Szerző: Czuth Csaba

  • Prost Alonso elképesztő önfeláldozását dicsérte

    Prost Alonso elképesztő önfeláldozását dicsérte

    Alain Prost is megszólalt az Alpine csodálatos hungaroringi hétvégéjét követően, úgy gondolja, hogy a futamgyőztes Esteban Ocon készen áll arra, hogy egy új szintre lépjen.

    „Annyira örülök Estebannak” – nyilatkozta a Canal Plusnak. „Nagyon-nagyon nehéz heteken van túl. De amikor végre megnyersz egy nagydíjat, egy másik dimenzióba kerülsz. Tudja, hogy a nyolcadik helyről indulva is meg tud nyerni egy versenyt. Mostantól minden alkalommal, amikor elindul egy versenyen, erre fog gondolni. Ez más státuszba helyezi őt a csapat szintjén, mindenkit stabilizál.”

    Prost hozzátette, hogy Ocon ezzel elhallgattatta azokat a kétkedőket, akik új, hároméves szerződésének aláírása után jelentek meg: „Sok apró kritika érte, amikor aláírta a három évre szóló szerződését, így ez mindenkit stabilizálni fog. Fernandóval is egy olyan duót alkot, amely egyre jobban kiegészíti egymást, szóval ez tényleg nagyon pozitív.”

    Ami Alonsót illeti, hiába lehetett hallani sokszor róla, hogy toxikus közeget teremt a csapaton belül, Prost kiemelte, oroszlánrészt vállalt a sikerben: „A mai nap szimbóluma egyrészt Esteban győzelme, másrészt Fernando és az egész csapat hihetetlen önfeláldozása, mert az elmúlt hetek nem voltak könnyűek. Fernando kivételes volt. Őszintének kell lennünk – mindannyiunknak voltak kisebb félelmei, amikor szerződtettük őt, és ma bebizonyította nekünk, hogy a szezont abszolút hihetetlen mentalitással teljesíti. Tényleg mindent megtesz a csapatért. Az autóban tudta, mit kell tennie, hogy segítsen Estebannak az élen maradni, és ez egészen elképesztő.”

    Prost elmondta, általánosságban ez nagyon sok plusz motivációt jelent a csapatnak, mindenki jobban teljesít ezáltal, például a kerékcserecsapat is: „Ha megnézzük a boxkiállásokat – 2,3 másodperc mindkét autónál –, aligha csináltunk még ilyet. Soha nem voltunk kivételesek.”

  • Red Bull: Bottas két kör alatt visszahozza az öt rajthelyes büntetést

    Red Bull: Bottas két kör alatt visszahozza az öt rajthelyes büntetést

    A Red Bull újabb gyötrelmes versenyen van túl, hiszen a Magyar Nagydíj rajtja után Valtteri Bottas lényegében mindkét autójukat kitorpedózta. Pérez azonnal kiesett, Max Verstappen autója pedig jelentősen sérült, de azért egy 10. helyet végül össze tudott kaparni.

    Helmut Markóról tudjuk, hogy nem riad vissza rögtön a verseny után kinyilatkoztatni, mit gondol, ám vasárnap délután a kockás zászlót követően azonnal elhagyta a Hungaroringet és nem adott interjút, írja az Auto Bild.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner viszont nem rejtette véka alá a frusztrációját: „Micsoda nagyszerű stratégia a Mercedestől: Valtteri szuper munkát végzett ma, mindkét autónkat kiütötte” – mondta ingerülten, aki nagyon kevesli a finn büntetését, amit ezért kapott. „Ezt Spában két kör alatt visszahozza. Ez nem igazi büntetés, és nincs arányban azzal a kárral, amit nekünk okozott.”

  • Szeptemberre eldől, kik lesznek az Alfa Romeo pilótái 2022-ben

    Szeptemberre eldől, kik lesznek az Alfa Romeo pilótái 2022-ben

    Legkésőbb szeptemberre kiderül, kik alkotják majd az Alfa Romeo 2022-es pilótafelállását.

    Miután az Alfa Romeo márka jövője biztossá vált a Forma-1-ben, a pilóták jelentik a következő nagy kérdést a jövő szempontjából. Jelenleg a veterán Kimi Räikkönen illetve az olasz Antonio Giovinazzi áll a csapat alkalmazásában. Lehetett olyan pletykákat hallani, hogy például Mick Schumacher is átigazolhat a svájci központú istállóhoz.

    „Még mindig nem tudok semmit” – nyilatkozta jövőjéről a Ferrari támogatott Giovinazzi a TuttoMotoriWeb.it hasábjain. „Végül az Alfa Romeo, a csapat és minden bizonnyal a Ferrari fogja meghozni a döntést.”

    Mindazonáltal egyes értesülések szerint a döntés jogát Frederic Vassuer kezébe adták, ő viszont így nyilatkozott: „Nem egyedül döntök. A cég egésze dönt. Szeptemberre tudni fogjuk, hogy ki vezet itt jövőre.”

    Valtteri Bottas is lehet adott esetben az egyik ülés várományosa, ha elküldenék a Mercedestől.

    „Ez a ti elméletetek. Mindenkinek várnia kell szeptemberig” – válaszolt egy ezt firtató kérdésre mosolyogva.

    Vasseur elégedett, hiába nem jönnek olyan jó eredmények, így is feljebb léptek tavalyhoz képest: „A projektünk érdekessé teszi a csapatot az összes piacon lévő versenyző számára.”

    A francia csapatvezető azonban nem számít rá, hogy nagyon felforgatná az erősorrendet a 2022-es nagy szabályváltoztatás: „Az első évben a csapatok közötti különbségek még a mostaninál is nagyobbak lehetnek. De ha egyszer eljön a stabilitás, jobb jövő vár ránk az infrastruktúránkkal és a szélcsatornával. Ne feledjük, a Brawn 2009-ben a semmiből jött és megnyerte a bajnoki címet.”

  • Vettelt kizárták a Magyar Nagydíjról

    Vettelt kizárták a Magyar Nagydíjról

    Sebastian Vettel elveszítette a Magyar Nagydíjon megszerzett második helyét, mert nem tudtak elég üzemanyagmintát szolgáltatni a versenyt követően.

    Ezzel Lewis Hamilton feljött a második helyre, és dobogóssá lép elő Carlos Sainz is.

    Hamilton így három ponttal többet kap, míg Verstappen eggyel, tehát Lewis Hamilton előnye további két egységgel növekszik összetettben, ami azt jelenti, hogy immáron nyolc ponttal vezet.

    A 70 körös futam végeztével Sebastian Vettel valójában vissza sem tért a boxutcába a levezető körön, ekkor már sejthető volt, hogy valami problémája akadt a németnek. Mint kiderült, nem maradt elég üzemanyag az autóban. A futam utáni ellenőrzés során az FIA nem tudott egy liternyi üzemanyagmintát venni Vettel Aston Martinjából ellenőrzés céljából, ahogy azt a szabályok előírnák, 3 deciliternyit sikerült csak.

    Ezt követően az Aston Martin az FIA felügyelete mellett megpróbálta előállítani az előírt egyliteres mintát, de ez nem sikerült, ami Vettel kizárását vonta maga után.

    A módosult végeredmény:

    Pozíció Versenyző Csapat Időkülönbségek Kiállások
    1 Esteban Ocon Alpine 2:04:43.199s 3
    2 Lewis Hamilton Mercedes + 2.736s 4
    3 Carlos Sainz Ferrari + 15.018s 3
    4 Fernando Alonso Alpine + 15.651s 3
    5 Pierre Gasly AlphaTauri + 63.614s 4
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri + 75.803s 3
    7 Nicholas Latifi Williams + 77.910s 3
    8 George Russell Williams + 79.094s 3
    9 Max Verstappen Red Bull + 80.244s 5
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 4
    11 Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör 3
    12 Mick Schumacher Haas + 1 kör 3
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör 5
    14 Nikita Mazepin Haas kiesett 3
    15 Lando Norris McLaren kiesett 2
    16 Valtteri Bottas Mercedes kiesett 0
    17 Sergio Pérez Red Bull kiesett 0
    18 Charles Leclerc Ferrari kiesett 0
    19 Lance Stroll Aston Martin kiesett 0
    20 Sebastian Vettel Aston Martin kizárva 3
  • Ocon: Köszönöm Fernandónak, a győzelmem neki is köszönhető

    Ocon: Köszönöm Fernandónak, a győzelmem neki is köszönhető

    Esteban Ocon élete első Forma-1-es győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon, hibátlanul védekezve Sebastian Vettel ellenében. A futamgyőzelmében azonban emellett az is fontos szerepet játszott, hogy a rohamtempóban közeledő Lewis Hamilton ne érjen fel rá a végén. Ez végül azért nem történt meg, mert csapattársa, a végül ötödikként záró Fernando Alonso hosszú körökig tartotta a hétszeres világbajnokot.

    „Micsoda pillanat! Olyan jó érzés” – nyilatkozta az extázisban lévő francia a leintést követően. „Ez a Renault első győzelme, mióta visszatért a Forma-1-be. Voltak nehéz pillanataink a szezonban, de túllendültünk rajtuk. Már Silverstone-ban is fantasztikus volt a tempónk. Mit is mondhatnék? Nagyszerű volt. Szeretnék köszönetet mondani Fernandónak is, mert ez a győzelem neki is köszönhető.”

    „Nagy köszönet a csapatnak az időért, amit belém fektettek” – tette hozzá. „Voltak nehéz pillanatok, amikor nem jutottam tovább a Q1-ből. Visszatértünk oda, ahová tartozunk. Sebastian nagyon gyors volt az egész versenyen, nagy nyomást gyakorolt rám, de magunk mögött tartottuk.”

  • Alonso: Verstappennek nehezebb dolga van, mert nem brit

    Alonso: Verstappennek nehezebb dolga van, mert nem brit

    Fernando Alonso át tudja érezni Max Verstappen helyzetét, aki szerinte extra kihívásokkal is szembe kell nézzen a Lewis Hamilton elleni bajnoki harcában.

    A spanyol összehasonlította a holland helyzetét a saját magáéval, még 2005-ből és 2006-ból, amikor ő csatázott a regnáló sokszoros bajnok, vagyis Michael Schumacher ellen.

    A bajnoki harc feszültségét remekül jelzi, hogy Verstappen például a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón ingerülten válaszolt egy még, a silverstone-i ütközést firtató kérdésre.

    „Nem láttam a sajtótájékoztatót, de akkoriban valószínűleg ugyanúgy éreztem, mint ő” – nyilatkozta Alonso az időmérőt követően a Mundo Deportivo nevű lapnak. „Ő a fiatal versenyző, aki egy legendával küzd. Ráadásul ő nem brit, így mindig nehezebb dolga lesz.”

    Az Alpine pilótája izgalmas első kört vár, főleg Hamilton és Verstappen között, igaz utóbbi mindössze a második sorból rajtol: „Azt hiszem, forró lesz a rajt előttünk. Max megpróbál majd támadni a lágyakon az első métereken Bottas és Hamilton ellen a közepes gumikon.”

  • A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    Helmut Marko elismerte, van okuk az aggodalomra Max Verstappen pénteki tempóhátrányát látva a Mercedesekhez képest.

    A bajnoki éllovasok abban bíztak, hogy a balul elsült silverstone-i hétvége után gyorsan vissza tudnak vágni a szűk és kanyargós Hungaroringen, azonban a pénteki második edzésen Verstappen mindkét Mercedestől kikapott.

    „A Mercedes jobban feltekerte a motort” – jegyezte meg Marko, egyfajta magyarázatként.

    Azonban hozzátette, hogy nem olyan az autó kezelhetősége, mint amilyenre számítottak: „Az alulkormányozottság minden kanyarban érezhető volt, de Maxnál különösen nyilvánvalóan. A szokásos intézkedések, hogy megszabaduljunk tőle, nem segítettek. Ezért kell aggódnunk. Egy bizonyos ponton úgy döntöttünk, hogy csak megyünk tovább, hogy legalább a hosszú etapokat elvégezzük. Nem igazán tudjuk, honnan származnak a problémák.”

    Az viszont legalább némi jó hír Verstappenék számára, hogy a Honda úgy találta, még használható a motor, mely a silverstone-i balesete során a holland autójában dolgozott.

  • Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését, szűk egy tizeddel megelőzve legfőbb riválisát, Max Verstappent. Őket Valtteri Bottas követte a harmadik helyen.

    Tegnaphoz képest valamivel kisebb aszfalthőmérséklet köszöntötte a mezőnyt szombat délben a Hungaroringen. Az edzés első negyedében az Alfák és a Haasok jártak csak kint a pályán Sainz és a tegnapi elvesztett időt bepótolni próbáló Yuki Tsunoda mellett.

    Az első gyorskörök után a leggyorsabbnak Bottas bizonyult, szűk egy tizeddel Verstappen előtt. A két topcsapat a lágy gumikat választotta az első etapokhoz, ám a többiek nagyobb része a közepes keverékeket használta.

    A piros zászló ezúttal is előkerült, hiszen szűk 20 perccel az edzés vége előtt Mick Schumacher törte meg a Haast a 11-es kanyarban. Kilenc percre indították újra az edzést, és jöhettek a második próbálkozások azoktól is, akiktől ezelőtt még nem volt.

    Antonio Giovinazzi két kisebb incidensbe is belekeveredett, először a garázsból kihajtva találta el kissé Lance Strollt, majd a pályán lassan haladva öklelte fel majdnem Pierre Gasly, de végül a francia az utolsó pillanatban elkerülte.

    A középmezőny élén ezúttal a Ferrari találta magát, masszívat javulva péntekhez képest. Sainz lett az ötödik, Leclerc a hatodik. Bekerült a legjobb tízbe mindkét McLaren is, Norris hatodik, Ricciardo nyolcadik lett.

    Pérez mindössze hetedik lett, a top 10-et pedig Alonso és Stroll zárta.

    Az edzés végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Köridő Különbség Körök
    1  Lewis Hamilton Mercedes 1:16.826 20
    2  Max Verstappen Red Bull 1:16.914 0.088 13
    3  Valtteri Bottas Mercedes 1:17.055 0.229 15
    4  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:17.497 0.671 20
    5  Charles Leclerc Ferrari 1:17.520 0.694 16
    6  Lando Norris McLaren 1:17.772 0.946 12
    7  Sergio Perez Red Bull 1:17.917 1.091 12
    8  Daniel Ricciardo McLaren 1:17.942 1.116 15
    9  Fernando Alonso Alpine 1:17.992 1.166 15
    10  Lance Stroll Aston Martin 1:18.050 1.224 16
    11  Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.115 1.289 17
    12  Esteban Ocon Alpine 1:18.174 1.348 15
    13  Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.235 1.409 15
    14  Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.461 1.635 25
    15  Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.683 1.857 21
    16  George Russell Williams 1:18.794 1.968 14
    17  Nicholas Latifi Williams 1:18.821 1.995 15
    18  Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.113 2.287 14
    19  Mick Schumacher Haas 1:19.406 2.580 15
    20  Nikita Mazepin Haas 1:19.933 3.107 16
  • Colombo nyerte az első F3-as sprintfutamot a Hungaroringen

    Colombo nyerte az első F3-as sprintfutamot a Hungaroringen

    A Formula 3 magyar hétvégéjének első, fordított rajtrácsos versenyén – péntekkel ellentétben – felhős idő köszöntötte a versenyzőket. Az első rajtkockából Jonny Edgar várhatta a startot, míg mellőle Colombo rajtolhatott.

    Kettejük között a piros lámpák kialvását követően maradt a sorrend, még ha Edgar keményen is védekezett a kettes kanyar féktávján. Mögöttük sem történt sok változás, Iwasa maradt harmadik, mögötte pedig Caldwell és Sargeant érkeztek.

    A bajnoki tabellát vezető, pénteken második helyre kvalifikáló Dennis Hauger tudott pozíciókat nyerni, a 11-ről feljött a 9. helyre, megelőzve összetettbéli üldözőit, Vestit és Doohant.

    Az időmérőt megnyerő Arthur Leclerc egy rajtbüntetés miatt csak a 15. helyről rajtolhatott, de a rajt után sem tudott feljebb jönni, sőt egy helyet veszítve a 16. helyen autózott.

    A bajnokságban előkelő helyen állók közül Victor Martins versenye jól indult, mármint a kvalifikációhoz képest biztosan, hiszen pénteken csak 24. lett. Az első körökben a francia azonban a 17. helyig kapaszkodott fel.

    Az élen Colombo végig szorosan követte Edgart, végül pedig a 8. kör elején szánta el magát az előzésre, ami sikerült is az egyes kanyar külső ívén. Edgar autója viszont éppen az egyes kanyarból kigyorsítva adta meg magát, és a Carlin britje rögtön ki is esett.

    Colombo tehát fellélegezhetett, hiszen Iwasa egy másodpercen kívül követte csak. A verseny feléhez érkezve pedig lenyugodni látszottak a kedélyek, Hauger volt legközelebb az előtte lévőhöz és a 14. kör elején sikeresen meg is előzte David Schumachert a célegyenes végén.

    Vesti számára már ez sem bizonyult kedvezőnek, de az tovább rontott a helyzetén, hogy néhány körrel később megállt alatta az autó, így ő is kiesett, ráadásul a safety cart is be kellett hívni.

    Az újraindítást is Hauger kapta el az egyik legjobban, rögtön megelőzte Smolyart, eggyel mögöttük pedig Doohan került Schumacher elé. Az utóbbi páros esetében azonban Schumacher még vissza tudott vágni, és visszaelőzte csapattársát.

    Colombo győzelme nem forgott már veszélyben, az olasz nem csak az első győzelmét szerezte meg a szériában, hanem az első pontjait is, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta. A dobogóra mellé még Iwasa és Caldwell értek oda ebben a sorrendben.

    A győztes Campos versenyzőt azonban még vizsgálják, mert nem tartotta be a safety car-ra vonatkozó szabályokat.

    A fordított rajtrácsos pole Fittipaldié lett, miután a verseny végén sikeresen maga mögött tartotta a zárkózó Leclerc-t. A hazai pályán versenyző Tóth László a 27. helyen ért célba.

    Frissítve: Végül Colombót megbüntették, így elvesztette a győzelmet, ami Iwasa ölébe hullott. Az olasz öt másodperces büntetést kapott, ezzel egészen a nyolcadik helyig esett vissza.

    A verseny módosult végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat
    1 Ayumu Iwasa Hitech GP
    2 Olli Caldwell PREMA Racing
    3 Logan Sargeant Charouz Racing System
    4 Clement Novalak Trident
    5 Dennis Hauger PREMA Racing
    6 Alex Smolyar ART Grand Prix
    7 David Schumacher Trident
    8 Lorenzo Colombo Campos Racing
    9 Jack Doohan Trident
    10 Matteo Nannini HWA Racelab
    11 Roman Stanek Hitech GP
    12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System
    13 Arthur Leclerc PREMA Racing
    14 Juan Manuel Correa ART Grand Prix
    15 Victor Martins MP Motorsport
    16 Jake Hughes Carlin Buzz Racing
    17 Calan Williams Jenzer Motorsport
    18 Oliver Rasmussen HWA Racelab
    19 Amaury Cordeel Campos Racing
    20 Caio Collet MP Motorsport
    21 Tijmen van der Helm MP Motorsport
    22 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport
    23 Rafael Villagomez HWA Racelab
    24 Reshad de Gerus Charouz Racing System
    25 Filip Ugran Jenzer Motorsport
    26 Jak Crawford Hitech GP
    27 Laszlo Toth Campos Racing
    kiesett Ido Cohen Carlin Buzz Racing
    kiesett Frederik Vesti ART Grand Prix
    kiesett Jonny Edgar Carlin Buzz Racing
  • Hamilton nehéz pénteken van túl: Azt hiszem, három kilót fogytam

    Hamilton nehéz pénteken van túl: Azt hiszem, három kilót fogytam

    Lewis Hamilton számára nehezen indult a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje, igaz a második szabadedzésen már ígéretes tempót mutatva Max Verstappen előtt végzett.

    A Hungaroringen nyolcszor nyerő brit napját főleg az elképesztő hőség nehezítette meg, a pályahőmérséklet volt, hogy a 64 oC-ot is elérte.

    „Izzasztó meleg volt! Ma sokat fogytam, azt hiszem, három kilót is” – nyilatkozta Hamilton a Formel.de hasábjain.

    Hamilton ugyan Max Verstappent megverte péntek délután, Valtteri Bottastól minimálisan kikapott.

    „A gumik egyszerűen elolvadtak odakint. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt” – tette hozzá a hétszeres bajnok.

    A tőle lemaradó Verstappen sem tagadta, ő is szenvedett az egyensúllyal. A holland az edzés közepén ki is jött, hogy megnézesse autóját.