Szerző: Csonka Nikolett

  • Russell: Senki sem fog arra emlékezni, hogy több pontot szereztem Lewisnál

    Russell: Senki sem fog arra emlékezni, hogy több pontot szereztem Lewisnál

    George Russell szerint évek múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy több pontot szerzett Lewis Hamiltonnál 2022-ben.

    Tavaly nem csak a szabályváltozásokkal kellett megküzdenie a csillagosoknak. A 2021-es évadzáró emléke ott lebegett a fejük felett, emellett az autójuk sem teljesített úgy, ahogy azt szerették volna. A győzelmek helyett maximum a dobogós pozíciók voltak elérhetőek a versenyzőknek. Mindemellett a pattogással is fel kellett venniük a versenyt.

    Ugyan a szezon végén megvillantak és közelebb kerültek az Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ám az „ébredés” későn történt meg.

    A 24 éves versenyző nem ilyen évről álmodott, mikor még a Williamsnél tengette napjait. Ugyanakkor Russellnek nem kell szégyenkeznie. A Mercedes tavaly csak egyszer állhatott a dobogót tetejére (Brazília), míg az egyéni pontversenyben a negyedik helyet  sikerült megszerezniük.

    Russell többet tanult egy év alatt Hamiltontól, mint addig összesen

    Az ifjú brit pilóta az első helyére ugyan büszke, de annak nem tulajdonít sok jelentőséget, hogy legyőzte Hamiltont 2022-ben.

    „Számomra fontosabb volt a brazíliai győzelem, mint a pontverseny. Senki sem fog emlékezni arra, hogy a pontok terén legyőztem Lewist (Hamilton). Úgyis csak negyedik lettem, ami a senki földje. Ám ha valaki 2021 végén egy győzelmet, egy pole pozíciót és 8 dobogós helyezést ajánlott volna, azt válaszoltam volna, hogy köszönöm nem kérem. Az ambíciónk ennél sokkal nagyobbak.”  – magyarázta Russell.

  • Russell szerint nem fog számítani mennyivel több pontot szerzett első évében

    Russell szerint nem fog számítani mennyivel több pontot szerzett első évében

    George Russell szerint évek múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy több pontot szerzett Lewis Hamiltonnál 2022-ben.

    Tavaly nem csak a szabályváltozásokkal kellett megküzdenie a csillagosoknak. A 2021-es évadzáró emléke ott lebegett a fejük felett, emellett az autójuk sem teljesített úgy, ahogy azt szerették volna. A győzelmek helyett maximum a dobogós pozíciók voltak elérhetőek a versenyzőknek. Mindemellett a pattogással is fel kellett venniük a versenyt.

    Ugyan a szezon végén megvillantak és közelebb kerültek az Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ám az „ébredés” későn történt meg.

    A 24 éves versenyző nem ilyen évről álmodott, mikor még a Williamsnél tengette napjait. Ugyanakkor Russellnek nem kell szégyenkeznie. A Mercedes tavaly csak egyszer állhatott a dobogót tetejére (Brazília), míg az egyéni pontversenyben a negyedik helyet  sikerült megszerezniük.

    Russell többet tanult egy év alatt Hamiltontól, mint addig összesen

    Az ifjú brit pilóta az első helyére ugyan büszke, de annak nem tulajdonít sok jelentőséget, hogy legyőzte Hamiltont 2022-ben.

    „Számomra fontosabb volt a brazíliai győzelem, mint a pontverseny. Senki sem fog emlékezni arra, hogy a pontok terén legyőztem Lewist (Hamilton). Úgyis csak negyedik lettem, ami a senki földje. Ám ha valaki 2021 végén egy győzelmet, egy pole pozíciót és 8 dobogós helyezést ajánlott volna, azt válaszoltam volna, hogy köszönöm nem kérem. Az ambíciónk ennél sokkal nagyobbak.”  – magyarázta Russell.

  • De Vries büszke Verstappenre: Az egész ország jogosan áll mellette

    De Vries büszke Verstappenre: Az egész ország jogosan áll mellette

    Nyck de Vries örül Max Verstappen eredményeinek, de azért reméli, hogy a hollandok neki is szurkolnak majd.

    Alex Albon balszerencséje a holland pilótának kedvezett, ugyanis tavaly Monzában megmutathatta tudását. Az FE bajnoka állta a sarat a Williamsben, így Helmut Marko és a faenzai csapat listájára került. Pierre Gasly távozását követően le is szerződtették a de Vries-t.

    A 27 éves versenyző szeretne a pontszerző helyeken autózni, ám tisztában van azzal, hogy nem mindig lesz egyszerű az élete a középmezőnyben. Emiatt reméli, hogy honfitársai Max Verstappen mellett neki is szurkolnak majd.

    „Nyilvánvaló, hogy Max (Verstappen) hihetetlenül jól teljesít. Jelenleg uralja a sportágat, így jogosan áll mögötte az egész ország. A hollandok nagyon izgatottan várják a Forma-1-et és az új évet. Max továbbra is a bajnoki címért fog küzdeni, míg én most kezdem el az F1-es utamat. Ugyanakkor én is megpróbálok a magam módján nyomot hagyni. Nem tudom mennyire lesz megosztott a támogatás. Természetes az, hogy a szurkolók Max mögé állnak, de most már lesz egy másik versenyző is, akiért izgulhatnak.” – nyilatkozta de Vries.

    Az AlphaTauri „bejutott a divathétre” és bemutatta a legrövidebb bemutatót

  • Az AlphaTauri „bejutott a divathétre” és bemutatta a legrövidebb bemutatót

    Az AlphaTauri „bejutott a divathétre” és bemutatta a legrövidebb bemutatót

    New Yorkban prezentálta az AlphaTauri, hogy milyen lesz az új autójuk színvilága.

    Egy héttel a Red Bull bemutatója után az kis testvér is megmutatja mivel akarja elvarázsolni a rajongókat. A híres New York-i divathétre (New York Fashion Week) így nem csak a márka (AlphaTauri), hanem a csapat is helyet kapott.

    Míg az AT04 Európában pihen, addig a vezetői az Egyesült Államokban népszerűsítik az F1-et. Természetesen a bemutató kapcsán az Orlenen és a Fordon volt a hangsúly, hiszen a Bikák mellett a faenzai kis csapat is megkapja majd a közös motort 2026-tól. Ám a nagy testvérrel ellentétben az AlphaTaurinál történtek változások.

    Yuki Tsunoda:

    A japán pilóta Pierre Gasly vigyázó tekintete nélkül vághat neki az idei szezonnak. Az év elején tőle várják el a „vezérpilóta szerepkört”, így be kell bizonyítania főnökeinek, hogy felnőtt a feladathoz. Tavaly már egy fontos változtatást is eszközölt. Tsunoda ugyanis Daniel Ricciardo fizioterapeutájával, Michael Italianóval folytatja az idei munkát.

    Nyck de Vries:

    A holland versenyző eddig az FE-ben és a hosszútávú versenyzésben bontogatta szárnyait. Már lemondott arról, hogy valaha is az F1-ben versenyezzen, ám tavaly Monzában egy váratlan lehetőség tárult elé. Alex Albon vakbélműtétje miatt be kellett ugrania a Williamsbe, és a hétvégét követően mindenkit lenyűgözött. Így került az AlphaTauri és Helmut Marko látókörébe, és Gasly távozásával a fennmaradó helyet meg is örökölte.

    AT04:

    A 2023-as autót még rejtegeti a csapat a közönség elől, ám azt megmutatják, hogy milyen színekben fog pompázni. Csakúgy, mint a Red Bullnál, itt sem történtek szembetűnő, nagy változások. A jól bevált kombinációnál maradt a csapat, így a fehér és sötét kék szín játéka öltözteti idén is az autót. Ám az Orlen kapcsán egy kis pirossal is feldobták a konstrukciót.

  • De Vries nem irigyli a sikert honfitársától

    De Vries nem irigyli a sikert honfitársától

    Nyck de Vries örül Max Verstappen eredményeinek, de azért reméli, hogy a hollandok neki is szurkolnak majd.

    Alex Albon balszerencséje a holland pilótának kedvezett, ugyanis tavaly Monzában megmutathatta tudását. Az FE bajnoka állta a sarat a Williamsben, így Helmut Marko és a faenzai csapat listájára került. Pierre Gasly távozását követően le is szerződtették a de Vries-t.

    A 27 éves versenyző szeretne a pontszerző helyeken autózni, ám tisztában van azzal, hogy nem mindig lesz egyszerű az élete a középmezőnyben. Emiatt reméli, hogy honfitársai Max Verstappen mellett neki is szurkolnak majd.

    „Nyilvánvaló, hogy Max (Verstappen) hihetetlenül jól teljesít. Jelenleg uralja a sportágat, így jogosan áll mögötte az egész ország. A hollandok nagyon izgatottan várják a Forma-1-et és az új évet. Max továbbra is a bajnoki címért fog küzdeni, míg én most kezdem el az F1-es utamat. Ugyanakkor én is megpróbálok a magam módján nyomot hagyni. Nem tudom mennyire lesz megosztott a támogatás. Természetes az, hogy a szurkolók Max mögé állnak, de most már lesz egy másik versenyző is, akiért izgulhatnak.” – nyilatkozta de Vries.

  • Így tett keresztbe a Ferrari a Red Bullnak

    Így tett keresztbe a Ferrari a Red Bullnak

    Az olasz sajtó szerint az új motorszabályok kapcsán sikerült a Ferrarinak megakadályoznia azt, hogy a Red Bull kihasználja a kiskapukat.

    A 2026-os szabályok kimondják, hogy az új belépőknek bizonyos kedvezmények járnak a felzárkózás érdekében. A költségvetési limit mellett plusz összeggel rendelkezhetnek, többet tesztelhetnek és több erőforrást is használhatnak. A Bikák saját motorgyártásba kezd a Ford oldalán, így ezen a téren új belépőnek számítanak. Ezért a privilégiumok nekik is járnának. Mivel ismeretlen területen jár az osztrák istálló, minden plusz segítségnek örültek volna. Ám a Scuderiának nem tetszett ez az ötlet.

    La Gazzetta dello Sport szerint John Elkann és Benedetto Vigna a Szövetség színe elé járult, és kérte őket, hogy gondolják át az osztrák csapat kapcsán a feltételeket. Az olasz lap úgy tudja, hogy sikerrel jártak a vörösök, így a Red Bull Ford Powetrains nem számít új nevezőnek.

    A Ferrari élne a vétójogával és megtorpedózná a Red Bull nagyratörő álmait

    Miért indított hadjáratot a Ferrari?

    A Bikák az elmúlt évek alatt a legjobb szakembereket gyűjtötté maguk köré. A Mercedestől sikerült Ben Hodgkinsont is elcsábítaniuk, aki majd a motorrészleg vezetője lesz. Továbbá a Red Bull és a Honda kapcsolata lehetővé teszi azt, hogy egyenragú felekké váljanak a Ferrarival és a csillagosokkal az erőforrások kapcsán is.

    Így a Ferrari mellett a Mercedes, a Renault és az Audi is összefogott a Bikák ellen. Hiszen egyedüliként az Audi számít új belépőnek az összes gyártó közül. A Red Bull a Powertrains kapcsán a többiek szerint tisztességtelen előnyre tett volna szert, ha az FIA új „csatlakozóként” tekint rájuk.

    A végső döfést végül a Scuderia vitte be ellenfelének, ugyanis ők addig nem voltak hajlandóak aláírni a 2026-ra szóló megegyezést, míg a Szövetség nem változtat a Red Bull státuszán. A Gazetta szerint ez megtörtént, így a Red Bull előtt bezárulta a kiskapuk.

  • Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Sajtóértesülések szerint a McLaren és Honda már vizsgálja a közös együttműködés lehetőségét a 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban.

    2015-ben nagy reményekkel vágott neki a két fél a közös kalandnak, ám az újraegyesülésnek katasztrofális vége lett. A csapat az utolsó helyeken autózott, Jenson Button és Fernando Alonso pedig annak örült, ha épp nem állt meg az erőforrás alattuk.

    Így a McLaren és a Honda búcsút intett egymásnak. A japánok a Red Bull és az AlphaTauri oldalán találták meg a boldogságot, míg a wokingi istálló Renault majd Mercedesre váltott.

    2021 végén a japán gyártó ismét kilépett az F1-ből, bár 2025-ig biztosítanak erőforrást a Bikáknak. Viszont az osztrák alakulat az új motorszabályokat már nem velük képzeli el, hanem a Forddal. A Red Bull nyitott volt a folyattatásra, ám a pletykák szerint túl határozatlannak bizonyult a Honda, így a Bikák váltottak.

    A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    Mivel a Honda érdeklődése ismét megugrott a száguldó cirkusz iránt, így másik partnert kell találniuk maguknak.

    Eddig a Mercedes, a Ferrari, az Audi, a Renault és a Red Bull Ford jelezte részvételi szándékát. A regisztráció ebben az esetben arra jogosítja fel őket, hogy részt vehetnek a megbeszéléseken. Ha a hallottak továbbra is elnyerik a tetszésüket, akkor könnyebben tudnak majd nevezni a bajnokságra. A Honda viszont nem írta még alá ezt a kiadványt.

    A The Race információ szerint a japánokat már a Williamsszel is szóba hozták, mégis a legnagyobb durranást azzal érnék el, ha összeállnának ismét a McLarennel. Ugyanakkor Zak Brown több lehetőséget is megvizsgál, mielőtt komolyabban elgondolkodik a Hondán. Az amerikai vezető minél előbb szilárd alapokra szeretné helyezni a 2026-os és az azt követő terveiket. A The Race szerint így már a Red Bull Powetrainsnél is járt egy esetleges megegyezés kapcsán.

    Emellett a wokingi istálló az Audira is szemet vetett. Kapóra jöhet nekik még az, hogy a Sauber vezérigazgatója pont az a Andreas Seidl lett, aki korábban a csapatot irányította

    A legkézenfekvőbb választás viszont az lenne, hogyha kitartanának a Mercedes mellett. Ugyanakkor történtek már meglepetések a Forma-1-ben, így a McLaren és a Honda házasságát sem zárnák ki a szakértők.

    Ám ha nem sikerül megegyezniük a brit papaya színű alakulattal, akkor a Hondának nem marad  sok lehetősége. A Williams hűséges partnere a csillagosoknak, míg a Haas a Ferrarihoz ragaszkodik. Épp ezért a Red Bull – Ford frigy megkötése miatt könnyen hoppon maradhatnak a japánok.

  • A Ferrari elérte a célját és még nagyobb hátrányba taszította a Red Bullt?

    A Ferrari elérte a célját és még nagyobb hátrányba taszította a Red Bullt?

    Az olasz sajtó szerint az új motorszabályok kapcsán sikerült a Ferrarinak megakadályoznia azt, hogy a Red Bull kihasználja a kiskapukat.

    A 2026-os szabályok kimondják, hogy az új belépőknek bizonyos kedvezmények járnak a felzárkózás érdekében. A költségvetési limit mellett plusz összeggel rendelkezhetnek, többet tesztelhetnek és több erőforrást is használhatnak. A Bikák saját motorgyártásba kezd a Ford oldalán, így ezen a téren új belépőnek számítanak. Ezért a privilégiumok nekik is járnának. Mivel ismeretlen területen jár az osztrák istálló, minden plusz segítségnek örültek volna. Ám a Scuderiának nem tetszett ez az ötlet.

    La Gazzetta dello Sport szerint John Elkann és Benedetto Vigna a Szövetség színe elé járult, és kérte őket, hogy gondolják át az osztrák csapat kapcsán a feltételeket. Az olasz lap úgy tudja, hogy sikerrel jártak a vörösök, így a Red Bull Ford Powetrains nem számít új nevezőnek.

    A Ferrari élne a vétójogával és megtorpedózná a Red Bull nagyratörő álmait

    Miért indított hadjáratot a Ferrari?

    A Bikák az elmúlt évek alatt a legjobb szakembereket gyűjtötté maguk köré. A Mercedestől sikerült Ben Hodgkinsont is elcsábítaniuk, aki majd a motorrészleg vezetője lesz. Továbbá a Red Bull és a Honda kapcsolata lehetővé teszi azt, hogy egyenragú felekké váljanak a Ferrarival és a csillagosokkal az erőforrások kapcsán is.

    Így a Ferrari mellett a Mercedes, a Renault és az Audi is összefogott a Bikák ellen. Hiszen egyedüliként az Audi számít új belépőnek az összes gyártó közül. A Red Bull a Powertrains kapcsán a többiek szerint tisztességtelen előnyre tett volna szert, ha az FIA új „csatlakozóként” tekint rájuk.

    A végső döfést végül a Scuderia vitte be ellenfelének, ugyanis ők addig nem voltak hajlandóak aláírni a 2026-ra szóló megegyezést, míg a Szövetség nem változtat a Red Bull státuszán. A Gazetta szerint ez megtörtént, így a Red Bull előtt bezárulta a kiskapuk.

  • Russell fontosnak tartja a jó mentálhigiénét

    Russell fontosnak tartja a jó mentálhigiénét

    George Russell elárulta hogyan dolgozik azon, hogy a mentális egészségét rendben tartsa.

    A mentálhigiéné fontossága a fiatal versenyzők körében nagyon fontos témakör lett. 2020-ban még Lando Norris állt ki a közössége elé és ismerte be, hogy mennyire szorongott az első évében. A brit pilóta arra buzdította követőit, hogy forduljanak szakemberhez vagy kérjenek segítséget, ha nem érzik jól magukat a bőrükben.

    Russell a Men’s Health-nek nemrég elmondta, hogy felkeresett egy pszichológust két évvel a debütálása után.

    „Nagyon nehéz versenyen voltam túl, még balesetem is volt. Azután gondoltam arra, hogy szakszerű segítséget kell kérnem. Nagyon mélyponton voltam a karrierem szempontjából. Abban a hitben éltem, hogy könnyedén össze tudom majd szedni magam, de végül arra a döntésre jutottam, hogy beszélnem kell egy szakemberrel. A beszélgetések után sokkal jobban éreztem magam, és sikerült félretenni a negatív érzéséket. Így a napok további részében készen álltam arra, hogy ott legyek fejben és támadjak.” – magyarázta a Mercedes pilótája.

    A brit versenyző szerint még mindig van némi ellenérzés az emberekben a mentális egészséggel kapcsolatban.

    „Az egyetlen tanács amit adni tudok azoknak, akik ilyen problémákkal küszködnek az az, hogy merjenek beszélni valakivel. Legyen az egy barát, egy kolléga, egy családtag vagy forduljanak szakemberhez. Mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, mikor kicsit rosszul érezzük magunkat, kicsit levertek vagyunk. Fontos az, hogy beszélgessünk valakivel, még akkor is ha nem vagyunk ilyen állapotban.”

  • Mindenkit maga mögé utasítana az Audi 2029-ben

    Mindenkit maga mögé utasítana az Audi 2029-ben

    Az Audi 2029-ben már a legjobb motorral akar rendelkezni a rajtrács elején.

    A német gyártó csak 2026 után képviselteti magát motorfronton a Forma-1-ben, ám a belépést követő három évben már sikereket érnének el. Tavaly döntött úgy az Audi, hogy a motorszabályok változásának idején belép a Forma-1-be. A Sauber istállót nézték ki maguknak, aminek a negyedét idén már meg is vették.

    A gyártó tisztában van azzal, hogy nem mostanában fognak egyről a kettőre jutni, viszont nagyon lelkesek a projekt kapcsán.

    „Biztosan nem fogunk addig unatkozni. Egy F1-es hibrid erőforrás fejlesztése és megalkotása a legnagyobb kihívás, amivel egy mérnök szembesülhet. Ezért volt fontos, hogy tavaly nyáron, a motorszabályok elfogadása után már el tudtuk kezdeni a folyamatot.” – nyilatkozta Adam Baker, az Audi F1-es projektfőnöke.

    A Bild úgy tudja, hogy a német gyártó neuburgi gyárában készülnek majd el az F1-es hajtásláncok, így a létesítményhez 240 embert vesznek át. 200-at az Audi Sport ad át, míg a többi 40 új belépő lesz.

    Ugyanakkor sokan úgy vélik, az Audi vágyálmákokat kerget azzal, hogy három év után már az élre kerülne. Viszont Bakernek erre is volt válasza:

    „Mindenkinél korábban jelentettük be a belépési szándékainkat. Időben vagyunk. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk az előttünk álló kihívás nagyságát. Jó munkát fogunk végezni és fel fogunk készülni 2026-ra, ehhez kétség sem férhet. Az első szezonunkban a megbízhatóságra fektetjük a hangsúlyt, és onnantól javulni akarunk. A célunk az, hogy a harmadik évben már az élen legyünk. Ehhez pedig egy csúcsmotorra van szükségünk. Meg akarjuk mutatni, hogy mit is jelent a ‘Made in Germany (Németországban készült)’ kifejezés.”

    Az Audi már idén leigazolna egy pilótát az F1-es projektjéhez