Szerző: Csonka Nikolett

  • Az eBay-en már az egyik csapat „otthonát” is meg lehet vásárolni

    Az eBay-en már az egyik csapat „otthonát” is meg lehet vásárolni

    Az eBay-en már az egyik csapat egykori motorhome-ját is meg lehet vásárolni.

    A népszerű felületen sok érdekes dologgal találkozhatnak a keresők. A léggitáron át a „dedikált” tárgyakon keresztül szinte mindent be lehet szerezni. Legutóbb egy svéd rocker által feltámasztott F1-es autó miatt került elő a platform, most pedig a kanadai-brit csapat egykori otthonát is meg lehet vásárolni.

    Egy svéd rocker feltámasztotta az F1-es autót, miután eBay-en véletlenül „találkozott” egy egykori csapattaggal

    A háromszintes építményben Sergio Pérez, és Esteban Ocon szobája is megtalálható. Természetesen rózsaszínben pompázik a „központ”, hiszen a Force Indai ezt a létesítményt használta a futamok során.

    A motorhome a németországi Hildesheimben található. Többek között a Gpfans.com a helyi eBay hirdetéseknél bukkant rá. Jelenleg 500 ezer euróért ( ~ 192 millió forint) árulják. Ugyan egy átlagos szurkoló szemöldöke felszalad az összeg láttán, ám fénykorában még többet ért az épület.

    Kényelmes alvásra alkalmas szóbákkal, zuhanyzókkal, illemhelyekkel és konyhával rendelkezik a motorhome. Mindemellett az alsó szinten recepció, míg a felső szinteken irodák is találhatóak.

     

  • Fél másodperc döntött Evans javára, aki a végsőkig kitartott

    Fél másodperc döntött Evans javára, aki a végsőkig kitartott

    Mitch Evans az utolsó másodpercekig tudta tartani Nick Cassidyt és csapattársát, Sam Birdöt, így ő diadalmaskodott a Saõ Paulo ePrix-n.

    A rajt után Stoffel Vandoorne ugrott az élre, míg Antonio Félix da Costa próbálta maga mögött tartani Evanst. A kettes és a hármas kanyar között Norman Nato, Edoardo Mortara és Andre Lotterer találkozott egymással. Nato a boxba hajtott, míg a többiek sérülésekkel felvértezve folytatták útjukat.

    A második körben Sébastien Buemi esett vissza a mezőny végére, miután ütközött Maximilian Guentherrel.

    Az ötödik kör elején egy percet felhasznált Vandoorne az Attack Mode-ból, így Da Costa vette át a vezetést. A második helyre csúszott vissza a belga pilóta, majd az egy perc leteltével visszavette az első helyet. Ám ez után a portugál versenyzőt Evans és Cassidy is megelőzte.

    Sacha Fenestraz autója megállt, így a Safety Car-nak is a pályára kellett lépnie.

    Az újraindítás után egyre világosabbá vált, hogy Vandoorne-nak sokkal több energiát kell felhasználnia, mint a mögötte haladóknak, akik a szélárnyékot kihasználva kergették a az első helyen autózó pilótát. Da Costa mindeközben visszaszerezte a második pozíciót, ám a boxutcába látogató Cassidy átugrotta mindkét pilótát, és az élre ugrott. Az Attack Mode aktiválása után az új-zélandi pilóta ismét visszaesett a harmadik helyre.

    Stoffel Vandoorne, DS Penske,
    Stoffel Vandoorne az élen – Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

    A 16. körben újfent a pályára látogatott a Safety Car. Ezúttal Dan Ticktum és Jake Dennis ütközött az első sikánban. A bajnokságban második helyen álló versenyző húzta a rövidebbet.

    Az Attack Mode-ok használata miatt Vandoorne, Cassidy és Da Costa között vándorolt az első hely, majd Mitch Evans örökölte meg a legértékesebb pozíciót. Ám a versenyzőt vizsgálta a versenyigazgatóság, mivel a gyanú szerint sárga zászlós szakasz alatt előzött. A sorban csatlakozott hozzá Da Costa, René Rast és Pascal Wehrlein is (büntetést nem kaptak, mert a stewardok megállapították, hogy nem történt szabályszegés).

    A portugál pilóta hibázott az első sikánban, így a harmadik helyről a hetedikre esett vissza. Miután mindenki túl esett az Attack Mode-on, Cassidy került az élre, mögötte Evans és Vandoorne loholt.

    A 30. körben Sam Bird megtáltosodott, és megelőzte a lemaradó belga versenyzőt. Így ért fel a brit pilóta a harmadik helyre.

    A Safety Car periódusok miatt négy körrel meghosszabbították a versenyt. Evans visszaelőzte Cassidyt. A manőver következtében az Envision versenyzőjét Bird kezdte támadni. Az utolsó körben Cassidy már ismét Evans mögött volt, ám nem tudta megelőzni honfitársát.

    Így a Saõ Paulo ePrix-t Mitch Evans nyerte meg, Nick Cassidy és Sam Bird előtt. Mögöttük Antonio Félix da Costa, Jean-Éric Vergne, Stoffel Vandoorne, Pascal Wehrlein, Jake Hughes, René Rast és Sebastien Buemi végzett az első 10-ben.

    Pozíció Versenyző Csapat
    1 Mitch Evans Jaguar
    2 Nick Cassidy Envision
    3 Sam Bird Jaguar
    4 Antonio Félix da Costa Porsche
    5 Jean-Éric Vergne DS Penske
    6 Stoffel Vandoorne DS Penske
    7 Pascal Wehrlein Porsche
    8 Jake Hughes McLaren
    9 René Rast McLaren
    10 Sebastien Buemi Envision
    11 Maximilian Guenther Maserati
    12 Andre Lotterer Andretti
    13 Lucas di Grassi Mahindra
    14 Dan Ticktum NIO 333
    15 Robin Frijns Abt Cupra
    16 Oliver Rowland Mahindra
    17 Sergio Sette Camara NIO 333
    18 Nico Mueller Abt Cupra
    19 Edoardo Mortara Maserati
    20 Jake Dennis Andretti
    21 Sacha Fenestraz Nissan
    22 Norman Nato Nissan
  • Wolff még Alonso büntetésébe is belelátta a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat

    Wolff még Alonso büntetésébe is belelátta a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat

    Toto Wolff szerint párhuzamot lehet vonni a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj és a 2023-as Szaúd-Arábiai Nagydíj között.

    A két évvel ezelőtti szezonzáró meghatározó pontja lett a Forma-1-nek. A Mercedes előszeretettel emlegeti fel, míg a többi szereplő már legszívesebben tovább lépne. A legutóbbi verseny kapcsán a csillagosok vezetője ismét előhozakodott az ominózus futammal.

    Fernando Alonso nem megfelelően állt be a rajtkockába, így a verseny elején megbüntették. Le is töltötte a boxkiállása előtt a szankciót, viszont a hátsó emelővel a szerelő hozzáért az autóhoz. 35 körön keresztül nem volt gondja a versenyirányításnak a büntetés letöltésével, ám a 49. körben kaptak egy felvételt arról, hogy hozzáértek az Aston Martinnál a versenygéphez.

    Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

    A SAC megbeszélésre hivatkozva 10 másodperces büntetést írtak jóvá Alonsónak, így a spanyol elveszítette a harmadik helyet. Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmet adott be, és sikeresen bebizonyították az igazukat. Egyöntetű megállapodás nem született arról, hogy az érintés is munkának minősül-e, így nem volt jogos az utólagos szankció. A stewardok visszavonták az ítéletet, így Alonso ismét ünnepelhetett.

    Wolff úgy véli, hogy múlt vasárnap sem döntött jól a versenyigazgató és a stewardok, csakúgy, mint az Abu Dhabi Nagydíjon. A Mercedes többször hangoztatta, úgy érzik megfosztották Lewis Hamiltont akkor a 8. címétől. Michael Masi háttérbe szorult a futam után, majd tavaly elhagyta az FIA-t.

    Az osztrák vezető kihangsúlyozta, ő csak azt szeretné, ha helyes döntések születnének ezekben a szituációkban.

    „Először is, nagyon kemény büntetést kaptak. A teljesítményük alapján Fernando (Alonso) és az Aston Martin megérdemelte a harmadik helyet. Át kell néznünk a szabályokat, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudnánk finomítani rajtuk. Ilyen szinten nem szabadna befolyásolni a versenyt. Inkább hozza meg az FIA a döntéseket, mintsem túl elhamarkodottan mondjunk ki valamit. Nem akarunk belebukni valamibe, ami rossz. Mi már áldozatul estünk 2021-ben, Abu Dhabiban, mikor megfosztották a legnagyobb versenyzőt a bajnoki címtől. Így inkább ne menjünk a dobogóra, hozzunk előbb helyes döntéseket” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

  • A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    Felipe Massa szerint Sergio Pérezben nincs meg egy attribútum, ami a bajnoki cím megnyeréséhez kell.

    Ugyan a mexikói versenyző nyerte meg a legutóbbi versenyt, ám ehhez Max Verstappen autójának meghibásodása is kellett. A holland versenyzőt az időmérőn érte utol a balszerencse, így csak a 15. helyről rajtolhatott.

    A 25. körben már a második helyen autózott, és a Safety Car fázissal megszilárdította pozícióját. Mindkét versenyző technikai gondokkal küzdött a versenyen is, és a kétszeres világbajnok nem tudott 5 másodpercnél közelebb kerülni csapattársához. A leggyorsabb körért járó pontot viszont ellopta Péreztől, így a bajnokságban megtartotta vezető helyét.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    Max Verstappen, Sergio Pérez – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Massa, aki a Ferrarinál pár másodperc erejéig bajnoknak érezhette magát, (2008) tudja, hogy milyen nehéz folyamatosan a toppon lenni. A korábbi brazil pilóta elmondta, miért nem lehet esélye Péreznek a bajnoki címre. Massa szerint egy dolog hiányzik a mexikóiból:

    „Maxhez és Lewishoz hasonlóan Charles is kivételes versenyző. Jelenleg ő (Leclerc) a Red Bull legnagyobb ellenfele. Checo teljesítménye mindazonáltal túl inkonzisztens a Red Bullnál, így nem sok esélye van Max ellen a bajnoki csatában. Carlos Sainz is hasonló cipőben jár. Még George Russell az, aki kiemelkedik a mezőnyből” – nyilatkozta Massa.

  • Hamilton leadta a figyelmeztető lövést: „Ettől lassabbak lehetünk”

    Hamilton leadta a figyelmeztető lövést: „Ettől lassabbak lehetünk”

    Lewis Hamilton arra figyelmeztette a rajongókat, hogy a Red Bull megoldása nem biztos, hogy a Mercedesen is jól működne.

    A Mercedes elismerte, hogy elgondolkodtak a zero-pod lecserélésén. A csapat tavaly még teljes vállszélességgel kiállt a koncepció mellett, ám idén már nem annyira biztosak a hatékonyságában. Ugyan „faragtak” az oldaldobozon az idei évben, ám a terveztük alapjait nem bolygatták meg.

    A csillagosok mindaddig az ellenfeleiket is figyelték. A legtöbb csapat átvette a Red Bull megoldását. Az Aston Martinnak jött be leginkábba koncepcióváltás, hiszen ők a dobogós helyezésekért küzdhetnek. Emiatt az Ezüst Nyilak is a Bikák útjára léphetnek. Ám a hétszeres világbajnok óvatosságra inti a reménykedőket.

    Hamilton megvádolta a Mercedest

    „Úgy vélem, hogy aminek meg kell lennie, az meg van. Próbálunk tovább dolgozni az autón és kihozni belőle a maximumot. Meglátjuk mennyi idő kell ehhez, és mennyire lehetséges ez a jelenlegi koncepciónkkal. Ezután vizsgáljuk meg, hogy milyen mértékű változtatásokra lesz szükségünk. Már most vannak tervek azzal kapcsolatban, hogy milyen drasztikus módosítást kell végrehajtanunk, és ezt meg is fogjuk tenni. Az emberek folyton arról beszélnek, hogy új oldaldobozzal fogunk előrukkolni, viszont ez nem ilyen egyszerű. Ha a Red Bull megoldását tesszük az autónkra, akkor az semmin sem fog változtatni. Sőt, az is lehet, hogy még lassabbak leszünk. Ez első sorban az autó aerodinamikájáról szól, arról, mennyire van egyensúlyban a kanyarokban. Annyi különböző elem van, amit az emberek nem látnak. Ezt természetes, hiszen nem ez a szakterületük” – magyarázta Hamilton.

  • Stroll emiatt megorrolhat Alonsóra: „Ő volt Mr. pénz és sárm”

    Stroll emiatt megorrolhat Alonsóra: „Ő volt Mr. pénz és sárm”

    Az szakértővé avanzsált egykori csapatmenedzser szerint, Lawrence Strollnak egy idő után elege lesz abból, hogy Fernando Alonso ellopja a show-t.

    Az Aston Martin vegyes érzelmekkel telve kezdte az idei szezont. Lance Stroll biciklis balesete miatt izgulhattak, majd később a spanyol kétszeres világbajnok dobogós helyezéseit ünnepelhették. A kanadai versenyző is jól szerepel, rendre ott van csapattársa mögött, mikor épp nem kell technikai gondok miatt feladnia a versenyt.

    Mike Krack Szaúd-Arábiában elmondta, hogy a spanyol pilóta érkezése nagy löketet adott az istállónak. A 41 éves versenyző még jobban inspirálta őket, mint Sebastian Vettel. Ám Peter Windsor szerint nem sokáig fogja jó szemmel nézni a 61 éves üzletember, hogy Alonso népszerűbb a csapatban a fiánál.

    „A verseny végén, mikor szinte az összes zöldbe öltözött szerelő a dobogó alatt állt, Alonso volt Mr. pénz és sárm, a fluoreszkáló zöld sapkájában és millió dolláros mosolyával. Nem biztos, hogy az idősebbik Stroll sokáig eltűri azt, ami most van. Fernando (Alonso) lassan nagyobbá válik, mint maga a csapat. Stroll azt fogja gondolni: ‘mi történik a fiammal, miért esett vissza, miért van ez?’ Valószínűleg most túlzok és nem fog ilyen megtörténni. Azt akartam sugallni, hogy ez a csapat más, nem olyan, mint a többi.” – magyarázta Youtube-csatornáján Windsor.

    Forma-1, Pedro de la Rosa, Fernando Alonso, Aston Martin, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, csütörtök
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Az egykori csapatmenedzser kihangsúlyozta, az Aston Martinnál a tulajdonos fia ellen kell versenyezni, így ez a csapat mindig is különbözni fog a többi alakulattól.

    „Ez nem a Red Bull, ahol Dietrich Mateschitz sok különböző versenyzőt kedvelt, meglátta bennük a lehetőséget és bizalmat szavazott nekik. Itt (Aston Martin) egy versenyző édesapjáról van szó, aki megvett magának és a fiának egy F1-es csapatot. Látja a ‘Fernando Alonso – jelenséget’ és szeretné, ha a fia is ebben részesülne.”

    Alonso a 2010-es évek elején ismerkedett meg a Stroll családdal:

    Lawrence Stroll a szaúdi verseny után elmondta, még akkor ismerték meg a spanyolt, mikor a Ferrarinál versenyzett. 2011-ben Lance a vörösök juniorprogramjában vitézkedett, míg a 41 éves pilóta a futamgyőzelmekért harcolt.

    „Lance-hez hasonlóan én is régóta ismerem Fernandót. Mikor Fernando a Ferrarinál versenyzett, Lance az akadémia tagja volt. 12 éves volt, mikor találkoztak. Ez 12 évvel ezelőtt történt, tehát azóta ismerik egymást. Nyilvánvaló, hogy Fernando az egyik legjobb versenyző. Régóta ismerem, és mikor az Aston Martin projektjeiről beszéltünk, osztotta a nézeteimet és a hitemet. Elmentem hozzá és megmutattam mik a terveink a jövőre nézve. Mivel már régóta ismerjük egymást, ez mondta:” te úttörő vagy, te leszel a jövő és én részese akarok lenni ennek. Ezért döntött úgy, hogy csatlakozik hozzánk.” – árulta el Lawrence Stroll a Sky Sportsnak.

  • Örökké tartó érzések és szerelem – erről énekelt az Instagramon Hamilton (videóval)

    Örökké tartó érzések és szerelem – erről énekelt az Instagramon Hamilton (videóval)

    Lewis Hamilton az elmúlt napokban újra stúdióba ült és „felvett pár számot” levezetésként.

    A hétszeres világbajnok nem csak a Forma-1-ért rajong. A brit pilótát számos dolog érdekli (filmezés, extrém sportok), de munkáján kívül a zenében tud leginkább kiteljesedni. Tavaly novemberben a Major Lazerrel dolgozott együtt, míg 2018-ban Christina Aguilera „Pipe” című dalában volt hallható a versenyző.

    Sokáig titkolta, hogy az XNDA fedőnév alatt ő hallható. Saját bevallása szerint túlgondolta az egészet és nem volt magabiztos. Hamilton hozzátette: túlságosan félt attól, hogy mit szólnak az emberek.

    Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

    A sűrű versenynaptár miatt nehezen talál időt arra, hogy a zenéin dolgozzon, ám a Mercedestől kapott szabadnapjait arra használta fel, hogy ismét az otthoni stúdiójába vonuljon. Hamilton így akart kikapcsolódni és maga mögött hagyni a versenyzést pár óráig.

    A brit világbajnok az Instagram-oldalán élőben mutatott részleteket a készülő művéből. A felvételen a Mercedes versenyzője egy „szerelemről, és egy érzésről énekel, ami örökké tart”.

    „Majdnem egy év után vettem fel ezt tegnap, nagyon durva és egyelőre csak egy ötlet. Szünetet akartam tartani és más dolgokra akartam koncentrálni. Elszomorít, hogy elvesztettem azt a késztetést, hogy folytassam a zenélést. Viszont ez már csak ilyen, ha az ember 300 napot utazik egy évben. Ez mindig is egy olyan dolog lesz, amit igazán szeretek csinálni. Innentől még több erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy folytassam ezt.

    Hamilton új dalai az ivásról, a szexről és az összetört szívekről szólnak

  • Az egykori csapatfőnök a Ferrariba „kergetné” Hamiltont

    Az egykori csapatfőnök a Ferrariba „kergetné” Hamiltont

    Eddie Jordan szívesen látná Lewis Hamiltont a Ferrarinál versenyezni.

    A hétszeres világbajnok szerződése idén lejár, így hamarosan el kell dönteni milyen irányt vegyen a karrierje. A brit versenyző már többször elmondta, hogy szeretne a Mercedesnél maradni, ám többen azt gyanítják, hogy a 38 éves pilóta hamarosan visszavonul.

    „Ha Hamilton visszavonul, Norris menjen a helyére”

    Jordan ugyanakkor egy harmadik lehetőséget is felvázolt Hamilton számára. A korábbi csapatvezető szerint a hétszeres világbajnoknak a legrégebbi csapatnál is kellene versenyeznie. A Ferrarinak szüksége lenne egy olyan kaliberű versenyzőre, mint Hamilton, míg a brit presztízsét növelné, ha a vörösök oldalán is harcolna.

    „A Forma-1-nek szüksége van Lewis Hamiltonra, csakúgy, mint a Ferrarinak. Hamiltonnak egy másik bajnokesélyes csapathoz kellene szerződnie, viszont ki fog félre állni a kedvéért? A Red Bull nem engedné el Sergio Pérez kezét Hamiltonért. Ők igyekeznek olyan versenyzőket bátorítani akik már a programjukhoz tartoznak. Így cselekedtek anno Max Verstappennel is. Hamilton a McLaren embere volt, viszont azt nem tudnám elképzelni, hogy visszamegy oda. Ők nincsenek jó helyzetben. Így két opciója maradt: vagy marad a Mercedesnél, vagy a Ferrariba igazol. 2024-et tekintve nincs érvényes szerződése, és Toto Wolff elejtett egy olyan mondat, hogy ő megfontolná Hamilton helyében a távozást. Én Hamilton helyében elgondolkodnék azon, hogy tényleg szeretnek-e itt. Mi történik valójában a Mercedesnél? Már nem vagyok úgy a dolgok sűrűjében, mint régen, nem tudom pontosan mi Wolff álláspontja. Viszont azt elhiszem, hogy szeretné, ha Hamilton maradna. Ám a Mercedes nem elég jó Hamiltonnak.” – nyilatkozta Jordan.

    Nem kímélte a korábbi vezető Wolffot: Legyen már férfi!

  • Így találkozott Hamilton és Norris a golfpályán

    Így találkozott Hamilton és Norris a golfpályán

    Lando Norris elárulta, hogyan találkozott a golfpályán Lewis Hamiltonnal.

    A McLaren versenyzője az elmúlt években szerette meg ezt a sportot. Még a lezárások idején látogatott el az MTC (McLaren Technology Centre) környékén lévő pályákra, majd akkori csapattársa segítségével (Carlos Sainz) beletanult a játékba.

    Norris azóta „golffüggőnek” nevezi magát és minden alkalmat megragad arra, hogy játszon. Minden alkalommal, mikor elutazik viszi az ütőit és a labdáit, így bárhol hódolt szenvedélyének.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    A második verseny után Norris hazautazott, majd kilátogatott az egyik golfpályára. Ám meglepetésére ott belefutott Lewis Hamiltonba. A hétszeres világbajnok épp nagybátyjával játszott, mikor észrevette ellenfelét.

    A Mercedes versenyzője örült honfitársának, és megkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Norris a Twich-adásában Hamilton játékát dicsérte, miközben izgatottan mesélt a játékról Max Fewtrellnek.

  • Letartóztatták a brit világbajnok exfeleségét, aki tagadja az ellene felhozott vádakat

    Letartóztatták a brit világbajnok exfeleségét, aki tagadja az ellene felhozott vádakat

    Sajtóértesülések szerint a japán hatóságok letartoztatták Jessica Michibatát, Jenson Button exfeleségét kábítószer-birtoklás miatt.

    A japán-hawaii modell 2009-ben tűnt fel először a brit világbajnok oldalán. 2014-ben a pár összeházasodott, ám egy évvel később a válás mellett döntöttek. A házasságuk alatt nem éltek együtt, mivel Button Monacóban lakott, míg Michibata Japánban maradt az édesanyjával.

    A 38 éves modell azóta az Egyesült Államokban él lányával, ám nemrég Tokióban járt.

    A Mirror számolt be arról, hogy a hatóságok egy MDMA-vel (szerk: metiléndioxi-metamfetamin, ismertebb nevén ecstasy) teli táskát fedeztek fel, mikor átvizsgálták a tengerentúlról érkezett csomagokat. A szállítmányt Michibata szobájába rendelték.

    Amikor Richard Branson ráhajtott Button nőjére

    A tokiói rendőrség ezután razziát tartott a szállodában, majd a 38 éves modellt és egy társát letartóztatták.

    Michibata modellügynöskége nem tudta felvenni a kapcsolatot a japán hölggyel. Az eset után a következő közleményt adták ki:

    „Szeretnénk elnézést kérni minden érintettől és rajongótól amiatt, hogy aggodalmakat okoztunk a Jessica Michibatával kapcsolatos hírek kapcsán. Jelenleg a cégünk nem tudja felvenni a közvetlenül a kapcsolatot Michibatával. Információkat gyűjtünk, hogy megállapítsuk mi is történt. A nyomozás még tart, így további információkat nem áll módunkban közzé tenni.”

    Jenson Button exfelesége a helyi média szerint tagadja az ellene felhozott vádakat.