevezési díj megtartása mellett volt. Ennek eredményeképpen nincsenek extra csapatok, amelyek olyan versenyzőket tudnának elhelyezni, mint Nyck. De van remény, mert a megüresedett helyek közül kettőnél a Mercedes a motorszállító.”

  • Alonso: Borotválkozom majd, akkor nem kérdeznek a koromról

    Alonso: Borotválkozom majd, akkor nem kérdeznek a koromról

    Fernando Alonso korábban sem örült azoknak a kérdéseknek, melyek a korát kifogásolták, de most, hogy a héten lesz 40 éves, újra felkapottá vált a téma.

    Az idén visszatérő kétszeres világbajnok a Magyar Nagydíj sajtónapján tölti a negyvenet, ám semmi változásra nem számít továbbra sem.

    „Megborotválkozom, akkor nem fognak a koromról kérdezni, fárasztó ez” – válaszolta a kérdésre, hogy más lesz-e immár 40 évesen rajthoz állni. „Elmegyek a szoláriumba, lebarnulok, és nagyon fiatalnak fogok kinézni. Úgy értem, ez egy teljesen normális verseny lesz, semmi változás nem lesz számomra. Jól érzem magam.”

    Azt azonban Alonso maga is elismerte, hogy rozsdás évkezdete volt, de megmagyarázta, miért.: „Őszintén szólva, a balesetem után volt az első pár versenyen, és ott volt a sportba való visszatérés stressze. Aggódtam az állkapcsom és a vállam miatt is, de most szuper a formám, és 200 százalékos vagyok. A héten csak egy újabb szám lesz, úgyhogy eszem egy kis tortát, de ettől eltekintve ez egy nagyon normális hétvége lesz. 25-nek érzem magam, úgyhogy akármilyen számot is mond az útlevél, nem úgy érzem magam.”

  • Hülkenberg: 2022 az utolsó esélyem a visszatérésre

    Hülkenberg: 2022 az utolsó esélyem a visszatérésre

    Nico Hülkenberg Forma-1-es visszatérésének lehetőségéről beszélt. A németnek nincsenek illúziói, tudja, ha 2022-ben nem tér vissza, akkor gyakorlatilag már soha sem fog tudni.

    Hülkenberg 2019 végén maradt ülés nélkül – akkor a Renault mutatott neki ajtót –, mégis autóba ülhetett tavaly, két versenyhétvégén is. A Racing Point mindkét pilótája elkapta a koronavírust a versenyszezon alatt, a helyükre ugrott be Silverstone-ban és a Nürburgringen. Idén az Aston Martin tartalékversenyzője.

    Reális esélye a visszatérésre azonban csak a Haas és a Williams színeiben lehet.

    „Szerintem tudom, hogy fog menni” – nyilatkozta a Bildnek. „Ezt mindenki kiszámíthatja maga, és nekem sincsenek illúzióim. A topcsapatok ajtajai zárva vannak előttem. Reálisnak kell lennem. Ha ez a visszatérés most nem történik meg, akkor karrierem Forma-1-es fejezete lezárul.”

    179 futama alatt Hülkenberg egyszer sem tudott dobogóra állni, ennyi versenyt pedig senki sem húzott le pódium nélkül a királykategóriában, így a német nevéhez fűződik ez a cseppet sem kellemes rekord, de Hülkenberg így sem bán semmit a pályafutásából.

    „Új lehetőségként látom” – tette hozzá. „Volt elég időm mindenen gondolkodni. Persze, elkövettem néhány hibát, talán másképp alakult volna a karrierem. De nem bánok semmit.”