Szerző: Csonka Nikolett

  • „Arra kértek, avatkozzak be” – árulta el az FIA ex-elnöke a leghírhedtebb futam kapcsán

    „Arra kértek, avatkozzak be” – árulta el az FIA ex-elnöke a leghírhedtebb futam kapcsán

    Jean Todt elmondta, hogy az ominózus 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után Toto Wolff és Christian Horner telefonon kérte, hogy avatkozzon közbe.

    Hiába két éve történt, még ma is „forró témának” számít az évadzáró. Vitatható körülmények mentén indították újra az utolsó körre a futamot (a lekörözött versenyzők egy része vehette vissza a körét), így Max Verstappen a frissebb gumikon meg tudta előzni Lewis Hamiltont.

    A holland élete első bajnoki címét ünnepelte, míg a Mercedes azonnal rohant az FIA-hoz, hogy benyújtsa az óvást. Úgy érezték meglopták a brit versenyzőt, és igazságot követeltek. Ám a stewardok nem hagyták jóvá a benyújtott kérelmet, így a fellebbviteli bírósághoz fordultak a csillagosok. Végül visszaléptek, és hagyták ünnepelni az FIA gálán a Red Bullt.

    Ám azóta a téma mindig előkerül, holott a legtöbb szereplő már szeretné elfelejteni az eseményeket. Nemrég az FIA egykori elnöke emlékezett vissza, mi is történt azon az éjszakán Abu Dhabiban.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Red Bull, Mercedes, Abu Dhabi Nagydíj
    Lewis Hamilton és Max Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj előtt – Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Nem tettem semmit, hiszen ez nem az FIA elnökének a feladata. A bíráknak autonómnak kell lenniük. Hallott már valaki olyat, hogy Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt mondja: ‘itt kell büntetőt adni, itt meg nem’? A dokumentumfilmben (The Method – Franciaországban vetítették) látható, hogy a vidéki otthonomban nézem a futamot a stábbal. Horner és Wolff felhívnak, én pedig válaszolok nekik: ‘nem avatkozhatok bele, ez a stewardok és a versenyigazgató felelőssége.” – nyilatkozta Todt.

    Pár nappal az Abu Dhabi Nagydíj után lejárt a francia vezető mandátuma, így a kiírták a kötelező választást. A szavazást Mohammed Ben Sulayem nyerte, aki a következőket ígérte a vitatható futam utózöngéjében:

    „Az eset beárnyékolja a bajnokság imázsát, és a Max Verstappen által megnyert bajnoki cím méltó megünneplését. Az FIA emiatt tényfeltáró elemzést ígér a jövőre nézve.”

    Ezután állapították meg, hogy Michael Masi hibázott, és más feladatkört kerestek az FIA-n belül az ausztrálnak.

  • Norris olyat mondott Hamiltonra, amivel kiborította az F1-es közösség felét

    Norris olyat mondott Hamiltonra, amivel kiborította az F1-es közösség felét

    Lando Norris a napokban történeteket mesélt és polcokat szerelt élő adásban, ám egy olyan kijelentés is elhagyta a száját, amit azonnal meg is bánt.

    A brit versenyző olykor szereti rajongóinak megmutatni, hogy ő is átlagos életet él. Elmegy a boltba, polcokat vesz a népszerű svéd bútoráruházban. Megpróbálja őket összeszerelni a leírás alapján, majd a végén több csavar a kezében marad, amit nem igazán ért.

    A McLaren versenyzője a különleges sisakjainak és a versenyzőtársaitól kapott fejvédőknek szánt különleges helyet. A Twitch-en így összerakta az IKEA-s polcokat, majd rajongói kérésre mesélt pár sisakról.

    Norris épp a 2020-as Török Nagydíjon viselt fejfedőjére mutatott, mikor egy olyan mondat csúszott ki a száján, amiről tudta, hogy nagy port fog kavarni.

    „Itt van ez (mutatott a sisakra), ez akkor volt rajtam, mikor Lewis (Hamilton) nyolcszoros világbajnok lett…”

    A 23 éves pilóta azonnal a szájára tette a kezét, majd arról beszélt, hogy a nyelvbotlását sokan félre fogják érteni. Ugyanis Hamilton akkor nem a 8. bajnoki címért harcolt, hanem a hetediket szerezte meg. A Twitter felbolydúlt, akárcsak egy méhkas. Sokan kiragadták a mondatot a kontextusból, és azt állították, hogy még Norris is Hamiltont tekinti 2021 világbajnokának. Így elismerően nyilatkoztak a britről.

    Míg mások tudatlansággal és meggondolatlansággal vádolták Norrist.

  • Verstappen elutasította a feltételezéseket: Nem bántalmaztam őt!

    Verstappen elutasította a feltételezéseket: Nem bántalmaztam őt!

    Jos Verstappen elutasította azokat a feltételezéseket, mik szerint gyerekkorában abuzálta a fiát, Maxot amiatt, hogy jobb versenyző legyen.

    Max Verstappen kétszeres világbajnok lett, és idén minden esélye meg van arra, hogy tovább növelje címeinek számát. Mikor 2021-ben, azon a vitatható Abu Dhabi Nagydíjon elnyerte élete első bajnoki címét, örömét többek között az apjával osztotta meg. A holland versenyző már többször hangoztatta mennyire hálás az egykori pilótának, bár azt is elmondta, ő a leendő gyerekeit más szempontok alapján nevelné.

    Max másképp akarja nevelni majd a gyermekét, mint tette vele azt Jos Verstappen

    Az évek alatt rengeteg találgatás és szóbeszéd keringett arról, hogy az idősebbik Verstappen olykor abuzálta fiát, ha nem teljesített jól. Jos azonban nemrég tisztázott pár dolgot.

    „Vannak emberek, akik azt mondják, hogy rossz apa vagyok, mert bántalmaztam a gyerekemet. Én soha sem tettem ilyet! Én neveltem fel, és olykor kemény voltam vele. Ez volt a tervem. Sokan el sem tudják képzelni, mi kell ahhoz, hogy valaki egy sportág legjobbja legyen és csúcsra jusson.” – magyarázta az 51 éves Verstappen.

    Nemrég dokumentumfilm készült a 25 éves pilótáról, amiben a családja is aktív szerepet vállalt. A kétszeres világbajnok így beszélt az elkészült mozgóképről.

    „Általában én nem az a srác vagyok, aki könnyen nyílik meg, és beszél ezekről a dolgokról. Ám ez (a film) egy kis betekintést nyújt abba, hogy hogyan élték meg a többiek az egészet.”

    Franz Tost vette először kezelésbe az ifjú Verstappent, mikor 17 évesen a Toro Rossóhoz került. Az osztrák csapatfőnök így nyilatkozott a hollandról és a szüleiről.

    „Minden a szüleivel kezdődött, ők mindketten versenyzők voltak. Nagyon gyorsan beültették Maxet egy gokartba. Jos mindent előkészített Maxnek, neki már csak meg kellett valósítania a dolgokat. Most már minden megvan benne, ami egy bajnokhoz kell.  Akárcsak Fangio, Senna, Prost, Schumacher, avagy Vettel és Hamilton, mindannyian ugyanúgy kezdték. A tehetségük mellett a sportra koncentráltak, és meg volt bennük a kellő önzés a sikerhez. Ebbe az is beletartozik, hogy olykor bosszantják a csapatukat. Egy olyan versenyzőt könnyű elfelejteni, aki sosem panaszkodik.”

  • Saját szurkolóját sebesítette meg Magnussen az Ausztrál Nagydíjon

    Saját szurkolóját sebesítette meg Magnussen az Ausztrál Nagydíjon

    Az Ausztrál Nagydíj promótere felkeresi a Haast, miután kiderült hogy a megsebesült szurkoló Kevin Magnussennek drukkolt a futamon.

    A vasárnapi verseny egyik sarkalatos pontja a dán pilóta kiesése volt. Miután az amerikai csapat versenyzője érintette a falat, a jobb hátsó kereke elszabadult, míg Magnussen megállt a pályán és feladta a versenyt. A törmelékek nagy mennyisége miatt a versenyirányítás úgy döntött, hogy piros zászlóval félbeszakítja a futamot, hogy megfelelően meg tudják tisztítani a pályát.

    Korábban már megírtuk, hogy a futam után egy Ausztráliában élő brit férfi számolt be arról, hogy Magnussen autójának fél felnije eltalálta a karját. Szerencsére nem esett komolyabb sérülése, csupán meglepődött, és amiatt hálálkodott, hogy nem talált el mást is az éles darab.

    Egy szurkolót eltalált tegnap a Haasról lerepülő törmelék

    Andrew Westacott, az AGPC vezérigazgatója elmondta, hogy az ilyen esetek aligha megelőzhetőek.

    „Úgy tűnik, hogy ez egy egyszeri eset volt, hiszen ezek a törmelék ellen védő kerítések nem lehetnek 20 méter magasak.”

    A melbourne-i pálya a verseny előtt minden biztonsági előírásnak megfelelt, a kerítések a megfelelő magasságig értek. Westacott szerint a sérülést szenvedő szurkoló ráadásul Kevin Magnussen szurkoló volt. Az igazgató emiatt azt tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot a Günther Steinerrel és a Haas istállóval.

    „Remélem tudunk valami tenni Güntherrel és a Haasszal az érdekében”.

  • Azt hitték Norris lopott a boltból, elő akarták állítani

    Azt hitték Norris lopott a boltból, elő akarták állítani

    Lando Norris elmondta, azt hitte az eladó, hogy lopni akart a helyi boltból, ezért megállították.

    Megszerezte első pontjait a McLaren idén, így elégedettebben távoztak Melbourne-ből, mint az első két versenyhelyszínről. Norris a 7. helyen ért célba, míg Oscar Piastri egy egységet gyűjtött. Egy hónapig viszont szünetelni fog a Forma-1, hiszen a korábban törölt Kínai Nagydíjat végül nem pótolták. Így a versenyzők a felkészülés mellett egy kicsit pihenhetnek is.

    A brit versenyző tegnap élő közvetítést tartott a Twitch-en, ahol a versenyről és a hazaérkezéséről is beszélt. Az adás alatt kiugrott a boltba, viszont a streamet nem kapcsolta ki. Mikor visszatért, a következő történetet mesélte el a nézőinek.

    „Visszatértem ( a boltból), mennyi néző lett. Majdnem letartóztattak a boltban. Kifizettem a cuccaimat, legalábbis én azt hittem. Ám kiderült, hogy mégsem, viszont én már elhagytam addigra a boltot. A hölgy nem volt túl boldog, azt hitte loptam. Azt gondolta, hogy pár kolbászt loptam. Nos, ha valamit el akarnék lopni, akkor az biztos pár kolbász lenne.” – mesélte az esetet Norris.

    @formul1_clips Nothing just Lando almost getting arrested🚔 because he thought he paid but he didn’t😂😂😂🥷 #landonorris #In4 #lando #norris #landonorris4 #formula1 #formulaone #f1 #f1tiktok #f1memes #f1season2023 #formulaonefans #fy #f1driversedits #f1driver #formulaonetiktok #foryoupage #fyp #formulaonedriver #race #youtube #mclaren #mclarenf1 #f12023 #funny #twitch #stream #twitchstreamer #twitchclips #twichmoments #formulaonetiktok #monaco ♬ Showw the Worlddd – ABAH IMY

    Zavar a kosármeccsen:

    Norris ezután egy újabb  történetet osztott meg rajongóival. Tavaly a csapattagokkal és Zak Brownnal kilátogattak a Phoenix Suns egyik mérkőzésére. A brit pilóta elmondta, az volt az első alkalom, hogy kosármeccsen járt és az oldalvonalnál ült. Az este viszont elég emlékezetesre is sikeredett. A Twitteren ugyanis valaki csinált egy olyan posztot, amiben az ő képével megjelölték az NBA hivatalos oldalát, és azt állították, hogy „ez a fickó meg fogja zavarni a meccset.”

    „A semmiből – akkor még nem tudtam, most már nyilván tudom – a biztonságiak elkezdtek megkörnyékezni, ott álltak előttem és mindkét oldalamon. Fel sem tűnt annyira akkor. Tényleg azt gondolták, hogy be fogok futni a pályára. Így hát odajöttek hozzám, és azt mondták: ‘uram, hátra tudna jönni?’ Természetesen igennel feleltem. Azt gondoltam, hogy ők… nem is tudom mit gondoltam. Eléggé össze voltam zavarodva. Majd így folytatták: ‘kérem jöjjön velünk, értesítést kaptunk, arról hogy ön komoly biztonsági problémát jelent.”

    @l4ndonorrisuk he just wanted to watch the basketball 😭 #landonorris ♬ original sound – Lando Norris UK

     

  • Nem kertelt az Aston Martin, megmondta melyik futamot nyerhetik meg

    Nem kertelt az Aston Martin, megmondta melyik futamot nyerhetik meg

    Az Aston Martin három dobogós helyezés után a futamgyőzelmet célozta meg, el is árulták melyik versenyen lesz a legtöbb esélyük erre.

    Nagyon jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat. Az első három versenyen pezsgőzhettek, bár két alkalommal veszélybe került az eredményük. A dobogós helyezéseknek is örülnek, ám az istálló emelne a téten, és a futamgyőzelmet célozná meg.

    Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke lát arra esélyt, hogy ezt a célt még idén abszolválják. A német vezető szerint már májusban sikerülhet is a tervük.

    „Úgy gondolom, hogy lesznek olyan pályák, ahol ennek az autónak és pilótának (Fernando Alonso) a kombinációja varázslatos dolgokra lesz képes. Monacóban megpróbálunk a győzelemre hajtani. A hiányosságaink a nagyon hosszú egyenesekben vannak, ez nem titok. Ezt már korábban felismertük, és dolgozunk rajta. Ám azokon a pályákon, amiken ez nem számít, ott nagyobb lehet majd az önbizalmunk. Gyorsnak kell lennünk, célba kell érnünk és nem szabad hibáznunk. Utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta Krack.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A „zöldek” számítanak arra, hogy a Ferrari és a Mercedes is fejlődni fog az elkövetkezendő időszakban, így nem lesz könnyű dolguk, ha győzelmet akarnak szerezni.

    „Az autónk jó. Az első három versenyen versenyképesek voltunk, szóval ezt bátran kijelenthetjük. Most indul majd a fejlesztési verseny, és a nagycsapatokkal nehéz lesz tartani a versenyt. Nem középcsapatokkal küzdünk idén, hanem a legnagyobbakkal. A tapasztalat, a nagyszerű infrastruktúra náluk van. Viszont nem fogjuk feladni a harcot.”

    Timo Glock szerint az Aston Martin Bakuban még megütheti a bokáját:

    „Bakuban több kanyar van ugyan, de ott vannak hosszú egyenesek is. A Red Bull szuper DRS-hatása ott érvényesülni fog. Ott még nagyobb előnyük lesz. A kérdés az, hogy a fejlesztések mentén ki hoz először olyan csomagot, ami beválik.”

  • „Ő nem freestyle-ozott, mint Masi” – páran kiálltak a versenyigazgató mellett

    „Ő nem freestyle-ozott, mint Masi” – páran kiálltak a versenyigazgató mellett

    A Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin csapatfőnöke megvédte a sokat szidott versenyigazgatót az Ausztrál Nagydíj után.

    A legutóbbi versenyt káoszfutamként jellemezték a versenyzők és a média. Carlos Sainz fel volt háborodva a büntetése miatt, Max Verstappent a túl sok piros zászlós szakasz és újraindítás zavarta, Lando Norris a hideg gumik miatt panaszkodott, míg a nemzetközi sajtóorgánumok a versenyirányítást és az FIA-t bélyegezték meg.

    Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    A vitatható döntések nyomán voltak olyan vezetők, akik kiálltak Niels Wittich határozatai mellett.

    Frédéric Vassuer, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, nem hajlandó csatlakozni a jelenleg zajló „boszorkányüldözéshez”. Annak ellenére sem, hogy a versenyzője volt az egyik szenvedő fél:

    „Nem lehet ezért hibáztatni a rendszert. Tisztában voltunk azzal, hogyha az utolsó két körre újraindul a verseny, akkor az kemény lesz. Bakuban már láthattunk ilyet. Ezért nem lehet a versenyigazgatót hibáztatni. Ezek a szabályok, és ő betartatta őket.”

    Toto Wolff kiállt kollégája és jóbarátja véleménye mellett. A Mercedes vezetője hozzátette, hogy Wittich követte a szabályokat és nem „freestyle-ozott, mint Michael Masi”.

    „Utána néztünk annak, hogy mi van a szabálykönyvben. Kicsit ugyan zavaros volt, de minden úgy történt, ahogy le van írva. A továbbiakban csak azt kell megértenünk, mikor kell VSC fázis, piros zászló vagy Safety Car. Ezeknél az incidenseknél lehet volna akármelyik. Amíg világos, hogyan értelmezik a szabályokat, addig nincs bajom ezzel”

    Mike Krack, sem akart pálcát törni a megmaradt versenyigazgató feje felett:

    „Kívülről nézve könnyű ítélkezni. Ők rendelkeznek (versenyirányítás) minden információval. Biztonságos lett volna áthaladni azokon a törmelékeken? Nem tudjuk, de a versenyigazgatónak kell ezt meghatároznia, és nekünk tiszteletben kell tartani a döntését. Még akkor is, ha nem kedvez ez nekünk, vagy nem értünk vele teljesen egyet.”

    Timo Glock szerint akármit csinált volna Wittich, a nézők őt hibáztatták volna.

    „Ahogy Ralf (Schumacher) is mondta, a versenynek a biztonsági autó mögött kellett volna véget érnie. Ám ha ez történt volna, akkor a lelátókon ülő szurkolók kezdtek volna fütyülni, mert izgalmas befejezést akartak látni. Akármit is csinálsz, az sose jó.”

  • Ezt még Vin Diesel is megirigyelné – így „üldözte” a tolvajokat Leclerc (videó)

    Ezt még Vin Diesel is megirigyelné – így „üldözte” a tolvajokat Leclerc (videó)

     Az olasz rendőrség bejelentette, hogy elfogtak négy személyt, aki Charles Leclerc tavalyi kirablásához köthető.

    A monacói versenyző a toszkánai Viareggioban tartózkodott 2022. április 18-án. Ezen a napon a pilótához közeledett két gyanúsított, hogy képet készítsenek vele. A Ferrari versenyzője eleget tett a kérésnek, ám amíg nem figyelt, az illetők levették róla a Richard Mille óráját, és egy robogó segítségével távoztak.

    Charles Leclerc, Ferrari, Monaco, Forma-1, racingline.hu
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A rendőrség a közleményében leírta, a robogón ülő két személyt elfogták, valamint két másik gyanúsítottat is letartóztattak, akik egy terepjáró segítségével követték a társaikat. A hatóságok két órát találtak a 4-fős társaság lakhelyén, ám nem tudták egyértelműen meghatározni, hogy a két tárgy közül bármelyik is Leclerc órája lett volna. Emellett 25 dollárt is találtak a házban.

    A rendőrség közzétett felvételein látszik, ahogy a monacói versenyző a fekete Ferrari 488 segítségével azonnal üldözőbe vette a tolvajokat, mikor konstatálta a lopást.

    Leclerc reméli, hogy a két talált óra közül az egyik az a darab, amit elloptak tőle. Az egyedi tervezésű Richard Mille óra értéke eléri a 230.000 eurót.

  • Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    Hiába Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, nem ő volt a legnagyobb szenzáció a futamon.

    A rajt után a két Mercedes megelőzte a holland versenyzőt, majd az óvatoskodó Verstappen visszavette az első helyet. A káosz azonban már az első körökben elkezdődött. Lance Stroll és Charles Leclerc ütközött, a rövidebbet a monacói húzta. Majd a Safety Car fázisok és a piros zászlós megszakítások váltották egymást. Carlos Sainz megforgatta Fernando Alonsót, amiért büntetés is kapott. Ám hivatalosan az a kör nem történt meg, így túl igazságtalannak találta a 28 éves pilóta a szankciót.

    Végül a Red Bull holland versenyzője szelte át a célvonalat először, de a legtöbb figyeltem a versenyirányítás kapta.

    A nemzetközi sajtóorgánumok így értékelték a káoszba torkollott Ausztrál Nagydíjat.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Az Ausztrál Nagydíj fináléja olyan volt, mint egy rulett játék, egy olyan káosz, amit hivatalosan a biztonság érdekében indítottak el. Ám végül a versenyzők biztonságát ásták alá. A versenyt vélhetőleg a szórakoztatás és a látványosság oltárán áldozták fel. A közönségnek akartak showműsort csinálni ezzel a bizonytalansággal. Egy verseny, amit el lehet, és el kell felejteni. Sainz jól védekezett, felkapaszkodott a negyedik helyre és tartotta a tempót az Aston Martinnal és a Mercedesszel. Mindaddig ‘Super Max’ egy még erősebb üzenetet adott át a többieknek. A látottak alapján ő és a Red Bull szinte verhetetlenek. A többiek reményei az őrült versenyekhez és a szerencséhez köthetőek. A tegnapinál őrültebb versenyt nehezebb elképzelni, de Verstappen még így is győzni tudott.”

    Blick (Svájc):

    „Pár órával később érkezett meg Európába az áprilisi tréfa az Ausztrál Nagydíj által. Ez volt a 14. alkalom, mikor a Safety Car mögött ért véget a verseny. Az FIA a veszélyes újraindításokkal, a rajtsorrend bizarr meghatározásával maga is felelős a millió dolláros bukásért, és egy olyan visszhangért, amivel senki sem számolt.”

    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „Verstappen inkább a fantasztikus Red Bulljának köszönheti a győzelmet, mintsem saját magának. Az első rajtnál túl óvatos volt és könnyen el tudtak menni mellette, később pedig ritka hibát vétett. Nem ilyennek ismerjük őt.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Marca (Spanyolország):

    „Nincs baj a show-val, de nem a következetlenséggel és veszélyes helyzetekkel kell előidézni. Nem lehet ezt a ‘versenyzők biztonsága’ címszóra felhúzni. Az Ausztrál Nagydíjon kettő állórajt volt, de egyikre sem volt szükség. Sainz nem tudott fékezni megfelelően a hideg gumikon, és ezt a szükségtelen helyzetet a versenyigazgatóság idézte elő. Megfosztották őt egy csodálatos negyedik helytől, egy olyan pozíciótól, amit megérdemelt volna. A verseny után még csak meg sem tudta védeni magát a stewardok előtt.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    „Charlie Whiting halála óta nem sikerült az F1-nek egy olyan versenyigazgatót találnia, akiben minden csapat megbízik és tisztel. Ez a zűrzavar és elégedetlenség csak tovább növeli a nyomást Niels Wittichen, aki idén már 23 futamért felel, mivel Eduardo Freitast már tavaly felmentették.”

    Bild (Németország):

    „Micsoda zűrvar és micsoda verseny! Az Ausztrál Nagydíj után senki sem a győztes Max Verstappenről beszélt, hanem a szabályokról, és az újraindítások körüli káoszról. A Forma-1 újfent nem érti önmagát. A probléma pedig egyértelmű: túl sok szabály van, és túl nagy a jogköre a versenyigazgatónak.”

    Le Monde (Franciaország):

    „Kaotikus, ezzel a jelzővel lehet jellemezni az Ausztrál Nagydíjat. A futam utolsó újraindításánál már a biztonsági autó mögött fejezte be a versenyt lassított tempóval Max Verstappen és a megmaradt 11 versenyző.”

  • Norris: Nem a versenyzői ostobaság miatt történtek az ütközések

    Norris: Nem a versenyzői ostobaság miatt történtek az ütközések

    Lando Norris ugyan örült annak, hogy pontot szerzett az Ausztrál Nagydíjon, viszont kihangsúlyozta: az újraindítás utáni ütközések nem a versenyzők ostobaságából születtek meg.

    Az időmérőn a 13. helyet szerezte meg a brit versenyző, majd a káosz közepette a 8. helyen ért célba futamon. Oscar Piastri is gyűjtött egy egységet, így a McLaren némileg elégedetten zárta a napot.

    Norris ugyan elismeri, hogy a pozícióján sokat segített a verseny végén kialakult helyzet, de felhívta a figyelmet arra, hogy az első körös káosz nem azért történt, mert a versenyzők ész nélkül mentek.

    „A legnagyobb szégyen az F1-ben”, „káosz a köbön” – így nyilatkoztak a versenyzők

    „Már a káosz előtt is elég erős volt a teljesítményünk. Jól rajtoltam, nem szereztem sérülést és kimaradtam a bajból. A munka fele ma abból állt, hogy elkerüljük azokat, akik elszabadultak, sok hibát vétettek és ütköztek. Nem ostobaságból alakult így a helyzet. Ilyen hideg körülmények között elég trükkös a dolog. Az ember azt gondolná, hogy a 60-70 fokos gumik adnak némi tapadást, de ez nem így van. Mindig később akarsz fékezni, mint a melletted lévő srác. Egy lassú bemelegítő kör után nehéz a megfelelő hőmérsékletet elérni.” – magyarázta Norris.