Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton így reagált Piquet büntetésére, és a „csodálatos” brazil kormányra

    Hamilton így reagált Piquet büntetésére, és a „csodálatos” brazil kormányra

    Lewis Hamilton dicsérte a „csodálatos brazil kormányt”, amiért felelősségre vonták a rasszista szavakat használó Nelson Piquet-t.

    A háromszoros világbajnok még 2021-ben illette nem kívánatos jelzőkkel a hétszeres világbajnokot. Miután Max Verstappen és a brit pilóta ütköztek Silverstone-ban, és a holland kiesett, a brazil egykori versenyző nem fogta vissza magát. Az erről készült videót, viszont csak egy évvel később kapta fel a Forma-1-es társadalom.

    A sportág elhatárolódott, míg a Mercedes és Hamilton kiadott egy nyilatkozatot. Piquet először úgy reagált, hogy kiforgatták a szavait, hiszen az n-betűs sző az ő „kultúrájukban” nem minden esetben bír pejoratív jelentéssel. Később viszont bocsánatot kért Hamiltontól.

    A brazilok viszont nem hagyták annyiban a dolgot. A bíróság elé vitték az ügyet, ahol is megállapították a háromszoros világbajnok bűnösségét. Piquet-nek így 5 millió brazil reált kell fizetnie.

    Nelson Piquet
    Nelson Piquet – Fotó: Tajthi Andrea

    Hamilton véleményét is kikérte a sajtó Melbourne-ben, a hétszeres világbajnok üdvözölte a határozatot:

    „Már nyilatkoztam ezzel kapcsolatban, mikor ez kiderült. Továbbra is úgy vélem, hogy nem kellene teret engedni olyan embereknek, akik tele vannak gyűlölettel. Szeretném elismerni a brazil kormány tettét. Csodálatos, hogy felelősségre vontak valakit, és így megmutatták, hogy ez a viselkedés nem tolerálható. A rasszizmus és a homofóbia semmilyen formában sem elfogadható, nincs helye ennek a társadalmunkban. Imádom, hogy ők (a brazil kormány) megmutatták ezt, és kiálltak a véleményükért. Bárcsak több kormány tenné ezt. Láttunk ugyanis ellenpéldákat, például Ugandában is, valamint más afrikai és közel-keleti országokban. Sokat lehet ebből tanulni” – tette hozzá a tavaly brazil állampolgárságot kapó brit világbajnok.

  • Russell tisztában volt azzal, hogy jobban döntött Hamiltonnál

    Russell tisztában volt azzal, hogy jobban döntött Hamiltonnál

    George Russell elismerte, hogy az ő beállításai jobbak voltak a Szaúd-Arábiai Nagydíjon.

    A legutóbbi futamon a negyedik és ötödik helyet szerezte meg a Mercedes. A 23 éves brit pilóta megelőzte honfitársát, majd a verseny után még a harmadik helyet is birtokolta pár óráig.

    Jeddah-ban Lewis Hamilton elmondta, nem volt elégedett az autó egyensúlyával. Hozzátett, ha olyan beállítással rendelkezett volna, mint csapattársa, akkor egy kicsit jobb pozícióban lett volna. Russell hozzátette: a csapatban az időmérő előtt döntenek arról, hogy melyik beállítást választják a hétvége további szakaszára. Ők jobb helyzetben voltak, hiszen a szabadedzésen sikerült megtalálniuk a jó beállításokat.

    „Nem hinném, hogy ehhez a szerencsének bármi köze van. Ez a verseny előtti felkészülésen múlik. Tudtam a közös munka kapcsán, hogy az lesz a jó irány, így este változtattunk. Hittem abban, hogy jobb lesz az a beállítás, mint amit Lewis (Hamilton) választott. Mindenkinek más a preferenciája, én elégedett voltam azzal a beállítással” – nyilatkozta Russell.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    A brit pilóta úgy vélte, eddigi legjobb teljesítményét a Mercedesnél az előző futamon érte el.

    „Úgy éreztem, hogy a szaúdi hétvége volt a legerősebb, amit a csapattal teljesítettem. Már a kvalifikáción is elégedett voltam a dolgok alakulásával, és a versenyen nagyon erősek voltunk. A negyedik hely volt a maximum, amit elérhettünk. A Ferrarik pedig gyorsabbak voltak nálunk a hétvégén. Ott volt Stroll is, akinek technikai gondjai akadtak, de ő mögöttünk volt. Így a negyedik hely egy nagyon jó eredmény.”

    Russell elárulta ki mondta el neki, hogy bukta a harmadik helyet:

    A 23 éves fiatal elmondta, kitől tudta meg először, hogy mégsem ő lett a harmadik.

    „Valójában Fernando (Alonso) volt az első, aki elmondta, hogy elveszítettem a pozíciót. Összefutottam vele a reptéren, és ott mondta. Nyilvánvalóan volt bennfentes információja. Összességében jó döntés született. Kár volt, hogy ekkora zűrzavar alakult ki az egész körül. Mi nem éreztük úgy, hogy megérdemeltük volna a harmadik helyet, de nyilvánvalóan jó érzés, mikor mégis megkapod. Majd tőlem is elvették, az egész egy kissé butaság volt.”

  • Nem volt veszélytelen Verstappen döntése: Úgy éreztem, hiányzik egy tüdőm

    Nem volt veszélytelen Verstappen döntése: Úgy éreztem, hiányzik egy tüdőm

    Max Verstappen további részleteket árult el a korábbi betegségével kapcsolatban.

    A holland versenyzőnek ki kellett hagynia Jeddah-ban a média napot, ugyanis csak péntek reggel tudott repülőre szállni. A Red Bull úgy fogalmazott, hogy „gyomorbántalmak” gyötörték a 25 éves pilótát, így még egy pihenő napot kapott.

    Melbourne-ben viszont Verstappen elmondta, ennél komolyabb dologról volt szó. A kétszeres világbajnok elárulta, egy ponton túl annyira rosszul volt, hogy úgy érezte; hiányzik egyik tüdeje.

    „Sokáig magam sem tudtam elhinni. Otthon voltam, és alig tudtam járni. Úgy éreztem, mintha hiányozna az egyik tüdőm. Abban a hitben éltem, hogy hétvégére elmúlik. Két-három nappal a gyógyulás után, csak a kötelező edzéseket tudod elvégezni. Mikor beültem az autóba az első szabadedzésen, úgy éreztem, legalább kell két kör, hogy normálisan tudjak lélegezni” – magyarázta Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A 25 éves versenyző a másodikként ért célba, miután a 15. helyről volt kénytelen rajtolni egy technikai hiba miatt. A holland szerint betegsége még ott lebegett a háttérben, így hatással volt a teljesítményére is.

    „Hatással volt rám, ami nem tetszett, mivel a második futamról volt szó. Úgy éreztem, hogy fizikailag korlátozva vagyok, ez nagyon frusztráló volt. Azóta próbálok dolgozni, és úgy érzem már javult az állapotom. Számomra ez a három hét arról szólt, hogy teljes edzés programot tudjak teljesíteni és újra erőre kapjak. Szóval bizonyos értelemben, most már minden jó. Normál esetben csak arra koncentrálnék, hogy versenyezzünk tovább.”

  • A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után visszatér a paddockba Michael Masi

    A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után visszatér a paddockba Michael Masi

    Michael Masi visszatér az Ausztrál Nagydíjon a Forma-1-es paddockba.

    Az egykori versenyigazgató nevét a legtöbb szurkoló megjegyezte a 2021-es évadban. A vitatható döntéseiről ismert ausztrál utolsó versenye az az ominózus Abu Dhabi Nagydíj volt, ahol a szabályok újszerű értelmezése szólt bele a bajnoki hajrába.

    Az utolsó körben csak azok a lekörözött versenyzők vehették vissza a körüket, akik Lewis Hamilton és Max Verstappen között voltak. A többieknek tartaniuk kellett a pozíciójukat, így Carlos Sainznak sem volt esélye arra, hogy előrébb ugorjon a harmadik helyről.

    A frissebb abroncsokat kihasználva a holland megelőzte brit ellenfelét, így első világbajnoki címét ünnepelhette.

    A verseny után a Mercedes úgy érezte meglopták Hamiltont, emiatt óvást nyújtottak be. Ám a stewardok elutasították a csapat indítványát. Ezután fellebbeztek a csillagosok, majd végül visszavonták a tiltakozásukat az FIA gála előtt.

    Új szerepkörben tér vissza Masi:

    Michael Masinak a nézői haraggal is szembe kellett néznie a verseny után. A közösségi médiás felületeket elárasztották a gyűlölet kommentek, sőt halálos fenyegetéseket is kapott az ausztrál. Tavaly hátrébb lépett az FIA-n belül, majd úgy határozott az év közepén, hogy búcsút int a Szövetségnek.

    A Supercars Bizottság elnöke lett Ausztráliában, így a héten ismét vissza kell térnie a Forma-1-es paddockba az egykori versenyigazgatónak. A Supercars biztosítja ugyanis a support versenyeket, így négy futammal szórakoztatják a kilátogatókat.

    Sajtóhír: Hazájában kaphat új munkát Michael Masi

  • Taktikát váltott a Ferrari, így készülnek az új érára

    Taktikát váltott a Ferrari, így készülnek az új érára

    Az olasz sajtó nem sok jóra számít az Ausztrál Nagydíjon, miközben a Ferrari már egy új szakember kezébe adta a 2026-os motorfejlesztést.

    Nagy reményekkel telve vágott neki a Scuderia az idei évnek, ám lemaradásuk tovább nőtt  a tavalyi évhez képest. Most már nem csak a Red Bull ellen kell harcolniuk, hanem a Mercedes és az Aston Martin ellen is. A Bikák egy külön ligában játszanak, míg a másik két csapattal küzd a dobogós helyezésekért a Scuderia.

    A melbourne-i verseny után egy hónapos pihenőre megy az F1, mivel nem pótolják az elmaradt Kínai Nagydíjat. A csapatok ezt az időt a fejlesztések elkészítésére és újragondolására használják fel.

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    Német szakember kerül egy fontos részleg élére:

    A Ferrarinál már 2026-ra is gondolnak az erőforrások tekintetében. Így a héten az olaszok a német Wolf Zimmermannt nevezték ki a projekt élére. A Corriere della Sera szerint az áthelyezett szakember a jelenlegi hajtásláncokért is felel majd. Ugyan a vörösök motorja számít a legerősebbnek, viszont a megbízhatósággal komoly gondjaik akadnak. Ugyanakkor Zimmerman a kinevezés miatt már nem vesz részt a csapat mindennapos életében, így helyére új szakember érkezhet majd.

  • Az Audi nem aprózza el, már 2026-ban berobbannának az F1-be

    Az Audi nem aprózza el, már 2026-ban berobbannának az F1-be

    Az Audi szerint nem lehetetlen, hogy már rögtön jól kezdjék az F1-es pályafutásukat, ugyanis egy szabályváltoztatás átírhatja a jól megszokott forgatókönyvet.

    Míg a Porsche lemondott a Forma-1-es álmairól, addig a Volkswagen Csoport másik tagja gőzerővel készül a száguldó cirkuszra. Adam Baker a francia Auto Hebdo-nak elmondta, a Porsche döntését ugyan bánják, de legfőképp saját magukra koncentrálnak.

    „Hét hónap telt el a bejelentés óta, a Forma-1 népszerűsége pedig tovább nőtt. Így más gyártók is érdeklődést mutatnak a sportág iránt. Ez megnyugtató, mivel úgy érezzük, hogy a megfelelő időben hoztuk meg a jó döntést a belépéssel kapcsolatban. Nagyon korán jeleztük a belépési szándékunkat. Már 2022 márciusában elkezdtünk dolgozni a projekten, itt Neuburgban. Korábban a gyártók egy korszak közepén érkeztek, mi viszont a szabályváltozások elején lépünk be. Tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora kihívás áll előttünk, de a korai döntésnek meg vannak az előnyei is.” – nyilatkozta az Audi F1-es projektjének vezetője.

    Audi, F1
    Audi F1-es projekt – Fotó: Audi AG

    Baker hozzátette, ahhoz, hogy utolérjék az élcsapatokat legalább három év szükséges, ám jó eredményt már az első évben is lehet produkálni.

    „A 2026-ra tervezett szabályrendszer az erőforrások és a kasztni tekintetében is változást hoz. Emiatt újoncként, feltéve ha jól dolgozol, meg van az esélyed arra, hogy versenyképes legyél. Az erőforrás fejlesztését illetően mi is beléptünk januárban a többi motorgyártóval a maximalizált költségvetési fázisba. Így ugyanolyan esélyeket kapunk, mint a többiek.”

  • Emiatt kereshet mást Hamilton helyére a Mercedes?

    Emiatt kereshet mást Hamilton helyére a Mercedes?

    Lewis Hamilton 60 millió fontos szerződése arra késztetheti a Mercedest, hogy alternatívát keressen a brit pilóta helyett. Legalábbis ezt véli Matthew Syed brit kommentátor.

    A hétszeres világbajnok szerződése év végén lejár, így egyre többen találgatják mi lesz a versenyző sorsa. Hamilton már többször elmondta, hogy maradni szeretne a Mercedesnél, és a csapat is ugyanígy vélekedik.

    Ám Angela Cullen elbocsájtása kapcsán többen úgy vélik, a 38 éves pilóta is hasonló vizekre evezhet. A The Times oldalán Syed elmondta, előbb váltana csapatot Hamilton, mintsem visszavonuljon.

    „Izgalmas, hogy mi lesz vele jövőre. Éveken keresztül hatalmas hasznot húzott a Mercedes világszínvonalú munkájából. Kétségtelenül hűségesnek érzi magát. Ám mivel a szerződése lejár, elgondolkodhat azon, hogy egy másik útra lép, hogy a csúcson hagyja abba.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotók: Makai Gergely Photography

    Syed felhívta a figyelmet arra, hogy a csillagosok is mondhatnak nemet a hétszeres bajnoknak. Az első futam után Hamilton élesen bírálta csapatát, és azt hangoztatta, hogy ő előre figyelmeztette az Ezüst Nyilakat. Toto Wolff elismerte, hogy át kell gondolniuk és dolgozniuk a jelenlegi koncepciójukat.

    Ugyanakkor ez törést is okozhatott a kapcsolatukban. Ráadásul a Mercedes kereshet olcsóbb opciót is Hamiltonnál.

    „Az is elképzelhető, – ezt sok Hamilton-rajongó kizártnak tartja – hogy a Mercedes vet véget a szezon végén a kapcsolatnak. Tekintve, hogy állítólag 60 millió fontos költséget jelentene a csapatnak Hamilton.”

    Syed szerint Hamilton meg fogja találni a módját annak, hogy a legtöbbet hozza ki a gyengébb szezonokból is.

    „Az alul teljesítő autója ellenére jó munkát fog végezni. Keresni fogja a lehetőségeket a csillogásra, és ezeket a pályán meg is találja majd. Lehet, hogy mindez egy új autóval vagy csapattal nyilvánul meg, de nem hinném, hogy ez a történt a végéhez ért.”

  • Schumacher elmondta mi a baj a Ferrarival

    Schumacher elmondta mi a baj a Ferrarival

    Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy miért nem tud a Ferrari évek óta bajnoki címet nyerni. 

    2008-ban mondhatta magát utoljára a Scuderia bajnoknak, ugyanis abban az évben a konstruktőri lista élén zártak. A 2010-es évek elején Fernando Alonsóval kerültek közel a bajnoki címhez, ám a Red Bullt nem tudták legyőzni. Ezután Sebastian Vettellel próbálkoztak, de a 2010-es évek végén a Mercedes akadályozta meg őket a végső győzelemben.

    Tavaly ismét jól indult a vörösök szezonja, ám a technikai és stratégiai hibák miatt a Bikák újfent elhúztak. Idén a Red Bull szinte más ligában játszik, míg potenciális ellenfélként az Aston Martin és a Mercedes lépett fel a Ferrari mellé.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, F1
    Carlos Sainz és Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A német szakértő szerint egyértelmű hol a hiba a gépezetben.

    „Szerintem még mindig a korábbi elnök, Sergio Marchione hitvallása szerint élnek. Ő egy olaszokból álló csapatot akart létrehozni. Nem a nemzetiségnek kellene számítania, hanem a minőségnek. A bátyám korszakában (Michal Schumacher) az volt az erősségük, hogy a csapatban példátlan kompetencia volt. Jean Todt, Ross Brawn, a tervező Rory Byrne, és a bátyám, minden szabadságot megkaptak, amire szükségük volt.” – nyilatkozta Schumacher.

    Vassuer hosszú évek óta az első nem olasz csapatfőnök:

    Frédéric Vasseur személyében egy francia vezetőt kapott a Ferrari. 2007 óta nem volt erre példa, mikor is honfitársa Jean Todt vezette a Scuderiát. Az egykori versenyző szerint ez a változás pozitív, viszont idén még nem lesz olyan nagy hatással az eredményekre.

    „Vassuer elődje, Mattia Binotto túl közel állt a Ferrarihoz, ezért nem tudott megfelelő döntéseket hozni. Vassuer saját maga tapasztalta ki milyen az autósport. Megvan a képessége arra, hogy minden alkalmazottból a legjobbat hozza ki. Ugyanakkor nem hinném, hogy bajnokesélyesek lesznek. Még akkor sem, ha azt kívánom, bárcsak azok lennének. Jót tenne a bajnokságnak, ha többen harcolnának a címért.”

     

  • A legnagyobbat fejlődő csapattól csábított el szakembert a McLaren

    A legnagyobbat fejlődő csapattól csábított el szakembert a McLaren

    A McLaren újabb szakembert igazolt, ezúttal az Aston Martin egyik kulcsfiguráját szerezték meg.

    A wokingi istálló a télen átvizsgálta a helyzetét. Arra a következtetésre jutottak, hogy az aerodinamikai részlegünk nem elég erős, így nem tudják tartani a saját maguk által felállított ütemtervet.

    Az Autosport értesülései szerint már el is kezdték orvosolni a problémát, és 15 szakemberrel kapcsolatba is léptek. Néhányan már csatlakoztak a brit csapathoz, míg a többiek a kötelező felmondási idejüket töltik.

    Az átszervezés keretein belül azonnali hatállyal felmondtak James Key technikai igazgatónak. A brit vezető munkáját együttesen veszik át a részelegek vezetői, akikhez csatlakozik majd 2024 januárjában David Sanchez is.

    Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    Az elcsábított szakemberek legtöbbje a Red Bulltól és az Aston Martintól érkezett, sőt a kanadai-brit istálló egyik kulcsemberét is megszerezte a McLaren. Mariano Alperin elsősorban az aero részlegért felelt a zöldeknél, és jelentős szerepe volt a csapat átalakításában is. Alperin korábban az AGS-nél és a Minardinál dolgozott. Ezután került a British American Racinghez, majd 2006 és 2007 között a Hondánál irányította az aero részleget. 2008-2019-ig a Saubert segítette, majd ez után az Aston Martinhoz igazolt.

    A McLaren az átszervezése kapcsán egy úja műszaki vezérkart hozott létre. Sanchez felel majd az autó koncepciójáért (2024-től), Peter Prodromou az aerodinamikáért, míg Neil Houldey a mérnöki –  és formatervezést felügyeli. Ők hárman fognak Andrea Stella csapatfőnöknek jelenteni.

    A wokingi csapat úgy fogalmazott, azért volt szükség a változtatásokra, hogy megfelelően ki tudják használni az új szélcsatornájuk és szimulátoruk adta lehetőségeket.

    „Már egy ideje világos számomra, hogy nem halad megfelelő tempóban a technikai fejlesztésünk. Így nem tudunk megfelelni az ambíciónknak, hogy visszakerüljünk a rajtrács elejére. Örülök annak, hogy mi után Andreával (Stella) elvégeztünk egy teljeskörű felülvizsgálatot, képes vagyunk végrehajtani a szükséges átszervezéseket, hogy beindítsuk a motorokat és megfordítsuk a szerencsénket” – nyilatkozta Zak Brown.

  • Különleges üzenete van Valtteri Bottas új sisakjának (képek)

    Különleges üzenete van Valtteri Bottas új sisakjának (képek)

    Valtteri Bottas különleges sisakfestéssel áll majd rajthoz Ausztráliában, az elkészült darabokat pedig a verseny után el is fogják árverezni.

    A finn versenyző Ricky Kildeával, egy kortárs aboriginal művésszel állt össze, és két egyedi sisakot álmodtak meg az Ausztrál Nagydíjra. Az F1 Authentics a verseny után árverésre bocsájtja a fejvédőket, hogy két szervezetet támogassanak. Az egyik összeg az Alfa Romeo partneréé, a Save the Children alapítványé lesz majd, míg a másikkal az ausztrál őslakos közösséget segítik.

    Kildea a művészetével arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen hátrányos megkülönböztetésben részesül a mai napig az aboriginal közösség. A kulturális identitását kapcsolja össze a sport iránti szeretetével az alkotásai során.

    Valtteri Bottas, Ricky Kildea, Alfa Romeo
    Valtteri Bottas, Ricky Kildea – Fotó: Alfa Romeo F1 Team

    A művész kedvezményezettként a Koorie Academy Basketball-t választotta. Ez a non-profit szervezet olyan gyerekeknek segít beilleszkedni a sportvilágában, akiket etnikai hovatartozásuk miatt hátrányban részesítenek.

    A Save the Children a befolyt összeget a Mooroopna Kinder Projectnek szánja. Tavaly a régióban árvíz okozott károkat, így a szervezet a javítási költségeket fedezné, valamint új feleszereléseket vásárolna a programnak. A Mooroopna Kinder Project ugyanis olyan családoknak segít, akik akadályba ütköznek a gyermekgondozás kapcsán.

    „Nagyon érdekelnek a különféle dizájnok, és sisakok segítségével szeretem kifejezni magam. Az elmúlt években élénken érdeklődni kezdtem az ausztrál kultúra és történelem iránt. Ez elsősorban a kedvesemnek, Tiffanynek köszönhető, hiszen ő is innen származik. Elköteleztük magunkat amellett, hogy különleges tisztelettel adózunk majd a helyi őslakos közösségnek. Így jött lére a Rickyvel való együttműködésünk. Ő egy nagyon tehetséges művész, és nagyon élveztem a kreatív projekt mögött meghúzódó munkafolyamatot. Úgy vélem ez a két legszebb dizájn, amit valaha a pályára vittem, így szívesen ajánlom fel őket jótékony célokra” – nyilatkozta Bottas.